32

boldog harminckettedik születésnapot.
legyen igaza a cigányasszonynak, azt kívánom neked.

kari

hát, eljött :)

tavaly ilyenkor, mármint este, elmentünk ágival a templomba. egymás kezét fogtuk, egymás arcát néztük, és szerintem mindketten azt éreztük, igen, megtaláltuk az igazit.
aztán jött a január, február, teli reménnyel, aztán a márciusáprilis, teli csalódással. aztán a május, ciprussal és új erövel, új reménnyel, igaz nem szerelem, hanem barátság, ismeretség, jövökép tekintetében. meg persze ott volt szilvi, aki valamiért nem akart ott lenni mégse sose. tiszteletben kell tartani az ilyet is - legalább öszinte volt, nem úgy mint ági. köszönet érte.
aztán jött a nyár, benne sok új munkalehetöség, meg néhány új ismeretség, egy brazil (debreceni) szappanoperával füszerezve, amint tényleg csak mosolyogni lehetett, ugye nem baj hogy ezt elárulom?
volt lisszabon, mennyei, gyönyörü város, mélyülö barátságokkal és egy-két újjal... majd jött augusztus, a látszat, hogy van munkám otthon, meg a sziget, és a blues színpad elötti egymásbasüppedés, ami tartott egy örökkévalóságon át - lehet, hogy ezért nem tudott örökre tartani? nem tudom, de neki se kellettem, mármint úgy igazán.
szerencsére ö is elmondta, öszintén, és bár egy kicsit késön, hiszen ahhoz képest amit érzel, minden "nem" késön jön és fáj... de tiszteletreméltóan konzekvensen. legyen eröd a saját utadhoz, döntésedhez.
ezzel együtt múlt el aztán októberben a munka is, meg az otthoni jövökép is. nyügösen fordítgattam itt magamban, közben számoltam jajdelelkecském romjai közt pislákoló fényeket, kerestem a reményt, a kilátást. bokszolóra mondják, a kötelekben lóg, jobb híjján. valahogy úgy.
és mikor nem vártam volna, teremtek itt nekem hirtelen barátok megint. köszönöm, kinga, meg neked is, örök ildikó... s mindenki másnak, aki nem is tudott róla, hogy mennyire itt "van" nekem.

végül jött december, vele tanja. nem tudom még, mi lesz ebböl, az idei vegyessalátát és lelkemet firtatva inkább nem foglalnék jövöképileg állást. fáradt lettem, azt tudom... de furaképp energiát is leltem, reményt, mégha másfelé is mutat, mint amit tavaly ilyenkor reméltem volna.

személyes kívánság? hogy aki az említettek közül, beleértve magam is persze, egy adott pillanatban idén rossz döntést hozott, ne bánja meg... aki meg jót, élvezhesse sokáig a gyümölcseit.

mindenkinek a legjobbakat, a kitartóaknak köszönöm a figyelmet, ígéreteim nem mindig tartottam be, de mint minden évben karácsonykor, most is javulást fogadok... ;)
egy kicsit még tartsatok ki, s ha vége ennek az örületnek egykét héten belül, ami az ünnepnapok körül képzödik, ígérem, soksokmindent bepótolok majd.
nyugi - fel fogjátok majd ismerni.

:* és boldog karácsonyt.

ghost town

a film jó, mármint olyan egyszer nézhetöen jó.

azt sugalmazzák benne einstein mentén, "Only a life lived for others is a life worth while", hát most nem riasztó a pasas? nemcsak fizikához értett - lehet, hogy nem kellett volna korán elhagyni a fizikusi pályát, és akkor most én is nagy filozófussá nöhetném ki magam az évtizedek során, lásd még feynman, vagy sagan, vagy mérö, bár ö matekos, de az még számit, huncut kacsintással az is fizika, csak az absztrakt formája.

anyway, a lényeg, hogy volt benne egy jó rész, megfelelö zenével. utóbbit tudnám most nektek - ha más is kell, irány a moziba.




kellemes adventi gyertyagyújtást.
jah, és tessék nyugodtan mást is hallgatni citizen cope-tól. szerintem kurrrvajó. :)

proof of life

teák lesznek még, jó sok, mondom azoknak, akik még járnak erre, és tudják, hogy járni fogok még arra ;)

élvezzétek addigis, helyettem is, a forgatagot, a karácsonyit; igyatok meg egy forraltbort az egészségemre a belvárosban, nézzétek, milyen melegek a fények kedvesetek arcán, csináljatok, szerezzetek vagy vegyetek valami apró szépet neki, csókot az arcára, szájára, hajába; az ö melege legyen, ami a hideg ellen véd, nem a kesztyü és sál.

és el ne tünjetek nekem.
megyek nemsokára újra.

marad minden másképp, ígérem :)

szolgálati közlemény

az biztos, hogy nem érkezem MOST a hétvégén.
az, hogy karácsony elött, után, vagy egyáltalán megyek-e, még kiderülöben van. inkább nem mondok már ezügyben semmit.
gond nincs, nyugi, csak dolog van. :)

többet még e héten. obama szinte kész.

adventico numero due

kedves naplóm,
tegnap goslarban voltam, ahogy mondják, az egyik legszebb karácsonyi vásárhelyen németországban - ami nem kismiska kijelentés, tekintettel hogy van itt azért olyasmi is, mint a nürnbergi, vagy a kasseli mesevilág, meg persze a szívemhez és helyileg is nagyon közeli göttingeni, ugyebár.


ennek ellenére azt kell hogy mondjam, kábé meg lettem gyözve. a virsli nem volt finom, viszont tök érdekes sütiket adtak, hógolyóformájú és -méretü, bár utóbbinál egy komoly felnött hógolyóra tessék gondolni. szaggatott aprósütemény-tésztából van összegörgetve, AZTÁN megsütve, elég vad a kinézete, mondhatni agyas - viszont nagyon finom töltelékkel (esetünkben: vaniliás, természetesen) illetve borítással (megintcsak esetemben: cukros-fahéjas) kapható. méretileg is kétpofára ettem.


egyik legföbb nevezetessége az amúgy a belváros több pontjából összefüggéstelen összefüggéssel összerakott karácsonyi vásárnak a fötér közelében található fenyöerdö, igazi, magasra nött fenyökkel, amik alatt embermagasságban járni lehet. olyan kis téli dzsungel, nah, és belül tele van aggatva fényekkel, a köbö negyedfocipályányi területen ráadásként kellemes forraltbor-légkör uralkodik, a fenyöerdö mélyében-végében egy kis bodegával, ahol a folyékony kedvcsinálót mérik. a hangulat nagyon romantikus volt, mellékelek egy ennek és illumináltságomnak megfelelöen giccses képet a belsejéböl is.


az idö túl hamar ment el sajnos, viszont sikerült még elcsípnem egy képet a városház kvázitetejéröl, a körbefutó csinos, tipikusan német házikók gyönyörü megvilágításából imhol egy kollázs.


nah, ennyi, kedves naplóm ;)

túdomtúdom, ez most egy ilyen békés, édicuki kislányos bejegyzés volt, túdom...
biztos a kellemes, ádventi hangulatom az oka, hogyegyemaszívem.

nyelvköszörülés majd jövö héten, i promise...
:)

diktátorok

szombaton este didi hívott meg, lakásavató buliba.

didiröl már volt e hasábokon szó, valahol itt. ö egy indonéz srác, aki évekig dolgozott együtt ildikóval és ezért jó ismerös lett, együtt a wolle nevü úriemberrel. történtsvala, hogy didi úgy döntött idén, göttingenbe költözik - e neves eseményt megünneplendö pedig hatalmas bulit csap, kábé 20-25 embert meghívva körülbelül azonos négyzetméterszámú lakásukba - merthogy a lakásból csak egy kisebb szobát bérel, a föbérlö egy egyetemista csajszi, aki mellesleg lengyel volt valamikor, most meg biológus.

a meghívottak illusztris körét gotam nevü barátja tágította, aki huszonéve járja a világot gitárjával, és ha emlékezetem nem csal, már eric claptonnal is dzsemszessönözött (ez nem a kontinentális reggeli egyik perverz fajtája, inkább úgy mondanám, szabad örömzenélgetés. just in case.) gotam valamiért azt hiszi, tudok énekelni, talán mert az egyik bulin pár éve véletlenül és meggondolatlanul belezendített a "summertime" címü örökzöld klasszikusra, én meg beindultam mint a gözmozdony, elöbb lassan, csikorogva, aztán meg egyre nehezebb lett volna leállítani. fokozta a helyzetet, hogy finoman illuminált állapotban leledztem, ergó utólag legalább letagadhattam mindent.

nemúgy gotam elött. azóta folyton kapacitál ilyen alkalmakkor, kommplíz, roberto, kommszing, tágas ölelö mozdulatokkal, mintha színpadra hívna, merthogy hangja nem túl sok van, viszont nagy szíve és örült gyors keze a gitáron, szinte nincs dal vagy stílus ami ne lenne benne az ujjaiban. érthetö módon kellö tisztelet is övezi övéi körében, és azért annak van egy bája, mikor ez az ö kedves, bár érdemtelen és hamis reményei mentén rád is kicsit alászáll, és huszonvalahány indonéz szem rád tapad, hogy nahát, ez kicsoda, a maria callas?

ehhez képest most is csak olyan számokat voltam hajlandó borzalmas falszett (ejtsd, herélt) hangomon elöadni, amiknek legalább enyhén kábé ismertem a dalszövegeit, nincs annál szánalmasabb ugyebár, mikor szinpadon hümmögni kell. anyway, a "stand by me" egész jól ment talán, és utóbb kicsit el is érzékenyültem, mikor ildikó, aki ugyancsak ott volt, szerintem titokban az én kedvemért kért sting nótát, amit aztán mégse énekeltem hangosan, mert egyrészt police volt (everybreath, ofkórz), másrészt valamiért úgy éreztem, aznap eleget szerepeltem, és inkább belemerültem egy indonéz sakkjátszma mélyenszántó bámulásába.

persze kicsit belébblendültem újra, mikor felhangzottak a "we don't need no education" örökbecsü akkordjai, pinkfloydthewall, hejtícserlívaszkidszalón, ami márcsak azért is megbor(z)ongatott, mert aznap olvastam újra az 1984-et.

(navárj, ezt elmesélem gyorsan. munkahely, mármint az egyik tanítási színhely. gyülölöm a pacákot, érted? gyülölöm. kisköcsög. írtam már róla? most vagy dézsávüm van, vagy írtam már róla. szóval nagy kisköcsög. folyton bicskanyitogató stílusban szól hozzám, herr roberto, mondja, mikor megjelenik az ajtóban, majd se kérdést, se választ nem várva sarkon fordul és elsiet a saját szobájába, hiszen én majd úgyis jól követem. mondom, kisköcsög - és nem azért, mert feljebb áll nekem, naponta vagy kétezerszer megyek egyik szobából a másikba, hogy segítsek neki meg a többi 12 munkanélkülinek összarakni a mappáját, szerezni melót, onlájn rakni a fényképét, vakarni a tökét, satöbbi. nem... csak a stílus, basszki!
namindegy, szóval összeszedett magának a csoporton belül egy kis baráti társaságot, és pénteken délután, meló végén ott csámcsognak nagyokat egymás hülyeségein. majd kezd érdekessé válni a dolog, ugyanis valahogy összehozzák obamát a világösszeesküvéssel, végül a science fictionnal, ekkor már füleltem a szomszéd szobából, ezügyben csúnyán otthon lennék ugyebár vagy huszonöt éve. végül jön egy megjegyzés, pont kedvencemtöl, hogy ö a sci-fit csak akkor szereti, ha reális, tehát a valóságot írja le. (ezen picit elgondolkodtam, hogy vagy hatalmas baromság, vagy nagyon decidált müértés. még mindig nem vagyok biztos benne egyébként. csak azért, mert nem szeretem, még nem fogom ab ovo hülyének nézni barátunkat.) majd jön a megjegyzés, hogy lásd "világok harca", meg az 1984, nah azok jók voltak. ki is írta, orwell? hmm, a világok harcát orwell írta?
persze nem bírtam magammal és félhangosan átszóltam a másik szobába: herbert george wells.
három másodpercnyi csönd, aztán vidáman csacsognak tovább, mintha mi sem történt volna. közben valószínüleg kikeresték a wikipedia orwellra vonatkozó részét, hmmm, ment a hümmögés, hmm, az biztos, hogy nem orwell volt, mert azt meg kell engedni, hogy ez itt nem áll a listában, hmm.
és hogyishívták azt az amerikai színészt, nah, mondjátok csak, aki rádióban adta azt elö, és mindenki megijedt?
orson welles, mormogom, már csak magamnak. röviddel késöbb felálltam, beszóltam, hogy kellemes hétvégét, és hazajöttem 1984-et olvasni.)

szóval orwell után a wall kellöképp élesen szólt, plusz a képek a filmböl a fejemben (bár, lázadás ide vagy oda, nekem még mindig az a jelenet tetszik a legjobban, mikor a csaj bemegy a bódéba és leszopja az ört, párdon máj kiejtés [excuse my french]), nah, akkor ott picit magamba szálltam, aztán elkezdtem gondolkodni elözö estén, mikor klaus volt itt, benyomtunk ugyebár mint már írtam pár abszintot, na és akkor idehaza visszatérve elkezdtünk beszélgetni diktátorokról, már nem is tudom mik mentén... hmmjaigen, kint felejtödött egy képregényem, "billy budd, kgb", a kgb elég sok árvaházban felnött gyereket rekrutált soraiba, és egy ilyen árva kölök titkosszolgálati életéröl készült realista, szép és okos képregény, szóval ezek mentén szóba került a kgb, és akkor eszembe jutott egy glossza, amit pár éve írtam a keletnémet kommunista diktátorról, walter ulbrichtról, akit utódja, bizonyos honecker gyámság alá helyeztetett kgb-s orvosok segédletével és így vette át a hatalmat effektíve, na és akkor erröl ment tovább a polémiánk klausszal, végül megmutattam neki a világtörténelem legbensöségesebb csókját, ideadom nektek is, hátha épp kaja közben olvastok:

hát nem finom?
naszóval ez erich honecker és leonyid brezsnyev, ahogy éppen védik a kommunizmus nemes szellemét a bünös, gaz imperalistakaptalista erökkel szemben.

brezsnyev amúgy édi nagypapa volt, nemrég jelent meg egy kitünö album róla, az öt évtizedeken át kísérö fényképész privát anyagából, olyan oldaláról ismerhettük meg a drága jó diktátort, hogy csak nah... hihetetlen, milyen figura itt ezen a képen, nem?


ö az, aki ellenzékiket öletett meg, aki szétlövette fél afganisztánt, aki majdnem elindított kéthárom világégést, akinek emberei szerte a világon gyilkoltak és eröszakkal gyámkodtak, akinek szavára a fél világ hallgatott, a másik fele meg odafigyelt.

itt csüccsen, keletnémet déderon fürdögatyában, slattyosan, csúfan, s eszembe jutnak volt barátom, gáspár andrás zseniális sorai egyik korai scifi novellájából, ahol a cégek szó szerint hatalmas vezetöi darukkal arénába helyezendöek, miközben testörjeik kint trécselnek, és aztán gyözzön a jobbik alapon bent a fönökök elkezdik felfalni, szó szerint megint csak, egymást, a végén a fövezér kiemelödik, mint valami hihetetlenül amorf, hatalmas szumóharcos, benne volt ellenfelei, akiknek biomasszája, emlékezete, magánhadserege és mindenféle területi igénye immáron az övé...

nah, valahogy így.

plusz persze ott van a kép kádárról emlékeimben, a kis, csúfosan szocreál konyhácskában, ahogy ül, talán valamikor 89-ben, röviddel halála elött. sic transit gloria mundi, gondolhatnánk... és hát valóban gondolkozni kéne, hogy kádár a gloria mundi része volt-e, együtt brezsnyevvel, a big brotherral, mármint az eredeti, valódi big brotherral, meg az összes csúf, déderon gatyás diktátorral, pinochettöl kabilán, szuhartón át egészen honeckerig.

hihetetlen, és mégis valós, hogy milliók, milliárdok hajlongtak nekik. féltek tölük. nézzétek meg mégegyszer annak a férfinak a képét fent, akitöl milliárdok féltek évtizedekig.

így féljetek, ha valami új diktátorféle jönne elö (megint).
mindig jusson eszetekbe, mennyire meztelen.

mennyire endéká déderon gatyás valójában.

---

mindez még arról egyébként, hogy pink floyd the wall (nah, az valóban gloria mundi), és a diktátumok szörnye...

[come to think of it, a fal volt talán a hatvannyolcas eszmélés utolsó valódi kapálózása. a nyárvégi mozgó világ (egy amúgy konstansul magas színvonalon, hihetetlenül jó sajtótermék!) rendkívül érdekes cikkeket szedett össze hatvannyolcról, eszmeiségéröl, tartalmáról, történéseiröl a világ különbözö pontjain.]

az általános igény a szabadságra valahogy átalakult az elmúlt évtizedekben. ma már mindenféle fenntartás nélkül adjuk ki legértékesebb adatainkat, ha valaki kellö számítógépes kapacitással és jogosítvánnyal rendelkezik, lazán megtudhat rólunk mindent, és utána életünket kicsiben vagy nagyban úgy befolyásolja, ahogyan tetszik neki. és ez nem scifi.

belegondoltatok abba, mi mindent tárolnak rólatok ma már adathálók?
hogy mit vásároltok, milyen gyakorisággal, ha például kártyával fizettek. mennyi és milyen szemét keletkezik, milyen gyakran fürdötök, mit és milyen frekvenciával esztekisztok, étteremben vagy otthon. a számítógéphasználat felfed kommunikációs szokásokat és szexuális preferenciákat, igen, nálatok is, lányok, hadd ne referáljak pszichológiai tesztekröl, amik elég hamar belönek benneteket azalapján, hogy milyen bulvárfényképeken idöztök el hány tizedmásodpercig. ha egy myers-briggs huszonvalahány kérdésböl csúnyán pontosan belö, szerintetek nem nyitott könyv mindenki akár két hét internethasználat után? szerintem igen.

de tovább. biográfia, orvosi adatok, üzleti élet, munka, biztosítás...

profiling, így hívják ezt. kellöen elegendö adatok összekapcsolása, és voilà, imhol a transzparens ember.

cégek arra használják, hogy tudatosabban reklámozhassanak. a soksok pontgyüjtö kártya, azt hiszitek tán, a ti javatokat szolgálja?
csak akkor, ha az automatikus fogyasztás, más szóval az etetés hívei vagytok.

s hogy egy kormány mire használja... nos, ilyenkor szoktak azzal jönni adatvédelmi ügyben optimisták, hogy dehát demokráciában...
németországban lehet, hogy nem kapcsolják össze az adatbázisokat csak úgy, a poén kedvéért. bár ezügyben is vannak kétségeim.

de magyarországon, például?

ha és amint megvannak a technikai feltételek, és megéri mindezt megtenni, vajon mennyire tudná politikusainkat visszafogni a demokrácia tisztelete?

naugye.

a lényeg, hogy manapság már egy diktatúra nem úgy fog felépülni, hogy odamegy a kgb (pontosabban ma már az szvr) vagy cia néhány okos embere (lásd még, a panamai szabó) és modern richelieuként belesuttogja a helybéli potentát fülébe néhány renitens szabadsághívö ellenfelének nevét, hogy azokat válogatott kínzások után kinyírhassa a helyi titkosszolgálat...

ma már szimplán ellehetetlenítik gazdaságilag, távirányítással. a világ másik oldaláról, jól fütött irodák mélyéröl.
befagyasztják számláit, ellehetetlenítik feljelentésekkel, perekkel, kommunikációs csatornáit megmérgezik, komplett, extra megszerkesztett weboldalakkal elterjesztik deviánsságát, végül rányomnak keveset a médiafigyelemböl, amelynek irányítása teljesen demokratikus eszközökkel, dehát gazdasági érdekek mentén történik.

mindezt a kiemelt figyelmet, juttatást, segítséget természetesen nem kaphatja meg csak úgy mezei diktátorjelölt.
az említett "logisztikai segítségért" cserébe komoly gazdasági árat kell fizetni. urán, gyémánt, olaj, repülötér, radarállomás, ilyenek. stratégiai szövetség.

kicsiben, magyarországon egyébként például választási szövetség, beruházási susmus, részvényindex.
ismerös?
esetleg jobban érthetö a nyárvégi titkos adatgyüjtési "hálózat"-botrány, és a riadalom, amit a hatalom mindkét oldalán keltett?

---

az egészet pedig azért mesélem, mert nemsokára itt a következö hosszabb bejegyzés, ami hetek óta készül röpke szabad percekben, obama gyözelméröl.
hogy mennyire hiszek abban, különbséget tudok majd felfedezni közte, és minden egyéb között, amit eddig láttam, hittem, reméltem.

vége lesz-e az önjelölt diktátorok korszakának, amely kiváltotta a született királyok évszázadait.

azért is kérdem, mert obama gyökerei afrikaiak. értenie kéne déd- és nagyszülei fájdalmát, a rabszolgasors, a modern rabszolgasor korbácsütéseit. meglátjuk.

viszont kenya nemcsak ezért híres.

sok indiai bevándorlóról mesélt nurein barátom. akik persze elsösorban az alja munkát végzik, mint általában a tömeges bevándorlók kasztja mindenhol... de öntudatosan, kultúrájukat megörizve, ápolva.
(mint általában a tömeges bevándorlók kasztja mindenhol.)

afrika délkelet-ázsiával jobban összefügg, mint azt mi európai szemmel felmérni lennénk képesek.

amivel visszatérek a kör elejére, bezárva.

pink floyd után ugyanis gotam rázendített egy tradícionális indonéz számra, és ahogy a sors, a véletlen akarta, egyrészt felismertem, másrészt ebbe az egész kerge, örült, diktátoros-1984es flash-gondolatfolyamomba hihetetlen módon belepasszolt.

a denpasar moon volt az, egy darab, amit én magam a komponáló sabah habas mustapha cédéjén hallottam párszor. mustapha angliában él, és az indonéziai muzulmánok leszármazottjaként tökélyre fejlesztette az indonéz popzene, a dangdut müfaját, tipikusan arab, perzsa és afrikai elemekkel vegyítve. véletlenül került lemeze a kezembe pár éve, és ahogy zenei gusztusom szokta, rögvest megszerettem és megjegyeztem.

namost eztet tessék morzsolgatni nyelvetek hegyén:
afrika, indonézia, ázsiai arab ritmusok, örömzene, pálmák és tenger hangjai, szabadság, pink floyd, gyözelem az igazi big brother felett, honecker csókja és brezsnyev halála, obama dír miszter prezident, a remény egy piciny, apró kis szelete göttingen egy piciny, apró kis lakásában, tizenvalahány indonéz zenész körében, gotammal, aki rámvillantja széles mosolyát, ölelö mozdulattal hív, kommplíz, roberto, kommszing...

az ilyen intenzitásokért érdemes élnem.
az ilyen körök miatt.
amik bennem zárulnak.
ezekért éri meg az összes köztes fos, amit a hülye fejem rak össze amúgy.

pont.

slow recovery mode on.
egyre jobban.

poszthelyettesítö :)

hát ez nem jött össze :)

megint egy olyan hét, mikor a való világ fontosabb volt vezetésednél, kedves naplóm.

de töszavakban azért, hogy meglegyen mementoként: szerdán megnyílt a göttingeni karácsonyi vásár, és rögtön ki is használtuk a helybéli magyar közösséggel úgy nagyonjól :D
azóta is érzem azt a féltucat cseresznyés forraltbort, amit magamba öntöttem, és a hangulat is hihetetlen jó(lesö) volt, hála kingáéknak is. kingát már mondtam, nem? mármint hogy squash, meg okos, meg napelem, meg magyar. szerintem valamiért azt hiszi, hogy jófej vagyok, és ezért keres még akkor is mindenfajta programjavaslattal, mikor már rég mérgesen legyintenie kéne, merthisz oly ritkán vagyokvoltam errefelé... ;)

annnnyway... amúgy rohadt fáradt vagyok, rendszeresen keveseket alszom, és egyébként se vagyok túl jól... de képzeljétek, egy helyi némettanár leányzóval csütörtökön leültünk beszélni egy e-learning projektröl, majd megbeszéltünk egy pénteki közös ebédet, majd lett (abból is) közös weihnachtsmarkt, azaz karácsonyi vásár, meg este jött klaus, aki barát, és szétitatott velem még további négy vagy öt abszintot, nemszámoltam... és szombatvasárnap meg (egészen idáig) taníthattam. elvileg vasárnap éjjel indul végre HAZA a vonatom, de aztán rájöttem, hogy még millió dolgom akad errefelé, nemutolsósorban asszem a fordítást is inkább itt tudom jó szép magányosan befejezni, mint állandó budapesti figyelemelterelésekkel füszerezett kinizsi utcában, úgyhogy mivel alapvetöen teljesen nyugodt és szép otthoni prekari napokra készülnék, most inkább itt maradtam, ledolgozom a maradék két hetet, a pénz is jól jön, aztán majd 15.-én megyek véglegesen, lehet melegíteni a billiárddákót, gyuszi!
(jaj.
ezt most nem kell ám direkt félreérteni, igeeen?!)

a némettanár leányt csak azért hoztam egyébként fel, mert tegnap fogta magát és beült a tanfolyamomra, pedig nem is feltétlen érdekelte a téma (videók vágása pécén) (oké, haha, vécén. laptoppal az is egy opció), viszont elözö este kicsit túl intenzíven tanácsolgathattam neki dolgokat az aktuális kapcsolata mentén, ami pár hónapja már megromlott, és láthatóan nem akart megmaradni benne, én pedig saját tapasztalataim mentén is jeleztem, miért nem érdemes várni arra, hogy maaaajd valamikor magától helyrebillennek a dolgok, merthogy a tegnapi tanfolyam során elég intenzív pillantásokkal méregetett, majd este kaptam egy sms-t, hogy most dobta ki az expasiját. szét fognak költözni, elég hamar. no komment. és ma még össze szeretne futni velem a karácsonyi vásáron, merthogy mindenképp átölelne, fene a gusztusát, depersze ami kedves töle, viszont kicsit félek, meg lelkiismim is van, hogy itt beletenyereltem akaratlanul és kéretlenül valamibe, pusztán mert pár sztorit elmeséltem a saját életemböl... :/ okés, tudom, hogy ez az ö döntése meg lépése... de mi van, ha valami elvárás irányomban áll emögött? én nem azért mondtam neki azokat, amiket, merthogy...
namindegy.
úgy tünik, többet lát belém, mint ami vagyok, vagy amit most épp szeretnék.
vagy én nem bírok mostanság a tesztoszteronjaimmal... :D

ha ma este berúgok, ezt talán tisztázzuk is majd, oszt ha alkeszmámorban kapok egy puszit, hát istenem. a lényeg, hogy tudni kell mindig, hová érkezünk meg egymás életébe... és nem akarom elkövetni többé azt a hibát, hogy olyasvalakibe legyek szerelmes, aki még nem zárta le az elözö pasiját.
hadd legyen már úgy, hogy ÉN kellek valakinek. nem valaki helyett, mellett, miatt... hanem magamban, okés? minden felvállalt konzekvenciával.

igaz, akkor viszont most ezt épp lehet hogy nagyon is komolyan kéne vennem?
hiszen ennél jobban konzekvenciát felvállalni nemigen lehet, lol :)

nah, annnnyway.
egyelöre vár a munka. oszt a többit majd meglátjuk.

van egyébként ide a blogra pár szöveg elökészítve a tarsolyban vagy félig készen, csak még nincs idöm/lehetöségem kidolgozni rendesen. jövö héten, maybeyes, maybeno.
okés? :)

üdvözlégy az idelátogatóknak, és akik december közepétöl majd otthon lesznek nekem is, azokkal majd keressük egymást - jár nekem pár tea, mackó, ajándék, puncsszelet, fehér csoki, könyv, akármi :D

már csak két hét, és megy a szén, csúúúúszik...!!!! :)))


pusszantás mindenkinek.

vasárnapeste

"jajjj te kis te :D"

életem egyik legszebb bókja... :)))

---

többet majd a napokban.

jó hétkezdést, everybody.

max payne

miközben itt dolgozgatok, futott a háttérben a max payne, új film, meg ne nézzétek, viszont volt egyszer néhány éve egy 72 órám, amikor belesüppedtem a finnek játékába, max payne 2, azóta is a legatmoszférikusabb, legjobb gameplay számomra, amit valaha megél(vez)hettem, sötét volt a szobában, magamra zártam mindent, és három éjjelnappal, alig megpihenve szaggatott lélegzetü alvásokkal irányítottam maxet végig a pályákon, élveztem és féltem, ittam a teát, a szemem merev csölátással figyelte a terepet, magas házak sötét zúgait kutattam ellenfelek és nyomok után, löttem és menekültem, próbáltam megoldani a bünügyet, és szerettem, szeretkeztem... nem tudom, iszonyúan TELJES játékélmény volt, hiperreális, szmogos, sötét, esös, bladerunneros, csak még embertelenebb és semmirekellöbb környezettel, plusz a zene, nahát a zene, az valami hihetetlenül odavágott, és volt még az a szám, nah, attól bevéreztem, poets of the fall, late goodbye, a mai napig megremegtet, imádom, csontjaimig hatol, erö, szépség, erö, szerelem, fájdalom, szépség, erö, erö, szépség, remény - itt van nektek.

full hangerö.

aztán remegjetek velem.

1119

btw, on the subject:

mégis, mért tartják zárva a benzinkutak vécéit?

mitöl félnek?!?!?!
hogy valaki aljas módon és hátsó szándékból majd jól kitakarítja nekik?

elsö ikea-poszt - amelyben virtuálisan elfoglalom a klotyót

szóval olvasom, péntek reggel madárpók-riadó volt a boráros téren.

madárpók!

így néz ki, például:

jelzem, nem az én kezemben.

ha az én kezemben lenne, nem lehetne éles fényképet készíteni róla.

az intenzív remegés végett.

anyway.
a hír arra a félelmemre emlékeztet, amely rendszertelen gyakorisággal bukkan fel bennem, amint elmegyek vécére.

máris mondom.

nem tudom, hogy kiskoromban rámszólt-e valaki, ne olvassak annyit a vécén, mert felnött koromra lesz szép nagy aranyerem - de tekintettel rá, hogy nemritkán éppenhogy may károly (alias karl may) vadnyugat-történeteit olvastam, akkoriban az aranyér mint jövökép kifejezetten pozitív tartalommal bírhatott rám, úgyhogy nemhogy elriasztott volna nyugodt tevékenységemtöl, hanem éppenhogy bátorítólag hatott (talán azt hittem, minél tovább ülök vécén, annál nagyobb lesz az aranyerem késöbb...
well... come to think of it, bizonyos szempontból lehet hogy volt ebben önkéntelenül is ráció. reláció.)

szóvalhogy nemtudom... az aranyér-ígéret nem rettentett talán eléggé el, és mivel szüleim is szerettek volna idönként könnyíteni magukon, elképzelhetö, hogy idövel igen idegesen tekintettek egyszem fiacskájuk könyvtári alakításaira a budin, úgyhogy kitalálták, valami újjal (új-jal. nem ujjal!) kell elüzni onnan... s meglehet - ezt ma már nem tudom rájuk bizonyítani - véletlenül kicsúszott valamelyiköjük száján, hogy a vécé hátsó, sötét, sose elegendö mértékben portalanított részében garantáltan található egy hatalmas pók.

namost.

nem vagyok entomológus.
de ha pók lennék, biztos jobb dolgom is lenne, mint emberek segge alá mászni szarás közben, már elnézést a szaftos kifejezésmódért, de beszéljünk kertelésmentesen.

pontosabban viszont... nem tudom.

kiskorában, kellö elöképzéssel horror és scifi terén, azért irritáló kilátás az egész.
sose voltam pók, és másbéli minöségemben se gondolkodtam még ezeken el. de a lényeg ott marad... hogy valahol, valamikor, életem során, egyetlen pillanatra is akár, de hihetönek tünt, hogy OTT lakik egy pók, minimum akkora, mint a fejem, aki irgalmatlanul seggembe harap, ha túl sokat ülök ott, és oktondi módon a hátam mögötti neszezést figyelmen kívül hagyva órákig olvasgatok holmi aranyeres may károlyt.

képzeld el, kedves olvasóm, hogy leülsz a vécére.

ülsz már?

na. ne fárassz.
te is jársz oda, jóesetben minimum naponta egyszer.
beszéljünk róla nyíltan, itt az interneten nem figyel senki.
bevállalod?!

tehát.
leülsz.

ilyenkor mit csinálsz?

mármint túl a dolog érdemi részén...

oké, idegen helyen körbenézel, basszus, nem hagytak itt semmi olvasnivalót?
saját helyen meg elborzadsz, hogy elfogyott kedvenc újságod, kénytelen vagy huszonharmadik alkalommal elolvasni az ob tampon használati utasítását, hogy ne unjad el magad... persze ki tudja, lehet, hogy a legutóbbi literátus vészhelyzet óta javítottak valamit a képeken, vagy szexisebb lett a szöveg benne, úgyhogy ez mégcsak nemis a legrosszabb opció.

(persze ez csak akkor müködik, ha van nö a házban, és hozzátartozó tampon az illemhelyen.
a tampon egyébként egy érdekes dolog - egyszer a fülembe dugtam kettöt és úgy mentem ki ijesztegetni a szomszéd kislányt.
mindketten túléltük, bár igen rigorózus apja volt.
hagyjuk, mert összezavarlak benneteket. tehát.)

merthogy mi van még?

hiszenugyanis az a baj, hogy nem lehet csak úgy kiszólni másoknak, hogy ugyanmár dobjanak be egy újságot, mert épp nincs semmi kéznél...
egyrészt félreérthetik, hogy ezek szerint kifogyott a papír - és ugye ilyenkor mégsem a legújabb cosmopolitant illik betolni a küszöb alatt. (bááár...)

másrészt a "nincs kéznél semmi" és a hosszú várakozás más folyamatokat sejtethetne, mint amit normálisan végezni szoktak illemhelyen. mondhatni, illetlen dolgokat.
arra meg most milyen magazint adjanak be neked?
playboy?
playgirl?

tudják ök, te mire buksz?

és kitárt ajtónál folytatott hosszas értekezés a következö év felülértékelt nobel-díjasáról sem éppen társasági nyitottságod bizonyítja.

ezen felül meg... ki az a hülye, aki a lakás egyetlen vécéjét okkupáló embernek olvasnivalót visz, hogy az még jóóó sokáig elfoglalhassa és másodlagos büzzel további órákra használhatatlanná tegye az illemhelyet?

na ugye.
más olvasnivalóra itt tehát az ember nem számíthat, ne tessék hát megütközni a tamponleíráson.

nade.

ülsz tehát ott, kedves olvasóm... mit sem sejtve a hátul zajló folyamatokról...
(mármint a vécé mögött, nem felett...)
...s olvasod az olvasnivalót...

és egyszercsak...

egy nesz!

mozgás!

millió gyors láb szörmentén felkapaszkodik a falon mögötted.

HALLOD, hogy ez egy nagy példány.

az, amelyik felfalja a szeretöjét...

vagy nem, nem... a gyerekeit!

söt, nemis. a gyerekek falják fel a mamájukat, miután belefúrták magukat a potrohájába...



áh nem. fenéket.

EZ EMBERT ESZIK!!!!!

(screaming voices in the background now!)

nos. miután tehát ezek a gondolatok végigfutnak agyadon (ki a franc képes ezek után még az ob tampon tökéletesen ellazult testtartásban történö felhelyezésén bambulni?!), mint a filmeken, lassan de biztosan megfordítod rettegéssel telt arcod, s hátad mögé kukucskálsz.

és imádkozol, hogy ne nyolc darab hatalmas szem nézzen rád vissza.

hidd el, kedves olvasóm: nem szeretnél vécézés közben a hátad mögött nyolc darab szemmel találkozni!
(ehm... oké, ezt a mondatot most lehet hogy át kellene mégegyszer fogalmaznom?)

mindegy. a lényeg, hogy várod a sokkot, az emberevö pókot, aki jusztamente csak arra a pillanatra várt, hogy rápillants, és máris rád ugrik, majd belemélyeszti hatalmas rágóit egyetlen kedvenc sejehajodba... fenekedbe, nah!...

megvan?

hogy mit?

hogy most neked is fóbiád lesz vécézni?

hát... szívesen :)


szóval, mikor olvasom a reggeli hírt, hogy otthon megtalálták ezt a madárpókot, amelyik egyébként nem egycentis foggal bír, hanem jóesetben rágókkal, és nem halálos, bár persze nem túl csinos egy kisgyerek dupla akkora jobb kézzel mint ballal... akkor ami viszont komolyan riaszt, az az, hogy az egyébként nem túl vészes arachnofóbiám ilyen hírek hallatán mindig elöjön pár napra, és a fent leírt problematikák mentén gondot okoz a nyugodt vécére járás.

mi?
gusztustalan téma?
affenéket. hát ti is jártok oda, nem?

max nem olvastok annyit közben, mert sok a pók, vagy van kényelmes szék a lakás egyéb pontjain is. kedvenc rendezöm, kevin smith meséli egyébként, hogy ö is ilyen "harminc másodperc kaka, fél óra olvasás" tipus. és lám, milyen jó filmeket csinál, egyikben sincs két centinél nagyobb pók például.

igaz, neki van már aranyere is, pedig velem egykorú.

---

ez az egész egyébként csupán azért roppant nyugtalanító, mert december 1-töl én a boráros tér mellett fogok lakni.

és egy örült madárpók-tenyésztö a fölös darabjaitól láthatóan az ÉN vécém hátsókertjében akar megszabadulni.

basszus!

József Attila: Az a szép, régi asszony

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezõk mellett, ha sétálgattunk párban,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném; nem szeretni,
Csak látni szeretném õt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint õ maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az õszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integetõ fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.

blues

kettö dolog; nem, három.

ad egy, mélyen bele vagyok szakadva megint a fordításba. fény van az alagút végén. az, hogy dolgaim most idekötnek mégis göttingenbe, és emiatt kimarad egy hét budapest, bármilyen sajnálatos is, de kifejezetten mosolygósan élem meg. rendbe tudok hozni pár nyügös izét a hét végéig, és november végén annál nagyobb megnyugvással indulok haza.
(milyen jó, hogy legutóbb megígértem, nem lesz több befelé fordulós poszt :)))
így bízz meg egy férfiben, hiheha.)

ad kettö.
készül egy projekt, ha lesz idöm még picit bibelödni vele, karácsonyi ajándékként minden hüséges - és mivel inkonzekvens vagyok, hütlen - olvasóm megkapja. :)
én mindenesetre már most örülök neki, ráadásképp régen dédelgett álmom és egy idei praktikus ígéretem végére is teszek vele pontot.

ad négy, blues.
ha valami kihozott az elmúlt hetek picény gödreiböl, az a blues volt. nagyon sokat (nem. NAGYON SOKAT) hallgattam. ezt úgy tessék elképzelni, hogy heti 30-50 órában, különbözöeket. határértékeket, standardokat, mindent. belesüppedtem wim wenders, mike figgis és clint eastwood dokumentációiba, elzarándokoltam a mississippi-deltába, lélekben persze, gitárommal a kezemben, megsímogattam néhány sírkövet és belehallgattam füstös bárok bánatfelhöibe is.

bakker, azt az eröt...

namindegy. csak ajánlani tudom.

és most, amolyan konklúzióként... - tadaaaam - szeretném megismertetni veletek (talán e blogon nem is elöször?) a blues abszolút koronázatlan királyaként azt a zseniális zenészt, aki szememben (fülemben) túltesz mindenkin, aki ezügyben játszott, fúziózott, élölegendáskodott, vagy csak kirándulóban volt nekem az elmúlt pár héten:

joe bonamassa

adnék egy klippet... aztán én itt most vissza is vonulnék.
nincs már mást mondanom :)

hölgyeim, uraim:

joe bonamassa - reconsider baby.

the day after tomorrow

kicsikét befelé fordulós lett a blog az elmúlt hónapokban.
nem mondom, hogy nincs védhetö oka, mert van, nemkevés is akár, de valahogy nem tetszik már így.
kesernyés lett, sértödött, nyafogós is helyenként. és kell ilyen, továbbra is gondolom, egy pasas életében is, de valahogy nincs mostanság már rá érkezésem, nem akarom ezt már, már nem ezt akarom.

betöltötte funkcióját most is, mint egy hihetetlenül hüséges társ, idén épp a lelki szemetesláda funkciót - nemegy valóvilágban velem találkozó (vagy nemtalálkozó) fiaskó köszönheti neki például, hogy nem üldöztem ki baltával a világból :DDD (najó, nyugi, nem vagyok azért ennyire vérengzö... késsel, nem baltával, ehhehe) - és valahogy ideje volna megint a valósággal foglalkozni, nem a belsö sakkjátszmákkal.

talán valahol lentebb mintha már írtam volna, csaba felrótta valamikor idén, hogy feltünt neki, mennyire magamba fordulok, elveszett belölem az egyszerü rácsodálkozás és érdeklödés mások iránt, ami régen annyira jellemzö volt rám, és ami summázta mindazt, aki lettem, vagy akit megkedvelt.
igen...
és nyílván itt is lenne védhetö ok. akinek két-három éve úgy alapjában NAGYON nincs rendben a lelke, az azért elkezd kicsit kevesebbet foglalkozni másokkal.

de - védhetö ok ide vagy oda, nem akarok ebbe beleposhadni.
másképp, másba akarok ezentúl beleposhadni! :)

lampedusa mondja a párducban, ha azt akarod, hogy minden változatlan maradjon, ahhoz mindent meg kell változtatnod.

ez elsö blikkre persze nagy faszság...
de van benne ráció, ha sokat gondolkozol rajta ;)

nos, anyway. nem akarom azzal áltatni magam, hogy ez

a) egy felismerés,
b) ami bármiféle változáshoz vezet,
d) mely hamarosan meg is látszódik majd, például itt e hasábon is.

azt viszont szeretném, ha megint azok a dolgok kerülnének túlsúlyba, melyek közül zamattal válogathatnék a jobboldali best of-szekcióba. kicsit riasztó, hogy az elmúlt fél évböl nemigen juthatott oda be semmi...

szóval... hajrá.

kilégzés.

belégzés.

aztán ezt most még egy jó párszor.


óóh, és csend; és figyelek. picit. talán majd megint egyre többet. kifelé is.


az eredményekröl majd itt lehet meggyözödni.
s szabad figyelni, ellenörizni, beszólni, emlékeztetni.

köszönöm a türelmet.
eddigis, addigis.

:)

maybe tomorrow

1028 - szar hónap szar vége

emlékeztek még a múltkori posztra a párhuzamosan létezö világok milliárdjairól?

nos, úgy tünik, az imént néhány millió eltünt elölem, mint lehetöség.

és ez hihetetlenül fájó veszteség éppen, és nem tudom, hogy mérjem fel, nemhogy azt, hogyan éljem meg.

egyetlen reményem van; ezek mentén az örök remény.
hogy minden döntésünkkel (vagy helyettünk meghozott döntéssel) újabb milliónyi lehetöség tárul fel.
remélem, idövel kitisztul a kép.


---

postscriptum.

internetem és telefonom még mindig nincs.
a hütö továbbra is szar.
650 eurót szabad fizetnem a tavalyi fütésszezonra pluszként, egy héten belül. összesen ezzel havi 150 euróra nött csak a fütés.
az itteni (magán)betegbiztosítóm nem fogadta el utólag a felmondásom, tekintettel hogy külfödre távozom/távoztam, elvileg speciális felmondási jogom volna. ezért most 1400 eurót követel, utólag.
a lakbérem felment 760 euróra. miközben még mindig nem tudom eldönteni, hogy felmondjam-e.
a ciprusi utamon meglátogatott konferenciát utólag nem ismerik el. lehet, hogy vissza kell majd fizetnem az eu-nak 1200 eurót. körülbelül ennyibe kerülne perelni is öket.

valamint ma nap közben tréfás kedvü barmok ellopták a postaládám fedelét.


mindez október 28.-án, így, ömlesztve.

gyülölöm ezt a napot.

1025

kaptam sms-t, és köszönöm :)

cserébe mindenkinek, aki még idejében idetéved: nem elfeledni, ma éjjel egy órával többet alhattok, háromkor tessék felkelni és azonmód visszaállítani az órát egy darabbal.

pontban háromkor, mert különben szétrobban az univerzum tér-idö-kontinuumjának vákumszivattyú-transzponderja!
pont eggyel!

najó.

vagy kettövel.

(de a hétföi galibáért akkor nem állok jót!)

tisztítókúrás

fáj a fejem. tisztítókúrába kezdtem, a lehetö legoptimálisabb idöpontban, mikor szorongatnak a fordítási határidök, amúgy is keveset alszom, és a ködösítö idöjárás (itt kint csak az idöjárás ködösít...) megadja a fronthatás orvosom és gyógyszerészem által ilyenkor ajánlott, napi 24 órában maximalizált agyhasítását.

mikor érkezésem másnapján kinyitottam a hütöt, örömmel konstatáltam, hogy bár szekunder feladatát - kint hátul a fal fütését - ideális hatásfokkal végzi továbbra is, primer funkcióinak immár nem nagyon, ejtsd semennyire se tesz eleget, azaz a belsö tér hütését nem vállalja többé.

konkrétan huszonkét fok volt benn, esküszöm melegebb, mint a hálószobám.
(sok szempontból.)

a hütö garanciája körülbelül nyolc évvel azelött járt le, hogy tizenhat évvel ezelött ajándékba kaptuk - ergó azon, a felfedezést követö éjjeli álmom, miszerint megoldásképp csak kihúzom a faltól és egy csövecskébe vizet töltök, nem applikálható, és mint idea csakis a minden bizonnyal folyamatosan szivárgó mérgezö hatású freongáz számlájára írható... come to think of it, mint esetleg a fejfájásaim is?

a vicc az, hogy a mélyhütö része viszont továbbra is zseniálisan hideg, például egyrészt komoly gleccsertócsa keletkezik lábánál, ha egy éjszakára nyitva hagyom az ökoszisztémát lezárni hivatott alsó ajtót, másrészt olyankor belül karvastagságnyi alaszka-jég rétegzödik, minden deltás föcím-sarkkutató megirigyelhetné. a kérdés ezekután csupán az, mit kezdjek a mélyfagyasztott szarokkal, hogy komplett kikapcsolhassam az egészet, és utána (valamint kis tisztítás, belerúgás, egynémely indián esötánc és kéthárom, isteneket elvörösítö ima mormolását követöen) remegve kapcsoljam be újfent, mondván hátha megkönyörül rajtam és nem szükséges a maradék itteni pár hétre hütöt szereznem.

igen, tudom, megoldást jelenthetne ilyen idökben az ablakpárkány - sajna földszinten lakom, a helybéli macskák tuti felzabálnák a tegnapi pörköltömet, azért van annyira jó mint egy bolgár feliratú whiskas, a hütötáska pedig azért nem jó ötlet, mert már így sincs hely a lakásban hogy sétáljak, akkor hova tegyek hütötáskát? és különben is - nem igazán látom az okcidens csúcstechnológia szellemét abban, hogy mélyhütömet azon célból tartsam fenn, hogy az ott lehütött aksikat tegyem hütöládába, a tényleges hütöszekrényt kiváltva ezzel.

valahogy olyan lenne ez, mintha ottról kocsival mennék a legtávolabbi p+r parkolóba, hogy onnan bkv-val hazajöjjek.

nah, csak hogy jelezzem, mikkel kell itt nekem megküzdenem minden áldatlan nap.

azóta a teámba tartós tejet csepegtetek (emlékezzünk: tisztítókúra), a mustárt levegöztetem (a mustárgáz kevésbé gyilkos talán, mint a freon), az egyre virgoncabb gombákat és penészfoltokat idönkét bepermetezem hipóval, és igyekszem ignorálni az éjjelente kihallatszó gyanús hangokat és fényeket.
ha pedig minden jól megy, jövö héten leengedem a fagyasztót, és meglátjuk, mihez viszem hütöszerelés szintjén.

---

további örömforrás, hogy immár negyedik napja nincs otthon internetem és telefonom, igaz, ezt tényleg kizárólag saját számlámra írhatom, mivel botor módon azt hittem, amikor az itt-nem-létem mentén spórolást szándító tarifacsomagváltásnál megígérte a telefonközpont kedves nöi hangja, hogy "gyakorlatilag szünetmentes" lesz az átállás, akkor elfelejtette közölni, hogy t-coméknál a "német vs. valóság" szótárban a "gyakorlatilag szünetmentes" megfelelöje a "kábé egy, uszkve kettö, maximum három hét".
mindezt persze csak a megrendelés visszavonhatatlansági idöpontján túl, és harmadik telefonra sikerült konkretizálnom.

másrészt viszont talán jobb is, hogy nincs net, legalább nem vonja el a figyelmem a munkától semmi.

khmmm.

rájöttem amúgy, hogy a depresszió egy igen kemény és szelektív formájával viaskodom, a hosszabb analízisra képes lennék, de megkíméllek benneteket ettöl. az élet zajlik, ez a lényeg, és remélem mihamarabb kiheverem a fentieket is.

ha most légyszi küldene valaki egy marék lóvét, kevéske kindercsokit és egy szeretetteljes sms-t, már jól is lennék... :)

itthon

itthon, igen. itthon.

és most nem olyan, mint szeptemberben.

az implikációkon gondolkodom. most asszimilálódom.

köszönöm, akinek.

a héten jelentkezem.
most sürgös fordítanivalóm van.

igen, még mindig... :(

kvantumglück

van olyan világ, ahol...

...szokom mondani.

science fiction-ban edzett elmeként a könnyen érthetö bonyolult folyamatok szerelmese lettem már kiskoromban is - ilyen lett számomra a relativitáselmélet (minden relatív!) és a káoszelmélet (a lepke agyoncsapja japánt!), együtt a magyarelmélettel (szíriuszról atlantiszról marsról afrikából jöttünk [ez jó, ez utóbbit megtartjuk... minden ember afrikából jött, in the end... vagyishogy in the beginning... nah, anyway.]) és a pasikategóriáimmal.

viszont ami a leginkább megfogott, az a kvantumelmélet, benne a schrödinger féle kísérlettel, melynek lényege, hogy bezárunk egy macskát egy dobozba és kinyúvasztjuk megvizsgáljuk - miközben vizsgálatunk maga megakadályozza, hogy semleges vizsgálatot végezzünk. a dolog úgy müködik, hogy amikor valamire ránézünk, pusztán a nézésünk, tehát a fény, amin keresztül kölcsönösen vizslatjuk egymást azzal a valamivel, szóval pusztán ez a nézés/fény annyi energiával bír, hogy egy picikét eltaszítja a vizsgált akármit eredeti helyéböl. ez egy macska esetében nyílván nem túl nagy távolság - istenem, hányszor szerettem volna, ha rudi csupán a nézésemtöl picinykét odébb mászik másfél méteres szétterültségével, hogy esetleg én is odaférhessek még a kanapéra, egyemaszívét :) de persze nem - viszont egy elektron vagy más elemi részecske akár teljesen más állapotba, létsíkba is kerülhet, nemhogy pozícióba. ergó nem lehet igazán meghatározni valaminek a helyét térben és idöben - mert az ezirányú vizsgálódásunk már át is helyezi abban a szempillantásban az izét máshová.
[ezt hívják a szaknyelvüek határozatlansági relációnak]

namost.

(nyugi, mindjárt.)

ha a határozatlanság idöre és térre vonatkozik, és mondjuk tudatos "nézéssel", ejtsd "vizsgálódással" változtatható - a tárház végtelen!
képzeljünk el egy embert, aki a nézésével valóban odébb tud helyezni egy macskát képes arra, hogy tudatosan befolyásolja a világi, materiális dolgok menetét, térben és idöben! hol erre, hol arra - ahogyan neki az jó.
eddig megvan? miszter szuperhös, hiró, vagymi.

ha ez az ember a valódi (nélküle lefolyó) eseménysort (pl. a macska tovább alszik a kanapén) tudatosan manipulálja, "ránézéssel" megváltoztatja (pl. macska felébred, nyújtózkodik, ásít, szemrehányóan néz, majd odébb kuporodik, és továbbra is szemrehányóan néz, és csukódik a szeme, de még mindig szemrehányóan néz) akkor ezzel létrehoz egy alternatív történést.

nade!

(és most jön a csavar)

ettöl a "vizsgálattól" még az eredeti történés továbbfolyik! valahol, nem a mi világunkban, létezik olyan verzió, ahol baszik rám a macskám és édesdeden alszik tovább, akármennyit stírölöm. miközben a mi világunkban, ugyebár, ásítozik, ... satöbbi.

és a vicc az, hogy ez a két létsík, ez a két történés, ez a két univerzum egyszerre létezik tovább innentöl!

úgy tessék elképzelni, mint egy ágasbogas fa: elindítod reggel az életed, és meghozod apró és nagyobb döntéseid, lépéseid... de azokat csak TE érzékeled úgy, hogy megtörténnek!
valójában reggeltöl fogva, azzal kezdve hogy melyik zoknidat húzod fel elöször, párhuzamos világok milliárdjai teremtödnek és ágaznak szanaszéjjel, ahol valami apróságot éppenhogy egy picikét másképp csinálsz... majd a következö elágazásnál megintcsak kettéágazik, vagy akár többfelé, a döntéslehetöségek számától függöen... és ez mindmind egy új világot kreál, ami ugyanolyan, csak épp egy piciny pontban lett más... beláthatatlan hatással!

lehet, hogy van olyan világ, ahol a nap végén döntéseim egyvelegeként elüt egy autó (ez akkor az ágasbogas fa egyik speciális gallya lenne), és lehet, hogy van olyan világ, amiben megtalálom életem párját, plusz nyerek a lottón és minden earl grey finom volt aznap. (ez meg egy naaaagyon speciális gallya lenne...)

a lényeg, hogy erröl mi itt persze csak elmélkedhetünk, nekünk mindig az aktuális világunk tünik az igazinak. abban a pillanatban, hogy egy döntéssel vagy történéssel elágazódunk, a másik világról már nincs tudomásunk, az tölünk és tudatunktól függetlenül müködik tovább...

egyszerü lenne persze azt gondolni, hogy amit nem döntünk, ami nem történik meg - az a világ szimplán nem is létezik.

de valóban tudjuk ezt? bizonyosak lehetünk benne?

nekem tetszik az az elmélet, az a gondolat, hogy ha el is hibáztunk valamit (vagy utólag úgy értékeljük), egyrészt van olyan világ, amiben nem basztuk el, és akkor legalább az ott élö mimagunknak lesz jó (pozitivista világkép), másrészt lehet hogy azt ott akkor az a mimagunk nem baszta el, de éppen emiatt kényszerpályák és kauzalitások mentén viszont mást olyannyira elbaszott, hogy... a nap végén elüti az autó! (szadista világkép)

ez a fantasztikus kis elmélet segít abban, hogy picit jobban viselje az ember a mindennapi csalódásokat, és talán tudatosabban élje meg a dolgokban rejlö szépségeket - mint rudi másfél (najó, egy) métere keresztbe a kanapén, amiért én itt most például nagyonnagyon sokmindenem odaadnám.


igen.
van olyan világ, ahol...
...szokom mondani. ahol ez vagy az jobban alakul. vagy szarabbul.

de nekem, tudatomnak, ez jutott.

ezek mentén, asszem, új értelmet nyer az a talán voltaire-i szólásmondás, hogy a létezö világok legjobbikában élünk.

s milyen szép, mikor filozófia és tudomány összeér.

---

a hadron beindítása mentén EZ a világ egyébként nem szünt meg létezni, nem nyelte el egy fekete lyuk vagy valami.

ez egyrészt a fentiek fényében esetleg már nem is olyan meglepö - másrészt meg persze lehet neki szimplán örülni.

:)

ford. kikapcs

"szélcsend kéne, netán cigarettaszünet..."
szöllösi mátyás

szélcsend kéne, netán cigarettaszünet.
mármint ha dohányoznék.

---

engedélyeztem magamnak time-off-ot a fordításból.

tessék elképzelni egy olyan melót, ahol - mások persze akár másképp is csinálják, én így. - sorról sorra haladsz a dokumentumban lefelé, és bekezdésröl bekezdésre változik a szöveg a kezed alatt magyarról németre, vagy akármilyen irányba, nyelvbe. koncentrálsz, benne vagy, folyik ki a kezed alól a munka, néha megszakítod, mi volt a 19. századi erdélyi pénznem váltóegysége (fillér) németül (groschen), hogyan mondják a cserlevet németül, amivel böröket készítettek anno, pláne hogyha krómsavval vegyítik össze... nem mondom, hogy nem kihívások, de nemis a megkeresés miatt, hanem mert kizökkent abból, hogy dialógusokat írsz, összefüggö és jó esetben s értelemben összefolyó mondatokat, melyeket egy könyv esetében az olvasók lelki szájukkal maguk elé mormolnak, vagy, mint jelen forgatókönyvi esetben - a színészek, de legalábbis szinkronszínészek majd egyszer elmondanak a filmben.

ha jól megy, 3-4, akár öt oldal is összejön egy órában. ha sok a fülemnek furcsa, nem mindennapi szó, vagy sokat kell bibelödni szójátékok vagy viccek lefordításával, esetleg egy németül nem létezö közmondással, esetleg csak egyetlen oldalt haladok abban az órában. és mindeközben jár az agyad, és próbálsz benne maradni a flow-ban.
más ez, mint amikor írok, és már jóelöre, vagy öt sorral elöbb tudom, mit fogok leírni, nemcsak szavak, de betük szintjén, és csupán az ujjaimnak kell tudniuk követni a tempót. okés, lehet utólag korrigálni is akár - a lényeg, hogy csak saját magamnak tartozom felelösséggel. csaba mikor ír, utólag sokat korrigál, egészít, meghúz - teljesen más folyamat, mint a fordítás. nem teszek semmilyen relációjelet a kettö (fordítás és írás) közé - a fordításnál a nyelvi kreativitás fontosabb, mint a fogalmazási - és a hüség az író szándékához, nyelvezetéhez, stílusához, nomeg persze magához a tartalomhoz nagyobb, mint a kreálás, teremtés müvészete.

de ha jól végzem dolgom, nem veszem észre se az idö múlását, se a történetet. ez most talán furán hangzik - de valóban akkor érzem sikerültnek a szöveget, ha nem veszem észre, ha nem érzem... dudornak a képernyön.

oké, tényleg hülyén hangzik.
deakkoris.

ha igazak voltak a visszajelzések a fordításokról, akkor "müködtek". és ez szerintem annak köszönhetö, ha a fordító már nem látja az anyagot. ha (ebben reni lehet hogy most nem értene egyet - ö domi párja, együtt tanyázunk épp most domiék lakásában, és ö ténylegesen, föállásban fordít, elég nagy neveket) az anyag valahogy eltünik, megéltté válik.

csaba egyik forgatókönyvét, melyre próbálunk éppen lóvét szerezni, hogy film is legyen belöle (s mely filmben kiköveteltem magamnak egy apróbb szerepet, hehe), fordítás közben "éreztem meg".
mikor elöször átolvastam - amit szinte soha nem teszek meg fordítás elött -, nem láttam, hogy müködött volna a film.
fordítás közben viszont helyükre kerültek a dolgok.
miközben re-kreáltam", újrafogalmaztam magamban németül a történéseket, a dialógusokat, hirtelen megelevenedett bennem minden jelenet és párbeszéd, és elkezdett nemcsak élni a film, de mint mü le is csitulni. nem voltak már "dudorok" benne, nem éreztem, hogy ez vagy az a jelenet szájhúzásra késztetne egy moziban, vagy a színészt hozná bajba jelenet közben. és ahogy lecsitult, eltünt elölem az anyag minden befejezett oldallal, úgy éreztem, hogy ez így rendben lesz a végén.

most hasonlókat próbálok teremteni, momentumban, miközben ezernyi dolog vonja el a figyelmem, és vonz a mindennapokba vissza:

a kihúzott munkaszönyeg, amiröl írtam. hogy az a kibaszott pinkód, amit az otp adott számlanyitáskor az internetes hozzáféréshez, nem müködött online, minekáltal háromszori ilyenolyan próbálkozás után 24 órára zárolták a belépést, és holnap mehetek érdeklödni meg új kódot kérni.

hogy kedves exmunkaadó képes 2-3000 forint miatt szórakozni velem, amivel szerinte többet töltöttem barátom kocsijának tankjába benzinként, miközben az éppenhogy azért adta kölcsön autóját, hogy kedves exmunkaadómnak elvégezzek egy tréninget vidéken.

fut ki kezeim közül az idö meg a pénz.
(ez amúgy valahogy életem egyik konstans problémája. kezeket fel, aki ismeri.)

namindegy.

jót írjak?
jót is írjak?

a vasárnap este nyugtató és szép volt, az éjjel revelatív, a gloria jeans feledhetetlen, és a hétföi tréning a piece of cake.

tegnap volt pár szép és nyugodt pillanatom este, miközben lehordtak a sárga földig megintcsak idealizmusom miatt, meg hogy rátapadok a nökre (és azok ezt mennyire utálják) és az életre (és az mennyire szarik rám), de idönként kaptam egy simit az orromra, hogy minden rendben lesz. (baráti simit!)

és elötte volt pár szép pillanatom teák és volt osztálytársam társaságában, akivel eléggé sokat csacsogtunk úgy, hogy észre se vettem az idö múlását.
és ma kaptam málnaturmixot (ez kezd komolyan ilyen "kedves naplóm..."-bejegyzéssé fajulni... namindegy.)

valamint délben a boltból vissza felidéztem, hogy ebben a négy-öt hétben szereztem új barátokat. tényleg újat, domi buliján - és nem annyira újakat meg mélyíthettem.

és ma volt jó és fontos telefonbeszélgetés egynehány, meg mea culpa a fordítások lassúsága miatt.

amiröl jut eszembe, hogy úgyhogy itt most hagyom is abba, és térek vissza a word-be.
napló kikapcs, flow-üzemmód bekapcs.


jah, és szombaton megyek vissza két hétre göttingenbe.

és tudod mit, kedves naplóm?

hiányzik.
:)

tessék engem visszavárni, nah.

1012

három jóslat.

1) hamilton nyerni fog.

2) "Fáradt,kiégett útján
A fény egy harmóniatörvény."

4) fontos nap ez a mai. (lehet, ez is idézet.)


játsszunk fényt.

1010

a minap arról értekeztem, elképzelhetö-e végtelen számú igaz állítás, vagy kell hogy legyen a végén egy hamisnak is.

mondok példát.

szeretni.
hiányolni.
vágyni.
remélni.
tervezni.
égni.
szeretkezni.
csókolni.
teázni.
süppedni.
dolgozni.
építkezni.
támogatni.
kérni.
adni.
simogatni.
hinni.
megelölegezni.
önfeladni.
bízni.
szeretni.
szeretni.
szeretni.
együtt lenni.

---

a matematikában - a logikai feladványok alá is - ilyenkor írják azt:

q.e.d.

lepkekönnyü ló álom

mert mi a boldogság? hol található?

mi az a pillanatnyi nyugalom, ami origóként vonzza onnantól minden cselekedetünket, életünk végéig, mert szeretnénk megint ebbe az állapotba kuporodni, belebele a jóba, a habos kakaó, anyai simogatás és nyári vakáció mágikus háromszögébe, az elsö csókba, igaz szerelmed egyetlen pillantásába, ahogy érzed, hogy neked teremtették, vagy mikor szippantasz gyermekedböl, mert megszülethetett nektek s magának, vagy amikor barátok fognak körbe, mert tényleg azok.

mikor megsimogatják hajad, tenyerükbe veszik orcád, egymásba engedetitek testetek.

azt mondja a gyermek-arc kiállítási plakátján az eredeti arc közönségdíjasa, "akik tudják a választ, nem értik a kérdést."



nos, aki viszont a kérdést érti, és a választ keresi, menjen le a bakáts térre, igyekezzen odaérni tizenkilencedikéig. ott látható néhány plakát. gyerekek csinálták.

ök azok a bizonyosak.

akik tudják a választ, és nem értik a kérdést.

szó szerint persze nem nagy kunszt... de ártatlanok, öszinték, tisztességesek, reménykedöek.
és éppen ezért a legszebbek, amiket elénk tár a világ a boldogságról.

ne hagyjátok ki. és nyugodtan szabad majd mosolyogni, az érzelgösebbnek meg akár továbbgondolni, és esetleg eltörölni az öszi szélben susogva repkedö falevelek kavalkádja közepette ittott egy könnymorzsát.

mi a boldogság?

egyszerü dolgok ezek. lehet macska; vagy csokoládé (esetleg: csokoládémacska?), vagy fürödni; mesét hallgatni, transzplantálni vesét anyából testvérbe, hogy együtt maradhasson a család.

a legjobb barátnövel lenni. híres sárkánykutatóvá válni. esetleg a strandon röplabdázni azzal, akibe szerelmes lettél, elöször, tízévesen.
lehet fagyi, meg lehet búvárkodni a kádban (a kettö nem feltétlen egyszerre).

és lehet ülni, iskolábamenés elött, azon a piros kanapén, és zenét hallgatni, amíg anya készül.

vagy, igen... lehet lepkekönnyü ló álom.


nekem mindez ma egy iciri, piciri, békés boldogság volt.

kakaó, simogatás, mosoly.

nektek ajánlom; ajánlom nektek is.

és vigyétek a párotokat.

aktuálspiri-tiszta?

"...széthull minden; már nem tart a közép..."

azt írja izolda, ne adjam fel. ö szeretné látni a "mit mennyiért hova vettem az ikeában" posztokat.

miközben úgy körülbelül minden szönyeget (hogy a témánál maradjak) huzigálnak ki alólam, söt, egyemszívüket, elölem is.

a munka kapott egy tökéletes szekcióvéget, ejtsd, letettem a mestermunkát, majd mikor a mesternek mondania kellett volna vállonveregetés után, hogy rendbenfiam, akkor holnaptól vérrel pecsételten kellesz ide nekem, vállamsimogatva közölte, a cég sajnos nem tudja kitermelni a fix keresetem, don't call us, we'll call you, köszönöm.

a lakáshelyzet nem tiszta, legalábbis különösen nem a pénztelenség helyzetében. továbbra is vándorlok (ehelyütt is köszönet, nagyon komoly köszönet minden barátomnak, aki ehhez az élö állaton és nem megismétlendö formában végzett kísérlethez asszisztált és asszisztál; hálám üldözi öket, hogy befogadtak és befogadnak, idöröl idöre hol itt, hol ott, név szerint és ábécésorrendben csaba, domi, kriszta, nikó, reni, no meg szüleim, ha épp ráveszem magam.), ami nem növeli otthon-érzetem, bár domi szerint lakásuk jó aurával bír, ergó kijövök majd vele, és eröt is meríthetek belöle, úgy legyen, bár jelzem, egyelöre azt se tudom, milyen a totemállatom, nemhogy hová kéne vonulni jungot és természeti néphiedelmeket egyesíteni, hogy megtaláljam közepemet.

picikenagy, hülye, önzö szívem is marokban vergödik, a homok pereg, de valahogy csak az idöt viszi magával, érteménpersze, értem. és meg is szenvedem, értelmem is. (érteni viszont ezt most nem kell. nekem is nehéz, rajtam kívül max egy ember tudná még dekódolni. nem mintha ez változtatna cselekvési opcióin... mondomén: értemén, értem. ez van, az élet így folyik el kezünk közt.)

yeats nagy franc volt. a háborúról írta, pedig csomó személyes dolgot is bevon az ilyen sor. ha nem tart a közép, tényleg szétfelé húz, hullik minden. a film szar, a nappal unalmas, az éj marad egyszerü éjjel, és nem csillogó kincsesdoboz. aztán megfogod hajad mint münchhausen, hogy egy másik klasszikust idézzek, és szépen kihúzod magad a partra, nyögdécselsz önsajnálóan kicsit, oszt felállsz és mész tovább. nézed, ahogy röhögnek rajtad, ki azért, mert érti a problémáid, ki azért, mert nem érti, és próbálod megtalálni a közepet, a totemállatot, a misztériumot, amivel magadba süppedhetsz, és mint kislatol tanulta mamájától, miért ne nyelje le a rágót (mert lufit fingasz, kicsim...), úgy magad is, ebböl a magadba süllyedésböl építkezhetsz újfent, burkot csinálsz, odaadod másnak, beengeded magad mellé, felvállalva, hogy kitépödnek belöle megintmajd, és minden mint egy szappanbuborék szétpattan, mert a felületi feszültség túl nagy, pattanásig feszült, és amikor kilép belöle valaki, akkor hát pakk!, és nem tudsz már nevetni rajta, mint shrek szamarán, mert abban a buborékban kurva sok minden volt, vagy legalábbis a lelked és a reményed egy eklatáns darabja.

gyárthatod újra, kedves sziszifusz.
fingjá lufit...


széthullik minden, mert nem tartja már a közép.

nincs ott a leguán az indiai szobában. elkergették.

reggel arra ébredtem, hogy cseszett sötét van a szobában, mert éjjel lehúztam a rolót és úgy hagytam, és nem volt kedvem már felkelni. feküdtem, és azt hittem, már rohadtul dél van, vagy valami, és majd jönnie kell a soktúlórás alvással járó fejfájásnak mihamarabb, és a nap, ez a nap is, el lesz baszva.

leslattyogtam a lépcsön - merthogy most galérián alszom - és ránéztem az órámra, nyolcat se mutatott.

szép szimbóluma a helyzetnek, reményeim szerint.

szarul vagyok, és ebböl kifolyólag abból indulok ki, hogy a körülöttem lévö dolgok is szarok, és szarok is maradnak. aztán ha nagynehezen ráveszem magam, hogy jobban megnézzem a hátterét mindennek, hirtelen kiderül, nem annyira szar mégse az egész.

vagyishogy, nem kell, hogy szükségképp az legyen, azzá maradjon.

csak ki kéne nyitni a rolót, megnézni a napot, és hinni, hogy ott marad.
ellenmosolyogni a sok fosnak.

valami olyasmit írtam márciusban: félrerakod, ami szar, mert ha jogtalanul szar, úgyis jóvá válik. ha meg jogosan, jönnek majd a felmentö jók.

hát jöjjenek.
én addigis most megyek vissza, burkot építeni, magamnak.
becsücsülök középre, csendesen. lesek, nézek, várok, befogadnék, gondolkodok, megítélek.

döntök.

egyik döntés se könnyü, ha épp nincs közép.
egyik döntés se helyes, ha épp széthullik minden.



tök jól jönne most egy sámán, lehetne nö is felölem, aki segítene.
aki megmondaná a totemállatomat.
az igazit.


mert nagyon nem szeretem, amikor elhagy a hitem.

"széthull minden; már nem tart a közép;
a földet anarchia dúlja szét,
vérszín ártatlanság áldozata megfúl;
hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyôzôdés szenvedélye füti."

william butler yeats: the second coming
(ferencz gyözö fordításában)

1007

kedvenc logikusoddal alkalomadtán beszéld meg, hogy a valós állítások száma - legalább elméletileg - végtelen-e.

1003

megyek szuleimhez hetvegezni lesencere. ott hatha lesz idom rendesen forditani is, nemcsak hangulatot masban.
addig egy kis mese, engesztelesul.

---

hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiúelefant, aki naaagyonnagyon régen szeretett volna már boldog lenni.
baratai utmutatasa szerint elindult hat egy nap a naaagy varosba...

;)

mese

szerbusztok, gyerekek :)
mesélek nektek egy kis mesét, hmm? így a végére.

hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiúcsiga, aki naaagyonnagyon régen szeretett volna már boldog lenni.
igaz, hogy hátán cipelte házacskáját, csupacsupa limlommal, amit szeretett hasznos holminak álmodni, és amibe bármikor vissza is bújhatott volna, ha a sors úgy hozza, például ha fúj a szél, vagy kippkopog a nagyszemü esö, de alapvetöen azért nagyon magányos volt, így egyedül, ház ide vagy oda.

és mivel azok közé a csigák közé tartozott, akik nem szeretnek boldogtalanok lenni, megkérdezte minden ismerösét, hogy mit kéne tenni a magány ellen, a boldogság érdekében.

méregették, nézegették hösünket - furcsa teremtés volt, ezzel a házzal a seggén, meg kell hogy mondjam -, végül majd' mindegyik azt válaszolta neki, menjen el a városba, ott majd megtalálja a boldogságot.

el is indult hát csigafiúnk a nagy útnak. valahányszor elhúzott mellette egy kamion, apja bölcs mondását ismételgette ("lassan járj, tovább érsz..."), amin ismerösei hatalmasat kacagtak volna, ha hallják, hiszen csigaléte ellenére öt eléggé hirtelennek, söt, idönként szertelennek látták. így viszont csigánk szépen, fontolva haladva, elérkezett a naaaaagynagy városba, ahol keresett magának egy nyugodt helyet, ahová - ház a seggén ide vagy oda, kert azér mégis kell alapon - befészkelte magát.

nap mint nap kicsoszogott a forgalmas részekre, nézelödött, meresztgette (szó szerint, bizony!) szemeit, figyelte a városlakókat, idönként furcsállotta is gyors, felületesnek tünö életüket.
néha meg is csóválta fejét - csigánál ez mulatságos jelenet - és bizonyára még dünnyögött is volna valamit bajsza alá...
...ha lett volna olyanja.

történt aztán egy nap, hogy találkozott egy lánycsigával.

- szerbusz?! - köszöntött rá. - hát te... mi járatban vagy erre?

a lánycsiga végigméregette, kicsit szemezett vele, aztán az univerzum vélhetöen leggyönyörübb hangján felelte:
- a városba jöttem, hogy megtaláljam a boldogságot.

- nahát... - mondta egy kis gondolkodás után hösünk.

majd újra, egy kis szünet után:

(a csigák mindig picit lassabbak)

- naháááát...

onnantól aztán már együtt laktak, éltek, és együtt figyelték maguk körül a forgatagot;
együtt ettek, együtt néztek karácsonyi üdvözlölapot az otthon maradt barátoknak, együtt kerestek síkosítót (csigáknak erre kifejezetten szükségük van!), egyáltalán:
együtt feküdtek,
együtt aludtak,
együtt ébredtek.

és együtt keresték, kutatták a boldogságot.

ahogy végül telt s múlt az idö, az eredeti terv elveszett, a cél lényegét vesztette. együttlétük során a dolgok megnevezése, a vágyak kimondása is lényegtelen lett (mondhatnánk, rutinból végzett ujjgyakorlat - a csigáknak ugyanis nincsen ujja)...

...mert miközben azt hitték, folyamatosan, folytatólagosan, s láthatóan örökké immár keresik a boldogságot, az együtt töltött idö, az átélt percek és hónapok során - nem láthatóan, hanem láthatatlanul, valójában és teljességében - már régesrég megtalálták azt.

így éltek ök, két csiga a városban,
a fiú,
meg a lány,
ölelésben, szerelemtudatban, biztonságban, burokban, bölcsen és öntudattal, reménnyel és nap mint nap újulással, egymást várva a hajnal elsö napsugarainál, s kiskanálnagykanál módon egymásba süppedve az éj beköszöntével (ami pedig, lássuk meg, anatómiailag nem egy egyszerü pozítúra csigák esetében);

nevetéssel, szeretettel, boldogsággal.

(s nem elfelejteni, hatalmas házakkal a seggükön.)

máig is élnek - mert ök nem halnak meg sose.


itt a vége - s ha nem vagy csiga, fuss el véle!

0930

demekkora hiba azt hinni, hogy csak azért, mert kommunikálsz, majd jól megértenek.

0929

hogyvolt?
amit meg lehet változtatni, azon nem kell aggódni, amit nem lehet megváltoztatni, azon meg felesleges.

nos, passz, melyik.
az aggódást illetöen viszont úgy tünik, mindegyis.
nem az én kezemben voltvanleszvolt, anyway.

the fall

hihetetlen volt.

szeretnék szuperlatívuszokat használni, de minek.

tudom, hogy évek óta ez volt a legszebb, legjobb, legmozisabb moziélményem. belesüppedtem, mindenbe. jöhet itt piaf, jöhet batman, jöhet sokminden más, de ehhez fogható élményt nem kaptam mozivászontól már nagyonnagyon rég... talán utoljára akkor, mikor még ártatlan voltam.
moziszempontból, úgy értve.

belesüppedtem, igen. a fények elkábítottak, a történet minden percében, pedig volt hová bújnom, magával ragadott, a föszereplö tünemény elbüvölt, a képsorok opulens szimbolizmusa elvarázsolt, terry gilliam münchhausen bárója jutott eszembe, meg idönként jodorowsky absztrakt szürrealizmusa a holy mountainból, de mindezek nem rendelkeztek annyi bájjal, kecses könnyedséggel és szimpla szépséggel, mint amit a Zuhanás hozott életembe.

kötelezö darab, mindegykinek.
kötelezö!

s neked pedig jobban köszönöm, mint elmondhatnám.
a burok is kellett hozzá.

0925

"ez már epe, te hólyag!", mondtam épp az imént magamnak hányás közben.

ezen nevetnem kellett.

0924

mivel épp forgatókönyvek fordítását várják el tölem karvastagságban mérhetö nagyságú korbáccsal a hátam mögött roppantkedves barátok/producerek, a napokban kevésbé leszek aktív, mint amúgysem.

következik pár szösszenet tehát megint, dátumozva, ahogy szoktam, amikor nincs különösebb célja vagy értelme... de ígérem, valamikor a hónapban még lesz 1-2 vaskosabb bizbasz.

például le fogom írni, hogyan kell konyhai eszközökkel házi atombombát gyártani!
esküszöm, nah! úgysincs a titkosszolgálatoknak (itt aktuálisan a többesszámnak hihetetlen magas érvénye lett hirtelen, höhö...) egyéb dolga.

nosza akkor, munkára fel, valamint csókoltatok mindenkit.

---

kicsit hosszabbra sikeredö koratéli estéken elgondolkozhatsz azon, vajon mattfekete rétegek, mint például a bitumen, erösebben vagy gyengébben melegszenek-e napsütésre, ha egy reflektáló felületre húzták fel?

vasárnap este

apró homokszemcsék, rosszul felavatott sarokban helyretéve szeretetdefiníciómorzsákat, lassanlassan, feltartóztathatatlanul, belémbújnak.
bele, bele, bele - életbe.

csend, villamosok, csend.



bújnak belém.

de ezt már mondtam.

life is a nyitott mühely

valahogy pénteken kezdödött. (a hétfö szombaton kezdödik, írta két okos orosz egyszer.) vettem egy pulcsit, merthogy rohadt hideg van ám itten manapság errefelé, és mikor pár hete göttingenben pakoltam (pár hete-e-e-e? baszics, nyolc-10 napja... piszok gyors az idö illúziója, én mondom néktek...), rendkívüli békaságról (ejtsd: meteorológiai predikciós bénaságról) téve tanúbizonyságot arra készültem, elég pár vékonyka sweatshirt és hosszúújjú trikó, meg egynémelyik ing.

hátfaszt.

a minusz tíznek érzet plusztíz fokok arra késztettek, hogy magamévá tegyek egy columbiai szépséget, barna, melengetö, testhez símuló, fel-le húzigálhatom jól megmunkált részeit magamon miközben kéjes mosollyal beléje bújok.
(hopp.
ez egy fura mondattá sikeredett.)

lényeg, hogy péntek estém a keresés, meglelés, örömérzés, jövö héttöl enyémlakás megnézés és részletmegbeszélése fényében zajlott. domiék mint már említettem mennek berlinbe, és én átveszem a lakásukat. nem lesz komplett enyim, de be fogom majd jóóóól lakni :)

szombaton sikerült végre rendes bolhapiacot találnom attilával a pecsa helyén, legelemibb cd- és dvd-szükségleteim elégítettem ki, valamint ettem egy debrecenit, hurkáról van szó jelzem, és sok mustárral valamint veknyinyi (hehe :D) lágyan omlós friss kenyérrel a hétvége kulináris élménye.

aztán találkoztam kislatollal, megittunk egy fincsi teát (igen, tejes earl grey, variatio delectat...) a szépmüvészeti múzeum lépcsöjén, miután megnéztük az egyiptomi kiállítást jobb híján (a jobb a hétvégi buli lett volna, toll fülébe minden érintett lemondónak!!!). láttam szarkofáguszt, meg csomó kockaszobrot, szerettem a tapétára ragasztott magyarázó szövegek betümatricáit, valamint végigsétálva még az állandó kiállítás görög szekcióján (ahol kislatol egyemszívét órákig bámult végig hetvennyolcezer esküszöm ugyanolyan formájú és kinézetü görög kancsót és vázát, hogy mit látott rajtuk nemtudom...) feltünt, hogy minden férfit ábrozoló szoborról hiányzik a pöcs!!!
ezt ott meg is beszéltük, egyrészt ugye onnantól elég volt csak minden ilyen exponációnál odamutatnom az üres helyre, és heveny röhögést váltottam ki, másrészt ki is dolgoztam erre egy hihetö elméletet: szerintem egy ultrafeminista férfigyülölö kurátorhölgy látogatja végig a világ múzeumait éjszakánként kalapáccsal meg vésövel és - takktakktakk, tatakk - leveri a pöcsöket a bácsikról, mit nekem rodin vagy michelangelo, hadd szóljon, szerintem csak henry moore-t hagyja békén, mert az sose figurázott férfi nemiszervet, csak föhösnönknek kedves nöiesen telt absztrakt idomokat, hogy annak is egyem a szívét, dehát végtére is nem lehet mindenki egy guminöfröccsöntö.

jah.
aztán, mondván megnézzük mindkét végét az evolúciós skálának, meghallgattuk a hösök terén gyülekezök egyikmásik szónokát, rációt keresve egymást kerülgetö/méregetö, egyenruhás kopaszokkal (egyik csapat rendet örizni jött, másik meg, gondolom, a maga módján definiált nemzetet) tarkított helyzetjátékokban, zavaróan a látótér szélére behelyezett himbálódzó akasztott gyurcsány-bábúban, és vicces, egymást leügynöközö, zsidózó-cigányozó frakciók szónoklataiban... de nem találtunk.
egyetlen kibaszott egyiptomi tükörtartódobozban több értelem volt, mint ebben az eszement agresszióban. s így persze nemcsak a helyszín miatt lett csurka-fílingem, miközben nyílván eröszakosabbnak tünt a béközép a miép régenszokásos svájcimagyar ökölrázó nyugdíjas felhozatalánál.

kislatollal mindenesetre egyetértettünk abban, hogy beszélgetni kéne a delikvensekkel, de abban is, hogy sajnos javarészt nem lehet, mert sokszor az esetenként akár jogos is panaszáradat végére csak a tömény agresszivitás meg az alkeszgöz marad, és örülhetsz, ha nem basznak pofán csupán azért, mert más a véleményed a világ dolgairól.

asszem, ezt hívják civilizálatlanságnak.

---

utána volt egy kellemetlen beszélgetésem, szándékaim szerint az utolsó ilyen kellemetlen beszélgetésem. nem tudok mit kezdeni azzal, ha minden fost áttolnak az én térfelemre. legyen úgy, de akkor nincs miröl beszélgetni, vágod?
nem, nem hiszem.
de ez innentöl már nem az én gondom. ami az én gondom, az úgyis itt marad, vagy kezdek vele majd valamit, vagy sem, szelávi.

---

viszont sokkal jobban esett a palacsinta utána, és még jobban, hogy megjött gyuszi értem a moszkvára, akivel elmentünk domi-búcsúztató partira a déli pu. melletti nyitott mühelybe, ami egy zsír fasza hely, mindenkinek ezer szeretettel ajánlom, tessék odamenni és kedvelni! (pláne hogy most látom, lesz balázs elemér group, ha tehetem ott leszek hetedikén.)
anyway, lettünk a végére vagy ötvenen, barátok, rokonok, szomszédok (megismertem leendö szomszédjaim, és kábé fél perc után kiderült, imádni fogjuk egymást, öt perc után már lisszabonról értekeztünk, majd megismertem domi unokatestvérének orosz, pontosabban szibériai származásu szvetlánáját, akivel eléggé hosszasan beszélgettünk elég sokmindenröl, amire eléggé el nem ítélhetö módon elég kevéssé emlékszem, mert addigra elég bort ittam ehhez... több emberkét ismertem, mint elötte hittem volna (vagy féltem), és újabbakkal is sikeresen összehozott a sors, köztük majdnemszomszéd andreával, aki ezáltal majdnemexszomszédom lesz, tekintettel hogy nemrég költözött el domiék mellöl, amit az est végére, ejtsd hajnal fél hatra olyannyira sajnáltunk már mindketten, hogycsaknah :)
ott aludhattam a lakásában, ami jobb is volt, mert domiéknál naaaagyon sok ember hált már, mire a nagy triumvirátus (domi, gergö, én) megérkeztünk éjjeli mulatságainkból.

tökre boldoggá tett az a szombat, lubickoltam most of the time benne mint hal a vízben, és a nap fontos felismerése volt még számomra attila egyik mondása, talán ágival kapcsolatban, hogy ha valaha eszembe jutna még - aznap eszembe jutott - gondoljak arra is, hogy manapság az emberek már nem olyanok, mint mi (hjakérem, a nagy - más betükkel: vén - generáció), hogy egyszámjegyü életfázis-társ... a maiak hétröl hétre, hónapról hónapra próbálkoznak, és gond nélkül mennek tovább, tessék nézni a mónikasókat, mondta, ott az etalon, te vagy a hetvenhatodik, és még rajtad kufircol, mikor már remegve várja a hetvenhetediket.
és bár hiszem és remélem, hogy mindez azért nincs így, kezdem érezni, hogy lassan de biztosan nem érdekel már ez az egész faszság, csináljátok, gyerekek, már aki így csinálja, és legyetek boldogok vagy nem boldogok vele, kezd komolyan már se irigylésre, se becsmérlésre, se ítélkezésre, se szánalomra, se semmire se késztetni :)
nekem ez a szombat így volt jó, így volt tökéletes.
aztán hogy ki jön majd, és miért, és mettöl meddig... az legyen majd a mi dolgunk, akkor.

addig viszont:
parti, élet, szeretet, melegség, bújás idönként, meg remény, meg gyönyörü ösz, meg amit mindigis láttamtudtam, de csak most tudatosítottam, domiék lakásszámát stírolva megmaradt agymüködésem vasárnap reggel a teáért (megintcsak: tejes earl grey, ofkórz) menve összeszedve:

én a huszonhármas számban fogok lakni.

miafasztól tartok én itt akkor, hmm?


everything is gonna be alright.
life is a nyitott mühely.
:)