egész úton hazafelé elött gondolkodám

gyerekek!

ez nem ilyen egyszerü!

ennedik emlékeztetöt kaptam a minap, hogy ne másvalakiért akarjak hazamenni, hanem magamért.

nemár.

oké, meglehet, az, hogy hogyan kerültem németországba, predesztinálni tünik arra, hogy egy kapcsolatért otthagyjak országot és elmenjek egy másikba...

három dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban megmutatni nektek.

egy: HA még így is lenne, NEM lenne baj, hibás, rossz, felelötlen, hülyeség, satöbbi.
kettö: attól, hogy EGYvalakiért tettem, még nem jelenti, hogy a fö motivációm valaki másért is ez lenne kizárólagosan
három: ha még ki is derülne, hogy a konkrét motiváció nem jött be (lásd Silke, mint "ok" az idejövetelre), nem okolnám öt semmiért (lásd az adott poszt), se a kijövetelért, se az itteni sorsomért, de még azért se, hogy kidobott ideérkezés után egy hónappal. (a mostmúltkori mindenesetre ODAérkezés ELÖTT dobott ki, ez egyfajta fejlödés, nem? lolll :)))

---

nosakkor, numeró únó.
miért rossz az, ha valakiért, vagy jobb esetben valakiért IS jönnék haza? nem természetes, hogy ott akarok lenni, ahol a párom van? és én mirefel követeljem, hogy Ö adja fel az otthoni, bejáratott életét? ha ráadásul nekem könnyebb otthon beilleszkedni, mint neki itt kint? (más kérdés lenne, ha ketten együtt el szeretnénk menni kanadába, vagy új-zélandra, merthogy ketten együtt úgyis sziget lennénk, bárhol, magunknak, mentö sziget az életben, mert az élet olyan hogy abban jobb a kétfös mentösziget, mint az óceán! amely óceán még jópofa is lehet, meg egyefene, a felkínált változatban épp nem is úszkál olyan sok cápa... de akkor is. ketten könnyebb minden. egyszerübb. és nem utolsósorban: szebb. a szar is szép szar, ha valaki néha hozzád ér. jaj, bocsánat a képért, most látom csak, lol. namindegy, ha valaki ezt kellemesnek tartaná, mármint a két úticél bármelyikét, vagy akár másmilyent is, francia kis folyami csatornán árúszállító-provencefestö-várépítö-zenélö-alter-élet, vagy ezerszigeten nem mártani, max lábat a csatornába egy kishídról, vagy izlandon két tündérlak dombocska töszomszédságában, vagy bárhol, ahol két ekkora szív még mindenbe belefér... akkor szóljon, és újra beindítom az "akarsz velem járni?"-szavazást, lol, és aztán tessékcsaktessék...) jajholtartottamelakadtamjaigen: tehát mirefel követeljem, hogy ö jöjjön?! naná hogy én megyek, és érte is, miatta is... de ez nem teher, azistenit már, hanem egyszerüen ter-mé-sze-tes!!! a dolog rendje, ha szeretlek, bébi! :D

kedö: itt ugyanis az a kérdés, hogy az amúgy is érzett igényemet hogy hazamenjek mennyiben sürgeti, változtatja, finomítja, itteni elökészületét egyáltalán befolyásolja az éppen aktuális valaki. a múltkori esetben világossá vált, hogy egyrészt vannak bizonyos elökészületek, amiken hamarabb érdemes, már itt kint, túlesni, just in case úgymond, és ezek áprilissal amúgy mind le is zárulnak most már, úgy látom... másrészt pedig nem szabad hinni abban, hogy ha hazatértem, akár közös kuckóba is rögtön, merthogy úgy könnyebb lenne, mondaná ö esetleg... szóval nem szabad hinni neki ebben. bármi történjék, akkor is teljesen magamra s régi barátaimra tudjak támaszkodni. (mondjuk anyuékhoz is bármikor lemehetek, max falukocsmáros leszek megmaradt életemben, annak is lenne szórakoztatási értéke...) . szerencsére ezt az aktuális események, úgymond élestesztként, kitünöen be is hozták, igaz, ezúttal - anyám legnagyobb sajnálatára - nem maradtam lesencén robibátyámként a csehóban :))

éshárom:
a saját hibáim határsemlegesek, lol
mindegy, hogy a kapcsolat mely fázisában történnek meg, mely országában. a lényeg viszont, hogy attól hibák, mert xy-al lettek elkövetve.
mással, egy jobban irántunk elkötelezett kapcsolatban, én sem így követem el öket, s ö sem így értékeli, rendezi le.

ezt ha felfedezi az ember, nem mérges másra!

nemtom, ezek most mennyire voltak világosak, a lényeg viszont az lesz:
magamért, magam miatt megyek haza, igen.
hogy hogyan, milyen gyorsasággal, milyen mértékben mekkora hidakat égetve itt magam mögött, milyen költségvonzattal, hova belelépve, mit itthagyva... nah, az viszont megintcsak teljesen természetszerüleg egy adott pillanatban meglévö párom vagy nempárom függvénye lenne.
mert azért lássuk azt is: ha nincs otthon senkim, a késztetésem is lassúbb és kisebb, hazaFUTNI.

viszont éppen ezért, miután már ott vagyok, akár a semmi közepén is, mint anno Silke után... akkor se haragudnék rá.
mint Silkére.

mert jót tett velem. merthogy én otthon, tudom, jót teszek magammal.

tennék máshol is, valakivel.


de otthon egyedül is tudok jót tenni magammal.

mert ott otthon vagyok.


ezennyi, ilyenegyszerü.

az igazi dilemma, hogy otthon a hatékony kis emberkék nem díjazzák, ha valaki folyton gondolkodik, akár túl is gondol dolgokat, és próbál rájönni, minek mi a háttere vagy vonzata, hogy lehet a legoptimálisabban megoldani... by the way, mondtam már, hogy fele királyságom egy agykikapcs-bizbaszért? szóval ott az a menö, ha valaki "tudja, mit akar, és el is veszi magának".

amíg nincs optimum-munkám, senki leszek otthon. ami különben nem érdekelne, ÉN nem az vagyok, aki a külvilágnak él, és ezt mondom a nyílvános blogomban, igenis!, viszont persze otthon csak így fut a szekér, különben belepusztulsz, mármint szó szerint, nézzetek körbe, nemkevés ex-életmüvész árusít fedélnélkült, kedves xy ilyenkor valszeg benyomja a központit és gallérját összébbhúzva, mintha fázna, érdeklödni kezd a jobboldali kilátás iránt. továbbra is anyway... a múltkori posztomban leírtam, szeretném, ha Budapest élhetöbb lenne, nemcsak nekem... és a vicc az, hogy komolyan gondolom. detovább: a dilemma ugyanis csupán egyik része az otthoni serpenyö. a másik, hogy mostanában olyan projektjeim vannak itt, amelyek hosszú évek gyömölcseként gyakorlatilag fix fizuval látnak el a következö hónapokban, pedig kötetlenül, óradíjat számlázva dolgozom... másrészt a szakmai kihívások is itt vannak, érdekelnek.

a munkám ideköt... hateccik, a pénz.
a lelkem húz haza, iszonyúan.


ezekután, kérem mondjátok meg, valóban akkora bün lesz-e, ha azt érzem valaki miatt, s azt mondom valakinek majd:

igen, miattad jövök most haza!

???


de lécci úgy magyarázzátok el, mintha egy ötéves lennék.
vagy férfi.
tudjátok.