life is a nyitott mühely

valahogy pénteken kezdödött. (a hétfö szombaton kezdödik, írta két okos orosz egyszer.) vettem egy pulcsit, merthogy rohadt hideg van ám itten manapság errefelé, és mikor pár hete göttingenben pakoltam (pár hete-e-e-e? baszics, nyolc-10 napja... piszok gyors az idö illúziója, én mondom néktek...), rendkívüli békaságról (ejtsd: meteorológiai predikciós bénaságról) téve tanúbizonyságot arra készültem, elég pár vékonyka sweatshirt és hosszúújjú trikó, meg egynémelyik ing.

hátfaszt.

a minusz tíznek érzet plusztíz fokok arra késztettek, hogy magamévá tegyek egy columbiai szépséget, barna, melengetö, testhez símuló, fel-le húzigálhatom jól megmunkált részeit magamon miközben kéjes mosollyal beléje bújok.
(hopp.
ez egy fura mondattá sikeredett.)

lényeg, hogy péntek estém a keresés, meglelés, örömérzés, jövö héttöl enyémlakás megnézés és részletmegbeszélése fényében zajlott. domiék mint már említettem mennek berlinbe, és én átveszem a lakásukat. nem lesz komplett enyim, de be fogom majd jóóóól lakni :)

szombaton sikerült végre rendes bolhapiacot találnom attilával a pecsa helyén, legelemibb cd- és dvd-szükségleteim elégítettem ki, valamint ettem egy debrecenit, hurkáról van szó jelzem, és sok mustárral valamint veknyinyi (hehe :D) lágyan omlós friss kenyérrel a hétvége kulináris élménye.

aztán találkoztam kislatollal, megittunk egy fincsi teát (igen, tejes earl grey, variatio delectat...) a szépmüvészeti múzeum lépcsöjén, miután megnéztük az egyiptomi kiállítást jobb híján (a jobb a hétvégi buli lett volna, toll fülébe minden érintett lemondónak!!!). láttam szarkofáguszt, meg csomó kockaszobrot, szerettem a tapétára ragasztott magyarázó szövegek betümatricáit, valamint végigsétálva még az állandó kiállítás görög szekcióján (ahol kislatol egyemszívét órákig bámult végig hetvennyolcezer esküszöm ugyanolyan formájú és kinézetü görög kancsót és vázát, hogy mit látott rajtuk nemtudom...) feltünt, hogy minden férfit ábrozoló szoborról hiányzik a pöcs!!!
ezt ott meg is beszéltük, egyrészt ugye onnantól elég volt csak minden ilyen exponációnál odamutatnom az üres helyre, és heveny röhögést váltottam ki, másrészt ki is dolgoztam erre egy hihetö elméletet: szerintem egy ultrafeminista férfigyülölö kurátorhölgy látogatja végig a világ múzeumait éjszakánként kalapáccsal meg vésövel és - takktakktakk, tatakk - leveri a pöcsöket a bácsikról, mit nekem rodin vagy michelangelo, hadd szóljon, szerintem csak henry moore-t hagyja békén, mert az sose figurázott férfi nemiszervet, csak föhösnönknek kedves nöiesen telt absztrakt idomokat, hogy annak is egyem a szívét, dehát végtére is nem lehet mindenki egy guminöfröccsöntö.

jah.
aztán, mondván megnézzük mindkét végét az evolúciós skálának, meghallgattuk a hösök terén gyülekezök egyikmásik szónokát, rációt keresve egymást kerülgetö/méregetö, egyenruhás kopaszokkal (egyik csapat rendet örizni jött, másik meg, gondolom, a maga módján definiált nemzetet) tarkított helyzetjátékokban, zavaróan a látótér szélére behelyezett himbálódzó akasztott gyurcsány-bábúban, és vicces, egymást leügynöközö, zsidózó-cigányozó frakciók szónoklataiban... de nem találtunk.
egyetlen kibaszott egyiptomi tükörtartódobozban több értelem volt, mint ebben az eszement agresszióban. s így persze nemcsak a helyszín miatt lett csurka-fílingem, miközben nyílván eröszakosabbnak tünt a béközép a miép régenszokásos svájcimagyar ökölrázó nyugdíjas felhozatalánál.

kislatollal mindenesetre egyetértettünk abban, hogy beszélgetni kéne a delikvensekkel, de abban is, hogy sajnos javarészt nem lehet, mert sokszor az esetenként akár jogos is panaszáradat végére csak a tömény agresszivitás meg az alkeszgöz marad, és örülhetsz, ha nem basznak pofán csupán azért, mert más a véleményed a világ dolgairól.

asszem, ezt hívják civilizálatlanságnak.

---

utána volt egy kellemetlen beszélgetésem, szándékaim szerint az utolsó ilyen kellemetlen beszélgetésem. nem tudok mit kezdeni azzal, ha minden fost áttolnak az én térfelemre. legyen úgy, de akkor nincs miröl beszélgetni, vágod?
nem, nem hiszem.
de ez innentöl már nem az én gondom. ami az én gondom, az úgyis itt marad, vagy kezdek vele majd valamit, vagy sem, szelávi.

---

viszont sokkal jobban esett a palacsinta utána, és még jobban, hogy megjött gyuszi értem a moszkvára, akivel elmentünk domi-búcsúztató partira a déli pu. melletti nyitott mühelybe, ami egy zsír fasza hely, mindenkinek ezer szeretettel ajánlom, tessék odamenni és kedvelni! (pláne hogy most látom, lesz balázs elemér group, ha tehetem ott leszek hetedikén.)
anyway, lettünk a végére vagy ötvenen, barátok, rokonok, szomszédok (megismertem leendö szomszédjaim, és kábé fél perc után kiderült, imádni fogjuk egymást, öt perc után már lisszabonról értekeztünk, majd megismertem domi unokatestvérének orosz, pontosabban szibériai származásu szvetlánáját, akivel eléggé hosszasan beszélgettünk elég sokmindenröl, amire eléggé el nem ítélhetö módon elég kevéssé emlékszem, mert addigra elég bort ittam ehhez... több emberkét ismertem, mint elötte hittem volna (vagy féltem), és újabbakkal is sikeresen összehozott a sors, köztük majdnemszomszéd andreával, aki ezáltal majdnemexszomszédom lesz, tekintettel hogy nemrég költözött el domiék mellöl, amit az est végére, ejtsd hajnal fél hatra olyannyira sajnáltunk már mindketten, hogycsaknah :)
ott aludhattam a lakásában, ami jobb is volt, mert domiéknál naaaagyon sok ember hált már, mire a nagy triumvirátus (domi, gergö, én) megérkeztünk éjjeli mulatságainkból.

tökre boldoggá tett az a szombat, lubickoltam most of the time benne mint hal a vízben, és a nap fontos felismerése volt még számomra attila egyik mondása, talán ágival kapcsolatban, hogy ha valaha eszembe jutna még - aznap eszembe jutott - gondoljak arra is, hogy manapság az emberek már nem olyanok, mint mi (hjakérem, a nagy - más betükkel: vén - generáció), hogy egyszámjegyü életfázis-társ... a maiak hétröl hétre, hónapról hónapra próbálkoznak, és gond nélkül mennek tovább, tessék nézni a mónikasókat, mondta, ott az etalon, te vagy a hetvenhatodik, és még rajtad kufircol, mikor már remegve várja a hetvenhetediket.
és bár hiszem és remélem, hogy mindez azért nincs így, kezdem érezni, hogy lassan de biztosan nem érdekel már ez az egész faszság, csináljátok, gyerekek, már aki így csinálja, és legyetek boldogok vagy nem boldogok vele, kezd komolyan már se irigylésre, se becsmérlésre, se ítélkezésre, se szánalomra, se semmire se késztetni :)
nekem ez a szombat így volt jó, így volt tökéletes.
aztán hogy ki jön majd, és miért, és mettöl meddig... az legyen majd a mi dolgunk, akkor.

addig viszont:
parti, élet, szeretet, melegség, bújás idönként, meg remény, meg gyönyörü ösz, meg amit mindigis láttamtudtam, de csak most tudatosítottam, domiék lakásszámát stírolva megmaradt agymüködésem vasárnap reggel a teáért (megintcsak: tejes earl grey, ofkórz) menve összeszedve:

én a huszonhármas számban fogok lakni.

miafasztól tartok én itt akkor, hmm?


everything is gonna be alright.
life is a nyitott mühely.
:)