nyugalom

együtt látni három legjobb barátomat - nagy találkozás volt, ök így még sose elötte... - még akkor is, nemtom, torokfacsaró érzés volt, ha szarva az etikettre lazán hülyére vertek billiárdban.

mentségemre szolgáljon, domi unokatesójánál nyitottunk (magam úgy köbö 5-6 caipival), aki egy italnagyker helyi hatos szintü alkalmazottja - hogy ez mit jelent, nem tudom, de a céget nagyon megszerettem, irodaházukban termékbemutató gyanánt egy zártkörü bárt üzemeltetnek, shakeitbaby-pultosokkal, négyszázért a caipirinha, ez pedig pofátlanul olcsó, mégha nem is olyan finom, mintha én csinálnám. (kezdetnek: drága mixer, a barna nádcukor büntetlenül nem helyettesíthetö fehér cukorsziruppal, és a hiányzó italmagasságot se szódával pótoljuk!) majdnemajándék lónak fogát nem nézve sikerült kellemesen becsípett állapotba kerülni este kilencre, ennek élét vette viszont az a kijózanító tény, hogy ahová billiárdügyben készültünk volna, éjfélig se lett volna asztal.

mikor domival s gyuszival átslattyogtunk az esti, nedves aszfalton a westendbe alternatív helyet és domi arcába pizzát keresve, újból meg kellett állapítanom, mennyire szeretem ezt a várost s magam benne.
igen, vannak gondok, ha el akarsz például intézni valamit - délután csabát pesztráltam, aki fia fogszabályzójának kifizetését igazoló papírokat kívánt leadni a megfelelö klinikán valahol a szabadság tér környékén (árpádsávok már készülödtek a mai napra, szigorúan), és ez a - gyermekien naív vagyok, tudom - egyszerü folyamat életünk uszkve két órájába került. nem tudom, mivé lennék, ha nem olvasó nemzetbe szocializálódtam volna, szüleimmel töltendö hetem elökészítése gyanánt ugyanis vettem a könyvnagykerben vagy 20 könyvet (tudjátok, lányok ilyenkor csokit vesznek hegyekben... nos, én könyvet. {extra zárójel: mivel ismerösök is olvassák ezt, kénytelen vagyok halkan bevallani, hogy ehhez nem kell lelkiállapot, semmilyen. elég egy könyvesbolt, mint primer inger. tudom, tudom; beteges.}) hol tartottam? jajigen. szóval 20 könyvet vettem, s ezekböl egy ki is múlt szegény az incidens során. de basszus két óra egy papírleadásra...! és hogy elötte az otp-ben ezen papír intézése ráadásul még miért kettö darab különbözö otp-be és másfél órába telt, azt most helyszükében már nem is részletezném, mármint helyszükén értve, hogy nem akarok csapkodni és káromkodni itten a blogom környékén. viszont az igazán holtartottam ott volt, hogy szóval rohadtul lehetnek itthon ilyen ingereim is, de mint az anya aki rápillant korábban tüzre rossz fát tett gyermekére, mikor az már alszik, s megigazítja még rajta a takarót, majd puszit nyom homlokára, mielött lekapcsolja a villanyt és résnyire csukja az ajtót, ugyanúgy érzem az ilyen esték mentén én is magyarországgal kapcsolatban, hogy ez mégiscsak az enyém, ez nekem kell, nem érdekel, ha belegebedek is, de felnevelem magamnak, magának, másnak.

(a t. tüntetök, mondja itt csaba épp a háttérböl, jelenleg a fövám tér környékén zsidózó táblákkal felszerelkezve küldik petöfit (épp petöfit!) idézve haza izraelbe perezt - mintha itt lenne. bár nekik nyílván itt is van, elöttük masírozik, szembe velük, mocsok és pusztuljon, logikus. nem erre való március 15? nomindegy, kis aktuális adalék a fentiekhez. hazám, édes hazám - és a te bolondjaid. a "szemét otp" és "rohadt sztk" feliratokban még látnék is most aktuális vonzatot, bár azokat sem támogatván, lévén viszolygok az egyszerü, populizmusukban oly megejtö válaszoktól. és ha hazamegy perez, mi van? ha dunába löttük az összes zsidót és cigányt, meg gyurcsányt és bandáját, meg akit csak akartok, valóban jobb ország leszünk? tényleg? namindegy, nemnemnem, nem politizálok. nem ide való, ennél ez az ünnep mégiscsak méltóságteljesebb...
...kéne hogy legyen, basszus! szálljanak már magukba.)

szóval domi kért a westendben egy pizzát, útközbenre - kéremszépen, megtanultam, hogy van függöleges pizza is!!! szerintem zseniális találmány, nem mintha szeretném a pizzát, merthogy sajtos, kivéve azt az egyet, az elsöt az életemben... szóval emlékeztetett az álló szoláriumra, mint jelenség - ezt az infót meg is osztottam az eladóval, aki onnantól kerülte a tekintetem -, jajmerthogy szerdán délben volt egy olyan bennem, hogy szépnek kell lennem és napfényt meg szabadságízt pótolnom, ezért elmentem, úgy uszkve tíz év óta elöször szoláriumba. szegény kiscsajok halálra röhögték magukat, képzeljetek el egy frissen fodrásztól szabadult, vénnek azért még nem látszó faszingert hosszú bölcsészballonkabátban, amint irritált arccal (mármint akkor még nem bör-irritált) betér egy szoláriumba és tölük kérdezi meg, hány percre kell és hogyan megy ez az egész... majd miután rákérdeznek, hogy feküdni vagy állni teccik a bácsinak, tátva marad a szája, nemcsak a kétértelmüség miatt. kevésbé vagyok én vállalkozókedvü, mint látszik, így a hagyományos fekvést választottam, majd magamra engedtem a javasolt 12 percre az egyébként enyhén hetvenesévekbeli német buzipornót idézö, uwe nevü gép tetejét, és mikor a mütét végeztével - és persze felöltözve - kimentem, még hetykén megkérdeztem, legközelebb mikor mehetek. azt mondták, hát ahogy a böröm érzi magát, úgy két-három nap múlva.
nos, jelentem, a böröm három nap után jól van, igaz, enyhén rákvörös, hideggel tudok csak zuhanyozni azóta is, valamint a trenka család reggelente rajtam sütögette szalonnáit, tükörtojásait, és cserébe se ülni, se feküdni nem tudtam normálisan az elmúlt idöszakban. ennyit a tizenkét percröl.

de ez mindegyis, csak az álló szoliról jutott eszembe, hogy ugye álló pizza. a westend este kilenc után szociológiailag egyébként egy aranybánya, melyröl egy igenkedves schwitzerdütsch néprajzszakos jut eszembe, aki, remélem most nem spoilerezek, vidéki kocsmák szociográfiáját kívánja majd - tájszólásos anyázásilag is - felmérni. sok sikert hozzá innen is, lesencén tavaly szerzett kocsmai tapasztalataim után el tudom képzelni, lesz benne öröme... :)

a westend ennél is mókásabb, van benne minden, láthatóan kocsifeltörésekre specializálódott játéktermi törzstagság, hazai africanamerican bestof, gyaníthatóan a becslések szerinti 2-300, magyar lányokból élö amerikai instant pornószájt sztárjai, némely ügyesebb hajléktalan, nemegy vidéki fiatal aki itt fogja elveszíteni valamelyik szüzességét, és a sima szórakozni és mozizni vágyó úri, leginkább fiatal közönség.
a múltkor olvastam egy jópofa összefoglalót, talán a mancsban, hogy milyen a nyugati aluljáró éjfél után. nos, jelentem, a nyugati aluljárója pontosan az, ami. a kommersz pokoltenger strandja, ahová már csak a hordalék sodródik ki. a többi még bent van, és plázában hiszi magát. de ez most nagyon sürü lenne, hagyjukis, majd egyszer talán, nem rendszer-, hely- és idöpontspecifikus.

nos, anyway, a következö állomás a stex volt, itt csatlakozott aztán hozzánk csaba is. féktelennek is nevezhetö mulatozás kezdödött, gyuszi például rögtön pohártöréssel ünnepelte meg gyözelmét, magam jószokásomhoz híven kétszer rossz helyre raktam le a feketét, igaz, ebben az est során azért leltem társakra :)
csabának néha, picit szomorkásan vigyorogva, ujjammal mutattam, hová lökje mandinerhez, egyszer jött be csak neki, hiába... az éjszaka fénypontja pedig a húsnap lévén még általam is fogyasztható tatárbífsztek volt, a stex kéremszépen nemcsak billiárdilag és borilag, de éjjeli kajailag is a feltétlenül ajánlható kategóriájába tartozik, s ebböl mit se von le, hogy általában ritka pökhendi és elutasító a személyzet, velük ha jó a társaság szerencsére kevés az interakció.

valamikor kettötájt keveredtünk haza. nemrég ébredtem, talán a héten elöször aludtam (ki magam), s most a teraszon ülök, borzolja a szél a hajam, süt a nap, itt szárad mellettem a kedvenc pulcsim, egy görögteknös rohangászik a lábam körül, szürcsölöm a teámat, néha lenézek a városra, s néha fel a déli égen fehérlö holdra.

és igen, érzem. van valami még a szívemben.
vannak dolgok, amiket nem fog tudni tölem elvenni soha senki már... még az sem, aki maga a dolog.

egyre több nyugalom van megint.
és ez jó, irdatlanul jó.