élünk és meghalunk

koncz zsuzsa, akit én nem... aztán, vénülö fejjel (már vénülö kezemmel... de csitt, ezt csak nagyon máskor.) lehet hogy most már mégis, legalábbis a múltkor meglestem az "ezek a fiatalok"-at, és nemtudnimiért picikét szerelmes lettem belé, de csak annyira, hogy nevethessek magamon, hisz korábban meg nemtudnimiért úúúútáltam... ezek ilyenek, azt hiszem.

szóval koncz zsuzsának volt egy olyan lemeze, hogy

élünk és meghalunk.

---

jelzem, ez amúgy pozitivista posztnak készül :)
(legalábbis... igyekezni fogok.)

---


egyik nagyon mély barátommal, anonymusszal beszélgettünk néhány másik hozzászóló mellett a boldogság mikéntjéröl, és egyrészt az ö bölcsességét, másrészt magam megéléseit próbálom mostanság formába önteni.

az elmúlt napok során két olyan gondolatfolyam is megjelent itt e hasábokon, melyek - contradictory in terms - kételkedö boldogságról, komplikált egyszerüségekröl és önbizalomhiányban szenvedö magabiztosságról szóltak.

a kulcsszó, nyílvánvalóan a "sors" mellett, a "boldogság", számomra. annak keresése, kutatása, kiapadhatatlan forrásaként annak a vágynak, hogy megtegyünk ezt, vagy azt, vagy bármit is.

és... azt hiszem... az elmúlt napok posztjai után érdemes összefolyatni a szálakat, és megpróbálni valami nagyon finom, lágy, de határozott mozdulattal, mosolyogva, jelezni, hogy mindezekböl szürve nekem az mi, és mitöl.


---

sötét. fény nem bántja.
meleg. hideg nem éri.
csendes. néha éteren túli hang dúdol, énekel halkan.
éltetö. hiányt nem szenvedünk.

aztán letelik a kilenc hónap.

világra jövünk.

...

apró fogások, fizikai kontaktusok. száj, kéz, bőr... mindenképpen az ÉRINTÉS folytán tapasztalunk és raktározunk el dolgokat. ezek sokasága okozhat boldogságérzést. nem ugyanaz már, de hasonlít.
megtanít vágyni, a tökéletes boldogságra.

s bár adott esetben már nem is emlékszünk rá késöbb, végigvonul a tapasztalás ezen sorozata egész gyermekkorunkon... hogy megkapjunk 5-6 éves korunkig mindent, amiböl késöbb dolgozunk.
aztán az elsö szerelmek, akár már óvodában, iskolában... és az a mindent elsöprö érzés, amely mindig csak az elsö x órában, napon tart, hogy igen, így tökéletes, maradj így, ne mozdulj.

lehet, hogy kilenc hónapnál tovább nem is tudunk boldogok lenni?

így lettünk programozva?

a boldogságérzet megtalálása, vagy akár csak gyakorlása, keresése válik késöbbi életünk (ha nem) legfontosabb mozgatórugójává.

szeretném innen kicsit anonymust idézni, mert nem tudok elvenni vagy hozzátenni:

"Ahogy növekszünk, úgy válik egyre inkább a belterjes tapasztalás egy interaktív folyamattá, ahol minimum két aktív szereplő vesz részt a boldogságkeresésben.

Ezek minősége, a rossz tapasztalatok, keserű élmények elkerülése, a minél több extázis közeli élményre lelés igen fontos lehet a későbbiekre nézve. Még mindig ott tartunk, hogy kevés kivételtől eltekintve ösztönlényként tekintünk a világra, és benne magunkra, s a ránk törő érzéseket próbáljuk értelmezni, felfogni, a legrosszabb esetben értelem nélkül csupán kihasználni, de még ez sem baj! Mert minden tapasztalás a tanulási folyamat része! Nem tudok igazán egy vonalat húzni, hogy ez hol és mikor fejeződik be, talán soha és sehol, inkább kiegészül azzal, amikor a tudatosság kezd mellénőni az egyszerű véglény ösztönéletébe."

ha egyszer volt jó, onnantól kutatni fogjuk. keresni, hogy hol van még, jöhet-e több, elérhetö-e a tökéletes.
párkapcsolatban, barátságban, munkahelyi viszonyban, az egész világban.
harmóniát szeretnénk, mert mintha abban - az éltetö humuszban - jobban nöne a boldogság.

a tapasztalás, megismerés építököveiböl aztán ösztönök születnek... hogy miböl, hogyan tudjuk táplálni a boldogság érzetét... erröl mindjárt.
de hogy a címre is utaljak: egy dolog mindig adott: a boldogságért élünk, s elvesztésekor mindig kicsit belehalunk.

és másképp is:

"Miközben permanens boldogságban nem lehet élni, mert az hamar a halálhoz vezet, aközben állandóan keressük, várjuk, kívánjuk."

nota bene hát: a boldogság fluktuálhat. sosem állandó.

de mégis nyerhetünk belöle folyamatos boldogságérzést.

hiszen boldogságot oly sok minden okozhat.

elsönek lenni, viadalban.
teremteni, kreálni valamit,
az önbeteljesítés maslowi csúcspozícióját elérni.

élvezni érzéki örömöt, amikor szél suhan át tested minden porcikáján. vagy meleg víz ölel körbe, illatos, meleg víz... s gyertyafény lobog, kicsiben mint hajdanán, a sziklabarlangban.


és hát természetesen a szerelem.

a párkapcsolat mind közül az elsödleges...

mert annak beteljesülése, kiteljesülése elvezet gyümölcséhez, s kört zárván, a gyermek teremtésével egy leírhatatlanul fantasztikus lehetöséget nyújt a boldogság megtalálásához.
a féltés, aggódás a testünkböl származó lényecskéért talán a legigazibb út a boldogság felé. átérezni minden kínját és örömét, magunkénak ismerni el, és esetleg visszakapni valamit, amire éppen mindezek miatt csak gyerekek taníthatnak felnötteket...


szeretetet!


ez az a kulcsszó, melyet eddig nem használtam, pedig ide folyik minden folyó, ide vezet minden út.


szeretet.


önzetlen, határtalan, feltétlen
szeretet.

mely mindenféle boldogságérzetben benne van.
s szeretni kell tudni, hogy boldogok legyünk.
és a világ leggyönyörübb adománya nekünk, felénk... és legtöbb vallásunk tévelygése...
hogy szeretni mindent lehet.

embert,
állatot,
virágot,
földet,
követ,

követ,
földet,
virágot,
állatot,
embert.

mindent.

ez az az érzés, a szeretet, mely mindent visz.

és ha egyszer megleled, ha egyszer, IGAZÁN megleled, olyanná válik, mint egy drog, kívánni fogod, adni, még, még, még nem elég... adni akarod, ADNI... vigyed, a tiéd, mert szeretlek! szeretlek, fa! szeretlek, macska! szeretlek, anyu!

és kapni fogsz, csereberélni, kiteljesíteni, mindenre és mindenkire, és dobog a szíved töle, és a gyomrod nem tudni hol jár, vagy micsodád a gyomrodban, és örültté válik minden, de annyira nemesen örültté, hogy megvilágosít, és hirtelen, szépen lassan szétárad mindenedben.


és jó.

egyszerüen csak: jó.


...

egy okos lány írta egyszer:
"a szeretethiány nem azt jelenti, nincs aki szeretne, hanem azt, hogy nincs akit szeressek"


a szeretettelenség nem azért szörnyü, mert téged nem szeretnek.
hanem, mert te nem tudsz szeretni.


idövel
a lány
(tudom... mert tudom...)
rá fog jönni, hogy szerethet, nyugodtan.

bárkit, bármit.

...

a boldogság változhat... mert mindig másként mutatkozik meg.
kaleidoszkópszerüen újrarendezödik, megannyi gyönyörü formát ölt, és ha jól forgatod, életed végéig társaddá válik.

szeretned kell; aztán majd egyszer, ha ezek benned így finoman elrendezödtek, te is megláthatsz valakit, meghallhatsz valakit, megszagolhatsz valakit... legföképp pedig: a szemébe nézhetsz...


és akkor majd ott vár rád az óceán.

és tölcsérként szippant kedvesed szeme magába, és elmerülsz benne,
a szemeiben...


a boldogságban.



ennyi.


---


s hát akkor a vége is legyen bródyé.

" ...Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam..."