blues

kettö dolog; nem, három.

ad egy, mélyen bele vagyok szakadva megint a fordításba. fény van az alagút végén. az, hogy dolgaim most idekötnek mégis göttingenbe, és emiatt kimarad egy hét budapest, bármilyen sajnálatos is, de kifejezetten mosolygósan élem meg. rendbe tudok hozni pár nyügös izét a hét végéig, és november végén annál nagyobb megnyugvással indulok haza.
(milyen jó, hogy legutóbb megígértem, nem lesz több befelé fordulós poszt :)))
így bízz meg egy férfiben, hiheha.)

ad kettö.
készül egy projekt, ha lesz idöm még picit bibelödni vele, karácsonyi ajándékként minden hüséges - és mivel inkonzekvens vagyok, hütlen - olvasóm megkapja. :)
én mindenesetre már most örülök neki, ráadásképp régen dédelgett álmom és egy idei praktikus ígéretem végére is teszek vele pontot.

ad négy, blues.
ha valami kihozott az elmúlt hetek picény gödreiböl, az a blues volt. nagyon sokat (nem. NAGYON SOKAT) hallgattam. ezt úgy tessék elképzelni, hogy heti 30-50 órában, különbözöeket. határértékeket, standardokat, mindent. belesüppedtem wim wenders, mike figgis és clint eastwood dokumentációiba, elzarándokoltam a mississippi-deltába, lélekben persze, gitárommal a kezemben, megsímogattam néhány sírkövet és belehallgattam füstös bárok bánatfelhöibe is.

bakker, azt az eröt...

namindegy. csak ajánlani tudom.

és most, amolyan konklúzióként... - tadaaaam - szeretném megismertetni veletek (talán e blogon nem is elöször?) a blues abszolút koronázatlan királyaként azt a zseniális zenészt, aki szememben (fülemben) túltesz mindenkin, aki ezügyben játszott, fúziózott, élölegendáskodott, vagy csak kirándulóban volt nekem az elmúlt pár héten:

joe bonamassa

adnék egy klippet... aztán én itt most vissza is vonulnék.
nincs már mást mondanom :)

hölgyeim, uraim:

joe bonamassa - reconsider baby.