elsö ikea-poszt - amelyben virtuálisan elfoglalom a klotyót

szóval olvasom, péntek reggel madárpók-riadó volt a boráros téren.

madárpók!

így néz ki, például:

jelzem, nem az én kezemben.

ha az én kezemben lenne, nem lehetne éles fényképet készíteni róla.

az intenzív remegés végett.

anyway.
a hír arra a félelmemre emlékeztet, amely rendszertelen gyakorisággal bukkan fel bennem, amint elmegyek vécére.

máris mondom.

nem tudom, hogy kiskoromban rámszólt-e valaki, ne olvassak annyit a vécén, mert felnött koromra lesz szép nagy aranyerem - de tekintettel rá, hogy nemritkán éppenhogy may károly (alias karl may) vadnyugat-történeteit olvastam, akkoriban az aranyér mint jövökép kifejezetten pozitív tartalommal bírhatott rám, úgyhogy nemhogy elriasztott volna nyugodt tevékenységemtöl, hanem éppenhogy bátorítólag hatott (talán azt hittem, minél tovább ülök vécén, annál nagyobb lesz az aranyerem késöbb...
well... come to think of it, bizonyos szempontból lehet hogy volt ebben önkéntelenül is ráció. reláció.)

szóvalhogy nemtudom... az aranyér-ígéret nem rettentett talán eléggé el, és mivel szüleim is szerettek volna idönként könnyíteni magukon, elképzelhetö, hogy idövel igen idegesen tekintettek egyszem fiacskájuk könyvtári alakításaira a budin, úgyhogy kitalálták, valami újjal (új-jal. nem ujjal!) kell elüzni onnan... s meglehet - ezt ma már nem tudom rájuk bizonyítani - véletlenül kicsúszott valamelyiköjük száján, hogy a vécé hátsó, sötét, sose elegendö mértékben portalanított részében garantáltan található egy hatalmas pók.

namost.

nem vagyok entomológus.
de ha pók lennék, biztos jobb dolgom is lenne, mint emberek segge alá mászni szarás közben, már elnézést a szaftos kifejezésmódért, de beszéljünk kertelésmentesen.

pontosabban viszont... nem tudom.

kiskorában, kellö elöképzéssel horror és scifi terén, azért irritáló kilátás az egész.
sose voltam pók, és másbéli minöségemben se gondolkodtam még ezeken el. de a lényeg ott marad... hogy valahol, valamikor, életem során, egyetlen pillanatra is akár, de hihetönek tünt, hogy OTT lakik egy pók, minimum akkora, mint a fejem, aki irgalmatlanul seggembe harap, ha túl sokat ülök ott, és oktondi módon a hátam mögötti neszezést figyelmen kívül hagyva órákig olvasgatok holmi aranyeres may károlyt.

képzeld el, kedves olvasóm, hogy leülsz a vécére.

ülsz már?

na. ne fárassz.
te is jársz oda, jóesetben minimum naponta egyszer.
beszéljünk róla nyíltan, itt az interneten nem figyel senki.
bevállalod?!

tehát.
leülsz.

ilyenkor mit csinálsz?

mármint túl a dolog érdemi részén...

oké, idegen helyen körbenézel, basszus, nem hagytak itt semmi olvasnivalót?
saját helyen meg elborzadsz, hogy elfogyott kedvenc újságod, kénytelen vagy huszonharmadik alkalommal elolvasni az ob tampon használati utasítását, hogy ne unjad el magad... persze ki tudja, lehet, hogy a legutóbbi literátus vészhelyzet óta javítottak valamit a képeken, vagy szexisebb lett a szöveg benne, úgyhogy ez mégcsak nemis a legrosszabb opció.

(persze ez csak akkor müködik, ha van nö a házban, és hozzátartozó tampon az illemhelyen.
a tampon egyébként egy érdekes dolog - egyszer a fülembe dugtam kettöt és úgy mentem ki ijesztegetni a szomszéd kislányt.
mindketten túléltük, bár igen rigorózus apja volt.
hagyjuk, mert összezavarlak benneteket. tehát.)

merthogy mi van még?

hiszenugyanis az a baj, hogy nem lehet csak úgy kiszólni másoknak, hogy ugyanmár dobjanak be egy újságot, mert épp nincs semmi kéznél...
egyrészt félreérthetik, hogy ezek szerint kifogyott a papír - és ugye ilyenkor mégsem a legújabb cosmopolitant illik betolni a küszöb alatt. (bááár...)

másrészt a "nincs kéznél semmi" és a hosszú várakozás más folyamatokat sejtethetne, mint amit normálisan végezni szoktak illemhelyen. mondhatni, illetlen dolgokat.
arra meg most milyen magazint adjanak be neked?
playboy?
playgirl?

tudják ök, te mire buksz?

és kitárt ajtónál folytatott hosszas értekezés a következö év felülértékelt nobel-díjasáról sem éppen társasági nyitottságod bizonyítja.

ezen felül meg... ki az a hülye, aki a lakás egyetlen vécéjét okkupáló embernek olvasnivalót visz, hogy az még jóóó sokáig elfoglalhassa és másodlagos büzzel további órákra használhatatlanná tegye az illemhelyet?

na ugye.
más olvasnivalóra itt tehát az ember nem számíthat, ne tessék hát megütközni a tamponleíráson.

nade.

ülsz tehát ott, kedves olvasóm... mit sem sejtve a hátul zajló folyamatokról...
(mármint a vécé mögött, nem felett...)
...s olvasod az olvasnivalót...

és egyszercsak...

egy nesz!

mozgás!

millió gyors láb szörmentén felkapaszkodik a falon mögötted.

HALLOD, hogy ez egy nagy példány.

az, amelyik felfalja a szeretöjét...

vagy nem, nem... a gyerekeit!

söt, nemis. a gyerekek falják fel a mamájukat, miután belefúrták magukat a potrohájába...



áh nem. fenéket.

EZ EMBERT ESZIK!!!!!

(screaming voices in the background now!)

nos. miután tehát ezek a gondolatok végigfutnak agyadon (ki a franc képes ezek után még az ob tampon tökéletesen ellazult testtartásban történö felhelyezésén bambulni?!), mint a filmeken, lassan de biztosan megfordítod rettegéssel telt arcod, s hátad mögé kukucskálsz.

és imádkozol, hogy ne nyolc darab hatalmas szem nézzen rád vissza.

hidd el, kedves olvasóm: nem szeretnél vécézés közben a hátad mögött nyolc darab szemmel találkozni!
(ehm... oké, ezt a mondatot most lehet hogy át kellene mégegyszer fogalmaznom?)

mindegy. a lényeg, hogy várod a sokkot, az emberevö pókot, aki jusztamente csak arra a pillanatra várt, hogy rápillants, és máris rád ugrik, majd belemélyeszti hatalmas rágóit egyetlen kedvenc sejehajodba... fenekedbe, nah!...

megvan?

hogy mit?

hogy most neked is fóbiád lesz vécézni?

hát... szívesen :)


szóval, mikor olvasom a reggeli hírt, hogy otthon megtalálták ezt a madárpókot, amelyik egyébként nem egycentis foggal bír, hanem jóesetben rágókkal, és nem halálos, bár persze nem túl csinos egy kisgyerek dupla akkora jobb kézzel mint ballal... akkor ami viszont komolyan riaszt, az az, hogy az egyébként nem túl vészes arachnofóbiám ilyen hírek hallatán mindig elöjön pár napra, és a fent leírt problematikák mentén gondot okoz a nyugodt vécére járás.

mi?
gusztustalan téma?
affenéket. hát ti is jártok oda, nem?

max nem olvastok annyit közben, mert sok a pók, vagy van kényelmes szék a lakás egyéb pontjain is. kedvenc rendezöm, kevin smith meséli egyébként, hogy ö is ilyen "harminc másodperc kaka, fél óra olvasás" tipus. és lám, milyen jó filmeket csinál, egyikben sincs két centinél nagyobb pók például.

igaz, neki van már aranyere is, pedig velem egykorú.

---

ez az egész egyébként csupán azért roppant nyugtalanító, mert december 1-töl én a boráros tér mellett fogok lakni.

és egy örült madárpók-tenyésztö a fölös darabjaitól láthatóan az ÉN vécém hátsókertjében akar megszabadulni.

basszus!