cseljabinszk, kettö

anton úgy döntött, hogy a gyalog tízperces utat a belvárosba kocsival érdemes megtenni, kábé negyvenöt perc alatt. szó se róla viszont, hogy ez lehetöséget adott a délurál metropolisz útrendszerének és soförjeinek lelkiállapotát alaposan feltérképezni. gyermeki örömmel mutattam például egy, a hatsávos út túloldalán behajtásra váró kisteherautó oldalára és olvastam fel büszkén, hogy “hleb”, ami ugye nem a volt stuttgarti, most asszem cselszki fehérorosz középcsatár cégét képviselte, hanem szimplán kenyeret szállított, mikor említett hlebes kocsi megunta a várakozást és – szemben a forgalommal, balra – szimplán keresztezte az utat és felállt a járdára, gondolom, kenyeret szállítani, mire az egyik, nem is épp maffiaszerü kocsiból, aki elött a manövert végrehajtotta, kiugrott a soför és meg akarta verni a hóna alatt két kenyérrel felfegyverzett, kikászálódó pasit.

miközben én még mindig kitartott ujjal mutattam, holott csupán a hleb-felirat számomra lefordítható egyszerüségét akartam jelezni.

nem volt idönk elmerülni a cseljabinszki utcaharc eseti szépségében, mert a hömpölygö kocsikígyó továbbsodort célunk, az otp felé. (ez lehetne nekik reklámmondat is, nem?)

eldöntöttem ugyanis, hogy személyesen támogatom a magyar bankrendszer itteni burjánzását és náluk váltom be euróimat rubelre. a kurzus jelenleg 1 a negyvenhez, ehhez képest például kifejezetten drágállottam a mindennapi élethez szükséges dolgok, élelmiszerek árait, melyek egy átlag százötven euros fizetés mellett gyakorlatilag egy az egyben megfelelnek a nyugateurópai vagy magyar áraknak.

második napja vagyok itt, de még nem igazán indult be a tél. okéoké, hideg is van picit, minusz tíz, és fekszik békésen a hó. mégis hiányzik, amit szilveszter környékére szerencsére elörejeleznek: minusz harminc, és tömegnyi hó.

meglátjuk.

mindenesetre a belvárosközeli parkolóban (légvonalban hasonló távolságra, mint tanja és anton lakása…) letettük a kocsit és nekiindultunk a városnak.

tanja kedvenc régi épülete - egy víztorony

egy másik kedvenc hely - a szerelmesek csarnoka. kicsit giccses, de határozottan szép. folyamatosan szól az orosz bájzene (párdon, bárzene) rejtett hangszórókból, gyakorlatilag éjfélig, ingyen, akár tetszik, akár nem. ezt a fura zenei aláfestést egyébként a belvárosban is eljátsszák, mint a régi kommunista idökben a városrádiót szocreál parolákkal.

következzen néhány kép, mert úgyse tudnám normálisan szavakba foglalni a várost. annyit mindenesetre meg akarnék erösíteni szóban is, hogy a város épületeinek vagy nyolcvan százalékát a budapesti tizennégykerböl ismert panellakásos tömbházak alkotják. van néhány nem túl magas felhökarcoló üzletépület a belvárosban, valamint ugyanott egy szinte egyetlen föutcából álló házsor, amely még a város tizenkilencedik, korai huszadik századi eredettörténetéböl származik. voltunk egy gyógyszertármúzeumban, ahol egy korabeli fényképet sikerült lekapnom vitrin mögött, imhol a régi városkép:

ehhez képest szinte mindegyik ház olyan, mint tanjáéké:

a nagyobb méretért kattints ide

sok a kóbor kutya (macska is, de azok most a pincékben tanyáznak), általában a környékbeli lakók etetik öket. meg kell mondjam, gyakran tízfös galerikben ugrabugrálva farkasok képzetét keltik, ha éjjelente a hófúvásban igyekszel egyedül hazafelé... kipróbáltam, s higgyétek el, nem volt jó érzés...

tipikus lakótelepen kívüli kép: troli, és - a képen láthatóhoz képest egészében csupán dupla olyan hosszú - helyi "bkv"-busz, mely rendkívül rapszódikusan jár

tipikus kép kocsin belülröl - by the way, hihetetlen, hogy a külsö és belsö hömérséklet közti különbség ötven fokot halad meg nemsokára...

tuningolt lada... errefelé egyébként alig látni olyan kocsit, melynek a szélvédö kivételével ne lenne minden ablaka elsötétített

abszolút tunigolatlan volga. szinte minden negyedik kocsi itt ilyen típus, vagy ennél fiatalabb verzió. jól néz ki, kicsit amerikaiasan, de állítólag hihetetlenül szar.

szerencsére sikerült felújítani a belvárost az utóbbi években, és föleg az oroszországszerte oly kedvelt rézszobrokkal, mesebeli életnagyságú figurákkal és szökökutakkal telerakni.

a gyerek itt egyébként nem adni, hanem lopni akar szegény fémkoldustól... kapott is fenekére a mamától, bár ennyi korai szívtelenség láttán nem zárom ki a késöbbi maffiakarriert ;)

a város jelképe, a teve és a kis tevehajcsár. cseljabinszk - még kis porfészekként - a selyemút déluráli központja volt

amit tanja itt elmerülten nézeget, egy régi puskini mesét idézö szoborcsoport, melyben...

egy bolhát patkolnak meg :)
nagyító alatt látható.

eljutottunk aztán a revolúció terére is, ahol jégszobrokat készítettek még nagyban, de egyelöre nem lehetett megnézni öket, nem készültek el az esti megnyitóra, idöben.

az eseményt végülis másnapra ígérték, ami kifejezetten jó volt, mivel kedden este pont ott zártuk a városnézö túrát.

---

ezt egyébként megint tanjáéknál kezdtük, és néhány rendkívül fura építményhez vitt el a drágám, végigjárva az utat, amin régebben antont kísérte iskolába illetve lógott be hátulról, a puskin nevét viselö gyerekpark felöl a színházba.

a dolog ott vált érdekessé, mondhatni kísértetiessé, mikor megláttam a téli álomba merült óriáskereket a lerobbant gyárépület árnyékában.

a kísérteties semmiségbe rendszeres idöközönként autók tüntek el, állítólag szerelömühelyek létesültek valahol a senkiföldjén (ezt magamban perdsze rögvest "a zóná"nak kereszteltem el).

késöbb a – gyéren látogatott – jégpálya felöl is lekaptam… de mindvégig, míg a puskinszkij parkban jártunk, hiába mesélte tanja, mennyire élettel és vidámsággal teli itt nyaranta minden, nem tudtam feledni csernobil és pripjaty idekívánkozó képeit… valamint a ciprusi elhagyatott vidámparkot, ha már itt tartunk.

a puskin park közepén is találtunk egykét jégszobrot - itteni szokás szerint mi is elhelyeztünk egy 50 kopejkás érmét a jövöbeni jószerencse reményében... :)

a színház hátsó bejáratának kocsifelhajtója is komoly mértékben pripjatyot idézte - bár tanja lakonikusan vállat vonva jegyezte meg, hogy nem csodálkozna, ha mégis lakat lógna rajta, a biztonság kedvéért...

kicsit visszatértünk aztán a színházon keresztül (harmadikára vettünk jegyet egy újévi gyerekelöadásra, remélem, érteni fogom…) a civilizációba, és a lassan estébe hajló harmadik napi sétánk végén a hétfön látott jégszoborkiállítást imádtuk agyon.

a forradalomról elnevezett téren, mintha még a nyolcvanasokban járnánk, hatalmas lenin-szobor várja a pártelitet, hogy lábánál pompázó márványpiedesztáljáról figyelje a felvonuló tankokat. nem a valamikori tervezö hibája, hogy ma már csak jégcsúszdát, fagyszobor hókirálynö és nyugati neonreklámok eklektikus egyvelegére nyújt pillantást.

ízlik...?

ízlik... :)

az egyik jégkirálynö...

meg a másik ;)

nos, késöbb aztán a túloldalról kaptam le ezt a szerintem meggyözöen szép panorámát.

holnap családi programok lesznek, meg tanja néhány barátnöjének megismerése. jelenleg még akklimatizálódom, bár éjjelente még mindig négyig ébren vagyok, és kellöen késön tudok csak felkelni. remélem azért, ez nem csak utolsó napra változik majd meg…

pakapaka :)