aktuálspiri-tiszta?

"...széthull minden; már nem tart a közép..."

azt írja izolda, ne adjam fel. ö szeretné látni a "mit mennyiért hova vettem az ikeában" posztokat.

miközben úgy körülbelül minden szönyeget (hogy a témánál maradjak) huzigálnak ki alólam, söt, egyemszívüket, elölem is.

a munka kapott egy tökéletes szekcióvéget, ejtsd, letettem a mestermunkát, majd mikor a mesternek mondania kellett volna vállonveregetés után, hogy rendbenfiam, akkor holnaptól vérrel pecsételten kellesz ide nekem, vállamsimogatva közölte, a cég sajnos nem tudja kitermelni a fix keresetem, don't call us, we'll call you, köszönöm.

a lakáshelyzet nem tiszta, legalábbis különösen nem a pénztelenség helyzetében. továbbra is vándorlok (ehelyütt is köszönet, nagyon komoly köszönet minden barátomnak, aki ehhez az élö állaton és nem megismétlendö formában végzett kísérlethez asszisztált és asszisztál; hálám üldözi öket, hogy befogadtak és befogadnak, idöröl idöre hol itt, hol ott, név szerint és ábécésorrendben csaba, domi, kriszta, nikó, reni, no meg szüleim, ha épp ráveszem magam.), ami nem növeli otthon-érzetem, bár domi szerint lakásuk jó aurával bír, ergó kijövök majd vele, és eröt is meríthetek belöle, úgy legyen, bár jelzem, egyelöre azt se tudom, milyen a totemállatom, nemhogy hová kéne vonulni jungot és természeti néphiedelmeket egyesíteni, hogy megtaláljam közepemet.

picikenagy, hülye, önzö szívem is marokban vergödik, a homok pereg, de valahogy csak az idöt viszi magával, érteménpersze, értem. és meg is szenvedem, értelmem is. (érteni viszont ezt most nem kell. nekem is nehéz, rajtam kívül max egy ember tudná még dekódolni. nem mintha ez változtatna cselekvési opcióin... mondomén: értemén, értem. ez van, az élet így folyik el kezünk közt.)

yeats nagy franc volt. a háborúról írta, pedig csomó személyes dolgot is bevon az ilyen sor. ha nem tart a közép, tényleg szétfelé húz, hullik minden. a film szar, a nappal unalmas, az éj marad egyszerü éjjel, és nem csillogó kincsesdoboz. aztán megfogod hajad mint münchhausen, hogy egy másik klasszikust idézzek, és szépen kihúzod magad a partra, nyögdécselsz önsajnálóan kicsit, oszt felállsz és mész tovább. nézed, ahogy röhögnek rajtad, ki azért, mert érti a problémáid, ki azért, mert nem érti, és próbálod megtalálni a közepet, a totemállatot, a misztériumot, amivel magadba süppedhetsz, és mint kislatol tanulta mamájától, miért ne nyelje le a rágót (mert lufit fingasz, kicsim...), úgy magad is, ebböl a magadba süllyedésböl építkezhetsz újfent, burkot csinálsz, odaadod másnak, beengeded magad mellé, felvállalva, hogy kitépödnek belöle megintmajd, és minden mint egy szappanbuborék szétpattan, mert a felületi feszültség túl nagy, pattanásig feszült, és amikor kilép belöle valaki, akkor hát pakk!, és nem tudsz már nevetni rajta, mint shrek szamarán, mert abban a buborékban kurva sok minden volt, vagy legalábbis a lelked és a reményed egy eklatáns darabja.

gyárthatod újra, kedves sziszifusz.
fingjá lufit...


széthullik minden, mert nem tartja már a közép.

nincs ott a leguán az indiai szobában. elkergették.

reggel arra ébredtem, hogy cseszett sötét van a szobában, mert éjjel lehúztam a rolót és úgy hagytam, és nem volt kedvem már felkelni. feküdtem, és azt hittem, már rohadtul dél van, vagy valami, és majd jönnie kell a soktúlórás alvással járó fejfájásnak mihamarabb, és a nap, ez a nap is, el lesz baszva.

leslattyogtam a lépcsön - merthogy most galérián alszom - és ránéztem az órámra, nyolcat se mutatott.

szép szimbóluma a helyzetnek, reményeim szerint.

szarul vagyok, és ebböl kifolyólag abból indulok ki, hogy a körülöttem lévö dolgok is szarok, és szarok is maradnak. aztán ha nagynehezen ráveszem magam, hogy jobban megnézzem a hátterét mindennek, hirtelen kiderül, nem annyira szar mégse az egész.

vagyishogy, nem kell, hogy szükségképp az legyen, azzá maradjon.

csak ki kéne nyitni a rolót, megnézni a napot, és hinni, hogy ott marad.
ellenmosolyogni a sok fosnak.

valami olyasmit írtam márciusban: félrerakod, ami szar, mert ha jogtalanul szar, úgyis jóvá válik. ha meg jogosan, jönnek majd a felmentö jók.

hát jöjjenek.
én addigis most megyek vissza, burkot építeni, magamnak.
becsücsülök középre, csendesen. lesek, nézek, várok, befogadnék, gondolkodok, megítélek.

döntök.

egyik döntés se könnyü, ha épp nincs közép.
egyik döntés se helyes, ha épp széthullik minden.



tök jól jönne most egy sámán, lehetne nö is felölem, aki segítene.
aki megmondaná a totemállatomat.
az igazit.


mert nagyon nem szeretem, amikor elhagy a hitem.

"széthull minden; már nem tart a közép;
a földet anarchia dúlja szét,
vérszín ártatlanság áldozata megfúl;
hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyôzôdés szenvedélye füti."

william butler yeats: the second coming
(ferencz gyözö fordításában)