immer öfter bilanciert

most léptem be, nemrég. "haza"jöttem - és erröl majd írok picit, jövö héten, ha lesz idöm erre, mert szeretném rendesen, tisztességesen, nem félreérthetöen. szeretnék visszaszokni a német billentyüzethez (szeretnék? tényleg?) ös nem mindig ö-ket ütni, mikor é-ket szeretnök - valahogy öket väg a kommunikäci+nkba, küzönk, tiküzötek ös önküzöm. (hát most nem?!)

fásult fáradtság - legutóbb ilyet akkor éreztem, mikor... mikor legutóbb ide visszatértem.

self inflicted wounds.
coulda, woulda, shoulda.

there you go.
off i come.

---

mi még.
péntek este ringatóztam. sokat, mélyen. tücsökédesítette álmom volt, s szemek, melyek úgy csillogtak, mint egy ázsiai éjszaka.
s melyek után ür keletkezett.

egy nap meg fog szakadni mindenki szíve.
az enyém is, meg azoké is, akik szeretnek. szerettek.

mert sose marad, ami jó.

there you go.
off i come.

pasis poszt

szerintem nem volt nagy melle, bár a t-ing finoman leplezte a dombokat.

(és rögtön itt jegyezném meg, hogy nem a mellekre szoktam koncentrálni elsö találkozáskor, az arc meg a kezek, a haj, sokkal jobban érdekelnek. örgeszem, valszeg. (más verzióban: öregszem, vazzeg.))

rám nézett, és eddigi Szigetes álmaim és élményeim egy mondatban negligálta, örökre talán, imígyen szólítva meg:

"nem akarsz megbaszni?"

namost ennek lehetne olyan hangsúlya, ami számonkérö agresszivitásával jelzi, hogy voltak itt már felajánlkozások, amelynek verbális ésvagy nonverbális jeleiböl a megszólított - ez jelen esetben ugye én lennék - nem értett, és fogytán szexuális interakció iránti türelme delikvensünknek.

de nem.
tisztán, kedvesen, csevegö hangnem, mondhatni tartalmi nyersességében hangzott el, megkapó igazolásaképp szinte a szigetfesztiválok egyik városi legendájának, hogyugyanis ott bármikor, röptében a legyet is akár, csak eléggé nyitott szemmel kell közlekedni, és olyan nincs, hogy legalább egyetlen alkalomra a hét (öt, hétplusznulla, ötplusznullaminuszegy) napon ne jöjjön össze valami kis hetyempitty.
miközben én meg, alapvetöen szinglisen járva minden eddigi szigetemen, nemhogy ajánlatba nem futottam, de még csorgatott nyálamon se csúszott el soha arra érdem(leg)es csajszi!

innentöl tehát a fent említett mondat különleges figyelmet érdemelt, és ennek megfelelö érdeklödéssel is néztem szószólójára.

nos, nálam valamivel alacsonyabbnak mondanám, s talán korával megbocsájtólag magyarázhatóan piciny, de nem zavaró pocakocskával rendelkezett, nyugi, édi volt, s önmagában nem rontott az összképen!
arca kellemesen nyugodt, nyomát se láttam rajta alkoholos vagy egyéb tudatmódosító szerek által okozott bódultságnak, rejtélyes módon tehát olybá tünt, mintha beszámíthatóan, letisztult énképpel és felelössége tudatában szólított volna valóban éppen engem meg kezdeményezö gondolatsorával.

nem akarok ehelyütt kitérni arra a nyomásra, ami mázsás súlyként nehezedik régóta nem interakciózott férfiakra (ez persze most képzavar. valójában: mázsás súllyal szorul férfiakba, kitörni igyekezvén, khmm...) , de azért ezügyben tájékozatlan olvasóim kedvéért jelezném, hogy ilyen nyomás létezik, és önnönmagában viszont igenis illuminált állapotban leledzö férfiakra bír olyan mellékhatással lenni, hogy, ahogy mondottam már fentebb, valóban röptében is akár, és valóban a legyet is akár...

nos, én az ajánlattétel pillanatában illuminált állapotban leledztem.

igen, mégegyszer belegondolva, ezt azért most már állítani merem. szeretném elözetes magyarázatként felírni a falra, ha lehetne, jó?

i-l-l-u-m-i-n-á-l-t v-o-l-t-a-m !!!

anyway. vissza a feladóhoz.
ha jól emlékszem, rövid kordnadrágot viselt, kétes tisztaságú (a sziget második... vagy francsetudjamár a sok minusznappal honnan kell számolni... tehát csütörtöki napján járunk!) bugyi villant elö derekánál, és mint már jeleztem, három halovány dombot rejtett a trikó, egy alul középen, fent kettö oldalt, hiszen egy idö után azért már arra tévedt tekintetem, elképzelni segítvén limbuszomnak (a gyengébbek kedvéért: NEM, ez az agyban van!!!) a az ott pöre meztelenségében látható, sötmondhatni, kitapíntható valóságot.

bevallom, a kérdés okozta sokk egy pillanatra megremegtetett.
egyszerre három opció futott át ugyanis az agyamon, nagyon rudimenter, kezdetleges gondolatfolyammal és végeredménnyel:

1) elfutok.
ez evidens, ezt magyaráznom ugye nem kell tovább különösen.
ha odajön hozzám valaki, hogy szeretne egy kis szexet velem, csak úgy, no strings attached, és még fizetnem se kell... nos, akkor ott valami bibi van. gondolom, további kifejtést nem igénylöen.

2) kedvességet fecskendezve (hach... ezek a képek... ;) hangomba megpróbálom a motiváció hátterét, nagyságát és komolyságát felmérni további, maximum kettö és fél kérdés erejéig, és ha az illetö továbbra is hajthatatlan, beletörödve a nap különlegességébe és valamely isten furcsa sorsfintorába, uccuneki megkeresem a következö dúsabbnak tünö, kíváncsi tekintetek elöl jótékonyan fedö aljnövényzetet.

kommunikatív csávó lévén, mondanom se kell hogy ez felettébb tehetséges megoldásnak tünt elsöre. hogy mégse ezt választottam, talán a helyzet profánsága indukálta, erröl majd mindjárt.

4) dehogynem. megbaszom.

vannak emberek, akiknek ezt se kéne különösebben magyaráznom, visszautalnék itt rögtön az illumináltság és röpülö légy témakomplexumra.

de hogy a végére is érjek történetemnek, kellöképp megnyugtatva tisztességemben és megfontoltságomban bizakodó olvasóim, valamint nem csigázva tovább szaftos részletekre ácsingózó felebarátaikat, itt és most leteszem a nagyesküt, hogy egy mindháromtól eltérö, elsö pillantásra nagylelkünek tünö gesztussal annyit feleltem csupán kedves mosollyal az arcomom:

"köszönöm, de inkább nem".

hiszen akárkivel mégse mehetek bokorba, ugyi.


---


igen, gyerekek, ez ennyi.
nem volt szexuális interakció, nem volt bokorolás a szigeten, s hiába voltam illuminált, ami ugye soksok mentséget nyújtott volna kívül-belül az utólagos feldolgozáshoz: szilárd jellem maradtam.

egyetlen dolog homályosíthatná maximum el ítéletetek erkölcsi magasságomról.

ha még azt is elmondanám, hogy a kérdést feltevö, önnön testi szerelmét kendözetlenül és önzetlenül felkínáló illetö... férfi volt.

de erröl inkább hallgatok.

:)

some old, some new - 2

az elmúlt hetekben lassan, de biztosan elfoglaltam helyem egy idegen világban. majdnem írtam posztot is róla, working girls and boys címmel, aztán kihagytam, mert az események leelöztek, tudnak néha ilyenek lenni, azt hiszed, ura vagy, de legalábbis átlátod, mi mikor miért történik, aztán csak úgy megy a flow, igazából megfoghatatlan, mi történik, ott van körülötted egy munka, sok barát (and yes, I do mind my definitions!), esték, meg nappalok. dolgozgattam, kerestem jövöképet, és hirtelen felnött mellettem, bennem valami, amit hosszúhosszú idö óta elöször érzek.

nyugalom.

van arca is, neve is, városa is (neve is van - budapest...) , van perspektívája, és nem a valamikor májusban leírt három szaloncukor-kuckója.

rui rádöbbentett dolgokra, mi nem szeretnék lenni, laci, aki e hasábokon új, arra, hogy istennek vannak hatásos tréfái is, gyuszi sorbavetette velem az igazán fontos vágyaim, miközben volt egy pathetic attemptem nikó anyagának angolra fordítására, emellett csabáék egyiptomi útja kezd lassan csorogni felém, remélem, még lesznek adagok.

most ágyba megyek aludni. fáradt vagyok, álmos, reggel hatkor kelek. nem azért mondom, hogy sajnáljatok, hanem hogy emlékeztessem magam rá.

soha még nem vártam ennyire egy ilyen korai kelést, by the way.

as is said:
az elmúlt hetekben lassan, de biztosan elfoglaltam helyem egy idegen világban.

lassan, de biztosan megérkezem.


ez ilyen egyszerű.

roppantgyorsjelentés

közbülsöleg, egyebek közt:

sziget után két nap munka, rui istápolgatása, balatoni vitorla, és valami, aminek nem lehet felhötlenül örülni (mert akkor nem az én életem lenne, ugyebár), viszont kezdetnek nagyon nem rossz, valamint újabb két nap munka, rohadtkevés alvás, kicsike késések, új és régi barátok, szétforgácsolódó régi (ami lehet hogy nem is volt az, mert sose annak szánták indulásakor, well, legyen, szántam én, akkor mondjuk így és vigyem el a balhét), meg batman, szemben a többi szarral nem is annyira szar, valamint bor, búza, békesség.

jah, és megfáztam.


---

meg van ez a verve, faszom tudja minek.

a hét szava újfent: szpem

mint ahogy azt már az idekapcsolódó elözö bejegyzésben is jeleztem, kíváncsian vártam george és leginkább persze rebecca válaszát. mindketten afrikaiak, és komoly gondot jelentett számukra a valahogy megszerzett örökölt vagyon külföldre menekítése, majd - úgymond - visszautalásszerü kifehérítése. (vigyáznom kell, mit beszélek, a végén még lerasszistáznak.)

anyway, george sajnos nem válaszolt, pedig igazán méltányos megoldást javasoltam, azt kértem, fizesse ki a pénzt nevemre western union készpénzmódszerrel, küldjön egy bankkapcsolatot és én esküszöm rögvest visszautalom az ö részét erre a számlára. sajnos azóta se jött se pénz, se ellenjavaslat, meglehet persze, kissé irritálta rámenösségem.

hogy vajon utóbbi okozta-e gyümölcsözönek (ahá! újfent ez a szó...) induló kapcsolatunk megakadását rebeccával, nem tudhatom, ugyanis a harmadik levél után abbamaradt részéröl az interakció.
elsö válaszához csatolva küldött egy fényképet, hát most véleményezzétek magatok is leendönek szánt páromat:

oké, tudom, mit akartok mondani.

aranyos, édes, üde, kellemes teremtés lehet, de esetleg a mamája nem örülne a kapcsolatunknak, mert én európai vagyok.

jajhogynem? hogy más a gond?
netán, hogy párnehány évtizeddel idösebb a kelleténél?

nos, engem nem lehet ilyen egyszerüen visszarettenteni. válaszoltam neki, hogy én perverz módon az idös hölgyeket az érettebb korosztályt is kedvelem, kérnékszépen most akkor már tényleg egy egészalakos bikinis képet, és máris kezdödhet a násztánc! jeleztem neki, hogy ha az angolja nem olyan erös, válaszolhat franciául is, és most a nyelvet értem alatta. mármint nem az ö nyelvét, nah... jaj, rosszak vagytok! tudjátok jól, hogyan értettem!
mindegy, a lényeg, hogy erre egy darabig nemigen tért magához láthatóan, csak a minap jött válasz, sajnos egészalakos fénykép helyett egy újabb egyszerü felszólítással, hogy ugyan adjam már meg a bankszámlaszámom és elérhetöségeim. írta, valami rokona épp németországban jár és szívesen meglátogat a részletek tisztázása végett.

ez annyira fellelkesített, hogy rögvest válaszoltam is.
jeleztem neki, hogy már mindigis fantáziám termékeny részét képezte legalább két növel együtt lenni, ha esetleg rokona után jönne, már most, kvázi az esküvö elött megejthetnénk tehát a nászt, nem is tudtam, hogy az afrikai szokások szerint ebben több nö is részt vehet egyszerre.

meg még kértem a rokonáról is egészalakos fényképet.

namost rebeccának vagy szörnyü családja, vagy iszonyú humora van. a következö képet küldte ugyanis:


ezek után tegnap kénytelen voltam egy újabb mailben elnézést kérni az eddigi idöpocsékolásért és elbúcsúzni töle. jeleztem, hogy bár sokmindenben partner lennék, a fent látható úriember kifejezetten nem tartozik szexuális jellegü álmaim stáblistájára. emiatt, hacsak nem tud egy hasonló mosolyú, de valamivel femininebb hölgyrokont felvonultatni, aki épp németországban jár, mindenféle jókívánságom mellett úgy gondolom, hogy ezentúl nem reagálok többé megkereséseire, és címét és nevét ezentúl úgy kezelem, ahogy, come to think of it, eddig is talán kellett volna:

szpemként :)

de hogy ne unatkozzak, a mai termés rögvest megnyugtatóan sok új opciót kínált.

alida szexet kínál viagrával vagy anélkül, érdekes módon interneten rendelhetö mindkét variáns, háromegészkettö dollárért per darab, ez szerintem a tízes úton parkoló pillangók tarifáját is alulmúlja, de majd megkérdem nektek és közvetítek;
gordon és furcsamód yin is arra készül, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot tegyen, csupán igazoljam vissza egy emaillel, hogy én én vagyok, és pontosan ki és hol, ami riasztó, hiszen ezt még a pszichológusának is nehezen vallja meg az ember. cserébe viszont mindketten hasonló módon húsz-húszonnyolc százalékos tuti megtérülést ajánlanak, gyógyszeripari befektetéssel, gondolom ök gyártják alida gyógyszerét, alida síkosítóját, vagy magát alidát, nemtom;
iwiwen pedig az informatikai szerviz és webáruház ismerösnek jelölt és várja visszaigazolásom.

asszem, yin-nek válaszolok.

kérek töle is egy egészalakos bikinis fényképet.

s ha nem válaszolna, még mindig ott az informatikai szerviz és webáruház...
hjakérem - the agony of choice... :)

sziget 2008 - felvezetö

megjött rui szombat reggel, azóta egy nap, amely megrengette a világot.
mennyei színházi performansz éjfélkor, barabás lörinc at his best, elötte didgeridoo és goran bregovic, mégelötte roisin murphy and chicken masala, some chicks on a fountain, és a sziget bemutatása minden forgatagával. nyitott szájjal járt, szemmel is persze, azóta nyugtatgatom, hogy a vasárnap nyugisabb lesz.

pfff... some bloody hope.

:DDD

---

time, time, time! i need more time!!!
ha lesz, írok. és van soksok szép fénykép is megint, sometimes copyright by rui of portugal.

van még pár piszkozat is, amit az elmúlt hetekben írtam és nem akartam a portugál sort megakasztani vele. idönként elökerülnek. fentebb következik az egyik, fogadjátok szereretvel.

lisboa 7

nyugi, a maradék nap már nem olyan szövegintenzív, csupán történésekben, amik inkább kevéssé leírhatóak. pénteken este helena partiján a szokásos 6-8 fö mellett (rui is jött persze, igen :D) kát párocska is odanézett, melynek férfitagja portugáliában élö német, aki itt találta meg élete japán illetve portugál párját. mindkét eset érthetöen elgondolkodtatott ;)

ruival úgy döntöttünk, hogy az éjfél utáni részt bandukolással töltjük. elmentünk a chapitoba, azaz a cirkusziskola által üzemeltetett kávézóba, ahonnan piszok gyönyörü kilátás adódótt nöi és lisszaboni dombokra, ilyen preferencia- és nyálösszefolyató sorrendben. hiába, pasik vogymunk, vagymi :D
de mivel úriemberek is, csak az utóbbiból kaptok ízelítöt:

a további séta lehetövé tette annak az utcácskának az éjszakai képét is, amelyikben laktam, tessék:

szombaton reggel érthetöen késön keltem. hogy át tudjátok érezni egy ilyen mediterrán, barátokkal és friss gyümölcslevekkel édesített szeánsz élvezeti értékét, mellékelek egy körképet a teraszról reggeli közben, stellával, margaridával és egy enyhén indiszponált helenával :)))

utána margaridával végigsétáltuk megint az elözö héten már megcsodált bolhapiacot, és annyira belemerültem két esetben is az alkudozásba, hogy végül egyiket se vettem meg, a képzömüvészeti könyvet (egy portugál szerzetes kolostorban készült illuminált képeit bemutató, hetvenes évekböl származó kötetecske, vad 40 eurós kikiáltási áron, amit az istennek se vitt 30 alá a tulaj, pedig 20-ért elvittem volna talán) bánom azóta is, az india asztrológiai szerelem-csodakereket soksok beállítandó cérnával és belsö iránytüvel, ákombákomos míves faházacskában, azt kevésbe, mert komoly érvágás lett volna zsebem pénzmagján, természetben meg ugye nem akartam fizetni, lévén hogy a bácsi szakállas volt. pontosabban persze, lévén hogy a bácsi bácsi volt.

a lisszaboni macskákról érdemtelenül keveset szóltam, eltekintve a dögtöl az édeskétöl házigazdáimnál. esküszöm, legközelebbi lisszaboni posztjaim egyikét csak nekik szentelem majd! ;)

adódtak még lehetőségek kellemes villamosképekre is a városbanséta közben, imhol például:

elmentünk aztán bevásárolni andreassal egy csarnokba, ahol friss halat vett sushinak, amit este elöételként tálalt - a maradék kaját én vettem, merthogy én is készültem fözni.
már érkeztemkor kijelentettem ugyanis, hogy utolsó este, mikor stella is ott lesz (és persze bekéredzkedett rui is, lol) én fogok fözni magyaros kajákat. szerencse, hogy erre az alkalomra készülve vittem igazi magyar pirospaprikát. a marhapörkölt és a vegetáriánusokat illetö, végül a bolond portugálok által köretként a pörkölthez használt lecsó kifejezetetten megdobódott általa.
desszertnek egy nem túl magyaros de annál finomabb gyümölcs-sültet tálaltam, banántól ananászig mindent sütöben megsütve kevés vajban, pici porcukorban és sok fahéjjal, ráengedve még hangyányi vaniliafagyit is tálaláskor :P

ezekután közölték ezek a hálátlan dögök, hogy kapjam be... és miért utolsó este kezdtem el fözni, ha ezt elöbb tudják, igazán minden este beállhattam volna a konyhába.

nem rontottam el az estéjüket azzal, hogy rávilágítok mondataik bennem bármikor mélyebb megfontolást ösztönzö alapösszefüggéseire

vasárnap reggel nem maradt sok idönk a repülöm indulása elött, de persze ahogy kezdtem portugáliát, úgy is zárult.

barátokkal, újakkal és ehhez képest relatíve régiekkel végigsétáltuk alfama (alphaville) emblematikus helyeit, pastetut ettem és persze tejes earl greyt szürcsölgettem a kolostor kávézójában, kicsi utcácskákon bandukoltunk, alison is csatlakozott hozzánk, és emblematikus lisszaboni látképet is sikerült végre utolsó túrámon csinálni... ;)


végül érzékeny, öszinte búcsút vettünk, margarida könnyes szemekkel közölte, testvért nyert, és jöjjek mihamarabb vissza, andreas jelezte, keres a cégében munkát nekem, küldjem át az életrajzom, ja és ha van kedvem, áprilisban ne feledjem, hogy mehetek velük brazíliába :)

helena végül kivitt a reptérre, stella is velünk jött, hisz röviddel utánam öt pedig vonatra tették. így az utolsó búcsú is kellemesen könnycseppelnyomóvá vált, és a kocsi után még, megvallom, sokáig néztem.

it's built to last.

---

hihetetlenül fantasztikus portugál élményeim egy utolsó próbát is kiálltak. mikor hatalmasra duzzadt és, bocsánat a nyers és öszinte szóért, kurva nehéz táskám rátettem a szalagra, a tap-os bácsi elkerekedett szemmel közölte, hogy ez 38 kiló, csak huszat szabadna vinnem. mirefel reflexszerüen kijelentettem, hogy nahát, azt hittem, harmincat.
(tudom, tudom, ebben se volt sok logika).

ingatta fejét. 13 euró kilónként, tudomásom van-e róla? ezek után nekem kerekedett el egy kicsit a szemem, s annyira jól sikerült színészi teljesítmény lehetett, hogy láthatóan megszánt, majd kacsintott egyett és közölte, nyugi, segítek.

én közben persze javában számolgattam, 18 szor 13, az minimum 180, meg még ötvenhat... elszörnyedtem. bármennyire szeretem lisszabont, nem akartam itt maradni - a képregényeimet pedig nem adom!!!

nos, nem tudom, mit variált. de a végén egy fityinget se kellett fizetnem.
hálás mosoly utólag is innen érte.

meg a többieknek, mindmind.
akik befogadtak, megmutattak, istápolgattak, nevettek, éltek velem.

úgy kell nekik.
vissza fogok menni. :)

---

jaj, és ha eddig nem vált volna világossá:

nem éltetek, ha nem voltatok még lisszabonba.
mindegy, hogyan.
de jussatok el.

és nem valamikor.

most.
ma.
holnap.
egy fél év múlva.

menjetek!

és aki fél, nyugodtan hívhat, megyek vele, nagyonis szívesen :)

lisboa, over and out.
see you again next time.

lisboa 6

csütörtök reggel vonatra szálltam, és hihetetlen olcsó elsö osztályon lementem tunisba, ami nem tunéziában van, viszont portugáliában, és ott várt rám stella, a ciprusnál is már emlegetett fél ghánai, félig angol hölgy, aki pár fényévvel (és naptári évvel) jár elöttem szakmai szempontból, és már az akkori konferencián is sokat tanultam töle.
(mondott most is például egy olyat, mikor ruival közös elözö esti nöhiányoló jajongásunkról meséltem neki, hogy "why do you fear loneliness, instead of embracing your solitude?" ami müveltebb nyelven köbö annyit tesz, hogy minek félni a magánytól, ha helyette élvezheted az egyedüllétet is? és valóban, erröl az oldalról vizsgálva elvben egyszerü lehetne a képlet, hisz híresen el tudom magam foglalni, van mikor például percekig magamban rötyögök valamin, amit én találtam ki, csak én gondoltam rá, ki se ejtettem, emiatt más nem is ismeri senki rajtam kívül, humorosnak meg egyáltalán nem tartaná valszeg, tehátvagyis el tudok azért lenni jól magamban, könyv és earl grey nélkül is akár, eljátszadozom bármely testrészemmel, ezesetben az agyammal...
de mégis, valahogy még nem jutottam el odáig (magamtól), hogy a magány megkapó szépségét, az "azt teszek, amit akarok" (relatíve igaz) szabadságvonzatát élvezzem, és tojjak arra, hogy most konkrétan hivatalosan ráhúzhatom-e közben valakire, hogy a társam, vagy sem. annyiban viszont rohadt igaz a dolog, hogy nekem a leendö társam majd lesszives mellém szegödni AKARNI, ne szórakozzon már velem, értettem?! nyugi, ez nem volt konkrét üzenet, a frusztráltságom, amivel hét elején küzdöttem, általános jellegü volt, és mára elég szépen kiszellözött az agyamból egy-két, itt nem részletezendö okból kifolyólag... ;)
a lényege a zárójelnek csupán annyi, hogy szabad a nagy okos bemondásokra szépen nézni és csodálni öket, mert mint egy gyönyörü kép, pont arra találták ki öket - hogy bámuld meg. a saját okoskodásaim közt is talán idönként elöfordul valami, ami megérínt másokat... ne tessék beleképzelni semmit, követni akarni meg pláne nem. ha kell, ha jó, ha fontos, úgyis beépül az illetö eszköztárába, szókincsébe, gondolkodásmódjába.
így lesz ez velem s stella távlatos gondolkodásával is.
amitöl persze még hihetetlenül fontos és okos és jó volt.
idönként még pontos is :P)

a jelenlegi kiszellözött agy okozmánya márcsak azért sem részletezendö, merthogy itt és most lisszabonról lesz szó tehát máris újfent, pontosabban portugáliáról, az algarvei tengerpartról, meg persze stelláról.

ö valamikor pár éve úgy döntött, hogy annyira szereti ezt a helyet és a népet, hogy itt vesz magának a tengerpart töszomszédságában egy kellemesen mediterrán házikórészt.
megérkezésem után kiülve a teraszra ez a látvány fogadott - igen, az a pici háromszög ott középen a tenger, pontosabban az atlanti óceán földközi tenger irányába igyekvö része.

a tünö távolságot azért relativizálva elmondom, hogy stellával a másnap reggeli frissen facsart narancslé utáni óceánfürdözésünkhez kábé öt perc alatt gyalogoltunk le, kényelmesen, macskát, madarakat és virágokat nézve, valamint egy ausztrál hölggyel beszélgetve...
pazar, mondhatni :)

az ausztrál hölgy stella szomszédja, egy angol focista felesége, de mielött metroszexuális japán tiniálmok lönének középpályás remineszcenciákat, gyorsan közbevetem, hogy ez még igazi férfi volt, valamikor az ötvenes években profiskodott ugyanis, és TERMÉSZETESEN felderült a képe, amint meghallotta, hogy magyar vagyok, és kiejtési rendellenesség nélkül elkezdte sorolni az aranycsapat tagjainak nevét, akik ellen anno pályára lépett :) zseniális volt, igazi angol föúri habitussal, szívta a pipát, itta a whiskeyt és láthatóan élvezte ö is a társaság adta regélési lehetöséget. a feleségét még anno "importálta" ausztráliából, tüneményesen kedves nagymama típus, kellö távolságtartással és finom iróniával viseltetve az angol (és férjében is idönként kedvesen felcsillanó) attitüdökkel szemben - nah, velük ebédeltünk elsö nap, aztán reggeliztünk másnap és fürödtünk a tengerben. ezalatt megkedvelhettek, mert késöbb kifejezetten monomániás állhatatossággal össze szerettek volna hozni egy nemrég megözvegyült dúsgazdag hatvanas hölgyeménnyel, akivel bridzselni szoktak és a mendemonda szerint kifejezetten jól tartja magát - mentségemre felhoznám, hogy csak nagyon rövid ideig és nagyon felületesen gondoltam bele a lehetöségbe, esküszöm!!! ;)

stella szabadidejében portugál írókról, költökröl rajzol portrékat, lásd pessoa kávéházi jelenetét a háttérben.

anyway, megérkezésem után csináltam salátát stellának, ettünk picit, aztán fogtuk a szomszéd kutyáját és nekiindultunk a sziklás partvidéknek. egy órás rövid sétának indult, vízhiánytól, de boldogan csaholó, több mint háromórás túra kerekedett ki belöle :)

kis háttérinfó: a tengerpartszakasz onnan kapta nevét, hogy a víz befolyik a partszakasz egyes részei alá, és hullámjárásával az évmilliók alatt felgyülemlett, egyébként szinte bárhol kis kaparással felszínre hozható fosszíliákkal, csigaházakkal és piciny öslény-csontvázakkal átitatott felgyúrt mészköképzödményeket kivájja alulról a felszín felé, kis kürtöket, lyukakat hozva létre a partszakaszon belül! ezáltal van olyan sziklás rész, ahol egyrészt megkapod 1) az északeurópai fjordokéhoz hasonló sziklás-benyúlós csipkézett partszakaszt, 2) az óceánokra máshol is - például cipruson, lásd afrodité szülöhelye - jellemzö parttól kis távolságban kiemelkedö sziklatömböket és mini-szigeteket, valamint 3) magán a parton mindenhol kisebb kútméretü, vagy akár fél focipályányi kürtöket, amiknek alján rejtélyes módon, de bizony a kinti, partvonalbélivel azonos ritmusban csapkodnak a hullámok :)
mondanom se kell, fenomenális, gyönyörü, és felejthetetlen volt.

séta közben már kezdetben is feltünt, mennyire változatos a növényvilág, a lenti képen például aloe verára hasonlító hatalmas, két méter széles kaktuszok paszulyként égbe nyíló virágait láthatjátok - ezek írd és mondd öt-hat méterre ágaskodtak az égbe!!!
mindemellett pedig a sima mezei virágtól, pipacstól és margarétától a vad orchideákon keresztül egészen a fenyöfákig (!) mind nemcsak megtalálható, hanem mondjuk két perc alatt egyazon száz négyzetméteres terepen körbejárható volt... eszméletlen. rájöttem egyébként, hogy a portugáliában engem végig kísértö ismerösség- és odatartzás-fíling valószínüleg nemcsak annak köszönhetö, hogy mennyire szerethetöek az ottani emberek, hanem hogy mennyire atavisztikusan belö harangokat szólaltatnak meg mindenkiben, függetlenül attól hogy honnan jön, ezzel a kavalkáddal, amivel láthatóan könnyedén, a legkisebb eröfeszítés és mesterkéltség nélkül eveznek stílusok és korok, érzések és képvilágok, biológia és müvészet emberiségölelö távlatai közt.

egyre mélyebbre merültünk a vadregényes sziklaszakaszokat ötvezö rengetegbe, cikádák hallgattak el közeledtünkre, néha oszkárt, a kutyát vártuk be, néha engem kellett a sok fényképezkedés miatt.

a tengerhez mindig ki-kibukva egyébként végtelen sok sirály kerülgetett mindeközben, és figyelték például ilyenkor, ahogyan vizet keresünk kétségbeesetten, vagy ahogy napellenzömet elfújja a szél, utána futok, majdnem kürtöbe csúszok, stella pedig megjegyzi, ö innentöl már nem idegeskedik, ha szirtikecskét akarjak játszani, tegyem, de már elöre kijelenti, hogy nem fog magyarázkodni az anyámnak.

ez utóbbit aztán többször is játékosan felemlegette, mikor egy kifejezetten sziklás, meredek résznél jött rám életem elsö helyi sziklamászó túrájának ötlete - de annyira fenomenális volt a szemközti, már tengerbe nyúló hegy, hogy muszáj volt rá átmászni, eléggé kalandos útvonalon:

nah, onnan a túloldaról csináltam a legszebb itteni fényképeim, fent már volt egy, a többiek lentebb következnek.

elöbb azonban még egy kis romantikus zárójel:
tudtátok, hogy a sirályok mélyen monogám állatok? egyszer az életben választanak párt, és onnantól együtt maradnak - még ha meghal a társ, akkor sem választanak többé mást. évröl évre nevelnek gyermeket, aztán továbbállnak új partszakasz felé.

:)

szóval átmásztam. stella leült a szirtre olvasni, oszkár sirályokat kergetett, roberto hegyet mászott müanyag lapostalpú converse csukában... idönként visszafordultam, stella ott van-e még, olyankor általában a fejét fogta, bár meglehet, csupán napellenzésböl ;)
apró kis algarvék - kürtöcskék - közt lépdeltem célom, a szemközti hegycsúcs felé. van videó is, sajnos technikai okokból nem tudom most feltenni, de talán egyszer majd pótlom, viszont a lenti képek magukért beszélnek. idönként be-beszakadozott alattam egy rejtett kút vagy boltív feletti szakasz, de alapvetöen nem voltak biztonság-jellegü félelmeim, inkább azt éreztem, mikor az idegen bolygóra emlékeztetö, napszítta tájék legyözése és a tenger sós illata érezte mámorban kiordítottam szabadságom az óceán magányába, hogy szabad vagy, és végtelenül boldog. lihegtem persze, nemkicsit is idönként, olyankor szünetet tartottam fényképezkedni... a tájékon vagy kétszázat löttem el, és csak azért hagytam abba, mert zsánerképböl, bármennyire hihetetlenül jó érzés ott tartózkodni közben, úgysem lehet sok különbözöt készíteni egyazon helyröl, és még az sem lesz képes visszaadni az atmoszférát másnak.

de azért... nézzétek :)


mikor nagynehezen elszakadtam a környétöl, stella vígasztalt, hogy érdemes tartogatnom még kis elemet a következö partszakaszra... kiderült ugyanis, hogy a helybéli kis fjordszerü benyílók némelyikét a középkorban elöszeretettel használták csempészek és kalózok kincseik és árújuk rejtegetésére. ebben segítségükre volt, hogy a felgúrt sziklapart némely helyeken természetes barlangokat képzett ki, amiket kifejezetten jól lehetett kis eröfeszítéssel lakályossá, vagy akár könnyen védhetö egyszoba-összkomfort erödítménnyé változtatni.

imhol egy ilyen strand,

és íme a lemászásunk (ami természetesen egy lépcsözetes, hegymélyi kürtön keresztül történt) után felfedezett kis barlangból ugyanaz a kilátás:

visszaúton aztán láttunk még egy, a környéken rendszeresen közlekedö középkori galeont, ha jól mondom, turistákat visznek mindig rajta, ha legközelebb jövök, nem fogom kihagyni, márcsak azért sem, mert stella szerint itt is gyakran látni fedélzetig felugráló delfineket :)

mikor koraestefelé hazaértünk, picit még vacilláltam, fürödjek-e a tengerben... fáradt voltam nagyon, mondanám saját védelmemben. végül stella szerencsére rábeszélt, igaz, itt is csak a parton ült és olvasott, miközben én habzsoltam az atlanti óceánt.
nagyon türelmes volt azért velem végig, realizálom most, hogy ezeket írom... :)
igaz, másnap, már lisszabonban azt mesélte margaridáéknak, a frász kerülgette, mikor kamerával mentem be a végén a tengerbe, emelgetve, hogy a felcsapó, méteres hullámok ne tegyenek kárt benne, néha egyetlen lábon egyensúlyozva fényképezés közben.
debezzeg öt is elfogta a sárga irigység egynémely kép láttán, amit igenis csak a tengerBÖL lehetett így és ott felvenni, mint például egy ilyen:

nyugtatásul: azért a sok fénykép közben nagyonnagyon sok idöt (90 %-ot) gép nélkül töltöttem el, nemcsak itt, de portugáliában végig ;)
a másfél óra tengerböl például talán tíz perc ment el erre, igen, és persze emlékezetes volt, ahogy a hullámok kamerával a kezemben odakentek egy embermagas sziklához... de basszus, élveztem, mint az állat - és most még képem is van róla :D

visszaúton még megörökítettem a naplementét egy kellemes hegycsúcsról, kaktuszok közé bújva, amiknek fügéjét vacsoráztuk késöbb.

péntek reggel a már említett felállásban úszni mentünk, még mielött megérkeztek volna a strandra a turisták (az igazi turisták, one might add...), majd segítettem frissíteni stella weboldalát, ebédeltünk még egyet oszkár társaságában, és végül elindultunk a pályaudvarra, hogy közösen menjünk fel lisszabonba.

helena partit szervezett a tiszteletünkre, ötfogásos vacsorával :)

lisboa 5

szerda.

az elözö nap kavalkádja még mélyen bennem lapult, olyannyira, hogy leginkább aludni, majd lassan ébredezni, finomat reggelizni, nyugodtan zuhanyozni és készülödni volt kedvem.
ilyeténképp belelustulva a napba, kellöen késön is indultam neki a városnak kedvenc huszonnyolcasom fedélzetén.
a koranapi programom a hétfön felfedezett könyvesbolt további exploitálása (oké. kifosztása.) volt.
két, önmagában nem túl különleges és emiatt akár unalmasnak is mondható mellékkörülmény állt ehhez össze, 90-es elöhívószámmal funkcionáló asztrológusok szavajárását véve kölcsön, "ojjan konjunktúrisban vótak hoccsak nah". és ez tette végülis érdekessé, sötmitöbb, állampolgári kötelességemnek a kifosztást.

márismondom.

odaúton ugyebár széjjelcseszték a táskám a lisszaboni reptéren. szanaszét hasítódott tíz-tízenötéves nagytasakom, mikor elöbukkant a futószalagon, majdnem összesírtam magam, olyan kis szyvtelenül volt összevissza kötözgetve egy akkora zsineggel, amivel akár óceánjáró hajókat is ki lehetne kötni, mondjuk tizes szélben. anyway, bepanaszoltam az esetet a helyi csomagosztályon, és miközben a reptéri illetékes töltötte ki a cetlit, amivel új táskára jogosultam, átnéztem az egészet, hiányzik-e valami a csempészett magyar paprika és borkészleteimböl - ez szerencséjükre nem volt így.

elfelejtettem mondani, hogy kedd reggel belém elött helena elvitt a helyi táskaboltba ("a helyi táskabolt"... vau. ez most úgy hangzik, mintha lisszabon egyik híres nevezetessége lenne.
nos... nem az.), ahol két ingyentáska közül választhattam: egy enyéménél kisebb, valamint egy jóval nagyobb közül.

remélem, belátjátok ezekután kényszerpályámat: elöbbi nem segített volna meglévö cuccaim hazahozatalában sem... szükségszerüképp a nagyobb táskát hoztam el.

és ehhez semmi köze nincs annak a felfedezésnek, amit hétfön tettem chiavo-ban, a turistanegyed centrumában.
ugyanis, és akkor most itt jön a második önmagában érdektelen történet, az ottani bevásárlóközpontban üzemeletett lerakatot a legnagyobb francia könyv- (és egyéb) áruházlánc, a fnac. s ahogy a képregények közé bedobva magam extázisba lapozgattam magam, észrevettem, hogy a franciák valamit elnéztek, mert valahogy a lisszaboni boltba irányították az összes 2-3 euróra leértékelt képregényüket. keményfedelü szépségek, hatalmas albumok, gyönyörü akvarellkollekciók... taknyomnyálam összefolyt, nah.

hétfön csomagolásilag és pénzmag szempontjából is behatárolt opcióim voltak a boltban. szerdán viszont, felvértezve euróval, és a haaaatalmas csomagom tudtával, értelemszerüen volt egy jelenésem a helyen, ugye evidens?!

nos, vagy húsz objektum került kétésfélórás bámészkodásom végén a kosárba... a vasárnapi, ezzel enyhe összefüggésben lévö reptéri kalandomat (annyit mondok csak: 20 kiló megengedett csomagsúly...) pedig ekkor még nem láttam elöre persze.

nos.

miután hátizsákom degeszre tömödött, visszatértem margaridához, ahol már várt helena, hogy alfama (alphaville) nevezetességét, a katedrálist megnézhessem végre nemcsak kívülröl, ahogyan wim wenders fényképezte híresneves lisszaboni filmjében, hanem belülröl is.

kutaktól persze most sem tudlak megkímélni benneteket, fene se érti egyébként, mit eszem rajtuk, régen nem voltam ám ilyen, dekomolyan!


[kis szögletes zárójel. ugyebár budapesten vagyok épp, mikor e sorokat írom, az események, ha jól számolom, lassan épp három hete történtek. ehhez képest épp most kaptam sms-t rui-tól, hogy vasárnap jön!!! :) elcipelem a szigetre, éjjelente bárokba látogatunk, haverkodunk, gondolom befizet majd egy-két lányra is ;) (neeem... csak vicceltem. nem támogatom az ilyesmit, de komolyan!) és még a balcsira is lecipelem huszadikától hajókázni, ha domiék megengedik. mélítem portugált, látjátok?! helena is beígérkezett öszre. bassz, elkérhetném a magyar kormány turizmus-alapjának érdekes hányadát, mostnem?! vagy lehetnék utazó országblamázsimázs, mint medgyessy. anyway. rui tehát jön.]

hol tartottam? megnézem, pillanat. ja igen, kateddrális. nah, szép volt, mondhatom :)
neeem, de tényleg. hatalmas, és kifejezetten... fenséges. belül pont azok az ódon, gótikus, ledönthetetlen, szobaméretü falakkal felhúzott pillérek vártak, amiket az épület már kintröl is sejtet. a fények fenomenálisak, csak két példa:




innen a chapito cirkusztanoda egyik vezetöjével, helena - természetesen - egyik ismerösével mentőnk találkozni, az egyik legjobb chilloutos helyére, amit a város felett el lehet képzelni. az említett, roppant érdekes figura mellett megjelent még egy csupán franciául (és persze portugálul) beszélö festö és festést egyetemen oktató barátnöje, aki márcsak nyelvileg is kihívást jelentett, mert eléggé berozsdásodott franciatudásom kellett nagyhirtelen elkaparnom és csiszolgatnom, szerencsére az ottlét végére aztán sikerült is :)

megjelent még a cirkuszpasi barátbarátja, mármint vélhetöen, de ebbe most ne merüljünk bele, ö rendezö és színész, és épp azon kesergett, hogy frissen leforgatott filmjét nem fogadja a közönség kitörö lekesedéssel, ehelyütt aztán megvitattuk a közönségfilm-sikerfilm-müvészfilm-szarfilm négyes viszonyrendszerét, és nagyokat sóhajtoztunk, mert az egyetlen pincér, aki a fawlty towers manueljére hasonlított, viszont nem spanyol, hanem olasz volt, és ö is elsírta baját (ez egy ilyen nap volt, gyerekek... már csak rui hiányzott, lol... jajaja, illetve nemis, haha, majd meglátjátok. ja. ez akkor viszont tényleg, most hogy mondom, ilyen nap volt.) a csúnyagonosz türelmetlen vendégekkel, akik nem átallanak folyamatosan akarni valamit, hogykapjákbe (valami fascio-t is említett, ami nem fasiszta, bár a kettö közt lényegi összefüggés található, de ebbe nem merüljünk bele) .

innen aztán átfutottunk (szó szerint) az egyik szépséges kilátóhelyre, ahol hétfön este már szerettem volna naplementét fényképezni, de akkor ugyebár indiszponált voltam. most tehát kihasználtam az alkalmat, hiszen másnap reggel indult a vonatom az algarvei tengerpartra, gondoltam, megragadom az alkalmat a giccs ilyetén hajszolására, szerencsére helena nagyonnagyon türelmes túravezetö volt ebböl a szempontból is.


látjátok ott fent baloldalt azt a magányos fát? nah, annak az tövében készült az alábbi kép. innentöl, ahonnét ez a montázs készült - csak hogy a dimenziókat sejtessem - egyébként tizenöt perc kényelmes gyaloglással értünk fel oda.


---

az est maradékában viszont igazi meglepetés született: a star was born!!!

:)))

rui, aki ugye a portugál közrádió könnyüzenei adójának éjszakai bemondója, meghívott margaridával, nézzük meg, hogyan készül a müsora. vicces, hidegrázós volt hallgatni odaúton, leengedett ablakkal száguldozva a lisszaboni éjszakában azt zenét és bemondót, akit nemsokára láthattam, és aki professzionalitásával teljesen más ember börébe bújt, mint akár a keddi elérzékenyült, vagy szombati nöfelszedös pasi...


de a legérdekesebb nemis a körbevezetés, a hiradó készítése, a számítógépes programm vagy az egész bemondói, szerkesztöi meló volt... hanem hogy hirtelen elkezdtünk hangosan, adás közben beszélgetni kapcsolatokról, férfiakról és nökröl, angolul, mondván, itt van kéremszépen két barátom, használjuk ki az alkalmat, vitassuk meg... :DDD

mondhatom, kissé váratlanul ért a dolog. nem szoktam félni a dumától - akik ismernek, most fejfájást fognak kapni a szerintem ilyenkor azért enyhén túlzó bólogatási reflextöl - de azért angolul, mikrofonba bele, felkészületlenül... hát, nem tudom. elövezettem híresneves pasikategóriáim, ruival elsírtuk bánatunkat, hogy milyen szemetek a nök, hüpphüpp, szerencsére margarida védte a túloldal bástyáit, és, nyugi, hölgyeim, mi is megkaptuk azért a magunkét... :P

iszonyúan élveztem a végére... és nagyon elfáradtam. éjjel egykor fejeztük be, másfél óra után, nemvárt éjszakai koncentrációt igénylö dumasorozattal beleírtam magam a rádiótörténelembe, legalábbis portugáliában, lol.
rui pénteken, helena partiján meg is prezentált egy-egy vágott verzióval margaridával mindkettönket.

kincsként örzöm - s ha egyszer sírni ésvagy röhögni támadna kedvem, elö fogom venni, bízisten ;)

meg ha valaki nagggyon szépen megkér rá :P

talk radio... ;)

lisboa 4

szerencsére a kedd felvette a hétfö elötti napok ritmusát :)
reggelre komplett regenerálódva, macskával a mellemen ébredve, kifejezetten jó napnak indult.

helena jött értem kocsival, belém-be készültünk. rui megüzente, ott csatlakozik majd hozzánk - második szabadnapját velünk akarta tölteni, szerdától várták megint a rádióban. estére különleges programot terveztem magamnak margaridával, de erröl csitt, most még nem beszélek ;)

belém felé minden kedves olvasómnak, aki számomra érthetetlen módon nem a blackadder, hanem a dr. house miatt kedveli hugh laurie-t, lefényképeztem egy portugáliában jelenleg mindenfelé fellelhetö reklámot vele, tessék tehát keményen schweppest fogyasztani, ez itt akkor a product placement helye :)

(és basszus még pénzt se kapok érte... nomindegy.)

belémben a lisboa 2-ben már említett templom és kolostora mellett kifejezetten érdekes a felfedezések emlékmüve, egy hatalmas torony portugália összes felfedezöjének emlékére.

a tetejéröl gyönyörü kilátás nyílik egyrészt az egész környékre, másrészt a két másik, eznap meglátogatandó csodára, az erödítményre (torre de belem) és a tengerészeti múzeumra.

fentröl letekintve szép képet nyújt a földön - természetesen újfent - mozaikszerüen kirakott szélrózsa, benne a földtérképpel - helena készített is késöbb rólam egy képet, ahogy stílszerüen egyik lábammal németországban, másikkal pedig magyarországon állok ;)

míg ezen giccstöl megkíméllek benneteket, kénytelenek vagytok megnézni a torony aljában található ideiglenes kiállítás egyik képét, amely nagyon megfogott - a portugáliában (ugyancsak) szegény viszonyok között élö romákról készült fényképek egyikét:

az emlékmü oldalában aztán csatlakozott hozzánk rui, akivel sok szót az ezután megnézett erödítményben még nem válthattam, mert szinte egész idö alatt - immerhin kábé egy óra - végig telefonált, ezt majd mindjárt megmagyarázom.
imhol két kép: az elsö az épület kívülröl, még mielött használtuk volna rajta az yves rocher speciális ránctalanító krémjét, a második képen már kifejlett, felújított mását csodálhatjátok a folyamatos kezelés eredményeképp...

before ránctalanító krém

after ránctalanító krém

az épületet egészen a 19. századig körbevette a folyó, csak az 1850-es években töltötték fel a partot egészen a templomig. elötte különbözö célokat szolgált - természetesen védte a várost a folyón felfelé hajózó ellenségektöl, másrészt kifejezetten szívesen vitték oda a portugál királyok ellenfeleiket (bebörtönözni és kínozni) vagy magasrangú vendégeiket (étkezni és kilátást csodálni - nem vicc!). egy idöben állítólag még szállodaként is fungált a huszadik században, ez relatíve rövid idöszakra korlátozódhatott viszont, mert pisilni az ablakon kifelé kell, és ha jól tudom, ez a fajta turizmus európaiaktól relatíve idegen immár.

belül gyönyörü falrészek, tornyok és épületszárnyak csodálhatóak meg, leginkább a vékony feljárást engedö lépcsö tetszett meg, leginkább dumbledore titkos feljárójára emlékeztetett.

miközben harry potter járt agyamban, történt valami valóban varázslatos is: a már jelzett, szokásos "csípöböl fényképezésem" során sikerült egy olyan képet csinálnom, amit a valaha készültek egyik legjobbjaként tartok azóta számon, és kifejezetten benne van a portugál személyes top 3 -ban is számomra:

hát nem gyönyörü? ahogy ott ül... fogalmam sincs, ki a lány, nem is fontos - bár vicces részlet, hogy aznap késöbb még viszontláttam egyszer barátjával és családjával egy közeli nagyon híres kávézóban, ahová helenáékkal mentünk céltudatosan a múzeumlátogatás után.

de ne rohanjunk, csak sorjában :)

a fenti szépség után (a képröl ömlengek még mindig ;) kiültünk a tengerparton egy kávézóba, hogy végre megihassam hön áhított tejes earl greyemet, miközben, mint látható, elég jó hangulatban szemlélték mindezt barátaim. rui viccelgetett... majd egyszercsak elkezdett sírni!

igen, jól olvastátok. ez a kemény, sármos kis mediterrán casanova, aki szombaton még szökéket szólítgatott le engem elpirulásra késztetö módon a pantheon tetején, ott ült, és könnyáztatva kezdte el mesélni elmúlt másfél évét és másfél hetét.
a másfél év egy portóban élö lánnyal volt kapcsolatos, akibe szerelmes lett munkája során - a hölgy az ottani rádiónál dolgozik. viszont sajnálatos módon még feleség - másé. igaz, mondta tavaly év elején, válni akar... de anyagi okokból erre egyelöre nincs még lehetösége, ezért lakik férje lakásában. rui vállalta a kapcsolatot, magát a távkapcsolatot is - és mikor most ottlétemkor a hétvégén megkérte a lányt, másfél év után vállalja már fel rui-t is, és mutassa be majd legközelebb a barátjainak, családjának, s kezdjék most már rendesen csinálni, hajlandó ö ezért akár portóba is költözni, a lány fogta és kirúgta. azt mondta neki, túl nagy nyomás alá helyezi, nincs ennek értelme így, és különben is, neki most a szabadság kell, nem egy újabb kapcsolat.

finom bánásmód, bár azért rui-t megismerve se vagyok biztos, hogy ez a komplett sztori. viszont a tények makacs dolgok, ahogy mondani szokták, úgyhogy innentöl - akaratomon kívül, és kicsit kint is, bent is -alapon a múltamban hasonlóképp járva (azaz csináltam is szart, meg kaptam is szart) - azt vettem észre, hogy én vagyok az a váll, amin ettölfogva a rákövetkezö napokban rui kisírhatta magát - szó szerint, by the way. megszerettem öt, megkedveltem laza macsóságát, a mögötte sértett kisfiúságát... sokban emlékeztet önmagamra (minusz macsóság), nem véletlen, hogy ennyire jól megértettük egymást kezdettöl fogva. helena kifejezetten röhögött ezen, és a többiek is ugrattak késöbb, hogy utána szinte mindennap összetalálkoztunk valahogy.

viszont nyugi, mindezt csupán azért írom le íly böségesen, hogy a holnapi nap csattanója is érthetö legyen ;)

anyway, helena úgy döntött, hogy a már említett kultúrális központ tetején kifekszik picit a füre napozni és olvasni (orhan pamuk... pamuk!!! hát normális ez a csaj???), míg mi ketten ruival átfutunk (szó szerint - bár még így is eltartott vagy egy órát) a portugál tengeri höstettekre építö tengerészeti múzeumra.

hátkérem.

írtam már egyszerkétszer arról, hogy zsenge ifjúkoromban (pár éve...) fa hajómaketteket készítettem, a legnagyobb a szüleimnél álló mississippi gözös ugyebár, köbö 60 centivel.

nos, a múzeumban ez volt a legkisebb méret.

portugália összes évszázadának valamennyi flottillájának mindegyik hajója valamilyen formában ott sorakozott, legföképp vitrinekben. a félméterestöl az öt méter széles, három méter magas verzióig!
emellett régi festmények, történelmi különtárlatok, technikai keresztmetszetek, igazi ágyúk és lövegek, tengeralattjárómodellek és ruhabábúk szolgálták a szemléltetést. áthaladtunk belém gyönyörü planetáriumán, mely a múzeum oldalában müködik, és megnéztük a csarnok alatti szabadtéri kiállítást is - macao-ból visszarendelt dzsunkák, folyami hintók és naszádok sorakoztak a maguk hatvan-száz méteres valójukban a tágas teremben...

ha valakit akár a tengerészet, a hajózás, a felfedezés vagy csupán történelem szeretete jellemezné, ki ne hagyja, amennyiben erre járna!

helenát lehoztuk a tetöröl és elmentünk a leghíresebb lisszaboni pasta-"gyárba".

a pastetu (hihetnénk pástétomnak...) kosárka alakú süti, kívül kemény és leveles, mint a rétestészta, belül - ha frissen szolgálják fel, márpedig úgy a jó - langyos vaniliaszerü krémmel töltött. a tetejét megszórják fahéjas porcukorral, és kész is az isteni vétek :D
a hely, ahol mindezt - elég nagy mennyiségben - magunkévá tettük (részemröl természetesen... úgyvan, earl grey kíséretében :P), azért a leghíresebb ilyen bodega, mert állítólag a legfinomabbat gyártják itt, és receptjét páncélszekrényben örzik. belül hatalmas termekben tombol a kávéházi atmoszféra, tele vannak turistákkal és helybéliekkel egyaránt, nagyon élveztem az egészet, és az ottani beszélgetések mentén készült aztán el a másnapi este terve... de erröl akkor majd a következö posztban.

ruitól utána érzékeny búcsút vettünk, s helena visszavitt margaridáékhoz. utóbbival együtt utána elmentünk lisszabon külvárosába az egyik leghíresebb bevásárlóközponthoz... amelyik önmagában nem is nagyon érdekelt, bár megjegyzem, építészetileg a legszebb, amelyet valaha láttam!, állítólag több rangos nemzetközi díjat is nyert... egyebek mellett a környékén található, vulkánnak nevezett szökökútjaival.

viszont maga a környék elsösorban azért érdekelt, mert itt található a 98-as világkiállításra megépült, európa legnagyobbjaként számon tartott lisszaboni óceánárium!

:)

úgy döntöttem, hogy ha már nem kaptunk jegyet a hajóra, ami elvitt volna a delfinekhez, legalább megnézem azt a 16 ezer élölényt, amit az óceán a szárazföldön kínál számomra (bocs a képzavarért...) margarida bejött velem, igaz már többször látta, de nem csodálom, hogy ö is minden alkalmat megragad. ajánlom nektek is a fenti linket, ha a képek lent megtetszenének...

eszméletlen élmény volt, fantasztikus, csodálatos! egész iskoláscsoportok voltak ott, mégis elegendö hely volt mindenkinek, több szinten körbejárhattuk a hatalmas belsö akváriumot. több rétegben, üvegfallal elválasztva különbözö ökoszisztémákat modelleztek, az üveg átlátszósága miatt úgy tüntetve fel, mintha mindez egyetlen "légtérben" játszódna le. ráják, cápák, naphal... kis és nagy csoportokban úszó fenséges kreatúrák, végelátatlan, gyönyörü tengerfelszín alatti világ.

állítólag óvodás és iskolás csoportoknak megengedik, hogy hálózsákosan ott éjszakázzanak az illuminált óceán túloldalán. képzeljétek csak el, milyen lehet... éjjel felriadsz, és ürhajó formájú medúzák szállnak éppen le idegen sziklabolygón a fejed felett...

két-három órát töltöttünk itt el. külsö habitátokban sarkvidéket modelleztek pingvinekkel, mediterrán térséget vidrákkal, egy másik helyen szubtrópusi dzsungelt vadító színü madarakkal és indás növényekkel.

a legmegdöbbentöbb talán a hatalmas naphal volt, sose hallottam róla elötte, három és fél tonnásra és több mint kétméteresre is megnö. lágyan lebegett elöttem, szívta magába a planktont, nézett, lebegett, nézett, lebegett... riasztó volt. de mint egy közúti balesetnél - nem tudod elkapni a fejed. csak bámulod, miközben atavisztikus érzések kergetöznek a hátadon szörfelállító intenzitással...


nézzétek hát a képeket :)



---

és ha az ezt követö estémre vagytok kíváncsiak... nos, bár szemem szikrázott a sok szépségtöl, amit aznap láthattam, az este helenánál zárult újabb felfedezésekkel. zenét hallgattunk, nagyon sokat. fado-t, portugál bluest, mondhatni, a szomorúság dallamait, améliát, akinek koporsóját a pantheon örzi, és persze madredeust, misiát, meg a tribalistast.

óh, tribalistas... :) ha szombaton nincs leonard cohen koncert, tuti öket hallgatom élöben - teresa odament és vitt volna engem is.

kárpótlásként akkor saját magam számára, meg persze zárásképp megköszönve nektek is az eddigi figyelmet, legyen itt kedvenc számom tölük, a velha infanca.

én pedig nemsokára visszatérek a szerdai nappal - és rádiós karrierem kezdetének hiteles történetével :)))