agy

az alábbi szösszenet 2005-ben született, bizonyítékképp, hogy baromságot én is össze tudok hordani.

folytatása, lényege eddig nem lett. lehet, eztán se :)


----


Kalifornia, 1968.



Peter N. Mitchell, aki eredetileg angol lord, de lemondott családi elöjogairól egy brazil szambatáncos lány miatt, a sorban hetedik átalvatlan éjszakája után felül kissé rekedtes, ellenben még büszkén trombitáló Harley Davidson motorjára, s nekiindul az alkonyi sivatagnak, hogy idejében elérje a tengerpartot, ahol újabb rumba, cocoa és lady amazonia- buliba várják barátai.



Például Csó, a pampák osztatlan királya, hosszú szöke sörénnyel és minimum két szörfdeszkával a hóna alatt. Miután valamikor nagyon anno kissé egzaltált, papagájhere-kereskedelemmel foglalkozó édesanyja meghalt, a tengerbe ölte egész hagyatékát. Elsö meglátásra még zseniálisnak ható üzleti ötletének alapjául az a felismerés szolgált, hogy a jéghegyek úszni tudnak a vízen, valamint a sarkokon túl sok a jég, míg a trópusokon túl kevés. Csó felvásárolt tizenhét New Yorkban kiszuperált vontatót, hogy ambiciózus tervét megvalósítsa - a fáma szerint már meg is volt az a szaudi olajsejk, aki vevö lett volna a hatalmas méretü jó minöségü ivóvizet garantáló elsö jéghegyre. Sajnos Grönland partjaihoz már csak hat vontató érkezett meg, az utolsót késöbb egyébként akkor vesztette el, mikor egy orosz tengeralattjáró - mert ilyet csakis a barbár oroszok tehettek - kilötte, kémkedésre gyanakodva. Csó ezután Dél-Amerikában segített diktátorok lányainak teniszezni, szörfözni tanulni, ezt késöbb abba kellett hagynia, mert az egyik sport utáni légyott miatt egy közepes banánköztársaság mindhárom örnaszádja egészen a mexikói partokig üldözte. Itt szerencsésen belebotlott Peter N. Mitchell akkori barátnöjébe, akinek apja történetesen épp a mexikóvárosi csatornázási müvek vezérigazgatói posztját töltötte be. Sajnos Mexikóvárosban ezidötájt nem volt csatorna, ami persze nem hiúsította meg az ENSZ azon törekedését, hogy hasonlóan más idöszerü, szükséges és leleményes projektekhez, erre is áldozzon néhány milliót a világköz vagyonából. Így történt, hogy egy vadonatúj francia lajtoskocsi állt a Mexikóvárosi Csatornázási Müvek feliratú bodega hátuljához dörgölözve, s amikor Csó, a pampák höse egy szál bermudában és bal szandálban megérkezett hazája déli szomszédjához, az egyetlen visszatérési lehetöség az USA-ba a lajtoskocsi tankjában való csempészés formájában találtatott meg. Hogy a kísérlet hihetöbb legyen, persze félig meg is kellett tölteni csatorna-végtermékkel a lajtoskocsit - az ehhez használandó, eröltetett végtermékgyártásban sajnos kimúlt néhány kisebb sebességhez szokott csirke és egy fél disznó.



De itt várja Peter N. Mitchell-t másik barátja, Pitt Jr. is, akit a világ összes repteréröl kitiltottak, mióta egyszer egy stewardesst tépett meg, aki nem értette, hogy a "near miss"-kifejezés badarság, hiszen ha egyáltalán beszélni lehet valamit a légitársaságok amúgy sem túl nyugtató majdnem-katasztrófa felhozataláról, akkor az egy "near hit", tekintettel arra hogy egy "near miss" effektíve a találatot jelentené! Minden barátjuk szerint is egyébként Pitt meglátása tökéletesen helyes, bár nem szabad elfelejtenünk, hogy ök csak motoroznak...
Pitt Jr. hasonló nevü apja, Pitt Jr. Sr. ivadéka. Az idösebb Pitt Jr. fiatalkorában hentes volt, ezt késöbb plasztikai sebészre módosította, de csak szóban. Áldozatai általában felvarrt orrú vaddisznók és sörtefényezett kakasok voltak, s müvei a korai hatvanasokban ismeretlenül landoltak általában valami féligtehetös atomfizikus család serpenyöjében. Pitt Jr. Sr. élete legnagyobb hibáját viszont akkor követte el, mikor feleségül vette Pitt Jr. anyját. A hölgy rendkívül okosan eldöntötte, hogy egy férfi élete pokol nélkül nem élet, és eszerint próbálta alakítani családja mindennapjait. A reggeli vécézés általában egy háromnegyedórás toalettel erösödött nála, idövel a szomszédok megszokták, söt megszerették, hogy a Pitt kert hátsó részében termö növények rendkívül dúsan hordanak a folyamatos natúr trágyázás hatására. Mrs. Pitt Jr. hajlamos volt elfeledkezni arról is, hogy egy serdülökorban lévö fiatalembernek szüksége van néhány karácsonyi zoknin túl idönként egy kiadós ebédre is. Pitt Jr. ezért korán átszokott szomszédjához, bizonyos Peter N. Mitchell-hez, akinek édesanyja, Mrs. Stiffler, azon túl, hogy fözöcskézett, elég jó demonstrációs objektumként szolgált a korai magömléssel terhelt fiatalkori merevedés problematikájának felmutatásához, amikor kegyesen nem vette észre a negyedtenyérnyi lyukat zuhanyzójuk falán, melyen keresztül reggelente a barátok - valljuk meg öszintén és egyszerüen - kukkoltak.



A fiatal Pitt azóta felnött, bár jelenleg Mangát hordozgatja állandóan mindenhová, egy barna hajú, nagyon szolidnak tünö lányt, akin minden második joint látszik csak meg, de az viszont nagyon. Olyankor szolidsága helyére valami ízig-vérig dél-amerikai nagymacskafaj urbanizációs szorongása lép, amely általában körömnyomokat hagy Pitt hátán.



Menrose, aki nevét férfivé operálása után kapta szabadon a többiektöl, egy traktor ülökéjén csücsülve figyeli a varjak eznapi betakarítását. A traktornak csak három kereke ép, a negyediket kiharapta valami - talán épp egy a szükségesnél is bosszúszomjasabb, de legalábbis éhesebb varjú. Ö - mármint Menrose... nem a varjú! - a társaság legfurább tagja, ugyanis gyermekkora óta nem hajlandó beszélni. Sokak szerint ebben része lehet, hogy valamikoron kiskorában egy könyvesbolt élö kirakatbábujaként hasznosították a karácsonyi forgalmat elösegítendö, s egész nap a kirakatban ülve kétcentesek bedobása ellenében egy karácsonyi novellát kellett felolvasnia az arra haladónak, amit csak akkor szakíthatott meg, ha valaki a történetet vagy elöadásmódját megunta és egy újabb kétcentes bedobásával változásra, változtatásra kényszerítette.



Tartja magát a fáma, hogy Menrose egyszer traktorjával, akkor még négy keréken, bedöcögött a közeli városba, szieszta idején belehajtott gyermekkora traumatikus könyvesboltjába, és "jíhaaaaaa!" csatakiáltással sajátkezüleg törte ki az ablak megmaradt darabkáit. A gyermeki lélek rejtelmeit ismerö sheriff közbenjárása is szükségeltetett, hogy nem lett az eseményböl nagyobb por. Azóta sokan kerülik Menrose-t, bár kétségkívül nem volt könnyü megszokni azt a tényt sem, hogy egy egészen türhetö fiatal asszonyból, aki azért, lássuk be, traktoron csak kommunista plakátokon bírt volna jól kinézni, és ezt annak idején McCarthy-ék büntették, végtére férfi kerekedett - még ha néma is, ami ennél a nemnél eleve kézenfekvö plusz...

feeling good

fájóan jó napok