cseljabinszk, három

ma csak azt szeretném elmesélni, milyen az, mikor a szemöldöködre fagy utolsó leheleted.



---

reggel megint viszonylag késön ébredtünk. elég forgalmas nap elé nézünk, mivel december 31.-e nem csupán az év vége, szilveszter és az újév napja, hanem az oroszok számára a megújulás ünnepe, olyasmi (konnotációval), mint nálunk a karácsony. fát állítanak, nem túl vastagot, nem túl magasat, nem túl díszeset, és megajándékozzák egymást.
a cégek is például a megelözö napokban újévi/karácsonyi ünnepeket tartanak (emiatt nem is tudtunk beülni szinte egyetlen étterembe se, tele voltak „korporativá”-kkal), tanja apja, aki programozóként egy szoftvergyártó vállalatot vezet, már hallani se bírja a sampanszkij-nak nevezett pezsgösüvegek pukkanását. én mondjuk ennek csak örülök, addig se foglalkozik lánya barátjának hidegállóságával, amit itt a férfierötöl kezdve a hajhullás majdani idöpontjáig szimplán minden emberi tulajdonság elsödleges indikátorának tartják.

a hidegállóság tematikája attól vált egyébként virulenssé, hogy tegnap este elkezdett hullani tömött fürtökben a hó, és effektíve azóta sem állt el, miközben a hömérö vígan mínusz húsz és harminc között ingadozik.

összahasonlításképp: kilátás a fürdöszobából szerda este...

...és ugyanaz a nézet reggelre... :)

egyébként az éjjel is szépnek indult - elöször vacsorázni mentünk, téliesti trolibuszt és lomonoszov-kópia egyetemet nézni, melyre tanja is járt,


másrészt a kilátás a lakás másik oldaláról egy kis uno-zás után hajnali négykor is kellöen szép volt:


ma délben aztán meglátogattuk az ünnepre való tekintettel tanja nagyszüleit, akiknek hosszú és bizonyára érdekes életét késöbb volt lehetöségem selypített oroszsággal elöadva meghallgatni és nem érteni.

a séta elökészületei pontokban:
felruházkodtam, beleértve a jégeralsót. (ne tessék röhögni, tessék idejönni!)
hatalmas sál, kétszer körbetekerve.
kabát. vastag, bör, elvben hóálló.
kesztyü.
vastag zokni, rá a jégeralsóra, aztán farmer, végül ugyancsak hóálló csizma.
sapka.
(igen. én. sapka. aki ismer…)
végül orrig húzott sállal óvatosan kikukkantani a szabad levegöre.

miközben a levegö nem szabad. egyáltalán nem az…
drága.
ha belélegzed, másodpercen belül megfagyasztja orrsövényed, a csillámokat, az esetleg még megmaradt nedvességet, kívül pedig elsö hidegkönnyeid, az arcodon megmaradt nedvességet, krémet.


itt most levegöt venni olyan, mintha egy cseppkövekkel teli barlangon át szívnád kétségbeesetten az éltetö oxigént.


eközben persze havazik, a kocsik, orosz özönvíz elötti teherautók és trolibuszok párcentis jégrétegen csúszkálnak, a térdig érö hóban sétálsz a gyalogátkelö felé és próbálsz a másodperceket visszafelé számláló zöldlámpa alatt átérni a túloldalra. a nap mélyen fekszik, alig töri át a hófelhörengeteget, ja és igen, a szinte vízszintesen szitáló hó közé a szél kedveskedve belefújja a már leesett hó tetejének porát is.


miközben atkritna-felirattal jelzi a jégkrémes bódé, hogy igenis nyitva van és akár most is boldogan ad el neked bármilyen fagyit.

a fagyizó töszomszédságában könnyedén lehet térdig merülni a szimpla hóban is ;)

tanja a nagymamájára bízott, miközben ö maga a nagypapát teszi rendbe; levágja a körmeit, megmutatja neki, hová dugja a mindig mindent elpakoló majd elfelejtö nagyi elöl a frissen ajándékba kapott tísörtöket, és ez a „rábízás” esetünkben annyit jelentett, hogy mosolyogva értést mímelve percenként helyeselnem kell, mikor számomra érthetetlen kiejtéssel ukrajnai életükröl, az ottani házukról és kertjükröl beszél. kicsit olyan volt, mintha egy gyerekkönyv elsö leckéjét olvastam volna, jáblakó (alma), dóm (ház) és így tovább (itákdálse), én meg bólogatok nagyokat, mert addig is beszél (állítólag aki tud oroszul, a nénit nem bírja hallgatni fél percnél hosszabban az összefüggések hiánya és a fülfájdító redundanciák és ismétlödések miatt – ily szempontból mától rekordernek számítok a családban a magam hét és fél percével).
kaptak tölünk süteményt, ami a tízperces odaséta során szerintem közveszélyes fegyverré fagyott, pedig eredetileg valami meleg bizbasz volt, és vittünk fenyöágakat is, indikálva a karácsonyt/újévet.

most visszatértünk, és éppen folynak az esti vacsora elökészületei. át fogunk majd menni a szülöi házba (ahol reményeim szerint fel tudom nyomni ezt az utóbbi két beszámolót) és jókat durrogtatunk, pezsgözünk, sznóvimgódom, buék, mondják majd.

ez a tipikus orosz újévi saláta, hering céklasubában

no, nektek is akkor: sznóvimgódom :)


kis szünet, aztán visszajövök.