cseljabinszk, kettö

anton úgy döntött, hogy a gyalog tízperces utat a belvárosba kocsival érdemes megtenni, kábé negyvenöt perc alatt. szó se róla viszont, hogy ez lehetöséget adott a délurál metropolisz útrendszerének és soförjeinek lelkiállapotát alaposan feltérképezni. gyermeki örömmel mutattam például egy, a hatsávos út túloldalán behajtásra váró kisteherautó oldalára és olvastam fel büszkén, hogy “hleb”, ami ugye nem a volt stuttgarti, most asszem cselszki fehérorosz középcsatár cégét képviselte, hanem szimplán kenyeret szállított, mikor említett hlebes kocsi megunta a várakozást és – szemben a forgalommal, balra – szimplán keresztezte az utat és felállt a járdára, gondolom, kenyeret szállítani, mire az egyik, nem is épp maffiaszerü kocsiból, aki elött a manövert végrehajtotta, kiugrott a soför és meg akarta verni a hóna alatt két kenyérrel felfegyverzett, kikászálódó pasit.

miközben én még mindig kitartott ujjal mutattam, holott csupán a hleb-felirat számomra lefordítható egyszerüségét akartam jelezni.

nem volt idönk elmerülni a cseljabinszki utcaharc eseti szépségében, mert a hömpölygö kocsikígyó továbbsodort célunk, az otp felé. (ez lehetne nekik reklámmondat is, nem?)

eldöntöttem ugyanis, hogy személyesen támogatom a magyar bankrendszer itteni burjánzását és náluk váltom be euróimat rubelre. a kurzus jelenleg 1 a negyvenhez, ehhez képest például kifejezetten drágállottam a mindennapi élethez szükséges dolgok, élelmiszerek árait, melyek egy átlag százötven euros fizetés mellett gyakorlatilag egy az egyben megfelelnek a nyugateurópai vagy magyar áraknak.

második napja vagyok itt, de még nem igazán indult be a tél. okéoké, hideg is van picit, minusz tíz, és fekszik békésen a hó. mégis hiányzik, amit szilveszter környékére szerencsére elörejeleznek: minusz harminc, és tömegnyi hó.

meglátjuk.

mindenesetre a belvárosközeli parkolóban (légvonalban hasonló távolságra, mint tanja és anton lakása…) letettük a kocsit és nekiindultunk a városnak.

tanja kedvenc régi épülete - egy víztorony

egy másik kedvenc hely - a szerelmesek csarnoka. kicsit giccses, de határozottan szép. folyamatosan szól az orosz bájzene (párdon, bárzene) rejtett hangszórókból, gyakorlatilag éjfélig, ingyen, akár tetszik, akár nem. ezt a fura zenei aláfestést egyébként a belvárosban is eljátsszák, mint a régi kommunista idökben a városrádiót szocreál parolákkal.

következzen néhány kép, mert úgyse tudnám normálisan szavakba foglalni a várost. annyit mindenesetre meg akarnék erösíteni szóban is, hogy a város épületeinek vagy nyolcvan százalékát a budapesti tizennégykerböl ismert panellakásos tömbházak alkotják. van néhány nem túl magas felhökarcoló üzletépület a belvárosban, valamint ugyanott egy szinte egyetlen föutcából álló házsor, amely még a város tizenkilencedik, korai huszadik századi eredettörténetéböl származik. voltunk egy gyógyszertármúzeumban, ahol egy korabeli fényképet sikerült lekapnom vitrin mögött, imhol a régi városkép:

ehhez képest szinte mindegyik ház olyan, mint tanjáéké:

a nagyobb méretért kattints ide

sok a kóbor kutya (macska is, de azok most a pincékben tanyáznak), általában a környékbeli lakók etetik öket. meg kell mondjam, gyakran tízfös galerikben ugrabugrálva farkasok képzetét keltik, ha éjjelente a hófúvásban igyekszel egyedül hazafelé... kipróbáltam, s higgyétek el, nem volt jó érzés...

tipikus lakótelepen kívüli kép: troli, és - a képen láthatóhoz képest egészében csupán dupla olyan hosszú - helyi "bkv"-busz, mely rendkívül rapszódikusan jár

tipikus kép kocsin belülröl - by the way, hihetetlen, hogy a külsö és belsö hömérséklet közti különbség ötven fokot halad meg nemsokára...

tuningolt lada... errefelé egyébként alig látni olyan kocsit, melynek a szélvédö kivételével ne lenne minden ablaka elsötétített

abszolút tunigolatlan volga. szinte minden negyedik kocsi itt ilyen típus, vagy ennél fiatalabb verzió. jól néz ki, kicsit amerikaiasan, de állítólag hihetetlenül szar.

szerencsére sikerült felújítani a belvárost az utóbbi években, és föleg az oroszországszerte oly kedvelt rézszobrokkal, mesebeli életnagyságú figurákkal és szökökutakkal telerakni.

a gyerek itt egyébként nem adni, hanem lopni akar szegény fémkoldustól... kapott is fenekére a mamától, bár ennyi korai szívtelenség láttán nem zárom ki a késöbbi maffiakarriert ;)

a város jelképe, a teve és a kis tevehajcsár. cseljabinszk - még kis porfészekként - a selyemút déluráli központja volt

amit tanja itt elmerülten nézeget, egy régi puskini mesét idézö szoborcsoport, melyben...

egy bolhát patkolnak meg :)
nagyító alatt látható.

eljutottunk aztán a revolúció terére is, ahol jégszobrokat készítettek még nagyban, de egyelöre nem lehetett megnézni öket, nem készültek el az esti megnyitóra, idöben.

az eseményt végülis másnapra ígérték, ami kifejezetten jó volt, mivel kedden este pont ott zártuk a városnézö túrát.

---

ezt egyébként megint tanjáéknál kezdtük, és néhány rendkívül fura építményhez vitt el a drágám, végigjárva az utat, amin régebben antont kísérte iskolába illetve lógott be hátulról, a puskin nevét viselö gyerekpark felöl a színházba.

a dolog ott vált érdekessé, mondhatni kísértetiessé, mikor megláttam a téli álomba merült óriáskereket a lerobbant gyárépület árnyékában.

a kísérteties semmiségbe rendszeres idöközönként autók tüntek el, állítólag szerelömühelyek létesültek valahol a senkiföldjén (ezt magamban perdsze rögvest "a zóná"nak kereszteltem el).

késöbb a – gyéren látogatott – jégpálya felöl is lekaptam… de mindvégig, míg a puskinszkij parkban jártunk, hiába mesélte tanja, mennyire élettel és vidámsággal teli itt nyaranta minden, nem tudtam feledni csernobil és pripjaty idekívánkozó képeit… valamint a ciprusi elhagyatott vidámparkot, ha már itt tartunk.

a puskin park közepén is találtunk egykét jégszobrot - itteni szokás szerint mi is elhelyeztünk egy 50 kopejkás érmét a jövöbeni jószerencse reményében... :)

a színház hátsó bejáratának kocsifelhajtója is komoly mértékben pripjatyot idézte - bár tanja lakonikusan vállat vonva jegyezte meg, hogy nem csodálkozna, ha mégis lakat lógna rajta, a biztonság kedvéért...

kicsit visszatértünk aztán a színházon keresztül (harmadikára vettünk jegyet egy újévi gyerekelöadásra, remélem, érteni fogom…) a civilizációba, és a lassan estébe hajló harmadik napi sétánk végén a hétfön látott jégszoborkiállítást imádtuk agyon.

a forradalomról elnevezett téren, mintha még a nyolcvanasokban járnánk, hatalmas lenin-szobor várja a pártelitet, hogy lábánál pompázó márványpiedesztáljáról figyelje a felvonuló tankokat. nem a valamikori tervezö hibája, hogy ma már csak jégcsúszdát, fagyszobor hókirálynö és nyugati neonreklámok eklektikus egyvelegére nyújt pillantást.

ízlik...?

ízlik... :)

az egyik jégkirálynö...

meg a másik ;)

nos, késöbb aztán a túloldalról kaptam le ezt a szerintem meggyözöen szép panorámát.

holnap családi programok lesznek, meg tanja néhány barátnöjének megismerése. jelenleg még akklimatizálódom, bár éjjelente még mindig négyig ébren vagyok, és kellöen késön tudok csak felkelni. remélem azért, ez nem csak utolsó napra változik majd meg…

pakapaka :)

cseljabinszk, egy

csókolom, kedves napló.

márcsak azért is, mert itt mindenkit magázni kell, tanja szüleit, például.

de nem veszi észre az ember fia, mármint én, mert egyrészt hevenyészett, lassan és morzsánként összeszedett orosztudásom atomjaira bomlott világában (állítólag) gyermeki édességgel keverem a te-t meg az ön-t, harmadrészt amit újonnan tanulok tanjától, a biztonság kedvéért mind többes szám második személyben mondja csak el, és mire - negyedrészt - visszafejtem kezdetleges képességeimmel az eredeti szótöre, helyesebben: az általam logikusnak tartott eredeti szótöre, tökéletesen elveszti jelentését és számomra érthetetlen módon átalakul egy számomra érthetetlen szóra. ergó, ilyenkor se nem tegezek, se nem magázok, hanem mondjuk szimplán annyit mondok ártatlan mosollyal szegény orosz rokonnak a süteményt felkínálva, hogy kötötü.

vagy fütötest.

ami itt folyton megy, tekintettel arra hogy tanjáék a testvérével saját lakásban laknak, régi panelházban, két összeforrasztott lakásból kialakított száztíz négyzetméteren, és itt bizony a távhö szó szerint értendö. egyrészt jó távolról jön, tehát esélyünk sincs regulázni, másrészt kibaszott forró, tehát az budapesti állatkert füvészkertjét utánzó módon burjánozhatnának mindenféle trópusi növények, hacsak nem borul el elöbb ádám, a paradicsom házmesterének, az ember (mások szerint: Isten) fiának agya és veri szét a fütötesteket.
ami jelenleg by the way nem is lenne egyenlö az öngyilkossággal, mivel csak mínusz öt-tíz fokok repkedked, és bár szálldogáll néhány hófelhö, a mai – elsö – sétám a városba teljesen szolidnak ígérkezik, mármint hömérsékletileg. állítólag – bár ezt anton mondta, tanja tesója, aki négy hónapot töltött nötletségben nálunk göttingenben és emiatt épp kellöen kanos – tele van gyönyörü lányokkal, de ezt nekem nem illik már tudomásul vennem, ugyebár… ;)

viszont ne siessünk elöre, mert voltak itt meglepetések az elmúlt két napban.

---

két nappal ezelött, szombaton reggel indultunk, hazai idö szerint fél tizenegykor. bár nagyon nem szívesen hagytam ott két hétre az éppen csak feldíszített gyönyörü fánkat, tanja mamájának ma volt szülinapja, és így jött ki a lépés. jó hosszas check-in, várakozás és több mint egyórás késés után hannoverböl repültünk moszkvába, és bár anton szerint túl meredeken emelkedett a relatív fiatal airbus ahhoz, hogy strukturális infarktus nélkül kibírja a géptest, mégis egy darabban érkeztünk meg helyi idö szerint este nyolcra. komfortérzetünket növelte egyébként, hogy a vészkijárat mellett kaptunk helyet, úgyhogy betéve tudom most már oroszul is, hogyan kell kilökni a szárnyra a kis ajtót, kivéve, ha kint a) égne, b) füst lenne, c) repülögép strukturális infarktusából visszamaradt törmelékek zárnák el a kilátást illetve szimplán d) tengervíz töltené be a t. (lezuhant) utas látókörét.

elvben négy óránk lett volna az átszálláshoz az uráli járatra, de seremetyevót nem ilyen egyszerü manöverekre találták ki. legelébb is, kedves utas, ha moszkvában landolnál, felejtsd el, hogy a feliratoknak és kijelzöknek eredeti értelmük és jelentésük van.
nincs!
ha neked azt írják ki, járatod az egyes (A) terminálról indul, nulla óra 25-kor, jobb ha elöbb megkérdezel egy buszsofört.
ha nem írják ki a terminálon a járatod, jobb ha megkérdezel egy reptéri dolgozót. bármilyen reptéri dolgozót. de kérdezd meg!!!
ha kiírják, hogy információ, ne állj sorba érte – kérdezd meg a szomszédos standon.
ahol ki van írva, hogy zimmerferi, meg beszélünkangolul (németül, satöbbi): felejtsd el.

ettöl eltekintve kifejezetten élvezetes volt átutazni busszal a D terminálra végülis, ahol a belföldi járatokat indítják. itt ért egyébként az egyik legmeghatározóbb kulturspecifikus élmény aznap: a bejáratnál biztonsági kaput helyeztek el, berregö hatalmas álló téglalapot, amely megható rendszerességgel jelezte minden belépö fémtartalmát. mellette két biztonsági néni ült, elmerülve valami olvasmányba, láthatóan már órák óta egyébként, és szemükfülük se rebbent a másodpercenként visítozó gépre, ahogy sorban haladtak át lassítás nélkül az ilyesfélékhez nyílvánvalóan hozzászokott helyieket. én magam persze kicsit lassítottam lépteimen, s jellemzö módon egyedül ekkor néztek fel gyanakodva. a dolgot végülis megúsztam, bár pillantásuk egészen a liftig kísért, amely egyedüliként biztosította (tizesével) a népes utazóközönség eljuttatását a terminálba. a mozgólépcsö ugyanis még/már/mindegy nem üzemelt, cserébe rendes lépcsöt nem terveztek a bazinagy, modern, pályaudvarszerü építménybe. a check-innél összeismerkedtünk egy atyámfiával, aki jekatyerinburgba repült éppen, kábé tizenöt kiló frissen vágott halat adott fel csomagként, és fennhangon panaszkodott, hogy mindig rászólnak, ha iszik a repülön (meg a repülö elött, meg után, azaz a következö repülö elött) a hülye moszkvai sztyuvik, merthogy szerinte miért ne lehetne inni, ha azt civilizáltan teszi az ember. el is neveztem magamban „civilized vodkaman”-nek (vodkameeen), azóta is rá gondolok, ha békétlenkedö orosz vidékit képzelek el. foghíjas hahotája a fövárosiakról ragadós volt, mindenesetre. ráadásul még én is értettem.

a cseljabinszki járat végül helyi idö szerint nulla tizenötkor indult egy eldugott kapuból, ami végig (figyeltem!) nem lett kiírva és csupán egyszer bemondva. kicsit úgy éreztem magam a hevenyészett tákoltsági állapotban leledzö, kopott boeingon, mint görögországban a kisnyomtávolságú vonaton, ahol kecskéket és gyerekeket szállítottak egyforma odaadással a helybéliek. a gépben jól meg is fájdult a fejem a rossz levegötöl, bár anton szerint most legalább normális szögben emelkedtünk fel seremetyevóról (miközben szerintem meg leborotváltuk a környékbéli erdök tetejét a futómüvel. mindegy.)

helyi idö szerint negyed ötkor (moszkvai idö szerint kettö-tizenötkor, hannoveri/göttingeni/budapesti csillagállás szerint éjfél után valamivel) érkeztünk végül meg, eléggé kimerülten, kedvetlenül és ágyra éhesen. a viszontlátás öröme tanjáék családjában nagy volt, és engem is kedvesen fogadtak, elvégre szkájpnak hála azért látásból/hallomásból már ismertük egymást, másrészt tanjáék gondosan szürve csakis a jót mondták eddig el rólam ;)

valami félrecsúszhatott viszont az információfolyamban, merthogy megint elsö témaként valahogy az jött fel, hogy mennyit illetve mit iszom. tanja papája elsö igazi nyitókérdésként például azt tudakolta, komszomolista voltam-e magyarországon kiskoromban. merthogy ö igen, és akkor nagyon szerettek inni, leginkább konyakot, nemis vodkát.

mondtam – amennyire tudtam –, hogy kisdobos ugyan voltam, és utaztam néhányszor az úttörövasúton is, más tapasztalatom azonban a szocialista gyermeketetéssel (itatással, ezek szerint) nem volt.

az est (a hajnal) maradéka a hazaúttal telt. szeretnék is néhány képet közzétenni ebböl az idöszakból, sorrendben a reptér egyik oldaláról, épp leszállva a gépröl és a buszban ácsorogva, majd elölröl, ahol készülödvén az újévre speciális világító csillagot tettek egy oszloppal a vasútállomást idézö föépület elé, aztán a kilátás a hófödte utakon száguldó terepjáróból, egy vad nyugatot idézö plakáttal, és, ha már a reklámoknál tartunk, végül a nap üdvözítö, mondhatni melegen és nyugtatóan üdvözlö fénypontja egy otthonról, mármint töletekotthonról olyannyira ismert bankfiók neonreklámjáról.

hogy az otp mit keres az urál aljában, cseljabinszkban, tanja otthonától harminc méterre, valamint ennek milyen égi jelentösége van, nem tudom.

de lassan kezdek hozzászokni ezekhez a véletlenekhez az életemben. amik by the way per definíció: nincsenek.

:)

itt épp suhanunk a tojotával a kétsávos, hófedte autóúton

---

huszonhetedikén helyi idö szerint délután négyig aludtam, aztán – valószínüleg a nagy és regulálhatatlan melegnek hála – elég nyomasztó fejfájással ébredtem. a nap nagy része készülödéssel telt, estére várták tanja szülei a rokonokat. ezek aztán meg is jöttek, és miközben mindenki csodálatára szinte percröl percre nött (vissza) az általam értett szavak mennyisége és egyre csökkent a leginkább hahotát kiváltó beszédpróbálkozásaim száma, kifejezetten jó hangulatban figyelhettem, mennyire gyorsan szünik meg egy vodkás és egy konyakos üveg vélhetöleg volt komszomolisták társaságában.

apósjelölt jobbra, meg valami rokon

extra nekem sajtmentes lazanya. oroszországban is dívik :)

a nap során egyébként mindent elkövettem renomém megtépázása érdekében – kicsit a „worst week of my life” angol sorozat jutott eszembe, ahol a föhös, minden jobb akarata ellenére, söt gyakran miatt, egyre mélyebbre ássa magát leendö apósa/anyósa szemében – és ahol csak lehet, törtemzúztam, csetledeztem-botladoztam. ennek ellenére nagyon pozitívan zártuk – megint hozzáteszem, helyi idö szerint kettö magasságában – az estét. tanja szülei saját házban laknak, a lakás egyik fele – elzárhatóan – antoné, így relatíve önállóan éldegélhetünk a magunk lakásrészében tanjával. most hétfö reggel van, mindjárt – és elöször – indulunk a városba. a város decens mértékben behavazott állagú, mínusz nyolc fok van, jelentem, felvettem a meleg alsógatyát (ún. jégeralsó, gyerekek…lol) és nemsokára megpróbálom felnyomni ezt a szöveget meg a pár képet. készítek még majd persze ma is, meg a többi nap is – relatíve szoros programjaink lesznek, ismerösök/barátok látogatása, szánkózás az urál déli, lankásabb részein, és beígértek egy tipikus orosz bánját is, nem, nem banyát, bánját, ez az a procedúra, ahol szaunázás után agyoncsapják az embert lombos faágakkal, majd kikergetik a hóba.

állítólag tetszeni fog nekem…. csak tudnám, miért röhögött luciferi sztentonnal tanja apja, mikor a hetedik köszöntö-koccintás után beígérte a kezelést… ;)

nu, pakapaka.

ideális bizbasz - évösszefoglaló, volume 1

készülök (ejtsd, írásban van) egy évösszefoglaló, és ezek mentén félmondat jutott a technológiának is. bár az idei év lentebb már részletezett okokból nem sikerült anyagilag túl fényesre, gyakorlatilag minden más fronton jól érezhettem magam, és szokásos túlkapásaim egyikeként beszereztem egy ebook readert is, azaz egy elektronikus könyvolvasót, lévén milliószám hevernek a megfelelö fájlok megfelelö weboldalakon, elég legyen ehelyütt csak a gigapedia.com címü vállalkozásra felhívnom a figyelmet. lényege a lényegnek, hogy a kiválasztott és általam szimplán zseniálisnak tartott sony prs-700 minden várakozást felülmúlóan teljesít, és bár képernyöjén a betük nem teljesen annyira kontrasztosak, mint fel- és lemenöin, például az aktuálisabb prs-600 és 300-as felségjelzésüeken, az eleddig semmilyen más (még amazon kindle féle vackokon sem) nem található beépített led-fény az éjszakai olvasást az aludni vágyó partner irritálása nélküli olvasást szimplán fenségessé varázsolja, és ezzel számomra a 700-as típus felsöbbrendüségét cementezi.

imhol egy szép kép róla:

ez pedig már az éjszakai verzió, sötétben, oldalról megvilágított felülettel:


egyet kanyarintasz rajta az ujjaddal, és már lapoz.
egyetlen feltöltéssel akár 7000-szer. az lazán húsz könyv (vagy féltucat harmonia caelestis).

írom most mindezt azért, mert az említett évösszefoglaló kapcsán eszembe jutott, hogy ez az év arról is szólt, mennyi minden technológiai bizbaszt adtam-vettem, leginkább egyébként adtam, az ebay-en érdeklödöknek. magam is meglepödtem, mikor fáskamrám (újabban a könyvtár/dolgozószobám hívom így, természetesen a rendezettséget illusztrálandó...) mélyéböl elöástam az évtizede összegyült technovacakot, kezdve a kezdetleges könyvolvasóval (szintén sony, még az elmúlt évezredböl, tízszer-tízszer-öt centiméter, másfél kiló, öt centi átméröjü szürkefekete képernyön másfél óráig tudott egyetlen könyvet megjelentetni, amit drága cd-n kellett megvenni, nekérdezd hogy került hozzám, eladója örmény volt, annyit mondok most csak, és az életem függött a vásárlás tényétöl... majd egyszer, talán.), folytatva vagy három generációnyi mp3 lejátszóval, és még egy régi, elfeledett laptop is elökerült...

mindezek kapcsán egyrészt rájöttem, hogy minden kétséget kizáróan nem vagyok normális, valamint ellentétesen az eddigi énképemmel igenis fogékony a tipikusan férfiágyékot célzó reklámokra (nagymellü, ruházatilag reciprok mértékben ellátott hölgyemény mosolyog rám a hírdetésböl, kezében a legújabb okostelefont villantgatva), másrészt evidensen lennie kell egy tökéletes világnak, ahol mindazon technikai csodát sikerült egyetlen gépbe ötvözni, amit én ebben a létezö világok legfurábbikában kínkeservervesen összeszedegetek innenonnan, különbözö kütyük képében.


és akkor úgy döntöttem, blogot írok :)

nah, vagyishogy jól megírom a blogba, milyen lenne álmaim kütyüje, az, amely mindent tudna, amit számomra tudnia illik.


akit pedig ez most nem érdekel, lapozzon tovább, vagy olvasson régi, szenvedös cikkeket tölem, azt is lehet nyugodtan :P


---

szóval.


kéne egy laptop, alias notebook.


az eddig leginkább szeretett három típusom:

1) fujitsu siemens stylistic 4121 - ún. tablet pc. érintöképernyös, rajzceruzával felfegyverzett kis csoda, 10 colos képernyövel, jó három órás elemmel.

imádok rajta képregényt nézni, rajzolni/festeni, képet szerkeszteni, internetet böngészni, olvasni, filmet nézni.

hátránya: nincs billentyüzete, minden ami írással kapcsolatos elég macerás; kicsit nehéz az ágyban olvasáshoz, relatíve hangos a folyamatos ventilátor, és csak usb 1-et tud, ami adatáttöltésnél (filmek) gáz. utóbbi az újabb típusoknál megoldott, de ezért kiadni párszáz eurót...?

birtoklom még, de már csak ritkán használom.

2) eee 701 - idöközben tanját gazdagítja, ajándékba kapta szülinapra és naaagyon szereti, nemcsak mert zöld ;)
típusra nézve netbook - és bár azóta nagyon sok hasonló darab került piacra, a kezdölökést megadó nekem még mindig a szívem csücske - sebességben és méretben/súlyban utolérhetetlen.

mérete rendkívül lenyügözö. kicsi, édes, filmnézéshez vagy szörföléshez (3,5-4 óra elem) ideális; ha elutazol, optimális útitárs. nagynehezen lehet rajta olvasgatni is, valamint a billentyüzet rövid emailekre vagy szövegekre jó - a komplett ciprusi blogolásom tavaly például a helyszínröl és róla született... ;)

hátránya: a billentyüzet, mely az összes netbooknál általában standard, vagyis szar. hosszú írásokhoz, fordításokhoz nem használhattam.
az én verzióm ezen felül nem birtokolt beépített kamerát, ami a szkájpoláshoz hátrány. valamint aki egyszer megtapasztalta az érintöképernyö elönyeit, az a késöbbi gépeinél már nagyon hiányolja.
jah, és a processzora elég gyenge, például a vicc kedvéért ráeröltetni kívánt diktálóprogram (dragon naturally) installálója pár másodperc után közölte, atom processzorral ne is próbálkozzak nála, és elhúzott az éterbe.

3) a jelenlegi társ: sony vaio p11 - hihetetlenül kicsi és erös, fantasztikus felbontással és színekkel.

elönyeit két hónap elteltével is csak szuperlatívuszokkal tudnám relativizálni :)
elöször is röhejes áron jutottam hozzá, vakszerencse okozhatta, hogy extra erös második aksival és bör tokkal (+vonóval) négyszáz euró volt. ennyiért adtam el a régi asus eee 900-as laptopot, amit tanjának ajándékozott 701-esem elött vettem januárban, plusz néhány egyéb számítógépes holmit, tehát gyakorlatilag nullszaldósan kaptam sonyék legutóbbi próbálkozását a netbook kategóriával.
ami az én szerencsém és sokak pechje: a p11z nem egy netbook! sose készült annak. nagyfelbontású, kisképernyös útitárs, belefér a belsö zsebedbe, nagyon erös motorja és 60 gigás vinyója van, ha kicseréled a helyböl szar vistát xp-re vagy újabban windows hetesre, nagyon gyors, és mivel passzív hütésü, tök halk is még.

mindehhez társul az ebben a kategóriában utolérhetetlen dizájn és anyagminöség, valamint a legjobb billentyüzet, amit laptopon valaha volt szerencsém kipróbálni. a grafikai alkalmazások nagyon jól futnak rajta, és a standard aksi három órás futása (az xl-es megy vagy öt órát) filmnézéshez vagy bármihez szimplán ideális.

ha hozzáveszem, hogy beépített gps-e van, valamint szélessávú mobilinternet és telefonkártya-aljzat az aksi alatt, akkor imhol, megszületett a legjobb útitárskütyü.

a szívfájdító hátrányok?

még mindig ölni lennék képes a touchscreen-ért. egy érintöképernyö (ceruzával) erre a törpére vágyaim netovábbja lenne.
valamint bármennyire gyönyörü felbontású a képernyö, képregények nézegetésére vagy könyvolvasásra azért méreténél fogva nem épp ideális.
végül pedig - nem tudom, miért ürömspecialista a japán óriáscég, de valahogy mindig VALAMI nem stimmel a termékeikben; ez japán specifikusság lehet - az életben nem hallottam még ennyire szar hangszórókat notebookban. komolyan mondom, ha a tíz évvel ezelötti mobiltelefonom kihangosítom és rákötök zsineggel egy konzervdobozt, még az is jobban szól - falon keresztül... :(


mindezekhez társul persze a mobil, ami kábé egy éve egy sony ericsson x1 formájában boldogít, szó szerint, mert minden szempontból tökéletesen illeszkedik ahhoz amit egy telefontól elvárok (gps, wifi, kékfog, zene, fotó, videó, jópofa unalomüzö játékok, folyamatos bövíthetöség [windows mobile], rss-olvasó és internetrádió, valamint mobil internet, ami azér öszintén szólva egy kínszenvedés még mindig és némi infókeresésen túl hasznavehetetlen mint funkció).


namost.
szeretném, jobbkésöbbmintsoha-alapon azér jelezni, hogy itten most nem gizdulok, amolyan nézd mim van formában, hanem mutatni akarom, hogy ezeket a tárgyakat - naponta akár többször is -, életem nem kis mennyiségében és szegletében használom, és túl a fentebb már (azért nem túl nagy öszinteséggel) reklámügyileg említett könnyüvérüségemen nem elsösorban a külcsín vagy a nagy mellek miatt bukok rá újdonságokra a technika/kütyük piacán, hanem mert elvárom az újdonságtól, hogy kiállja mindezen napi dolgaim próbáját is - és szeretném látni a végeredményt ebben a harcban.

összefoglalva a fentieket így év vége felé tehát egy egészen csodálatos kis szerkezetet, pontosabban szerkezetegyüttest akarok vízionálni, itt a blogban, szent színetek elött, mondhatni szemetek láttára :)

és mintahogyan mindannyiunk élete más és más, nyílván kevesen lesznek amúgy is kevés (de szeretett!!!) olvasóim körében, akik teljes vagy akárcsak részleges mértékben egyetértenének az alábbi specifikációkkal. mégis szeretném akkor itt és most, az aktuális és elmúlt évek kütyücsimborasszójaként összefoglalni, milyennek kéne lennie az én

ideális
bizbasz

kategóriámnak.

szeretnék rajta olvasni, képregényt nézni. ha kreatívoskodni támad kedvem, ceruzával vagy az ujjammal képet szerkeszteni, rajzolni, illetve egy jobbfajta billentyüzeten írni. jó lenne filmeket nézni vagy zenét hallgatni rajta, s persze tudjon internetre kapcsolódni, legyen rajta gps és kamera. különösebben nem gond, merthogy fizikailag valószínüleg kivitelezhetetlen, de nem bánnám a dvd-olvasót sem benne. az aksikapacitás legyen minimum 5-6 óra, speciális lejátszófunkcióban (képregény, könyv, zene) akár tizenfelül óra.
mindezekhez társulóan pedig ütés- és karcálló külcsín, jópofa, kompakt dizájn és maximális csatlakoztathatóság (wifi, bluetooth, usb, kártyaolvasó).

ha ezeket összevetem, a köveketö specifikációk jelennek meg:

• 2 képernyö: alul 8 colos (megvilágítható) e-ink érintöképernyö olvasáshoz, mp3 lejátszáshoz (aksikímélö), felül 8 colos érintöképernyös lcd minimum 1600-as felbontással
  (ezt csak azért írom így, mert tudomásom szerint a két technológia - lcd és e-ink - nem ötvözhetö. de korrigáljatok nyugodtan!)
• minimum 120 gigás ssd
• 4 giga ram
• gyors atom proci
• 8 cellás aksi
• passzív, ventilátor nélküli hütés
  
• géptestbe rejthetö/kihúzható, jobbfajta billentyüzet
• 1 kiló alatti súly aksival
• A/5-ös lap formátum, max másfél centi vastagsággal.

• windows 7
• beépített gps, bluetooth, wifi és umts/hsdpa (mobilkártya, telefonálási funkcióval is)
• minimum 3 megapixeles kamera mindkét elöl+hátul, és nagyon jó hangszórók
• multitouch, mint az iphone-nál illetve a wacom bamboo touchnál (egyszerre két ujjadat mozgatod, pl. hogy forgass vagy nagyíts egy képet, stb.)
• 500 euró körüli ár
  

tudom, tudom... álmodjak tovább :)

dehát nem ezért vagyunk itt? ;)

hideg

szeretném jelezni, hogy jelenleg minusz harminc fok van cseljabinszkban.

hogy hogyan a faszomba, nem tudom, de állítólag esik a hó. szibériai hó lehet, ha kibírja ezt a hideget, mindenesetre.

állítólag a héten lesz még minusz negyven is.

---

anton - aki tanja öccse - jelezte, hogy amennyiben nem enyhül kicsit az idö (ejtsd, normális minusz huszas magasságokba reppen), felejtsem el a téli örömöket, mármint a kintieket amiket terveztünk (motoros szánnal menni például, régi nagy álmom... egyenesen bele az uráli medve kitátott szájába, gondolom. én most már mindent elhiszek...), ugyanis minden ami kiáll, lefagy.

(itten most nemám valami jappi svájci meztelen motoros szánozásra tessenek gondolni... hacsak nem ér kitagadhatatlan pisilési kényszer, nem az fog lefagyni. ;)
nem. amire ö gondolt, azok az arc olyan hetyke, felesleges tartozékai, mint az orr, fül, szempilla, ajak, utolsó hörgéssel elöbukkanó nyelv, ilyesmik.)

anyway. az alaphangot megadta tanja apja, aki antontól megkérdezte, a napi két üveg vodka elég lesz-e robertonak. anton csak hümmögött, állítólag, lévén néhány caipirinhán és utóbbi idöben forralt cseresznyeboron kívül mást nemigen látott lecsúszni a torkomon. hjakérem, negyvenfelé az ember elkezd józanodni...
amihez képest úgy tünik, ezt nem veszik se figyelembe, se normálisnak odaát...

napi két üveg vodka.

hogy oda ne pisiljek.

(inkább ne. ugyebár a hideg...)

a kenöanyagok jutottak eszembe, mármint hogy a kocsi is már csak ímmel-ámmal indul reggelente (pedig itt max - mármint min - minusz öt fokok repkednek az éterben!) és bezony ideje lenne valamit kezdeni az olajával, ami szerintem kellemetlenül vizes állagúvá sínylödött az enyhén hengerfejtömítés-problémás motor okafokán. új olajat adni neki, a régi helyett, hogy mást ne mondjak.
(a hengerfejtömítést most nem basztatom, valszeg az tartja egyben az egész motort még.)

és hát bizonyos fokig az alkohol a vérnek olyan, mint a dugattyúknak az olaj.

kenöanyag.

hát most nem?
ráadásképp nem az van, hogy ha valami kishivatalnokot akarsz megkenni, whiskyt viszel neki? naugye.

félek, egészségügyi megfontolásból cseljabinszkban rá fogok szokni a vodkára.

budapest (vagyunk lakói, maradunk itt)

jajolyanjóvolt :)

és annyira szar is, mint még soha ritkán elötte.

mikor kedden kislatollal iszogattuk a teát, szinte élvezettel keztük mondatainkat valahogy így, egymás szavába vágva: "ja, és az enyém is..." "és náluk is..." "nekem ne mondd, én például..."

szülöztünk.

idöközben évikénél, fodrászomnál járva, valamint kedveskedves túlritkán,vielzuritkán látott majdnemszomszéd andreámmal beszélgetve is rájöttem, ez egy annyira egyetemleges probléma, hogy szerintem fel kéne venni az igét a szótárba.

szülőzni (szülőz, szülözőtt,
{tök szívesen} szülőzne) ~ (panaszkodva) szülőkröl beszélni, tereferélni; lsd.még: megoldhatatlanra
megoldást keresni, kétségbe esni,
szisztemikus családterápia szócikkek.

az elsö pár napomat otthon töltöttem, anyu meg öcsi hozták formájukat. ismered azt az érzést, mikor eleve behúzott nyakkal (-levest félve) mész haza? és tudod, hogy elöbbutóbb, de minimum 24 órán belül, esetenként kevéske olcsó whisky vagy borocska után, jön majd a belesüppedés a szokásos felállásokba, vádaskodásokba, feloldhatatlan piszkálódásba, és két szempár mered rád mélyen, keményen, hogy foglalj állást, s lesik minden szavad, mert vagy az egyik, vagy a másik, de lazán akár mindkét oldal is úgy foghatja akkor fel, hogy hátba támadtad...?
ismerös?

és kéremszépen, miért?
miért?

miért nem lehetett thanksgivingre hazamenni és egyszerüen örülni, mint pulyka a sült combjának? nem sokat, nem sokáig... csak mondjuk elsö adventig? könyörgöm, az csak három nap.

biztos, hogy abban a három napban kell válást meg szétköltözést fenyegetni? agyonsírni, agyilag és lelkileg bezárkózni, csak a rosszat kihallani, és lamentálva ismételni vélt és valós sérelmeket, ahogyan kitünik minimum évezredeseket? hány reinkarnációt kérünk számon azon a szerencsétlen partneren? és egyáltalán, az a szó, mármint megint úgy szótárilag... hogy "partner"... basszameg, az már semmit se jelent?

harminc év sevelesenélküle. hát tessék. ez az eredmény.

meg úgy egyáltalán. a mai ötvenesek-hatvanasok annyira szerencsétlenül jártak, annyira eszköztelenek...

a korban elöttük járók még legalább úgy TANULTÁK, mit tanulták... úgy ívódott beléjük, hogy aki mellett letetted a garast, azzal mostmár ásókapa... és ott maradsz, ha belegebedsz is, és CSENDBEN viseled a sorsod, max szétalkoholizálód az agyad és terrorizálod a gyerekeket, akik, ez akkor így van rendben, öregkorodra elfelejtenek szeretni téged.

a mi generációnk meg... sokszor önsorsrontóan túl sokat is, de legalább gondolkodik. nem fogadja el azt, hogy tizenöt év után megszüntek közös beszédtémák lenni. basszus, nem vágom oda a másik elé, UTÓLAG, hogy "azt hiszed, én talán boldog voltam?!", hanem IDÖBEN KOMMUNIKÁLSZ a hiányérzetekröl. és akkor talán idöben lehet változtatni, vagy idöben lehet lépni. kevesebb fájdalommal, és több eséllyel a késöbbi, mással megélhetö jóra.

na és ez az, amiböl az ötvenesek-hatvanasok kimaradtak. tudják, érzik, hogy szétfeszíti öket a valamikori jónak tünö, mostanra kinött szür, de nem merik, nem képesek lecserélni. mert köti öket a konvenció, a "mit szól a falu", a "túl öreg vagyok már hozzá", a "túl sokat öltem ebbe bele hogy most csak úgy feladjam", és inkább fals, hamis kompromisszumokkal nyugtatgatják magukat... legalábbis, amíg jön a következö whisky vagy fröccs.

eszköztelenek.

ma már léteznek megoldások, ön- és közgyógyításra. terápiák, (hasznos) kibeszélések. az alapvetöen hibás párválasztást nem tudják persze korrigálni, de olyankor is segítenek, legalább a gyorsabb és kevesebb fájdalommal járó leválást, az átalakítást egy stabil, egymást segítö, egymásnak hibákat nem folyton keserüen felemlegetö jópartneri viszonyt. ami tök normális, ha, teszemazt, együtt éltünk x (tizenfelüli) évet.

a rendszerváltás vesztes generációja, az akkori harmincasok-koranegyvenesek ebben is a rövidebbet húzták.

és most itt vagyunk mi... és ha egy kicsit is érzékenyek, fogékonyak vagyunk, leülünk egymással, és jó hosszan "szülözünk".

nem tudom, ehelyütt milyen smileyt kellene használnom.

talán a :/ megteszi.


---

deviszont jó volt. jó volt mindenkivel beszélgetni, találkozni, élvezni a budapesti napokat utána, kicsit rendbetenni a leápolt, leszívott bensömet. azér az mégse járja, hogy hazajövök egy hétre, és rosszabb állapotban megyek vissza, mint jöttem volna... annyira azért mégse jó németország :)))

vettem néhány jó könyvet, legáttól a "közlekedik a föváros"-t, meg a zseniálisan fantasztikusan tökéletesen jó és mindenkinek ajánlott "magdolna negyed", tábori tibortól. ez utóbbit vegyétek, ha kicsit is szeretnétek ÉREZNI budapestet, konkrétabban pestet, még konkrétabban a nyóckert. itt nöttem fel, és szívom magamba azóta is minden mondatát, ilyennek kell lenni egy lélekkönyvnek, mármint egy város(rész) lelkének útikönyvének, hogy ezt a szép birtokos szerkezetet használjam.

lett pár karácsonyi ajándék is az idevalósiaknak, és volt egykét nosztalgikus felemlegetése exeknek, mármint exálmoknak és exlányoknak. no meg nagyon nincs rendben két nagyon jó barátom lelke, nagyon bonyolult és egyben nagyon egyszerü problémák mentén. remélem, hogy kikászálódnak belöle. nagyon. (halljátok? ez nektek szól!)
azér az mégse lehet, hogy folyamatosan veszítem el a hátországom, mikor épp nem nézek oda.
basszameg.


---


a vonatozás mostanság kicsit rosszabbul megy, nemtom hogy szimplán öregszem-e, vagy csak szar napom volt visszafelé. mindenesetre a betervezett könyv és filmek csupán töredékét sikerült kivégeznem és összességében is fáradtabban érkeztem meg, mint emlékeim szerint szokott voltam.

az influenza nem lehetett, az ellen beoltattam magam, mégpedig konkrétan, tudatosan és felkészülten a magyar oltóanyaggal.
nem fogok itten (megmaradt néhány olvasóm közt) téríteni, mindenki döntse el maga. nekem volt néhány tény és körülmény, ami eléggé kijelölte az irányt, úgymint:

- aki nem oltatja be magát, annak immunrendszere úgy találkozik a h1n1 vírussal, hogy elötte még nem volt szerencséje megküzdenie vele. a h1n1 - bármennyire az ismerös influenzák rokona - az elsö olyan influenzavírus, mely állati eredetü. szervezetünk még soha nem találkozott vele.

- olyan influenzavírus se volt, amely több halálos áldozatot követelt a negyven alatti korosztályban, mint a hatvan felettiben. az aktuális európai számok elérhetöek az eu oldalán, a leginkább veszélyeztetett csoport a 18-26 évesek csoportja, öket követi halálozási számban a 26-38-évesek csoportja, aztán a 10-18-asoké.

- aki a madárinfluenzás felesleges hajcihöt idézi, az általában elfeledi említeni, hogy az emberröl emberre (szemben a h1n1-el) nem terjedhetett, csakis fertözött madárfélék útján... és röpke 20 milliárd madár, tyúk, stb. leölésével tudták megfékezni. a h1n1 az elsö vírus, amely állati eredetü vírus-dns-t is tartalmaz, és ugyanakkor lazán, két méter sugarú körben emberröl emberre terjed.

- az, hogy hány ember fog milyen súlyosan megbetegedni és meghalni, nem lehet korrekt módon elörejelezni. lehet, hogy többen, mint a rendes influenzától, lehet, hogy kevesebben. de a vírus az emberi szervezet számára ismeretlen és ezért veszélyesebb, mint a sima influenza. a többit innentöl mindenki saját maga döntse el. lehet lutrit játszani - de ha van oltóanyag, akkor minek is???

és akkor a magyar szerröl.

- a magyar - és kanadai - szérum nem a tipikus nyugati, szövettenyészeti megoldással készül, hanem a hagyományos influenzaoltások variánsa. teljesen másképp hat ráadásul, mert a komplett - természetesen elölt! - vírusmolekulákat tartalmazza, és nem a sok nyugati verzióban ún. splitting-megoldással hasított vírust. ezért sokkal kevesebb hatóanyagból is kijön, mondhatni, "lágyabb", mégis tovább tart hatása. a legtöbb nyugati oltóanyag csak kétszeres oltással biztosít teljes védettséget, a közbülsö idöszakban lehet valaki védtelen is.

- ami pedig a tartósítást biztosító adalékokat illeti: negyven éve ezeket használják - és ilyen mennyiségben! - az oltóanyagban, és kétlem, hogy ettöl lennénk ennyire hülyék a közéletben, a dohányzásban és össznépi ivászatban, vagy az öngyilkossági listák éltájékán... ;)
a szerves higanyvegyületet, amit egyébként nemcsak a magyar, hanem szinte mindegyik oltóanyagban használnak, testünk nem tudja felvenni - szó sincs arról, hogy fém higannyá alakulna és mérgezne, mintha például kiinnánk a széttört höméröt... ráadásul egy héten belül magától kiürül a szervezetböl.

innentöl meg már csak a szokásos magyar módszer politikai célok (hol a lé?) és zsidó összeesküvéselméletek (nemzetgyilkosság, népírtás, stb.) mentén elriasztani az egyébként komplett félre- vagy alulinformált lakosságot az oltások kapcsán.
egyszerre undorító és unalmas.

azt tudom mondani: mindenki tájékozódjon, amennyire tud, aztán gyalogoljon amerre szeretne.

tanjáékat (a tesójával) mindenesetre a magyar szerrel oltattam be, márcsak azért is, mert karácsony után repülünk cseljabinszkba, ahol most épp tombol a h1n1, csomó halálos áldozattal. az urál déli része az oroszok egyik ilyetén gócpontja - és ha hozzáveszem, hogy munkámnál fogva amúgy is csomó emberrel találkozom nap mint nap, aki beteg lehet, indikált volt mindenképp az oltás számomra.

egyébként meg komplikációmentes volt a folyamat, immár két hete bennem van és azóta sincs semmi bajom :)

---

nos.
mindenkinek kívánom innen is a legjobbakat az ünnepelökészítö napokra. szerezzetek pár szép ajeszt, lepjétek meg szeretteiteket, élvezzétek az ünnepnapokat aztán, ne veszekedjetek a szüleitekkel ;) és gondoljatok idönként rám is :D

pusszantás mindenkinek - legközelebb cseljabinszkból tervezem jelentkezésem! :)