tüzoltókkal a birodalom közepén

tulajdonképpen azzal kellene kezdenem, amit nem fogok leírni.

nem fogom leírni, hogy a hétvégén minden meglévö elöítélet, melyet a német és nemzetközi vélekedés az itteni (önkéntes) tüzoltókkal kapcsolatban felvonultathatna, abszolút helytálló.

s ebböl következöleg majdnem elkerülhetném azt is, hogy ezeket felemlegessem...


de persze nem :)
nyugi, lesz szó róluk.
mármint az elöítéletekröl.

a tüzoltókról meg amúgy is.

---

háttér namber van.
a tözoltóságok többsége (föképp a nem városiak) önkéntes alapon szervezödik, azaz nonprofit módon. kis - legyen szociológiai értelemben vett mintatelepülés, mondjuk 150 fövel - falu, néhány buzgó férfiú és hölgyemény (80-20 arányban, paretot viszont hagyjuk ki ebböl), valamint idönként valamilyen esemény - ez gyúrja össze az anyagot, amiböl a legendák születnek.

ifitáborokról. hisz szervezni kell a pótlást. hogy néha iniciációs rítusokkal (à la gólyatábor...) megspékelt hétvégék, hetek, ezek, az legyen a legendakör része: elfeneklés, ruhaeldugás, rendesdugás.

a szomszéd falubeli, diszkóbalesetben szétloccsant fejü és gépkocsijából kivágott jóbarátról, adott esetben jóbarátnéröl.

az együvé tartozás és felületesen odamondás politikailag azért jól behatárolhatóan lágyan, mondhatni lábszagúan fasisztoid bukéjáról.

a göttingeni központi pártbizottság... öhm, akarom mondani, kerületi tüzoltóelnökség tagjai, 1975-ben

közös tüzoltási gyakorlatokról, ahol vakon meg kell tudni bízni a másikban.
hogy ott van, mikor a szakaszvezetö ordít, hogy emeljük meg a pumpát. hogy tartja a slagot a hátamban, mikor ráengedik a kocsinál a nyomást.
hogy kihoz, ha benn égek.

a heti két-három alkalommal rendszeresített tivornyákról, melyek a közösségteremtö karakterológián túl is olyan tök jók tudnak lenni... eljönni a mamitól otthon, és bebaszni olyan istenesen, hogy az "oltás" immár teljesen más jelentést kapott a mindennapi szóhasználatban... mondhatni, az alkoholszomj és a józanság a legyözendö tüz, azaz ellenség.

(és valóban, ezzel kapcsolatban: legendaszótár is. bekerítés=körbeállás. támadás=tüzoltás. alkohol=elfogyasztandó. nö=megdugandó. mondhatni,figyelemelvonó és feszültséglevezetö berendezés a raktárban, két szivattyú és három bevetési kocsi közepette.)


jaj, hogy ezek már az elöítéletek?

nemkérem. legendák, amelyek hívószavakat generálnak fiatalok részére.
hogy gyertek szépen önkéntes tüzoltónak.


és akkor most tessék elképzelni a sok esetben más gyermeki kisközösségszervezö együttható (plázázás, azaz mondhatni az urbánus léhütés... kerületi focibajnokság... szülöi gazdagság... szubkulturális/származási különállás) által kitagadott vagy felvételt sem nyert cseperedö német falusi és kisvárosi ifjúságot, és képzeljük el, milyen egyveleget alkotnak a fent említett tényezök fejben, lélekben.

megvan?


na.
öket kapom, évi kétszer, csordában :)

---

ugyanis háttér namber tú.
négy-öt éve az önkéntes ifjú tüzoltók tartományi szövetségének továbbképzési felügyelösége (jesszusom...) megkeresett. kiderült, hogy (vigyázat, elöítéletidézet) az ivászat és a két tüz közötti szex mellett komolyabb tanfolyamokkal is igyekeznek toborozni... e célból pedig az ifivezetök például videófilmezéssel tarkított foglalkozásokat ajánlanak kis közösségeik fiataljai részére. hogy ebböl se technikai, se tartalmi szempontból ne váljék fiaskó, szükségük van valakire, aki megtanítaná ezeket az ifivezetöket a forgatás elökészítésére, a forgatókönyvek fontosságára, a kamerák használatára, a késöbbi vágás kivitelezésére, és esetleg az emberekkel való bánásmódra. (pont én? a fenti elöítéletekkel megterhelt szociopata?)

természetesen rögtön igent mondtam! :)

---

az eddigi évek során tavasszal és összel elvonultam hát egy göttingen környéki kis faluba (igen, vidékre... ;) vidékröl vidékebbre, hogy pontos legyek), ahol a helyi kiképzöközpont termeiben tanítottam, a hozzá tartozó sátortáborban vagy faházakban, esetleg luxusnapokban a föépület szobáiban aludtunk olyan 25-35-en, mikor hogy, és a környéken forgattunk.
péntek délutántól vasárnap estig.
néphadsereg típusú egyenkajával, tábori konyhából, ingyen zánkafíling körítéssel.

nem elfeledve a tábori tüzhelyet, melyen emberáldozatokat sütnek hatalmas saslikpálcikákon...

esti tekepályával és alkeszpusztító rikáccsal.
félrevonuló s majd elégedett vigyorral negyedóra múltán bevetési teherautók mélyéböl újra elöbukkanó fiatalokkal.

...

mindezeknek megfelelöen tehát most is azzal indultam neki ennek a hétvégének, hogy aktuális blogmániám kielégítése végett megdobom magam néhány igazán emblematikus történetecskével, amelyekröl itt majd beszámolhatok.

ehelyett viszont, mint kezdömondatomban jeleztem: semmi!

tök harmónikus napok. semmi túl sok alkohol. mindenki kedves és nyugodt és érdeklödö volt.
nem egymással foglalkoztak, hanem a hétvégénkkel, meg azzal amit mondtam, mutattam.
és tökre, kifejezettem profi módon, mondhatni, odafigyeltek a kisfilmek elökészítésére, leforgatására, utókezelésére...

:(((

két csoport. nem nyugszik. csinálja, amit kell. szörnyü...

most akkor miröl írjak?

hiszen semmi olyan nem volt, mint régen...

---

például mint ami márciusban történt.

szombat este. a forgatások lezajlottak, az utómunkálatok folytak, már ahol még, laptoppal a szobákban, hisz éjfél körül járt az idö.
néhányan lementünk tekézni a pincébe.
az alagsorban amúgy rendkívül riasztó, minimum ikszaktákba kívánkózó szerkezetek lógtak... utóbb kiderült, ezek fejjel lefelé felakasztott bevetési szkafanderek, alulról csö lóg bele, melyen fúvókával meleg levegöt fújnak, gondolom a büdösizzadtságszag minél optimálisabb szétáramlásának biztosítására az egész környéken... Springfieldben már búra lenne rajtunk, gondoltam volna akkor, ha létezett volna már a Simpsons-film.

akkor most eztet tessék elképzelni sötétben, recsegve levegöt pumpáló fúvókákkal, melyek lobogtatják a felsörészt...

(zárójel be: az már csak a mostani ottartózkodásom során, gondolom unalmamban, jutott eszembe, hogy ha nem lógnak rajta ruhák, ezek a meleg levegöt kifúvó, kábé ötven centis földböl kiálló rudak ideális kínzószerkezetek lehetnek... kicsit megijedtem, mert Vlad Tepes jutott eszembe, aki egyrészt karóba húzatta jó néhány ellenfelét, másrészt megalapozta a késöbbi draculakultuszt valamikor a 15. században. az alagsori világítás tegnapelött amúgyis csak épphogy pislákolt, tehát sürün iszkoltam a vécé felé majd elfelé, tekepisi során.
[a tekepisi természetesen a tekézés közben sürün fogyasztott folyadékok kiválasztása - nem összetévesztendö például az illuminált vérhugyozással, vagy egyéb nemkívánatos jelenségekkel. tehát NEM tekét pisiltem. bocsánat a profanizmusért, de ezt úgy éreztem most tisztába kellett tennem. mármint magamat.] :)
zárójel ki.)

hol tartottam?
ja, szombat este, március. igen.
vagyunk még vagy tizen tekések.
(a teke amúgy egy tök fura sport. ellentétben a bowlinggal, ahol lyukak várják a golyón, hogy ujjaiddal beleszorulj hajítás közben, és ezáltal a dobáskor egyazon lendülettel elrepülj vele a fabábúk felé, a teke nem kínál ilyen szórakoztatási extrákat. ígyhát alkohollal szokták keverni, ami a találatok pontosságát csak olybá javítja, hogy idövel jobban találod el a szomszédos pálya bábjait, mint a sajátjaidat, ellenben kifejezetten viccesnek láttatja, ahogy dülöngélnek csapattársaid különbözö újj, lábszár és ablaktörések közepette.)

szóval vagyunk tizen. kéthárom lány, a többi talán fiú volt.
mármint dzsenderileg, hisz az életkor ilyen hétvégi dzsemboriknál (hú, tök dzsesszes szavak ezek :) keresek még, késöbb, okés?) 16 és 56 között szokott rezonálni.
ebböl is kifolyólag például az egyik csajszi, aki lehetett olyan 20, a papájával volt ott. aki már idiótán is mosolygott, nemcsak kedvesen, mikor lányát az egyik srác elvitte az alagsori draculabizbaszok közé a sötétbe, gondolom bizbaszolási célzattal... úgy uszkve hatésfél perccel azután, hogy apjával épp az ö (mmint nem az apjáé!) (bár... namindegy, hagyjuk.) otthon maradt és sajnos épp készültségben rothadó barátjáról beszélgettek érzelgösen....
a nyekergö hangokat elnyomta a tekézés zaja, szaftos mosolyuk azonban sokatmondó volt, mikor pár perc elteltével újra megjelentek.

mi persze, mintha mi sem történt volna, tovább a játékban, csaj pedig tovább a fiúkban. miután az elsöt leápolta, valami atavisztikus ösztön mozdulhatott meg benne, és elkezdett óvatosan közeledni egy másik kiszemelt locsolócsökezelö felé. ami abban nyílvánult meg, hogy heveny "temostvelemjössz" felkiáltással (amire az iménti áldozat rögtön hajított egy kilencest) megfogta a karját és kivonszolta az immár ismert draculaterepre.
apja pedig büszke "hiába, az én lányom"-mosollyal nézett utána, majd ráhajolt a következö snapszra.

apropó snapsz, ráadásul.
a társaság négy legidültebb alkoholista tagja az alatt a három óra alatt, amit szociológiai tanulmányaimmal töltöttem, együtt megittak, nem hazudok, mert abban a fázisban még tudtam számolni, százhetvennégy kisüvegcse keményszeszt. tudjátok, azt a nagyujjméretü lószart, fügével, szilvával, kecskével, mittomén.
százhetvennégyet!!!
utánaszámoltam, ez három és fél liter. négyüknek, három óra alatt.
mikor jobb sorsukra hagyván öket távoztam, épp azzal voltak elfoglalva heveny heherészés közepette, hogy az üres, felállított üvegcsékböl összerakják nevüket az asztalon, és lefényképezzék a mobiljukkal. eszembe jutott volna egy engem heherészésre késztetö, dominoeffektusra keresztelt játék, de mivel négyen együtt még tajrészegen is mindig erösebbek voltak, mint belölem huszonketten, inkább intettem és mentem haza pihenni.

itt valaki, azt hiszem, kedvelte a tüzoltókocsikat

szóval ennyit pia- és nöelöítéletekröl.
amihez képest, mondom, a hétvégén most semmi.

kicsit szinte hiányzott is. kettökor tekézni, és csak egyetlen pasas vigyorgott áléltan az egyik sarokban. semmi modern rejtöjenö.

botrány.

---

botrány?
amiröl a tavaly szeptember...

a hétvégéknek szabott struktúrát adtam.

pénteken megismertetem velük a dolog elméleti alapjait. mit csináljanak, mit ne.
valamint hogyan.
következik a 4-6fös csapatok önszervezödése...
azután jöhet az ötletbörze. kinek, mit, miértis mondunk el a filmmel.
kidolgozás, teamben, ahogy azt kell. azaz sztorilájn, helyszínek, forgatókönyv, kellékek, technika elökészítése, fejben és papíron.
gyakorlás. technikával, vagy dialógust.

ki korán kel, giccset lel - márciusi, hajnali odautazásom egyik mementója, de most vasárnap is ez a látvány fogadott... :)

szombaton reggelre ez általában megvan. utolsó infók a szerkentyük használatáról, vész esetén felhívandó telefonszámokról és az ebéd mibenlétéröl - utóbbi szokta elösegíteni a döntést, hogy göttingenben forgatnak, vagy pedig a környéken, és visszaérnek délre.

a szombat a legnyugisabb napom. ilyenkor majdsose zaklatnak, s miután felépítettem a laptopokat, esetleg ellenöriztem a vágóprogik állagát és adott esetben utánainstalláltam, olyan köbö 10 és 17 óra között esetleg ha kétháromszor felém néznek, hogy még élek-e. elvileg segítségképp ott kéne maradnom, de ha jó az idö, kimegyek fényképezkedni a környékbeli erdöbe, adott esetben a helyszín kínálta misztikus-utópisztikus, vagy csupán horrorisztikus tüzoltó(?)eszközök világába, vagy pedig elkísérem az egyik csapatot és filmezem öket. (werkfilm, jaja.)

vasárnap pedig a szombat este és másnap délelött készre vágott anyagokat, általában olyan 5-15perces rövidfilmeket ebéd után levetítjük, megtapsoljuk, az eszközöket összepakoljuk, jótüzet (vagy mit) kívánunk egymásnak és irány haza.

mondom, ez a szabott rend.

kicsit megbolydul persze, ha mint tavaly ilyenkor szombat délelött kapok egy telefont, hogy beszélni kéne a törzsörmesterrel...

kiderült, hogy okoskámék egy bankrablást kívántak lefilmezni. mivel szombaton zárva vannak a bankok (most jut eszembe... még szerencsére!!! ezek a marhák...), egy elöcsarnokbeli bankautomatát "raboltak" ki. az offból mindig feleselt valami srác, (nagyon szarul) tettetett géphanggal, hogy "engem ne tessék itt kirabolni", míg egy sállal felismerhetetlenné tett fiatalember "kezében fegyvernek tünö tárggyal fenyegette meg a pénzkiadó automatát" (esküszöm, ez állt késöbb szó szerint a jegyzökönyvben!)
élelmes szomszédok, kik beláttak a bank elöterébe (ami annyira azért nem volt nehéz, tekintettel arra hogy csupán üvegböl állt), felhívták a rendöröket, hogy gond van. mivel fegyver volt az ügyben, négy rendörautóval és csomó golyóálló mellénnyel érkeztek meg.

szerencsére délelötti riadalmam csupán annyiból állt, hogy el kellett mondanom a rendörnek a telefonba, ki vagyok én (az a marha), aki ezeket szabadjára engedtem.
megnyugtattam, hogy többé nem fordul elö, és kérem engedje el öket, mert most már akkor komolyan kíváncsi vagyok a filmre... mivel pedig szinte brancsbeliek voltak, egy másik, kerületi tüzoltókapitánnyal folytatott egyeztetés után kis tarantinojaim visszatérhettek ölelö karjaimba.

ezzel megpróbáltatásaim azonban nem értek véget!
koradélután megint csörög a telefon.
göttingen, bevásárlóutca, neves ruhaszaküzlet.
ezek a barmok hozzám tartoznak?, érdeklödik egy kellemes bariton.
jelzem neki, hogy az attól függ.
kiderült, ök egy olyan jelenetet szerettek volna, kifejezett figyelmeztetésem ellenére elözetes engedély nélkül leforgatni, amelyben két szomszéd, egy férfi meg egy nö, véletlenül találkozik a ruhaboltban, és mivel úgysincs más dolguk, beugranak egy hetyempittyre a próbafülkébe. a dolgot illusztrálandó, a fülkéböl folyamatosan repítették ki ruháikat, végül az alsónemüt, és közben hevesen döntögették a fülke falát.

nos, igaz, ez a jelenet késöbb csak tizenmásodperc lett a filmben, de a forgatás, ahogy a kedves eladótól megtudtam, immár vagy fél órája tartott, és kezdte zavarni a maradék kuncsaftot, ugyanis azok ketten megszerették a szerepüket, és ahogy mondani szokás, teljes bedobással élték bele magukat... egymásba. néhány idösebb néni a boltban rózsás századeleji kombinék között válogatva állítólag már zokon is vette a hörgö formában elödadott "háttal ülj rám, bébi" típusú felszólításokat.
(ez egy régi foglalkozásom juttatja eszembe, de ezt inkább hagyjuk is itt most... majd egyszer talán visszatérek rá, mi hozta az emléket: a néni, a kombiné, vagy a hörgés.)

nos, öket is kimentettem, és végül vasárnap kifejezetten vicces hangulatban figyeltük a "kihagyott jelenetek" szekciókat... szinte jobban sikerültek, mint maguk a kisfilmek.

---

az aktuális hétvégére viszont, idöközben rájöttem, mégse lehet panaszom.

készült egy film, "texas chainsaw massacre" címmel, ahol valódi láncfürésszel daraboltak szét két embert (azt hiszem, nem eredetiben), majd földelték el öket. a poénra már nem emlékszem biztosan, talán az volt, hogy mindez egy tüzoltóautó közvetlen szomszédságában történt.

a másik film egy bérgyilkos elsö próbálkozásairól szólt, melynek végén a sikertelenségében öngyilokra készülö kisbolond még az önfelkötést se tudja megbízhatóan eszközölni.

harmadik csapatom riportokat készített göttingen belvárosában, olyan kérdésekkel, mint a "holnap lesz az anglia-nagybritannia focimeccs, ön kinek szurkol", mely csomó rendkívül irritált göttingeni arcot hozott, s ebböl kifolyólag enyhén megroppantotta a város iq-átlagába vetett nagymértékü bizalmam... pár napra most biztosan, legalábbis.

a negyedik csapat volt a legdurvább.
- szereztek egy forgatási engedélyt az egyik göttingeni nagytemplomba.
- szereztek lepedöt, koszorút, csokrot, papi reverendát és keményített gallért, valamint néhány saját gyertyát.
- beálltak az esküvöi ceremóniához.
- végül orgonazene kíséretében eljátszottak egy válást, hasonló eszköztárral, mint az esküvöt. papi szétbekelés-monológ, közös demonstratív gyürüelhajítás, finom kis gyomrozás ököllel, majd a templom két oldalán kisétálás.

mint jeleztem, mindezt hivatalos papi áldással, echte templomban ;)

ezek után mit szólhatok még én? holmi egyszerü kis arc vagyok, a rosszindulatú parnasszusmegfigyelések koronázatlan senkije... és várom itt a szodomgonorrheát?
ejnye én... ;)
rendben volt ez végül is mindenben.
s ha vasárnap az ebéd elött a terem s mondandóm közepén az egyik testesebb srác feltúr orrába, megörül bányászott kincseinek és elmélyülten rágcsálni kezdi... hát istenem.

napokra jót tesz a fogyókúrámnak :)

s nopersze... itt is volt makka ;)