0930

demekkora hiba azt hinni, hogy csak azért, mert kommunikálsz, majd jól megértenek.

0929

hogyvolt?
amit meg lehet változtatni, azon nem kell aggódni, amit nem lehet megváltoztatni, azon meg felesleges.

nos, passz, melyik.
az aggódást illetöen viszont úgy tünik, mindegyis.
nem az én kezemben voltvanleszvolt, anyway.

the fall

hihetetlen volt.

szeretnék szuperlatívuszokat használni, de minek.

tudom, hogy évek óta ez volt a legszebb, legjobb, legmozisabb moziélményem. belesüppedtem, mindenbe. jöhet itt piaf, jöhet batman, jöhet sokminden más, de ehhez fogható élményt nem kaptam mozivászontól már nagyonnagyon rég... talán utoljára akkor, mikor még ártatlan voltam.
moziszempontból, úgy értve.

belesüppedtem, igen. a fények elkábítottak, a történet minden percében, pedig volt hová bújnom, magával ragadott, a föszereplö tünemény elbüvölt, a képsorok opulens szimbolizmusa elvarázsolt, terry gilliam münchhausen bárója jutott eszembe, meg idönként jodorowsky absztrakt szürrealizmusa a holy mountainból, de mindezek nem rendelkeztek annyi bájjal, kecses könnyedséggel és szimpla szépséggel, mint amit a Zuhanás hozott életembe.

kötelezö darab, mindegykinek.
kötelezö!

s neked pedig jobban köszönöm, mint elmondhatnám.
a burok is kellett hozzá.

0925

"ez már epe, te hólyag!", mondtam épp az imént magamnak hányás közben.

ezen nevetnem kellett.

0924

mivel épp forgatókönyvek fordítását várják el tölem karvastagságban mérhetö nagyságú korbáccsal a hátam mögött roppantkedves barátok/producerek, a napokban kevésbé leszek aktív, mint amúgysem.

következik pár szösszenet tehát megint, dátumozva, ahogy szoktam, amikor nincs különösebb célja vagy értelme... de ígérem, valamikor a hónapban még lesz 1-2 vaskosabb bizbasz.

például le fogom írni, hogyan kell konyhai eszközökkel házi atombombát gyártani!
esküszöm, nah! úgysincs a titkosszolgálatoknak (itt aktuálisan a többesszámnak hihetetlen magas érvénye lett hirtelen, höhö...) egyéb dolga.

nosza akkor, munkára fel, valamint csókoltatok mindenkit.

---

kicsit hosszabbra sikeredö koratéli estéken elgondolkozhatsz azon, vajon mattfekete rétegek, mint például a bitumen, erösebben vagy gyengébben melegszenek-e napsütésre, ha egy reflektáló felületre húzták fel?

vasárnap este

apró homokszemcsék, rosszul felavatott sarokban helyretéve szeretetdefiníciómorzsákat, lassanlassan, feltartóztathatatlanul, belémbújnak.
bele, bele, bele - életbe.

csend, villamosok, csend.



bújnak belém.

de ezt már mondtam.

life is a nyitott mühely

valahogy pénteken kezdödött. (a hétfö szombaton kezdödik, írta két okos orosz egyszer.) vettem egy pulcsit, merthogy rohadt hideg van ám itten manapság errefelé, és mikor pár hete göttingenben pakoltam (pár hete-e-e-e? baszics, nyolc-10 napja... piszok gyors az idö illúziója, én mondom néktek...), rendkívüli békaságról (ejtsd: meteorológiai predikciós bénaságról) téve tanúbizonyságot arra készültem, elég pár vékonyka sweatshirt és hosszúújjú trikó, meg egynémelyik ing.

hátfaszt.

a minusz tíznek érzet plusztíz fokok arra késztettek, hogy magamévá tegyek egy columbiai szépséget, barna, melengetö, testhez símuló, fel-le húzigálhatom jól megmunkált részeit magamon miközben kéjes mosollyal beléje bújok.
(hopp.
ez egy fura mondattá sikeredett.)

lényeg, hogy péntek estém a keresés, meglelés, örömérzés, jövö héttöl enyémlakás megnézés és részletmegbeszélése fényében zajlott. domiék mint már említettem mennek berlinbe, és én átveszem a lakásukat. nem lesz komplett enyim, de be fogom majd jóóóól lakni :)

szombaton sikerült végre rendes bolhapiacot találnom attilával a pecsa helyén, legelemibb cd- és dvd-szükségleteim elégítettem ki, valamint ettem egy debrecenit, hurkáról van szó jelzem, és sok mustárral valamint veknyinyi (hehe :D) lágyan omlós friss kenyérrel a hétvége kulináris élménye.

aztán találkoztam kislatollal, megittunk egy fincsi teát (igen, tejes earl grey, variatio delectat...) a szépmüvészeti múzeum lépcsöjén, miután megnéztük az egyiptomi kiállítást jobb híján (a jobb a hétvégi buli lett volna, toll fülébe minden érintett lemondónak!!!). láttam szarkofáguszt, meg csomó kockaszobrot, szerettem a tapétára ragasztott magyarázó szövegek betümatricáit, valamint végigsétálva még az állandó kiállítás görög szekcióján (ahol kislatol egyemszívét órákig bámult végig hetvennyolcezer esküszöm ugyanolyan formájú és kinézetü görög kancsót és vázát, hogy mit látott rajtuk nemtudom...) feltünt, hogy minden férfit ábrozoló szoborról hiányzik a pöcs!!!
ezt ott meg is beszéltük, egyrészt ugye onnantól elég volt csak minden ilyen exponációnál odamutatnom az üres helyre, és heveny röhögést váltottam ki, másrészt ki is dolgoztam erre egy hihetö elméletet: szerintem egy ultrafeminista férfigyülölö kurátorhölgy látogatja végig a világ múzeumait éjszakánként kalapáccsal meg vésövel és - takktakktakk, tatakk - leveri a pöcsöket a bácsikról, mit nekem rodin vagy michelangelo, hadd szóljon, szerintem csak henry moore-t hagyja békén, mert az sose figurázott férfi nemiszervet, csak föhösnönknek kedves nöiesen telt absztrakt idomokat, hogy annak is egyem a szívét, dehát végtére is nem lehet mindenki egy guminöfröccsöntö.

jah.
aztán, mondván megnézzük mindkét végét az evolúciós skálának, meghallgattuk a hösök terén gyülekezök egyikmásik szónokát, rációt keresve egymást kerülgetö/méregetö, egyenruhás kopaszokkal (egyik csapat rendet örizni jött, másik meg, gondolom, a maga módján definiált nemzetet) tarkított helyzetjátékokban, zavaróan a látótér szélére behelyezett himbálódzó akasztott gyurcsány-bábúban, és vicces, egymást leügynöközö, zsidózó-cigányozó frakciók szónoklataiban... de nem találtunk.
egyetlen kibaszott egyiptomi tükörtartódobozban több értelem volt, mint ebben az eszement agresszióban. s így persze nemcsak a helyszín miatt lett csurka-fílingem, miközben nyílván eröszakosabbnak tünt a béközép a miép régenszokásos svájcimagyar ökölrázó nyugdíjas felhozatalánál.

kislatollal mindenesetre egyetértettünk abban, hogy beszélgetni kéne a delikvensekkel, de abban is, hogy sajnos javarészt nem lehet, mert sokszor az esetenként akár jogos is panaszáradat végére csak a tömény agresszivitás meg az alkeszgöz marad, és örülhetsz, ha nem basznak pofán csupán azért, mert más a véleményed a világ dolgairól.

asszem, ezt hívják civilizálatlanságnak.

---

utána volt egy kellemetlen beszélgetésem, szándékaim szerint az utolsó ilyen kellemetlen beszélgetésem. nem tudok mit kezdeni azzal, ha minden fost áttolnak az én térfelemre. legyen úgy, de akkor nincs miröl beszélgetni, vágod?
nem, nem hiszem.
de ez innentöl már nem az én gondom. ami az én gondom, az úgyis itt marad, vagy kezdek vele majd valamit, vagy sem, szelávi.

---

viszont sokkal jobban esett a palacsinta utána, és még jobban, hogy megjött gyuszi értem a moszkvára, akivel elmentünk domi-búcsúztató partira a déli pu. melletti nyitott mühelybe, ami egy zsír fasza hely, mindenkinek ezer szeretettel ajánlom, tessék odamenni és kedvelni! (pláne hogy most látom, lesz balázs elemér group, ha tehetem ott leszek hetedikén.)
anyway, lettünk a végére vagy ötvenen, barátok, rokonok, szomszédok (megismertem leendö szomszédjaim, és kábé fél perc után kiderült, imádni fogjuk egymást, öt perc után már lisszabonról értekeztünk, majd megismertem domi unokatestvérének orosz, pontosabban szibériai származásu szvetlánáját, akivel eléggé hosszasan beszélgettünk elég sokmindenröl, amire eléggé el nem ítélhetö módon elég kevéssé emlékszem, mert addigra elég bort ittam ehhez... több emberkét ismertem, mint elötte hittem volna (vagy féltem), és újabbakkal is sikeresen összehozott a sors, köztük majdnemszomszéd andreával, aki ezáltal majdnemexszomszédom lesz, tekintettel hogy nemrég költözött el domiék mellöl, amit az est végére, ejtsd hajnal fél hatra olyannyira sajnáltunk már mindketten, hogycsaknah :)
ott aludhattam a lakásában, ami jobb is volt, mert domiéknál naaaagyon sok ember hált már, mire a nagy triumvirátus (domi, gergö, én) megérkeztünk éjjeli mulatságainkból.

tökre boldoggá tett az a szombat, lubickoltam most of the time benne mint hal a vízben, és a nap fontos felismerése volt még számomra attila egyik mondása, talán ágival kapcsolatban, hogy ha valaha eszembe jutna még - aznap eszembe jutott - gondoljak arra is, hogy manapság az emberek már nem olyanok, mint mi (hjakérem, a nagy - más betükkel: vén - generáció), hogy egyszámjegyü életfázis-társ... a maiak hétröl hétre, hónapról hónapra próbálkoznak, és gond nélkül mennek tovább, tessék nézni a mónikasókat, mondta, ott az etalon, te vagy a hetvenhatodik, és még rajtad kufircol, mikor már remegve várja a hetvenhetediket.
és bár hiszem és remélem, hogy mindez azért nincs így, kezdem érezni, hogy lassan de biztosan nem érdekel már ez az egész faszság, csináljátok, gyerekek, már aki így csinálja, és legyetek boldogok vagy nem boldogok vele, kezd komolyan már se irigylésre, se becsmérlésre, se ítélkezésre, se szánalomra, se semmire se késztetni :)
nekem ez a szombat így volt jó, így volt tökéletes.
aztán hogy ki jön majd, és miért, és mettöl meddig... az legyen majd a mi dolgunk, akkor.

addig viszont:
parti, élet, szeretet, melegség, bújás idönként, meg remény, meg gyönyörü ösz, meg amit mindigis láttamtudtam, de csak most tudatosítottam, domiék lakásszámát stírolva megmaradt agymüködésem vasárnap reggel a teáért (megintcsak: tejes earl grey, ofkórz) menve összeszedve:

én a huszonhármas számban fogok lakni.

miafasztól tartok én itt akkor, hmm?


everything is gonna be alright.
life is a nyitott mühely.
:)

0919

no, i won't say a fucking word until i'm there.

but... smiling is allowed, isn't it?

;)

0917

don't worry about me - i've never felt better.

a kutya, a polgárör, és lealázott bloggerhösünk

pár dolog akkor.

mivel nem lett szigetes poszt, pedig idöben odavaló, pótolnám most, mindjárt következik alant. de hogy elötte az aktuális szituról is néhány szót:

tegnap piszok szarul voltam, hányinger, rosszullét, kedvenc béresantifront cseppjeimtöl 1000 kilométer és/vagy nyitva tartó közeli patika hiánya által megfosztva vészeltem át elsö igazi munkanapom, irodai, jeje, itthon.
ültem bent, agonizáltam, szerintem lenne aki most azt mondaná, hülyeségeket is beszéltem idönként, bár lenne vitám vele ezügyben nyílván ;) meg nem is akarom én minden hülyeségetbeszélekemet rossz idöre fogni, deszóvalviszont megint visszatértem a hegyre, és addigra - azaz estére - jó lett minden. (azér mondom, hogy hegyre, mert csabáék, akik átmeneti shelteremet biztosítják amíg október elsején relatíve saját kis négy fal (oké, húsz fal, a vécéket nem számítva) közé költözöm, hegyen laknak.)
ittam kakaót, meg tele volt a busz esötöl gözölgö emberekkel, és bírtam szeretni öket már addigra, meg vettem nikónak valami hülye lábosra fedöt, aminek tökre örült a telefon tanúsága szerint, és egyáltalán, sokminden lenyugodott bennem ami kavargott, nemcsak mentálisan, fiziológiailag is.
ez a hazajövetel, meg megérkezés, sok szempontból bizonyára nem lesz könnyü. de annyira vígasztaló, hogy a legváratlanabb pillanatokban jönnek elö igazán szép dolgok. és azt hiszem, addig leszek itt, amíg képes vagyok meglátni, megélni ezeket és örülni nekik.

mint ma reggel a buszon a három bör fogantyút az ajtó felett.
mindhárom, sorjában, egymás mellett, különbözö hosszúságú volt. ott lóbálódtak egymás mellett, három különbözö hosszú fogantyú, és tudom, tudva tudom, hogy én vagyok az örült infantilis marha, hogy ez bennem BÁRMIT is megindít, de nevetnem kellett, és szeretnem.
békávéstul, az egészet.

vessetekmeg, nah :)

---

történt pedig vala, még az ösidökben, ejtsd augusztusban, hogy egyik este mélyen éjszakába nyúlóan a szigetröl érvén haza, csabáék még egyiptomban leledztek, ejtsd, enyém volt a vár, a lekvár, meg minden társult dolog. amely társult dolog egy társasház, amelyben laknak, köbö ötven méterre egy csúúúúnya hosszú lépcsön lefelé az utcától, fentkint kerítéssel körbevéve, és csak a ház falán, ejtsd messze, és ügyesen csakis bentröl bekapcsolható módon himbáló, a közvilágás-szót eredményesen parodizáló uszkve két és fél wattos lámpácskával.

namost.

jövök tehát haza, éjjel 2 körül. nyitom a fenti ajtót. ez eleve olyan, hogy kívülröl nem nyílik, a falécek közt kell úgy benyúlni, hogy duplán vigyázva belülröl nyitod a kilincset. azért duplán vigyázva, hogy ne törjön nyításnál aztán csuklóból ki a kezed, másrészt pedig ne sérüljön közben a szigetes karszalagod, mert nincs az az isten, aki ezt a faszságot elhiszi neked és beenged koncertezni vele.

nem tudom, hogy ez a furcsa mozdulatsor okozta-e a különösen jól idomitott kutya ilyetén agytekervényeinek a beindulását, vagy helyböl volt olyan bátor, hogy minden arra vetödö mukit beugatott. lényeg, hogy amint a lépcsö tetején területen belülre értem, elém toppant vicsorgó pofával és - esküszöm - vérvörös lángban álló szemekkel arthur conan doyle gyermekkori dartmoori álmaim megkeserítö, ködáztatta éjjeli vérebe, egyszóval (na jó, hárommal) a sátán kutyája, halkan, figyelmeztetöen rámmordult, majd, mint már jeleztem, finoman megvakkantott.
mintegy csimborasszójaként a helyzetnek, a legfelsö lépcsön ott ült mellette egy napok óta kánikulás, esömentes korszak záróakkordjaként csuromvizes, fapofájú fekete kandúr, vérsárga lángban álló szemekkel, és mikor a kutya mordult, amúgy támogatólag megnyalta tappancsát és csapott kettöt a farkával, az ugatás zaja pedig ugyan elnyomta, de szerintem vészjóslóan nyávogott is egyet.

mondanom se kell, földbe gyökerezett lábbal bámultam a duóra. eleve itt ugye nem szokványos a kutya, olyannyira, hogy tizenvalahány éve erre járogatva ez volt az elsö ilyetén találkozás. másrészt kifejezetten eklektikus megjelenési forma a két faj ennyire egyöntetü, mondhatni közös fellépése, legalábbis ebben a korban - mármint az övéikben, nem az enyémben.

túl ennek eseti szépségén, kifejezetten problémamegoldási szempontból is talányok elé állított a helyzet. ugye minden egyes apró kis lépésem a kettös heves mordulással, farokcsapkodással és ugatással kísérte.
namostmiafasztcsináljak?, gondoltam, és végigvettem lehetöségeim.

ha lemegyek ugyanis, vagy egyiköjük, vagy másikójuk, adott esetben pedig nagy valószínüséggel mindkettöjük a torkomnak esik, és véres halált halok csabáék lépcsöjén (úgy, hogy ök meg egyiptomban nyaralnak...), de legalábbis bokán harapnak ma éjjel még, az tutiszent.

1) rászólok a kutyára, legyen kedves elengedni, mert én idetartozom.

ez ugyebár eleve etimológiailag helytelen, tekintettel hogy csupán barátaim tartoznak oda, ráadásul kétségesnek vélem, hogy akár öket egyedül, akár velük együtt engem beengedett volna a páros felségterületére.

ezen felül evidensnek tünt az is, hogy emberi beszéddel nem érek célt, mert egy tétován odabökött menjhazakérlek-re buksikutyus picit félrefordította fejét, majd közeledett egy tapodtat. én ettöl már nyitottam is a kerítéskaput és mintegy ellenirányú megfogadásaként saját kérésemnek kiiszkoltam a biztonságot jelentö deszkákon túlra, és onnan néztem vissza rájuk farkcsóválva, ööööh, izé, ök csóváltak farkat ofkórz.

nadebaszics, most aztán mi legyen? mégse hívhatok túsztárgyalót éjnek évadján a hegyre egy kutya meg egy macska általi szerencsétlen félhontalan félhajléktalan sakkbantartása végett…?

2) úgy teszek, mint aki nem fél, és dacosan felvetett fejjel slattyogok le a lépcsön.

ez kifejezetten bátor és férfias tett lett volna, bár a fent már vázolt támadási módozataik közül volt olyan, amely hosszútávú, gyermeknemzési szándékaimat behatóan keresztezhette volna, ráadásként különösebb védekeznivalóm nem akadt, max egy falevéllel takarhattam volna el nemesebb szerveim, erre már volt példa az emberi történelem során, bár úgy emlékszem a sztoriból, hogy nem lett jó vége, különösen valami éva nevezetü oldalborda miatt, javítsatok persze azonmód, ha rosszul tudom, pl. más volt a csajszi neve :)

anyway, nem voltam ehhez se elég bátor, se eléggé úgy öltözve, tehát ez a verzió sem jöhetett számba.

4) lámpa segített volna. zseblámpa, for a start, akkor világíthattam volna a szemükbe vagy mögéjük és akkor azt hiszik hogy a fénykéve az elfogandó faszi és azután iramodnak iziben vagymi. persze zseblámpám nem volt, csak az a hülye öngyújtó amit a minap vettem a helyi ábécében és kefélös párokat vetít a falra vagy barátaid fehér tísörtjére, kösziszépen, gondoltam ez nemigen hatja meg a két ellenfelemet, ugyanis nem állatpornós képek voltak, oroszlánt tehát nem vetíthettem volna mögéjük, arról nem beszélve, hogy ha lett is volna ilyen a kiskorúak által is minden bizonnyal látogatott vegyeskereskedés termékei közt, bizonyosan félreérthetö, mondhatni bünelösegítö uszításnak vélték volna, ha a kis kézi házimozi adta jelenetben egy oroszlán mondjuk épp bekapja a föhös faszi farkát.

ötleteket tehát nem aduk, öngyújtó a zsebben marad, gondoltam.

nosza, más fény kell. ha például a drága k*** izé, kedves házközösség áldozott volna egy ki*** izé, kiemelten jó helyen, nevezetesen a bejárat közelében használható kapcsolóra, akkor most máris nappali világosság borítaná be a lépcsöfokokat, és nem a sötétben kellene lefelé slattyognom, bármelyik bokorból alantas támadást feltételezve. a fény viszont, sajna, csak házon belülröl kapcsolható, ott viszont ismerösöm nem leledzett, merthogy… IGEN, csabáék mindeközben, egyem a szívüket, egyiptomban nyaraltak.

barátjukat meg, édes kedves jóbarátjukat, aki saját költségén vett mindig banánt magának, ezt a drága jó barátot itt hagyták, kitéve a gyilkos külvilág vadonidézö veszélyeinek.

hát ilyenek ezek, szép, mondhatom.

viszont fény gyúlt, átvitt értelemben is most már, agyamban!

5) segítség kell!

nem mindegy, persze, ilyenkor hajnal kettökor kit hív az ember.

a ghostbusters csapata például már egy darabja nem aktív, ráadásul sose dolgozott magyar állatokkal.

sintérhez pedig mégse küldhetek másfél ilyen nemes állatot mint ez a kettö itt, maradt hát a… nem tudom, nah, hogy hívják, állatelkapó tisztiföorvos segítöszemélyzet vagymi, kell hogy legyen ilyenje is budapestnek.

nadeviszont eztet én hogy a fenébe érem el éjnek évadján?

úgy van, gyerekek.

mire való a mobiltelefon segélyhívója, ha nem erre?!?!?!

óh édes istenem, hányszor tárcsázta már magától a szám magát, zsebemben meglapulva véletlenül… és most, végre, elérkezett az ö ideje: jóestét kívánok, szólaltam meg, alig remegö hanggal áldozva a hatóság mégiscsak hatalmas kisugárzásának.

"teeeesssééék, mit akaaar", kérdezte alig hallható hangsúlyváltással egy unott diszpécserhölgy.

itt hosszadalmasan igyekeztem elmondani, hogy barátoknál lakom, és nem tudok lemenni a házba, mert oda nem tartozó és való, idegen kutya van, aki vészesen vicsorít és nem enged be, tessék nekem valahogy segíteni.

a macskát nem mertem megemlíteni.

„hallodeztbazdmeg?” kérdezte számomra láthatatlan társát. majd visszafordult felém és a fülembe mormolt. „denevér nincs? most már csak az hiányzik, komolyan mondom.”

közöltem, denevér nincs, viszont a véreb komolyan a mellemig ér, és nem félek, de hát mégse akarom megharapni, vagy azt hogy ö engem, és mivel még világítás sincs, meg a barátaim egyiptomban…

finoman közbeszólt, hogy dehogyöakkormostmégismittudnacsinálni, így, egy szuszra.

mondtam neki, nincs valami állatelkapó tisztiföorvos segítöszemélyzete a fövárosnak?

itt egy kis szünet következett a túlvégen.

majd észrevettem, hogy onnantöl valamivel tisztelettudóbban beszélt, gondolom, az örülteket nem szabad ingerelni c. alaptétel idevágó, éjszakai segélyhívódiszpécserek által kívülröl fújt passzusa alapján.

„kérem szépen, van állatbefogó, de az csak reggel nyolctól rendel”, tájékoztatott.

együtt tanakodtunk a megoldáson vagy két percig, miközben felvilágosítottam, hogy természetesen tudom, hogy a rendörségnek nyílván ennél fontosabb dolga is akad, mégiscsak úniós föváros lennénk… láttam lelki szemeimmel, ahogy bólogatott, de persze nem hagytam annyiban, és folytattam a mondatot egy mégis-sel: nem lehetne mégis ideküldeni egy járört?

„minek, löje le a kutyát?” háborodott fel benne az állatmentö.

nemnem, siettem nyugtatni, nem akartam ugyanis elveszteni egyetlen kapcsolatom a civilizációval. de esetleg világíthatnának a zseblámpájukkal, amíg a házhoz érek, vetettem fel.

azt hiszem, itt adta fel.

„tudja mit, odaküldöm a polgárörséget, ök majd segítenek”, közölte ellentmondást nem türö hangon, majd bontotta a vonalat.

gondolom, valahonnan épp akkor szóltak be, hogy észleltek egy denevért…

---

a járör nem túl okos emberekböl állt.

ezt onnan tudom, hogy már kétszer végigjárták az utcát odavissza, de nem tudtam már egyre ráutalóbb magatartást tenni, mégse álltak meg. mindig elhajtottak mellettem, nagyon megnéztek, közben meg jó húszas tempóval továbbgurultak.

a harmadik fordulónál megelégeltem a dolgot, mert már épp egy bekötö utca hiányát rajtam számon kérö pizzafutár elhagyott motorját nézegették, mikor odamentem hozzájuk és megszólítottam öket. a kocsin felségjelzés nem volt a nagymagyarország-matricán kívül ugyebár, tehát akár lehettek volna pizzafutármotorbiciklirabolók is, szerencsére viszont csupán két nagyon furcsa stan és pan formátumú figurát sikerült kiráncigálnom a kocsiból.

közölték, a fél órás (!) késés és többszöri körbekörbemenés oka az volt, hogy nekik a diszpécserközpont (késöi bosszúként?) azt az infót adta, egy hölgy veszett ebtöl tartva nem tud bemenni lakásába.

kicsit furcsán néztek rám, mikor korrigáltam a tényállást, a pizzafutár pedig jobbnak látta elhajtani, nem tudom, a kutyától tartott-e inkább vagy tölem, mindenesetre újdonsült barátaim és reménybeli megmentöim feljebb húzták magukon teátrális mozdulattal gatyájukat, majd az egyiköjük elökapott ugyanabból egy méretes… elemlámpát, és elémállva félretolt, nonézzükcsak-mordulással.

mondanom se kell, a furcsa páros – ezen most kutya-macska barátaim értem – addigra tovatünt. bármennyire igyekeztem halk huhogással feszíteni a húrt és hitelesíteni korábbi félelmem, csak felvont szemöldökü nézést arattam, hasonlóan valószínüleg, mint amit korábban hüs kabinjában a diszpécserkisasszony vehetett fel, miközben problémáimmal ismerkedett.

anyway, uszkve öt másodperc alatt tettük meg az utat a bejárati ajtóig, természetesen mindennemü véreb és vérmacska felbukkanása nélkül, a stan és pan formáció testesebb tagja kitárta az ajtót, majd mint bennfentes lakos nyúlt a villanykapcsolóért és beengedett a ránk özönlö fénykéve nappali problémamentességet megtestesítö melegségében.

szégyenem beteljesüléseképp eleresztett még egy bizonyára nem is olyannyira gúnyorosnak szánt mondatot, mely olyan mélyen ékelödött emlékeim közé, hogy a mai napig visszacseng, ha felfelé slattyogok csabáék lépcsöházában:

„innen már fel mer menni az úr egyedül is, vagy kísérjük fel még az ajtóig?”

---

a sátán kutyáját meg persze azóta se láttam többé, természetesen.

the tiger lillies

tegnap este hazatérésem örömére barátaim egy részével elmentünk a trafóba megnézni azt az együttest, amely a tavalyi szigeten a legnagyobb hatást tette rám.

a fenomenális viktoriánus kuplékba belesürüsödött amúgy minden, amit jelenleg érzek, a szép és fájdalom együttes hegfelkaparó faszcinációja, a bizonytalan tudat a tudhatatlanságról, sorrow and regret, a blessing and a curse, valamint a maybe-yes, maybe-no, maybe-maybe (c) by rui, jut eszembe, maybe-tomorrow, (c) by stereophonics.

pretty lisa, hamster up my bottom, nevetö csabakriszta, nevetö pistiék, laciék, happy sadness, sad happiness all around.

perfectly fitting evening, az voltvanleszvolt.
(hmm... hol is írtam én már ilyet?)

hölgyeim, uraim - ha elszalasztották volna:

the tiger lillies.

mariann,

ha valaha olvasnád:

értem már.
kurvára mindent értek már.

és bocsáss meg.

0913

megérkeztem, két üveg bor után hajnal háromkor köbö annyival voltam okosabb mint elötte, de cserébe jó társaságban végig, ahol szeretnek és óvnak (azt hiszem) valamint megtanítanak pakkozni mint szamár a shrekben, reggel elmentem bolhapiacra a pecsába, ahol ehelyett avon futónap volt, rózsaszín lufikat osztogattak, csak nekem nem basszus, ellenben majdnem rávettek egy emlöszürésre, de megúsztam pár éva-magazin cipekedésével, aztán félig megnéztem (ejtsd, nem néztem meg) egy fotókiállítást az olimpiáról a mai manóban, viszont lekéstem az írók boltját (again!!!), aztán utolsóként beengedtek a kátayba, ahol minden féláron volt, tehát megvettem a karácsonyi ajándékok felét, minimum, a hegyre felérve csabáékhoz meg lomtalanítás volt, és sikerült találnom egy csudaszép márványtéglát, szaggatottat, aztán egy edith piaf-ra szocialista kötényben szilvát magozó nénike ült a verendán, és rám mosolygott mikor meglátott, valamint lógtak a levegöben a gesztenyeházikók, és rájöttem, hogy millió év óta elöször itthon leszek gesztenyeéréskor, bábút fogok készíteni bizonyám.

imádom ezt a várost, az van :)

0912

ha már reformáljuk a médiát...

szerintem a bulvárhíreknek valahogy sablonként így kéne kinézniük:

valaki, akit, legalábbis állítólag, elég jól ismerünk, valaki mással, akit, állítólag, nem ismerünk elég jól, valamit valamikor valahol valahogy állítólag csinált.

vagy állítólag épp nem csinál.

ez így szerintem se személyiségi jogokat nem sértene, se egyéb módon nem lenne irritáló, sötmitöbb, vérmérséklet és várószobai magazinhátterünk függvényében akár még érdekessé is fajulhat.

0911

ha már minden cigarettacsomagon feltüntetik, hogy mennyire és milyen sokrétüen ártalmas a dohányzás az egészségre, követelek valami hasonlót a délutáni beszélgetös tévémüsorok és magazinmüsorok elé és mögé is, valahogy úgy, hogy pl. fekete táblán vérvörös betükkel megjelenik, hogy "VIGYÁZAT! A fellépök legtöbbje valószínüsíthetöen idióta, aki semmihez se ért igazán, eltekintve ordító baromságok bemondásától, és emiatt egyetlen mondatának sincs különösebb értelme, minekáltal a müsor sokrétüen ártalmas az Ön és környezete mentális és kognitív egészségére", vagy valahogy így.

hadron

valamint mindenkinek, aki velem együtt örül a nagy részecskegyorsítónak, vagy aki velem együtt örülne egy nagy fekete lyuknak IS, lentebb következik egy kis national geographic light verziója a történéseknek :)

---

update.

ha már mosolyféle...

< Potyi > Bazzeg, ilyen a világon nincs.
< Ubibubi > Milyen ilyen?
< Potyi > most vagyok másodszor irc-n, és már 4 köcsög belém kötött.
< Ubibubi > Arra nem gondoltál, hogy nem a rendszerrel van a baj?
< Potyi > wazze, már 5 köcsög


:DDD

ilyenek és hasonlók itt!,
találkopirájt by marlakedves :)

0910

a minap feltünt, hogy ha a páratlan számokat nagyság szerint összeadod, mindig négyzetszámokat kapsz.

lécci örülj velem együtt :)

0908

a szinonímára van más szó is?

0907

folytatva:
otthon nyugodtan lehetek meztelen, lelkileg is talán, nem?

---

kérek egy otthont.

videjó, reloaded

megvolt.

a vicc az, hogy tényleg így sóhajtottam fel, mikor eljöttem. kaptam is az egyik - adott esetben túl keményen ignorált - tüzes hölgyeménytöl pár megjegyzést a visszajelzö lapon, miszerint nyugodtan mosolyoghatnék is többet közben, valamint ne olyan felületesen mutassam meg a technikát. remélem, a hannoveri ellenörzésnél ezen nem akad fenn valaki és beperel molesztálásért...

annnyway, valóban volt ebben a hétvégében valami kis... hmmm, mondjuk így, felületesség. elmondtam péntek este, mint ahogy már tavaly ugyebár leírtam itt, hogyan érdemes feldolgozni a kiscsapatokban felmerülö ötleteket, és mire figyeljenek forgatásnál.
az egyik csapat olyannyira komolyan vette ezeket, hogy komplett tévéstúdiót rendezett be a pihenöben kezdetleges eszközeinkböl:


a végsö videó egy kedves kis híradó-paródia volt - azért mondom, hogy kedves, mert jobb szó most nem jut eszembe. ezzel szemben kifejezetten vicces volt az a csapat, mely göttingent tette veszélyes tereppé megkérdezve minden gyanútlan járókelöt, szükség van-e szerinte is speciális tojásmosó samponra, mármint férfiaknak. (kis off: különösen a nök válaszai tetszettek. ez olyan, mintha nekem a mellnagyobbító bugyik létjogosultságát kéne taglalni, höhö.)
emitt láthatóak, amint éppen vágják a kész anyagot:


vicces volt az a csapat is, mely egy szívünknek kedves középkori mesét dolgozott át úgy, hogy a hosszú hajú királylányból homoszexuális pasit faragott, s emiatt mély álomba ítéltetve napjainkban ébred fel, hogy egy tintapatronokkal kereskedö (hja, a szükség...) árusba legyen szerelmes, lásd elökészületek az egyik outdoor jelenethez:



nos, igen.

nem volt bennem mindemellett annyi svung, mint a régieknél, bár persze meglehet, csak én akarom aktuális hangulatjátékaim belevenni ebbe is, ahol pedig semmi keresnivalója nem lenne magyarázatképp... nem tudom.
egy biztos - tegnap éjjel igaz hogy én dobtam meg tekében a gyözelmet jelentö 121. pontot csapatunknak, hiába rogytam öszinte pózban a pálya elején térdeimre, nem jött oda senki ujjongani mint a filmeken - de a lényeg, hogy valahogy nem is igényeltem, miközben eladdig a szokásos, jó hangulatban telt az este.

nem volt baj, hogy magamban voltam ott, egyedül, akkor.

asszem, egyszerüen már nem tartoztam oda.

ide.


---


nos, bárhogy is legyen, most megyek olvasni és tévézni picit az ágyban. meleg kakaó bekészítve, két gyertya is ott figyel (minekis az a sok oxigén ugyebár éjszakára...) és várom a holnapot.
literally.

annyit még, hogy ha már homoszexuálisak és videó - említettem talán valamelyik portugálos posztban, hogy antony (and the johnsons) az egyik legkimódoltabb literátus a zeneszerzök közt, egy magaslatban szememben (mégha az nem is mérce persze) nick cave, morrissey, leonard cohen urakkal például.

ehhez akkor illusztrálásul következzék antony egyik leghíresebb száma, a cripple and the starfish, talán in memoriam hungarian gay pride day is akár.

"I am very happy,
So please, hit me.
I am very very happy,
So come on, hurt me."

, tetszettek figyelni?

ádám és éva

vagy két éve olvastam elöször, mark twain tollából, nikónál volt, aki amióta rájött hogy imádom (a könyvet, nem öt. illetve fenéket nem öt :), de MOST KONKRÉTAN a könyvet), azóta dugdossa elölem, merthogy sehol se lehet már kapni... :P

deviszont.

mint kiderült, létezik egy nyolcvanötös animációs film mark twain furcsudálatos életéröl, és abban részek az ádám & éva toposzból.

megosztanám veletek :)

---

0905

van olyan lelki (ott)hontalanság, amely felér egy meztelenséggel.

---

valamint kedves kisróka:

olvastam :)
és vicces, ha így volt.
és szerintem is.

úgyis elfutottam volna.

:P

gyuszinapló

nakérem, gyuszi befejezte a mazury tavakon való vitorláskodás hajónaplóinak publikálását, ezennel minden kedves olvasómnak szeretném ajánlani, kifejezetten szórakoztatóak, és megtalálhatóak itt.

aki konkrétan arra az évre kíváncsi, mikor magam is ott szerencsétlenkedtem köztük, lapozzon majdan a második fejezethez, vagy kattintson rögvest ide.

jó olvasást :)

0904

folytatva:
ha lelkünkre csupaszolódtunk: otthontalanok leszünk, vagy meztelenek?

ami volt

egy eléggé lepukkant fehér opel volt, domi a múltkor még tudta, milyen márkájú, talán record? fél évig hajtottam, jó pár utat megtett budapest és göttingen között. automata volt, sokat fogyasztott, gyorsan ment, aztán valamibe meghalt.

viszont emlékszem, vittem benne boris vallejo albumot. az ipm adta ki, és az a könyvforgalmazó, amelyiktöl ittenség vettem mindig az albumokat, érdekelt volt vagy kétszáz darabban.
el tudjátok képzelni, milyen télvíz közepén kétszáz albummal (háromszáz kiló a raktérben, csempészve ofkórz), egy nem teljesen beszámítható unokatestvérrel és egy élettárssal dideregni a sötét téli autópályán frankfurt alatt, mert holmi ötszáz márka haszon kedvéért könyveket fuvarozva finom kis kitéröket tettem hazafelé?

vagy ott volt nevelöapám opel akármicsodája, már nem emlékszem, mert jótékonyan kitúrtam memóriámból a hálátlan dögöt (a kocsit. nem a nevelöapámat.)
ajándék lónak, igen, így van, ne nézd a fogát... dehát bassz akkoriban a hétvégéimen egy benzinkútban javítottam fel egyetemi kosztunkat - és igen jó barátságba kerülve a helyi szerelövel, nem volt olyan hét, hogy ezt vagy azt ne cserélték volna ki a kocsin ingyen vagy majdnemingyen...! abban a kocsiban 3000 kilométerenként cseréltünk olajat!!!
és akkor mit tesz velem? hmmm?
na mit?
indulok el haza, és persze este, és éjjel 3 körül az osztrák bazihosszú, büdössetét westautobahnon kezd csökkenni a müszerfal világítása, majd veszem ám észre, a közvilágítás (ejtsd, fényszóró) is... a végén már alig került ki fény a kocsiból, sehol egy árva kijárat, ráadásul olyan szakasz volt, ahol nem kínáltak fel sógorék leállósávot, minekis az olyan, s mindeközben hegynek fölfelé már a motor is akadozott... és én azt vártam negyvenes tempónál, mialatt a csillagok fenn az égen lassan több fényt bocsájtottak ki, mint a saját kilométerórám, hogy belém rohanjon hátulról egy kamion...

megvan?

vagy rudival, macskánkkal, az utak... különösen az a legutolsó, amikor vagy 12 órát mentünk, egyre lassúbb kocsival, a végén már hetvennel kapaszkodva felfelé a kassel környéki hegyekben, kamiondudaszóra...

...

sokat írtam már e hasábokon ilyenekröl. történetek a múltból, elvesznek is kicsit, meg ott is maradnak persze, ha más nem, bennem.

schnitzler mondta talán: könnyü memoárt írni, ha nem müködik már a memóriád.

kicsit ezek a sorok mindigis az enyészet ellen íródtak. hogy öt, tíz, vagy akár fél év múlva, ne tudjam ráfogni saját fehéremre a kéket, zöldet, sárgát, lilát, pirosat, szürkét vagy feketét.
másrészt pedig... másrészt pedig, hogy legyen egyfajta digitális füzetecském, teli emberekkel és történetekkel. amibe akár hellyelközzel belelapozhatnak mások is, s látnak, gondolnak vagy éreznek valamit, esetleg vagysem... és kész, ennyi ez.

amikor vasárnap visszajöttem és beléptem, letaglózott az üresség. és nem akartam elhinni, hogy a múltam immár lassan húsz éves szelete, vagy konkrétan ezen lakás nyolc éves múltszelete is csak ennyi lenne. digitális memória, már amikor bekerült valami róla, amúgy meg: az üresség.

úgy gondoltam tehát, hogy ennél ezek a dolgok többet érdemelnek. az emberek, a tárgyak, a helyszínek.

és mivel úgyis abszolút inadekvát lesz bármi, amit írhatnék, egyszerüen elkezdem, aztán valamikor abbahagyom, a teljesség igénye nélkül.
kicsit talán át lehet érezni, velem együtt, mit jelent, innen elmenni.
és ebben nem lesz semmi keserüség, megbánás, máskéntgondolás, önámítás, önsajnálat, vagy félelem a változástól.

naplóbejegyzés lesz csupán, ígérem.

magamnak is, meg másoknak is.
nyugtatásul.


---


emlékszem az elsö sétákra a határ mentén. nem lehetett tudni, vannak-e még aknák itt-ott; a csipkebogyó viszont kurva finom volt, mégha szörös is a magvas belseje. hihetetlen pazarlással szívtam ki pöttömnyi húsát darabjaiból, majd 90 százalékát visszadobva a természet enyészetébe - kicsit emblematikus, jelzem, sokmindenre.

a sétákra mások is eljöttek. domiék, ha itt voltak barátnöjével; emlékszem arra is, hogy domi egyszer eltalálta hógolyóval az arcát, és mindahányan szörnyülködtünk. picit, legalábbis ;)
meg rudi meglógott. kifutott a focipályára a hóba, és fényképeztem - iwiwemen ott van a mai napig az a kép.
a környezet lassan változott, faszenes kályhák cserélödtek, felszereltem a hajdút, hogy legyen mindig meleg víz, és megörültem, hogy akkor és onnan folyik, ahonnan kell, higgyétek el, ennél nincs szebb érzés...
kapott a lakás gipszkartont, meg szigetelöanyagot, fúrtunkfaragtunk, bövültünk, jöttek a polcok, könyvek, könyvek, könyvek, idönként cédék. elöbb egyetem, aztán ügynökség és fordítások, aztán a nagybüdös semmi, közben sok barát meglátogatott minket, meg persze mindig kiraboltuk az ikeát, ha anyáméknál jártunk nürnbergben...

nürnberg. karácsonyi vásárok, bevásárlások. autóversenyek. az a furcsa lakás, ahová falból voltam bejelentve, hogy hamarabb kapjam az állampolgárságot... azzal a hatalmas, irdatlanul hangos papagájjal.
meg a kis lakásom, az elsö. ugrok itt összevissza idöben, már megint kilencvenben járok... pedig a fenti részben már nagyanyámról lett volna szó, kilencvenkilencböl. hagyjuk inkább azt az évet, meg a rákövetkezöt.
hagyjuk inkább.

de a lakás, a göttingenbe költözés :)
ahogy passzolt minden szoba, az elrendezés, a szüz falak és hatalmas termek - ahogy szídtam magam, amiért a fözölap felrakásánál a felesleges kábelt elvágtam, ahelyett hogy felhasználtam volna asztali konnektorhoz... mindegy, részletkérdés, csak nekem mond valamit... - dehát végtére is az egészet magamnak írom, nem?

vannak porok, amik nyolc éve nem változtak.
a konyhában állnak lencsék, zacskós levesek és kínai ízesítök, amik hét éve jártak le.
sose föztem szakácskönyvböl, és mégis valahogy összegyült vagy harminc.
a teákról meg nem beszélek, mert azokat legalább megiszom, mégha mennyiségük, változatosságuk és egyszerüen... elfoglalt terük... is bárki betoppanó számára nyílvánvalóvá tenné, ami amúgy is evidens: hogy örült vagyok.

a hálószobába új ágyat vettem, két éve. fogjuk rá, hogy délkelet-ázsiai stílusú a szoba. baldachinos ágy karvastagságnyi bambusztörzsekböl. az elözö, magam készítette ágy tíz évet szolgált, mielött ildikó kapta volna meg a nagy durrban.
a falon pókhálók. és hideg van, mert vastagok azok a pókhálós falak, a ház közös fütését pedig a tulaj, kedvenc, e hasábokon már emlegetett házinénim baszik bekapcsolni, majd csak októberben.

a dolgozószobámban, ahol most is ülök, könyvespolcok garmadája. ideje lenne rendbe szedni, a sok földön heveröt beszortírozni. át kéne nyálazni, mi nem kell már a sok szarból, és eladni a fenébe, még mielött komplett értékét veszti. final fantasy-s zsebóra, négyésfél évfolyamnyi 3d artist magazin cd-melléklettel, dtp-könyvek 2003-ból, rádióadós mikrofonok, macskás telefonkártyagyüjtemény, ilyenek.

két emberre, minimum két emberre született lakás volt ez.
barátaink, szomszédaink akkor költöztek el, mikor útban volt a második gyerek. egy gyerekkel még nagyon jól ki lehetett volna itt bírni. igaz, pár képregényt a nagyszobából át kellett volna csoportosítani, meglehet, a dolgozószobám is farigcsálásra szorult volna.

az elmúlt egy évben a nagyszobába talán háromszor ültem be. tojásszékem, amit annyira szeretek, egyedül a spaceteddymnek szolgál nyughelyül. idönként, ha barátok látogatnak, ott alszanak, legutóbb például gyuszi, vagy klaus, írtam ezekröl idönként itt is.

nem javítok semmit. ha kiég egy lámpa, hagyom. porszívózni csak a szönyeges részen a fürdöben, meg idönként a hálószobában és a konyhában szoktam. nem hanyagolom el a lakást, közlekedni azért lehet benne, de semmi se mozgat már jó ideje, hogy bármit... növeljek benne.

káoszt.
nah, azt igen. azt növelem, bármikor.

munka.
reggeltöl estig, idönként hétvégén, sokszor késöeste. tanítás, kócsingolás (nem vicc, ezt így láttam leírva a minap a mozgó világban, pedig az egy zseniális lap!), a sokszor leírt melók mentén.
idönként egy-egy fordítás, vagy weboldal-készítés, esetleg borító vagy egyéb fényképes-rajzos cucc.

hétfön végigsimítottam az épület tartóoszlopainak egyikén. az egyetemen, ahol dolgoztatnak, beléptem az irodába, és felderült képpel közölték, navégre, majd onnantól vagy négy helyröl nyomatták felém, mikor kellene dolgoznom, merthogy más nem végzi el, vagy nem úgy. nem hízelegnek (én se magamnak), hanem ezt mondják, és néznek rám, és nem tudok mit mondani, mert... nem tudok mit mondani.
több mint nyolc éve dolgozom náluk, velük, úgy fogadnak, mint egy munkatársat (külsös vagyok, ez csak ezért ilyen "nagy szó") és hívnak ebédelni.

állok a fehér tábla elött, felírom életemben vagy huszonnyolcadszor, hogyan kell átlagot számolni excelben, serceg a filctoll, közben mondom a magamét, hihetetlen déja vu, azért hihetetlen, mert mellbevágóan erös, és ráadásul VALÓBAN volt mindez már, és összefolynak téli esték tanfolyamai nyári hétvégi banzájokkal, hirtelen feldereng a két neonáci az utolsó sorból, ahogy 2004 tájékán elkezdenek randalírozni, vagy a kazah srác, aki jégszobrokat alkotott, arcok és sorsok bukkannak fel, meg adobe termékek, meg corel draw, meg e-learning, meg nemzetközi partnerszervezetek emberkéi, emailek kavarognak fejemben, eszembe jut ciprus és portugália, és mi mindent lehetne, lehetett volna mindezzel kezdeni...
és egy pillanatra megakad az átlag-képlet.

hogyan a faszomba vonjak átlagot az elmúlt húsz évböl?


---

villog, zölden, a telefonom, itt mellettem. szemben velem a régóta nem használt skype-hoz beszerzett kutyakamera, nikótól kapott tintinrakéta, meg valami könyvvel a nagy hasán nyugágyazó kis vizilófigura, mindmind a monitorom tetején. jobbra cédék, meg gyertyák, balra elintézetlen levélhegy, meg nyomtató, meg sorozatokkal teleírt dvd-k, még balrább a fa hajómakett, amit valamikor pár hónapja azért hoztam ide, mert mutogattam valakinek skype-on, talán épp abszinthnak. (akkor még nem tudtam, mennyire egoista vagyok.) a falon felette kép a punta sabbione környéki homokos partszakaszról, 91-ben készült, mikor domival bejártuk kettesben olaszország északi részét, nem kis forgószelet okozva. jobbra a polcon kedvenc farscape dvd-im mellett a fordított vagy szerkesztett kötetek, csaba könyve, a galaktikus pornográfia, amibe nagyanyám is belecsempészödött, meg egy nagy maci. ami röhej, mert amúgy nem is vagyok maci-gyüjtö. gyüjtök minden szart, de mackókat elvileg nemis. mindegy, megakadtam.

a lényeg, hogy itt ülök, írom, gépelem ezeket a sorokat, kérdezem magamtól, mi ez az egész, mi ez az egész elmúlt húsz év, az elötte lévö nem érdekel, mert azt már valamikor az elmúlt húsz év során sikeresen elraktároztam, mint JÓ idöszak...
s itt állok az elött, hogy odalépek vissza, mezöként, ahonnét indultam, annyi különbséggel, hogy van pár év a vállamon, amit azért lassanlassan már meglátnak rajtam, meg párezer könyv, amit a franc se tudja hogyan fogok hazacipelni együtt a tojásszékkel, és indulok megint nulláról, kis kezdeti segédlettel, mert vannak, lettek emberek, akik segítenek, köszönöm nektek, hellyel, tanáccsal, idövel, szeretettel.

indulok megint nulláról.


indulok, mert ami itt van, az elmúlt években valahogy lekerült a nulla alá.


---

nem tudom, érthetö-e. tulajdonképpen mindegyis, hogy érthetö-e, mert nem azért íródott ;)
memento.

nem akarok két hónap múlva ott állni és azt mondani, dehát annyi minden jó volt, minek jöttem el.


igen, annyi minden jó volt.


és tavasszal illetve nyáron úgy döntöttem, eljövök, mert, ahogyan egy régi, jó bikini-nóta mondta: felszívódnak az ürességben az emlékek.


nem akarom, hogy az emlékeim felszívódjanak.
azt akarom, hogy ez a két évtized, minden szépségével, jelentös és jelentéktelen részletével, amelyböl elmesélhetetlenül sok tódul most is megint épp a fejembe, ugyancsak úgy raktározódjék immár el, mint egy értékes, szép, értelmes korszak.


az élet így hozta, hogy le kell zárni.
simogathatok betoncölöpöket, monitor tetején rakétát, nagyszobában széket, konyhában saját kezüleg szerelt asztalt, akár ágyat vagy törülközöt vagy postaládát is.



valami új jön.

és csak úgy tudom magammal vinni a múltam, békében, ha lezárom.

0903

ha a teknöcnek nincs háza, akkor hajléktalan, vagy meztelen?