1028 - szar hónap szar vége

emlékeztek még a múltkori posztra a párhuzamosan létezö világok milliárdjairól?

nos, úgy tünik, az imént néhány millió eltünt elölem, mint lehetöség.

és ez hihetetlenül fájó veszteség éppen, és nem tudom, hogy mérjem fel, nemhogy azt, hogyan éljem meg.

egyetlen reményem van; ezek mentén az örök remény.
hogy minden döntésünkkel (vagy helyettünk meghozott döntéssel) újabb milliónyi lehetöség tárul fel.
remélem, idövel kitisztul a kép.


---

postscriptum.

internetem és telefonom még mindig nincs.
a hütö továbbra is szar.
650 eurót szabad fizetnem a tavalyi fütésszezonra pluszként, egy héten belül. összesen ezzel havi 150 euróra nött csak a fütés.
az itteni (magán)betegbiztosítóm nem fogadta el utólag a felmondásom, tekintettel hogy külfödre távozom/távoztam, elvileg speciális felmondási jogom volna. ezért most 1400 eurót követel, utólag.
a lakbérem felment 760 euróra. miközben még mindig nem tudom eldönteni, hogy felmondjam-e.
a ciprusi utamon meglátogatott konferenciát utólag nem ismerik el. lehet, hogy vissza kell majd fizetnem az eu-nak 1200 eurót. körülbelül ennyibe kerülne perelni is öket.

valamint ma nap közben tréfás kedvü barmok ellopták a postaládám fedelét.


mindez október 28.-án, így, ömlesztve.

gyülölöm ezt a napot.

1025

kaptam sms-t, és köszönöm :)

cserébe mindenkinek, aki még idejében idetéved: nem elfeledni, ma éjjel egy órával többet alhattok, háromkor tessék felkelni és azonmód visszaállítani az órát egy darabbal.

pontban háromkor, mert különben szétrobban az univerzum tér-idö-kontinuumjának vákumszivattyú-transzponderja!
pont eggyel!

najó.

vagy kettövel.

(de a hétföi galibáért akkor nem állok jót!)

tisztítókúrás

fáj a fejem. tisztítókúrába kezdtem, a lehetö legoptimálisabb idöpontban, mikor szorongatnak a fordítási határidök, amúgy is keveset alszom, és a ködösítö idöjárás (itt kint csak az idöjárás ködösít...) megadja a fronthatás orvosom és gyógyszerészem által ilyenkor ajánlott, napi 24 órában maximalizált agyhasítását.

mikor érkezésem másnapján kinyitottam a hütöt, örömmel konstatáltam, hogy bár szekunder feladatát - kint hátul a fal fütését - ideális hatásfokkal végzi továbbra is, primer funkcióinak immár nem nagyon, ejtsd semennyire se tesz eleget, azaz a belsö tér hütését nem vállalja többé.

konkrétan huszonkét fok volt benn, esküszöm melegebb, mint a hálószobám.
(sok szempontból.)

a hütö garanciája körülbelül nyolc évvel azelött járt le, hogy tizenhat évvel ezelött ajándékba kaptuk - ergó azon, a felfedezést követö éjjeli álmom, miszerint megoldásképp csak kihúzom a faltól és egy csövecskébe vizet töltök, nem applikálható, és mint idea csakis a minden bizonnyal folyamatosan szivárgó mérgezö hatású freongáz számlájára írható... come to think of it, mint esetleg a fejfájásaim is?

a vicc az, hogy a mélyhütö része viszont továbbra is zseniálisan hideg, például egyrészt komoly gleccsertócsa keletkezik lábánál, ha egy éjszakára nyitva hagyom az ökoszisztémát lezárni hivatott alsó ajtót, másrészt olyankor belül karvastagságnyi alaszka-jég rétegzödik, minden deltás föcím-sarkkutató megirigyelhetné. a kérdés ezekután csupán az, mit kezdjek a mélyfagyasztott szarokkal, hogy komplett kikapcsolhassam az egészet, és utána (valamint kis tisztítás, belerúgás, egynémely indián esötánc és kéthárom, isteneket elvörösítö ima mormolását követöen) remegve kapcsoljam be újfent, mondván hátha megkönyörül rajtam és nem szükséges a maradék itteni pár hétre hütöt szereznem.

igen, tudom, megoldást jelenthetne ilyen idökben az ablakpárkány - sajna földszinten lakom, a helybéli macskák tuti felzabálnák a tegnapi pörköltömet, azért van annyira jó mint egy bolgár feliratú whiskas, a hütötáska pedig azért nem jó ötlet, mert már így sincs hely a lakásban hogy sétáljak, akkor hova tegyek hütötáskát? és különben is - nem igazán látom az okcidens csúcstechnológia szellemét abban, hogy mélyhütömet azon célból tartsam fenn, hogy az ott lehütött aksikat tegyem hütöládába, a tényleges hütöszekrényt kiváltva ezzel.

valahogy olyan lenne ez, mintha ottról kocsival mennék a legtávolabbi p+r parkolóba, hogy onnan bkv-val hazajöjjek.

nah, csak hogy jelezzem, mikkel kell itt nekem megküzdenem minden áldatlan nap.

azóta a teámba tartós tejet csepegtetek (emlékezzünk: tisztítókúra), a mustárt levegöztetem (a mustárgáz kevésbé gyilkos talán, mint a freon), az egyre virgoncabb gombákat és penészfoltokat idönkét bepermetezem hipóval, és igyekszem ignorálni az éjjelente kihallatszó gyanús hangokat és fényeket.
ha pedig minden jól megy, jövö héten leengedem a fagyasztót, és meglátjuk, mihez viszem hütöszerelés szintjén.

---

további örömforrás, hogy immár negyedik napja nincs otthon internetem és telefonom, igaz, ezt tényleg kizárólag saját számlámra írhatom, mivel botor módon azt hittem, amikor az itt-nem-létem mentén spórolást szándító tarifacsomagváltásnál megígérte a telefonközpont kedves nöi hangja, hogy "gyakorlatilag szünetmentes" lesz az átállás, akkor elfelejtette közölni, hogy t-coméknál a "német vs. valóság" szótárban a "gyakorlatilag szünetmentes" megfelelöje a "kábé egy, uszkve kettö, maximum három hét".
mindezt persze csak a megrendelés visszavonhatatlansági idöpontján túl, és harmadik telefonra sikerült konkretizálnom.

másrészt viszont talán jobb is, hogy nincs net, legalább nem vonja el a figyelmem a munkától semmi.

khmmm.

rájöttem amúgy, hogy a depresszió egy igen kemény és szelektív formájával viaskodom, a hosszabb analízisra képes lennék, de megkíméllek benneteket ettöl. az élet zajlik, ez a lényeg, és remélem mihamarabb kiheverem a fentieket is.

ha most légyszi küldene valaki egy marék lóvét, kevéske kindercsokit és egy szeretetteljes sms-t, már jól is lennék... :)

itthon

itthon, igen. itthon.

és most nem olyan, mint szeptemberben.

az implikációkon gondolkodom. most asszimilálódom.

köszönöm, akinek.

a héten jelentkezem.
most sürgös fordítanivalóm van.

igen, még mindig... :(

kvantumglück

van olyan világ, ahol...

...szokom mondani.

science fiction-ban edzett elmeként a könnyen érthetö bonyolult folyamatok szerelmese lettem már kiskoromban is - ilyen lett számomra a relativitáselmélet (minden relatív!) és a káoszelmélet (a lepke agyoncsapja japánt!), együtt a magyarelmélettel (szíriuszról atlantiszról marsról afrikából jöttünk [ez jó, ez utóbbit megtartjuk... minden ember afrikából jött, in the end... vagyishogy in the beginning... nah, anyway.]) és a pasikategóriáimmal.

viszont ami a leginkább megfogott, az a kvantumelmélet, benne a schrödinger féle kísérlettel, melynek lényege, hogy bezárunk egy macskát egy dobozba és kinyúvasztjuk megvizsgáljuk - miközben vizsgálatunk maga megakadályozza, hogy semleges vizsgálatot végezzünk. a dolog úgy müködik, hogy amikor valamire ránézünk, pusztán a nézésünk, tehát a fény, amin keresztül kölcsönösen vizslatjuk egymást azzal a valamivel, szóval pusztán ez a nézés/fény annyi energiával bír, hogy egy picikét eltaszítja a vizsgált akármit eredeti helyéböl. ez egy macska esetében nyílván nem túl nagy távolság - istenem, hányszor szerettem volna, ha rudi csupán a nézésemtöl picinykét odébb mászik másfél méteres szétterültségével, hogy esetleg én is odaférhessek még a kanapéra, egyemaszívét :) de persze nem - viszont egy elektron vagy más elemi részecske akár teljesen más állapotba, létsíkba is kerülhet, nemhogy pozícióba. ergó nem lehet igazán meghatározni valaminek a helyét térben és idöben - mert az ezirányú vizsgálódásunk már át is helyezi abban a szempillantásban az izét máshová.
[ezt hívják a szaknyelvüek határozatlansági relációnak]

namost.

(nyugi, mindjárt.)

ha a határozatlanság idöre és térre vonatkozik, és mondjuk tudatos "nézéssel", ejtsd "vizsgálódással" változtatható - a tárház végtelen!
képzeljünk el egy embert, aki a nézésével valóban odébb tud helyezni egy macskát képes arra, hogy tudatosan befolyásolja a világi, materiális dolgok menetét, térben és idöben! hol erre, hol arra - ahogyan neki az jó.
eddig megvan? miszter szuperhös, hiró, vagymi.

ha ez az ember a valódi (nélküle lefolyó) eseménysort (pl. a macska tovább alszik a kanapén) tudatosan manipulálja, "ránézéssel" megváltoztatja (pl. macska felébred, nyújtózkodik, ásít, szemrehányóan néz, majd odébb kuporodik, és továbbra is szemrehányóan néz, és csukódik a szeme, de még mindig szemrehányóan néz) akkor ezzel létrehoz egy alternatív történést.

nade!

(és most jön a csavar)

ettöl a "vizsgálattól" még az eredeti történés továbbfolyik! valahol, nem a mi világunkban, létezik olyan verzió, ahol baszik rám a macskám és édesdeden alszik tovább, akármennyit stírölöm. miközben a mi világunkban, ugyebár, ásítozik, ... satöbbi.

és a vicc az, hogy ez a két létsík, ez a két történés, ez a két univerzum egyszerre létezik tovább innentöl!

úgy tessék elképzelni, mint egy ágasbogas fa: elindítod reggel az életed, és meghozod apró és nagyobb döntéseid, lépéseid... de azokat csak TE érzékeled úgy, hogy megtörténnek!
valójában reggeltöl fogva, azzal kezdve hogy melyik zoknidat húzod fel elöször, párhuzamos világok milliárdjai teremtödnek és ágaznak szanaszéjjel, ahol valami apróságot éppenhogy egy picikét másképp csinálsz... majd a következö elágazásnál megintcsak kettéágazik, vagy akár többfelé, a döntéslehetöségek számától függöen... és ez mindmind egy új világot kreál, ami ugyanolyan, csak épp egy piciny pontban lett más... beláthatatlan hatással!

lehet, hogy van olyan világ, ahol a nap végén döntéseim egyvelegeként elüt egy autó (ez akkor az ágasbogas fa egyik speciális gallya lenne), és lehet, hogy van olyan világ, amiben megtalálom életem párját, plusz nyerek a lottón és minden earl grey finom volt aznap. (ez meg egy naaaagyon speciális gallya lenne...)

a lényeg, hogy erröl mi itt persze csak elmélkedhetünk, nekünk mindig az aktuális világunk tünik az igazinak. abban a pillanatban, hogy egy döntéssel vagy történéssel elágazódunk, a másik világról már nincs tudomásunk, az tölünk és tudatunktól függetlenül müködik tovább...

egyszerü lenne persze azt gondolni, hogy amit nem döntünk, ami nem történik meg - az a világ szimplán nem is létezik.

de valóban tudjuk ezt? bizonyosak lehetünk benne?

nekem tetszik az az elmélet, az a gondolat, hogy ha el is hibáztunk valamit (vagy utólag úgy értékeljük), egyrészt van olyan világ, amiben nem basztuk el, és akkor legalább az ott élö mimagunknak lesz jó (pozitivista világkép), másrészt lehet hogy azt ott akkor az a mimagunk nem baszta el, de éppen emiatt kényszerpályák és kauzalitások mentén viszont mást olyannyira elbaszott, hogy... a nap végén elüti az autó! (szadista világkép)

ez a fantasztikus kis elmélet segít abban, hogy picit jobban viselje az ember a mindennapi csalódásokat, és talán tudatosabban élje meg a dolgokban rejlö szépségeket - mint rudi másfél (najó, egy) métere keresztbe a kanapén, amiért én itt most például nagyonnagyon sokmindenem odaadnám.


igen.
van olyan világ, ahol...
...szokom mondani. ahol ez vagy az jobban alakul. vagy szarabbul.

de nekem, tudatomnak, ez jutott.

ezek mentén, asszem, új értelmet nyer az a talán voltaire-i szólásmondás, hogy a létezö világok legjobbikában élünk.

s milyen szép, mikor filozófia és tudomány összeér.

---

a hadron beindítása mentén EZ a világ egyébként nem szünt meg létezni, nem nyelte el egy fekete lyuk vagy valami.

ez egyrészt a fentiek fényében esetleg már nem is olyan meglepö - másrészt meg persze lehet neki szimplán örülni.

:)

ford. kikapcs

"szélcsend kéne, netán cigarettaszünet..."
szöllösi mátyás

szélcsend kéne, netán cigarettaszünet.
mármint ha dohányoznék.

---

engedélyeztem magamnak time-off-ot a fordításból.

tessék elképzelni egy olyan melót, ahol - mások persze akár másképp is csinálják, én így. - sorról sorra haladsz a dokumentumban lefelé, és bekezdésröl bekezdésre változik a szöveg a kezed alatt magyarról németre, vagy akármilyen irányba, nyelvbe. koncentrálsz, benne vagy, folyik ki a kezed alól a munka, néha megszakítod, mi volt a 19. századi erdélyi pénznem váltóegysége (fillér) németül (groschen), hogyan mondják a cserlevet németül, amivel böröket készítettek anno, pláne hogyha krómsavval vegyítik össze... nem mondom, hogy nem kihívások, de nemis a megkeresés miatt, hanem mert kizökkent abból, hogy dialógusokat írsz, összefüggö és jó esetben s értelemben összefolyó mondatokat, melyeket egy könyv esetében az olvasók lelki szájukkal maguk elé mormolnak, vagy, mint jelen forgatókönyvi esetben - a színészek, de legalábbis szinkronszínészek majd egyszer elmondanak a filmben.

ha jól megy, 3-4, akár öt oldal is összejön egy órában. ha sok a fülemnek furcsa, nem mindennapi szó, vagy sokat kell bibelödni szójátékok vagy viccek lefordításával, esetleg egy németül nem létezö közmondással, esetleg csak egyetlen oldalt haladok abban az órában. és mindeközben jár az agyad, és próbálsz benne maradni a flow-ban.
más ez, mint amikor írok, és már jóelöre, vagy öt sorral elöbb tudom, mit fogok leírni, nemcsak szavak, de betük szintjén, és csupán az ujjaimnak kell tudniuk követni a tempót. okés, lehet utólag korrigálni is akár - a lényeg, hogy csak saját magamnak tartozom felelösséggel. csaba mikor ír, utólag sokat korrigál, egészít, meghúz - teljesen más folyamat, mint a fordítás. nem teszek semmilyen relációjelet a kettö (fordítás és írás) közé - a fordításnál a nyelvi kreativitás fontosabb, mint a fogalmazási - és a hüség az író szándékához, nyelvezetéhez, stílusához, nomeg persze magához a tartalomhoz nagyobb, mint a kreálás, teremtés müvészete.

de ha jól végzem dolgom, nem veszem észre se az idö múlását, se a történetet. ez most talán furán hangzik - de valóban akkor érzem sikerültnek a szöveget, ha nem veszem észre, ha nem érzem... dudornak a képernyön.

oké, tényleg hülyén hangzik.
deakkoris.

ha igazak voltak a visszajelzések a fordításokról, akkor "müködtek". és ez szerintem annak köszönhetö, ha a fordító már nem látja az anyagot. ha (ebben reni lehet hogy most nem értene egyet - ö domi párja, együtt tanyázunk épp most domiék lakásában, és ö ténylegesen, föállásban fordít, elég nagy neveket) az anyag valahogy eltünik, megéltté válik.

csaba egyik forgatókönyvét, melyre próbálunk éppen lóvét szerezni, hogy film is legyen belöle (s mely filmben kiköveteltem magamnak egy apróbb szerepet, hehe), fordítás közben "éreztem meg".
mikor elöször átolvastam - amit szinte soha nem teszek meg fordítás elött -, nem láttam, hogy müködött volna a film.
fordítás közben viszont helyükre kerültek a dolgok.
miközben re-kreáltam", újrafogalmaztam magamban németül a történéseket, a dialógusokat, hirtelen megelevenedett bennem minden jelenet és párbeszéd, és elkezdett nemcsak élni a film, de mint mü le is csitulni. nem voltak már "dudorok" benne, nem éreztem, hogy ez vagy az a jelenet szájhúzásra késztetne egy moziban, vagy a színészt hozná bajba jelenet közben. és ahogy lecsitult, eltünt elölem az anyag minden befejezett oldallal, úgy éreztem, hogy ez így rendben lesz a végén.

most hasonlókat próbálok teremteni, momentumban, miközben ezernyi dolog vonja el a figyelmem, és vonz a mindennapokba vissza:

a kihúzott munkaszönyeg, amiröl írtam. hogy az a kibaszott pinkód, amit az otp adott számlanyitáskor az internetes hozzáféréshez, nem müködött online, minekáltal háromszori ilyenolyan próbálkozás után 24 órára zárolták a belépést, és holnap mehetek érdeklödni meg új kódot kérni.

hogy kedves exmunkaadó képes 2-3000 forint miatt szórakozni velem, amivel szerinte többet töltöttem barátom kocsijának tankjába benzinként, miközben az éppenhogy azért adta kölcsön autóját, hogy kedves exmunkaadómnak elvégezzek egy tréninget vidéken.

fut ki kezeim közül az idö meg a pénz.
(ez amúgy valahogy életem egyik konstans problémája. kezeket fel, aki ismeri.)

namindegy.

jót írjak?
jót is írjak?

a vasárnap este nyugtató és szép volt, az éjjel revelatív, a gloria jeans feledhetetlen, és a hétföi tréning a piece of cake.

tegnap volt pár szép és nyugodt pillanatom este, miközben lehordtak a sárga földig megintcsak idealizmusom miatt, meg hogy rátapadok a nökre (és azok ezt mennyire utálják) és az életre (és az mennyire szarik rám), de idönként kaptam egy simit az orromra, hogy minden rendben lesz. (baráti simit!)

és elötte volt pár szép pillanatom teák és volt osztálytársam társaságában, akivel eléggé sokat csacsogtunk úgy, hogy észre se vettem az idö múlását.
és ma kaptam málnaturmixot (ez kezd komolyan ilyen "kedves naplóm..."-bejegyzéssé fajulni... namindegy.)

valamint délben a boltból vissza felidéztem, hogy ebben a négy-öt hétben szereztem új barátokat. tényleg újat, domi buliján - és nem annyira újakat meg mélyíthettem.

és ma volt jó és fontos telefonbeszélgetés egynehány, meg mea culpa a fordítások lassúsága miatt.

amiröl jut eszembe, hogy úgyhogy itt most hagyom is abba, és térek vissza a word-be.
napló kikapcs, flow-üzemmód bekapcs.


jah, és szombaton megyek vissza két hétre göttingenbe.

és tudod mit, kedves naplóm?

hiányzik.
:)

tessék engem visszavárni, nah.

1012

három jóslat.

1) hamilton nyerni fog.

2) "Fáradt,kiégett útján
A fény egy harmóniatörvény."

4) fontos nap ez a mai. (lehet, ez is idézet.)


játsszunk fényt.

1010

a minap arról értekeztem, elképzelhetö-e végtelen számú igaz állítás, vagy kell hogy legyen a végén egy hamisnak is.

mondok példát.

szeretni.
hiányolni.
vágyni.
remélni.
tervezni.
égni.
szeretkezni.
csókolni.
teázni.
süppedni.
dolgozni.
építkezni.
támogatni.
kérni.
adni.
simogatni.
hinni.
megelölegezni.
önfeladni.
bízni.
szeretni.
szeretni.
szeretni.
együtt lenni.

---

a matematikában - a logikai feladványok alá is - ilyenkor írják azt:

q.e.d.

lepkekönnyü ló álom

mert mi a boldogság? hol található?

mi az a pillanatnyi nyugalom, ami origóként vonzza onnantól minden cselekedetünket, életünk végéig, mert szeretnénk megint ebbe az állapotba kuporodni, belebele a jóba, a habos kakaó, anyai simogatás és nyári vakáció mágikus háromszögébe, az elsö csókba, igaz szerelmed egyetlen pillantásába, ahogy érzed, hogy neked teremtették, vagy mikor szippantasz gyermekedböl, mert megszülethetett nektek s magának, vagy amikor barátok fognak körbe, mert tényleg azok.

mikor megsimogatják hajad, tenyerükbe veszik orcád, egymásba engedetitek testetek.

azt mondja a gyermek-arc kiállítási plakátján az eredeti arc közönségdíjasa, "akik tudják a választ, nem értik a kérdést."



nos, aki viszont a kérdést érti, és a választ keresi, menjen le a bakáts térre, igyekezzen odaérni tizenkilencedikéig. ott látható néhány plakát. gyerekek csinálták.

ök azok a bizonyosak.

akik tudják a választ, és nem értik a kérdést.

szó szerint persze nem nagy kunszt... de ártatlanok, öszinték, tisztességesek, reménykedöek.
és éppen ezért a legszebbek, amiket elénk tár a világ a boldogságról.

ne hagyjátok ki. és nyugodtan szabad majd mosolyogni, az érzelgösebbnek meg akár továbbgondolni, és esetleg eltörölni az öszi szélben susogva repkedö falevelek kavalkádja közepette ittott egy könnymorzsát.

mi a boldogság?

egyszerü dolgok ezek. lehet macska; vagy csokoládé (esetleg: csokoládémacska?), vagy fürödni; mesét hallgatni, transzplantálni vesét anyából testvérbe, hogy együtt maradhasson a család.

a legjobb barátnövel lenni. híres sárkánykutatóvá válni. esetleg a strandon röplabdázni azzal, akibe szerelmes lettél, elöször, tízévesen.
lehet fagyi, meg lehet búvárkodni a kádban (a kettö nem feltétlen egyszerre).

és lehet ülni, iskolábamenés elött, azon a piros kanapén, és zenét hallgatni, amíg anya készül.

vagy, igen... lehet lepkekönnyü ló álom.


nekem mindez ma egy iciri, piciri, békés boldogság volt.

kakaó, simogatás, mosoly.

nektek ajánlom; ajánlom nektek is.

és vigyétek a párotokat.

aktuálspiri-tiszta?

"...széthull minden; már nem tart a közép..."

azt írja izolda, ne adjam fel. ö szeretné látni a "mit mennyiért hova vettem az ikeában" posztokat.

miközben úgy körülbelül minden szönyeget (hogy a témánál maradjak) huzigálnak ki alólam, söt, egyemszívüket, elölem is.

a munka kapott egy tökéletes szekcióvéget, ejtsd, letettem a mestermunkát, majd mikor a mesternek mondania kellett volna vállonveregetés után, hogy rendbenfiam, akkor holnaptól vérrel pecsételten kellesz ide nekem, vállamsimogatva közölte, a cég sajnos nem tudja kitermelni a fix keresetem, don't call us, we'll call you, köszönöm.

a lakáshelyzet nem tiszta, legalábbis különösen nem a pénztelenség helyzetében. továbbra is vándorlok (ehelyütt is köszönet, nagyon komoly köszönet minden barátomnak, aki ehhez az élö állaton és nem megismétlendö formában végzett kísérlethez asszisztált és asszisztál; hálám üldözi öket, hogy befogadtak és befogadnak, idöröl idöre hol itt, hol ott, név szerint és ábécésorrendben csaba, domi, kriszta, nikó, reni, no meg szüleim, ha épp ráveszem magam.), ami nem növeli otthon-érzetem, bár domi szerint lakásuk jó aurával bír, ergó kijövök majd vele, és eröt is meríthetek belöle, úgy legyen, bár jelzem, egyelöre azt se tudom, milyen a totemállatom, nemhogy hová kéne vonulni jungot és természeti néphiedelmeket egyesíteni, hogy megtaláljam közepemet.

picikenagy, hülye, önzö szívem is marokban vergödik, a homok pereg, de valahogy csak az idöt viszi magával, érteménpersze, értem. és meg is szenvedem, értelmem is. (érteni viszont ezt most nem kell. nekem is nehéz, rajtam kívül max egy ember tudná még dekódolni. nem mintha ez változtatna cselekvési opcióin... mondomén: értemén, értem. ez van, az élet így folyik el kezünk közt.)

yeats nagy franc volt. a háborúról írta, pedig csomó személyes dolgot is bevon az ilyen sor. ha nem tart a közép, tényleg szétfelé húz, hullik minden. a film szar, a nappal unalmas, az éj marad egyszerü éjjel, és nem csillogó kincsesdoboz. aztán megfogod hajad mint münchhausen, hogy egy másik klasszikust idézzek, és szépen kihúzod magad a partra, nyögdécselsz önsajnálóan kicsit, oszt felállsz és mész tovább. nézed, ahogy röhögnek rajtad, ki azért, mert érti a problémáid, ki azért, mert nem érti, és próbálod megtalálni a közepet, a totemállatot, a misztériumot, amivel magadba süppedhetsz, és mint kislatol tanulta mamájától, miért ne nyelje le a rágót (mert lufit fingasz, kicsim...), úgy magad is, ebböl a magadba süllyedésböl építkezhetsz újfent, burkot csinálsz, odaadod másnak, beengeded magad mellé, felvállalva, hogy kitépödnek belöle megintmajd, és minden mint egy szappanbuborék szétpattan, mert a felületi feszültség túl nagy, pattanásig feszült, és amikor kilép belöle valaki, akkor hát pakk!, és nem tudsz már nevetni rajta, mint shrek szamarán, mert abban a buborékban kurva sok minden volt, vagy legalábbis a lelked és a reményed egy eklatáns darabja.

gyárthatod újra, kedves sziszifusz.
fingjá lufit...


széthullik minden, mert nem tartja már a közép.

nincs ott a leguán az indiai szobában. elkergették.

reggel arra ébredtem, hogy cseszett sötét van a szobában, mert éjjel lehúztam a rolót és úgy hagytam, és nem volt kedvem már felkelni. feküdtem, és azt hittem, már rohadtul dél van, vagy valami, és majd jönnie kell a soktúlórás alvással járó fejfájásnak mihamarabb, és a nap, ez a nap is, el lesz baszva.

leslattyogtam a lépcsön - merthogy most galérián alszom - és ránéztem az órámra, nyolcat se mutatott.

szép szimbóluma a helyzetnek, reményeim szerint.

szarul vagyok, és ebböl kifolyólag abból indulok ki, hogy a körülöttem lévö dolgok is szarok, és szarok is maradnak. aztán ha nagynehezen ráveszem magam, hogy jobban megnézzem a hátterét mindennek, hirtelen kiderül, nem annyira szar mégse az egész.

vagyishogy, nem kell, hogy szükségképp az legyen, azzá maradjon.

csak ki kéne nyitni a rolót, megnézni a napot, és hinni, hogy ott marad.
ellenmosolyogni a sok fosnak.

valami olyasmit írtam márciusban: félrerakod, ami szar, mert ha jogtalanul szar, úgyis jóvá válik. ha meg jogosan, jönnek majd a felmentö jók.

hát jöjjenek.
én addigis most megyek vissza, burkot építeni, magamnak.
becsücsülök középre, csendesen. lesek, nézek, várok, befogadnék, gondolkodok, megítélek.

döntök.

egyik döntés se könnyü, ha épp nincs közép.
egyik döntés se helyes, ha épp széthullik minden.



tök jól jönne most egy sámán, lehetne nö is felölem, aki segítene.
aki megmondaná a totemállatomat.
az igazit.


mert nagyon nem szeretem, amikor elhagy a hitem.

"széthull minden; már nem tart a közép;
a földet anarchia dúlja szét,
vérszín ártatlanság áldozata megfúl;
hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyôzôdés szenvedélye füti."

william butler yeats: the second coming
(ferencz gyözö fordításában)

1007

kedvenc logikusoddal alkalomadtán beszéld meg, hogy a valós állítások száma - legalább elméletileg - végtelen-e.

1003

megyek szuleimhez hetvegezni lesencere. ott hatha lesz idom rendesen forditani is, nemcsak hangulatot masban.
addig egy kis mese, engesztelesul.

---

hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiúelefant, aki naaagyonnagyon régen szeretett volna már boldog lenni.
baratai utmutatasa szerint elindult hat egy nap a naaagy varosba...

;)

mese

szerbusztok, gyerekek :)
mesélek nektek egy kis mesét, hmm? így a végére.

hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiúcsiga, aki naaagyonnagyon régen szeretett volna már boldog lenni.
igaz, hogy hátán cipelte házacskáját, csupacsupa limlommal, amit szeretett hasznos holminak álmodni, és amibe bármikor vissza is bújhatott volna, ha a sors úgy hozza, például ha fúj a szél, vagy kippkopog a nagyszemü esö, de alapvetöen azért nagyon magányos volt, így egyedül, ház ide vagy oda.

és mivel azok közé a csigák közé tartozott, akik nem szeretnek boldogtalanok lenni, megkérdezte minden ismerösét, hogy mit kéne tenni a magány ellen, a boldogság érdekében.

méregették, nézegették hösünket - furcsa teremtés volt, ezzel a házzal a seggén, meg kell hogy mondjam -, végül majd' mindegyik azt válaszolta neki, menjen el a városba, ott majd megtalálja a boldogságot.

el is indult hát csigafiúnk a nagy útnak. valahányszor elhúzott mellette egy kamion, apja bölcs mondását ismételgette ("lassan járj, tovább érsz..."), amin ismerösei hatalmasat kacagtak volna, ha hallják, hiszen csigaléte ellenére öt eléggé hirtelennek, söt, idönként szertelennek látták. így viszont csigánk szépen, fontolva haladva, elérkezett a naaaaagynagy városba, ahol keresett magának egy nyugodt helyet, ahová - ház a seggén ide vagy oda, kert azér mégis kell alapon - befészkelte magát.

nap mint nap kicsoszogott a forgalmas részekre, nézelödött, meresztgette (szó szerint, bizony!) szemeit, figyelte a városlakókat, idönként furcsállotta is gyors, felületesnek tünö életüket.
néha meg is csóválta fejét - csigánál ez mulatságos jelenet - és bizonyára még dünnyögött is volna valamit bajsza alá...
...ha lett volna olyanja.

történt aztán egy nap, hogy találkozott egy lánycsigával.

- szerbusz?! - köszöntött rá. - hát te... mi járatban vagy erre?

a lánycsiga végigméregette, kicsit szemezett vele, aztán az univerzum vélhetöen leggyönyörübb hangján felelte:
- a városba jöttem, hogy megtaláljam a boldogságot.

- nahát... - mondta egy kis gondolkodás után hösünk.

majd újra, egy kis szünet után:

(a csigák mindig picit lassabbak)

- naháááát...

onnantól aztán már együtt laktak, éltek, és együtt figyelték maguk körül a forgatagot;
együtt ettek, együtt néztek karácsonyi üdvözlölapot az otthon maradt barátoknak, együtt kerestek síkosítót (csigáknak erre kifejezetten szükségük van!), egyáltalán:
együtt feküdtek,
együtt aludtak,
együtt ébredtek.

és együtt keresték, kutatták a boldogságot.

ahogy végül telt s múlt az idö, az eredeti terv elveszett, a cél lényegét vesztette. együttlétük során a dolgok megnevezése, a vágyak kimondása is lényegtelen lett (mondhatnánk, rutinból végzett ujjgyakorlat - a csigáknak ugyanis nincsen ujja)...

...mert miközben azt hitték, folyamatosan, folytatólagosan, s láthatóan örökké immár keresik a boldogságot, az együtt töltött idö, az átélt percek és hónapok során - nem láthatóan, hanem láthatatlanul, valójában és teljességében - már régesrég megtalálták azt.

így éltek ök, két csiga a városban,
a fiú,
meg a lány,
ölelésben, szerelemtudatban, biztonságban, burokban, bölcsen és öntudattal, reménnyel és nap mint nap újulással, egymást várva a hajnal elsö napsugarainál, s kiskanálnagykanál módon egymásba süppedve az éj beköszöntével (ami pedig, lássuk meg, anatómiailag nem egy egyszerü pozítúra csigák esetében);

nevetéssel, szeretettel, boldogsággal.

(s nem elfelejteni, hatalmas házakkal a seggükön.)

máig is élnek - mert ök nem halnak meg sose.


itt a vége - s ha nem vagy csiga, fuss el véle!