a csomag, a gól, és két füstölgö transzvesztita

tegnap tanításilag voltam nemotthon. a sárga kis postásautó hozott kék kis cetlit szaros, állandóan beragadó kis postaládámba, melynek a házon belül ugyan nem lehet kinyitni a zárát, ellenben kívülröl levehetö tetös - mint anno az endéká turmixgép - csakhát mint jeleztem már, ott meg beragad.

tudom, tudom... erre léteznek opciók, az emberiség a sima fogpiszkálótól a hat megatonnás hidrogénbombáig sokmindent kifejlesztett ilyen jellegü problémák megoldására. ami leginkább zavar tán az egészben, az a kis kémlelönyílás úgy megközelítöleg talpmagasságban a belsö ajtaján... enyhén diszfunkcionális, egyrészt elhelyezkedését illetöen, másrészt kintröl az egész doboz fedelét egy jól irányzott, házfal felé kivitelezett rúgás után ugyebár le lehet kapni.

mivel azon fura emberek közé tartozom, akik el is szeretnék olvasni a nekik küldött leveleket, következésképp talpnyomaimtól mállik a vakolat a ház falán. ez kedvenc házinénimet, aki 89, és ha rossz (vagy jó... ahogy vesszük) napja van, minden gond nélkül megkérdezi töled az utcán, hogy lelkecském, maga hogyan élte meg, amikor bevonultak az amerikaiak?, finoman szólva zavarja... ö még a németek azon generációjához tartozik, ahol a küllem fontosabb a belsönél...
magyarul (németül) mindegy, hogy bent habosra verem a családomat, lényeg, hogy a vakolat kint legyen szép.
noshát.

jaj, de hol tartottam?
ja igen, csomag.
tehát már készültem is rohanni, hisz hatkor mint a svájci óra zár be a német posta. igenám, de olvasom az új formátumú kék cetlin, hogy hohó, van egy "packstation" nevü hely (ez eufemisztikusan csomagállomást jelent... én botor azt hittem, erre van már egy fogalmunk: posta...), amely a nap bármely órájában kiadja a csomagot, valamint be is veszi (ha fel kívánnál adni egyet. a fizetést bankkártyával intézed, a ragacsot rá még otthon kinyomtatod, és kész).
jujj, gondoltam magamban, én mint régi scifis minden furaságot támogatok, csak legyen új (kis mellékes... h.g. wells is hogy bedölt sztálinnak... :D ) és egy fincsi vacsora után (jázminrízs, gombástejszínes pulykamellfilé, magyarosan megcsinált paradisaláta) nekiindultam kalandisztánba, azaz a posta épületéhez.

hát kérem, a "csomagállomás" köbö olyan, mint egy mozgáskorlátozottaknak fenntartott köztéri vécé (szerintem olyan színü is, de mindegy), csupán beleülni nem lehet, mert a csomagméret korlátozott... (igaz, szerintem más okból sem szükséges megpróbálni.)
kérték, éríntsem meg a képernyöt, ezt megtettem, mirefel nyelvet választhattam (itt a vicces apropó az volt, hogy az "english" felirat felett ír zászló díszlelgett... sebaj gondoltam, ez akkor az IRA csomagállomása, remélem, megkapom a dobozom, mielött egész göttingen felrobban!). a nyelvválasztás után választhattam feladást vagy elhozást, utóbbira bökve kérték, hogy a kék cetlit tartsam a szkenner elé. ettöl kicsit féltem, mert a szkenner által kibocsátott fényben urambecsületszavamra láttam az ujjcsontjaimat, mint egy röntgenképen, szerintem azóta fáj is a kezem és rohadni kezdett. demindegy. rövid berregés és kattogás után, mely leginkább mikrobit juttatta eszembe, ha örá még emlékezne valaki, kinyílt egy fal, de olyan furán... az ajtó úgy állt nyitva, mintha hívogatna... tedd csak be a kezed, kismarha, tedd csak be...
éshát kicsit féltem is, mert emlékeztem, madame guillotine szerkezete milyen ügyes volt a csonkolásban.
hosszú szónak sok a vége, lényeg, hogy kikaptam a csomagom és sietösen távoztam. nem tudom továbbra sem eldönteni, hogy a végén megjelent "önt regisztráltuk" felirat a képernyön pontosan mire vonatkozott, és kell-e ezentúl félnem...
viszont.
a csomagban volt vagy öt-hat kifejezetten jó könyv, amely az eseménysor következtében esetleg álmatlanná váló éjszakáim tuti megmenti :)
olvassatok richard morgant és iain bankst. mondtam már? mondtam már. mindegy.

---

ma a szokásos péntekesti focin voltam amúgy. löttem egy gólt, adtam két gólpasszt, kivédtem 4 potenciális ellengólt (nálunk repül a kapus), s akkor most jön a nemdicsekvés: elfáradtam, elestem, véletlenül felrúgtam valakit, aki nagyobb és agresszívabb volt nálam, mirefel nemvéletlenül felrúgtak, kihagytam 3 helyzetet, és a tüdöm környékéröl valami sípszerü hang uralkodott el a pályán úgy félidötöl... az egyik srác hívott is parafenoménnek a pantomimcsoportjába... :)

hétfönként kosárlabda szokott lenni, azt valahogy jobban szeretem, átláthatóbbnak, intelligensebbnek tartom, és kifejezetten jófej emberkékkel vagyok ott. az egyik például folyton olyan trikóban játszik, melyen az alábbi felirat pompázik:

adjátok vissza a falat!
csak ezúttal magasabb legyen...!

nem mertem eddig megkérdezni, hogy ö amúgy a nyugati vagy keleti oldalról származik... mindkettöben lenne ráció, ha érzékenyen figyeli az ember az itteni elmúlt 17 évet...


---


göttingen, belváros. hideg szél fú a rónán, kemény arcokba nyes az északi szél. lovak horkantanak idegesen, egy csehóajtó nyikorog... hirtelen... dinggg... dingdongggg... megszólal a harang... lassan üt, egyet, kettöt... a tizenkettedik harangszóra megáll a levegö, mint a tájfun szemében, és színrelép...

transzvesztita áá (ezentúl: téá), a bal sarokban,
valamint
transzvesztita bé (tébé), a jobb sarokban.

téá városszerte ismert. hosszú, ösz haját nem akadályozza gyakori mosás rút állaga felvételében. tulajdonosa hosszú, bö, libegö, rózsaszín virágmintás ruhácskát hord, cipö és zokni nélkül mezítelen lábbal lépdel balettáncosi kecsességgel és george busht (öt akkor is kisbetüvel írnám, ha egyébként nem.) garantáltan irigylésre késztetö átszellemült, boldog mosollyal felalá a fö bevásárlóutca közepén. passzentos kis fekete öv egészíti ki öszi kollekcióját, jobbján finom manikürtáskácskát lóbál, óvatosan persze, hogy a belészorított plüss kismaci ki ne essék. elfeledtem még említeni, hogy téá vagy 70 éves körüli lehet, és nyáron elöszeretettel színes üres (!) kartonokkal megpakolt babakocsit húz maga után egy spárgán?
ja, valamint magas, mint a hóhér.

öt talán leginkább travesztitaként kéne aposztrofálnom, hiszen bár nem néztem meg, vélhetöen nem operálták növé. igenám, de a travesztita per definitionem csak a show kedvéért végzi a nöi maskarát, utána - még ha homoszexuális is lenne, ami nem feltétel amúgy - "visszavedlik" férfivé. téá viszont láthatóan imádja nöi mivoltát, mégha testileg irritáló is lehet némely kiálló szerv...
de ez szerintem innentöl legyen az ö baja.

[viszont a félreértések elkerülése végett akkor itt egy szó a homoszexuálisokról is.

furamód vonzom öket :D

mikor kikerültem németországba, húúú... nekérdezzétek, nagyonnagyon régen, akkor egy tök aranyos kis huszonvalahány négyzetméteres lakásban húztam meg magam. az egész kimenetel okait, körülményeit inkább most nem taglalom, ez már így is túl hosszú beírás, szerintem az olvasók fele már el is ment moziba, úgyhogy a lényegre térek.

(mindjárt.)

nos, akkoriban, egyetem elött, pénz és ezért dolgoznom kellett, s egy kicsiny lemezboltban lettem lemezeladó... történt, hogy a kollégám, akivel egy éven keresztül aztán szinte napi nyolc órában egymást boldogítottuk (átvitt értelemben!!!!), egy tipikus, könyvböl kilépett homoszexuális német slágerénekes volt. emlékeztek dieter bohlenra? na, olyan, csak nem annyira kövér, és valamivel intelligensebb. viszont cserébe nürnberg huszonkilométeres körzetén túl a fü se ismerte. aranyos kis groupiejai voltak, negyvenes-ötvenes mamikák, akik szerint "olyan édes a hangja, és annyira jóképü a hosszú göndör, fodros, szöke hajacskájával"... szerintem ha tudták volna, hogy 150 kilós, zsírosképü és -hajas "producere" valójában (két imádnivaló, gyönyörü fehér perzsamacska mellett) az ágyasa, nem hoztak volna minden reggel finom meleg sütit a kávénkhoz, s nem kínálták volna lányaikat feleségül.
(neki, nekem nem. ilyen a sorsom... túl kevesen ismerik el énekesi tehetségem... igaz, cserébe producerem se volt soha... ;) )
imádtam, nagyon sok szempontból azt az évet, és nagyon jól kijöttem a sráccal, aki akkor olyan 7-8 évvel lehetett idösebb nálam... sajnos elvesztettem szem elöl, pedig munkában, mármint rendes, nyolcórás, kötött munkában, ha végeztem, azóta se éreztem olyan jól magam, mint vele. borzasztóan sokat nevettünk, és... nem tudom, olyan meleg volt minden.

jajh, nemúúgy...!!! :)

meleg, úgymint... bensöséges.
mint hazatérni karácsonykor ahhoz a családhoz, amit mindig is szerettél volna, s tudod, hogy már csak téged várnak, viszont nagyon, és ha belépsz, meleg lesz, és narancs és fahéj és fenyö és babapúder illatok veszekednek az elsöbbségért, és mindenki megölel, és szeretnek, szeretnek, szeretnek. bent huszonhárom rokonod érzi magát jól, kint havazik, Elvis Presley énekli a Jingle Bellst, két macska dorombolja körbe a lábad, rég látott gyermekkori kutyád, aki közben hatvanéves, mert itt az állatok sem halnak meg, vidáman ugrál fel és kéri a simit, és közben hátulról tuszkol be a feleséged meg a kéthárom gyereked, de azért mosolyognak rád.

és tudod, hogy idén végre megkapod a Space Teddyt, az ürruhás, sisakos macidat...

nah, ilyen meleg volt ott a boltban nekem, s talán nekünk... :)

sorry, elrévedtem. nincs vége.
a kis lakásom felett lakott egy jimmy sommerville-re emlékeztetö srác. volt egy kedves lánytestvére, az a szomszédban lakott, gyakorlatilag hárman sokat együtt voltunk és szórakoztunk. külföldiként, mégha beszélve is a nyelvet, jól esett, hogy úgy "befogadnak"...
igenám, de mikor egyik este épp kettesben valami filmet (nem, nem barbara streisandos...) néztem vele, s egymás mellett ültünk, egyszercsak veszem észre, hogy mereven rám néz... visszanéztem rá, hogy mivan... s erre megcsókolt. szájon.
én meg ültem, nagy szemmel, miközben ö az ajkam explorálásával (szerencsére nem: penetrálásával) volt elfoglalva, aztán mivel nem reagáltam sehogyse, egy idö után abbahagyta a játékot és rám nézett.
én meg megint vissza, és kérdeztem, hogy "ez mi volt?"
ami persze hülye választ is érdemelt: "megcsókoltalak"
"értem", mondtam... "bocs, de az a helyzet, hogy abszolút semmit se éreztem... úgyhogy ezt talán többet inkább ne..."
szomorúan, megadóan bólíntott, megsímogatta buksimat, majd egy idö után felment lakásába.

(a rákövetkezö héten megszeretkeztem a húgát, de ez már nem ide tartozik.)

a lényeg, hogy utána elfogadott sima havernak, elvitt csomó buzibárba, ahol persze mindenki magáévá akarta tenni az új magyar pipit, mi meg halálra röhögtük magunkat a csaholó falkán :)
azóta is, amikor csak homoszexuálisokkal vet össze az élet, szeretettel emlékszem ezekre az élményekre és tök jól tudom érezni magam...
a sok homofóbnak tehát üzenem: legalább egyszer gyüjtsetek be egy csókot egy azonos nemütöl... :)
nah, zárójel be, és nyugi... mindjárt vége ;P ]

térjünk vissza tébéhez.
öt még soha nem láttam göttingenben, pedig higgyétek el, emlékeznék...
nem is tudom, idevalósi-e.

mindenesetre tébé... najó, megpróbálom.
különösen a férfiak vigyázzanak most ide: képzeljetek el két hatalmas mellet. de olyan... nemtudom, 120 DDD-t vagy mi. szóval borzalmasan nagyot (nem az esetem, de ez mindegyis.) de nem ám cipöig lóg, fenéket...: elöreszegezetten, mintha dárda lenne, csak nem a hegyes fajtából, hanem a dinnye fajtából.
dinnyedárda... :)
szük, leginkább aerobicnál használatos fekete leggins. ahol normál férfiak évente egyszer leellenörzik, hogy van-e olyan daganatuk, amilyen nöknek sose lehet... na ott neki láthatóan semmije, olyannyira, hogy ott szépen be is vág a tanga a bevágható részbe.
kecses manökenmozgás, bunda felsörész... a haj ápolt, göndör, középhosszú.
értelmesen csillogó szemek...

megvan?

na.
és ekkor, a már lassan kacsintóssá váló szemkontaktus után pillantásod lejjebb csúszik, majd megáll a szíved, mikor meglátod...

...a világ legigazibb, legszörösebb tengerészszakállát bud spencer óta!!!

:))))

tébé leírhatatlan hatással volt rám. sokszor nem lehet eldönteni, sírjunk-e vagy nevessünk. de ez a láthatóan növé átoperált transzvesztita, aki megtartotta szakállát (vagy, a szinte rosszabb verzió - férfivá operálandó nö, aki még csak a szakállnál tart...) annyira taccsra tett, hogy köpninyelni nem tudtam.

a két jelenés ráadásul egy utcában, egymással szemben...
esküszöm, lélegzetelállítva figyelte az egész utca, mi lesz ebböl...

amihez képest aztán sajnos nagyon különleges dologról már nem tudok beszámolni...
téá és tébé közeledtek egymáshoz... magassarkú cipö kontra mezítelen láb, hórihorgas büszkeség kontra szakáll...
s mikor elmentek egymás mellett, mindketten durcásan felvonták, majd ellentétes irányba félrefordították fejüket... :D
mint két rivális a kifutón...

s hát ki tudja... meglehet, azok is voltak. nekünk, csak nekünk ott akkor.


hajjj... komolyan mondom, gyerekek... ez a város minden pénzt megér.

persze van itt más látványosság is - létezik például cukrászda... - de ez a hájnún most felvértezett isten bárminemü (!) állatkertje ellen... ;)


---

jajh.
na. hosszú voltam?
elnézést.
tudom, kicsi történetek, tulajdonképpen.
dehát úgyis magamnak írom ;)


szép hétvégét mindenkinek.