örülök, hogy végre egyszer a spanyolok nyertek, vagyishogy egyrészt hogy ök nyertek, másrészt hogy végre egyszer nem a németek nyertek, azért tíz perc jó játékkal mégse lehessen már európabajnok egy csapat, nem?!
a bölcsim helye két napja idönként sajog picit, just for your information, de ez nem lényeg, remélem a gyógyulás jele. lábam is lábadozik, mondhatnám akár, kezdödjék a nyár ;)
csaba jön hét közepén pár napra, bizonyosan nagyon jó lesz, meg ugyebár kitudjamikorlegközelebb tipusú feelingünk lesz itt göttingenben.
az európai unióba való belépésünk nekem kézenfekvö eredménye egyébként, hogy elözönli az itteni marketláncokat (aldi, plus, lidl) a magyar paprika, ami azért zseniális, mert végre olyan lecsókat fözök, amik meg is érdemlik a nevet, nem azzal a himihumi holland széptenyészetü szarral van tele. ez csak azért jutott eszembe, mert rosszabb idökben arra kértem volna csabát, ha már egyedül jön kocsival, hozzon egy vagonnyi papripát és paradicsomot magával; így meg csak [figyelem, csaba, ha még idöben olvasnád: kunyimódusz on] 2-3 üveg nyakas irsai olivér, a portugál macskás bort már beszereztem én, rögtön a lecsó mellett behütve vár majd ;)
csaba most fejezte be a hetvenes évek szegedjéröl szóló zseniális regényét, szerintem még lesz szó itt is meg máshol is persze róla, a lényeg, hogy furamód úgy döntött, egy germániai úttal jutalmazza meg magát. súlyosan teuton erdökbe megyünk majd fényképezkedni, fürödni sós vízbe ahogy vénemberek szokták, ha nyálat akarnak folyatni a sok fiatal hölgyemény láttán, vadul berugni kerti tábortüzeknél és fecsegni a világról, amiben úgy sem lesz több helyünk, mint amit ez az egy élet ad nekünk, s ugyanakkor mégis végtelenül tág a fejünkben (oké, ezt a mondatot majd kevésbé álmosan újrafogalmaznám azért egyszer...), nem beszélve azokról a zenei élményekröl, amikre készülök. lesznek találkozások is, furcsa itteni emberkékkel, akikkel szerintem meg kell ismerkednie, egyszóval nagyon sokat leszünk úton, keveset alszunk, és picit talán már készülünk a közös budapesti életre.
mondott nekem valamit a teraszon, a múltkor, ami nagyon megijesztett, gondolom, az is volt a célja vele, és most megosztom veletek, hithü olvasóimmal. az elmúlt 1-2 évben azt vette észre rajtam, hogy egyre jobban eltünt bennem a kíváncsiság. a világ, más emberek, más sorsok és történetek iránt.
elsö pillanatban igaz(ság)talannak éreztem, de persze mint minden ilyenen, amit mondanak, ami történik velem, gondolkodtam. és azt hiszem, igaza van. mások, más szituációkban, másféleképpen szembesítettek azzal, hogy túlságosan énközpontúan ítéltem meg (és idönként el) más embereket, helyzeteket. hogy a világ, bármennyire szeretném, nem úgy forog, ahogyan szerintem kéne... s hiába is bizonygatnám, hogy elég sok embernek jó lenne, ha így vagy úgy forogna, valahogy sosem jön össze elegendö szavazat a vernét idézö föld alatti titkos eltérítö gépek befütésére...
marad tehát a haladó karaván. és ha nem akarok szólásmondásos kutyává degradálódni, akkor inkább figyelnem kéne, picivel többet, megint. tudtam én olyat, nem is annyira régen még. nem szabad, hogy ettöl eltérítsen, ami történt velem az elmúlt 2-3 évben. nem az az utam, amin járni kezdtem, az csak a keserüség és magány felé vezet.
gyógyulgatok, itt magamban, azt hiszem. azt remélem.
---
valamikor a következö posztjaim egyikében szeretnék majd végre a zenével foglalkozni, mármint komolyabban, hosszabban.
ha tetszik, beharangozóként most mindenesetre idetennék egy videót gino vanelli-töl. ö a hetvenes évek egyik nagy sztárja volt amerikában, késöbb sajnos elvesztette átütö erejét, és így sose lehetett igazán nemzetközi hírü...
s bár lehet röhögni mai szemmel rajta, meg ezen a videón, van ebben a számban valami... nem tudom. elöször balatonalmádiban hallottam, lacinál, akit nagyon szerettem, nagyon jó ember volt. nagynéném akkori férje, tengerész mint az öcsi, és az ö bátyjától kapta kölcsön a lemezt, gino vanelli, powerful people. hetvenháromvagynégy, még nem diszkó, de már nemis psychedelic rock vagy soul, esetleg funk - bár funky, kétségkívül. megragadott, holott huszonkétévesen, benne a kilencvenes években azért normális srác nem hallgat, pláne nem szeret meg ilyeneket... azt hiszem.
de azért... figyeljétek csak.
people gotta move.
figyeljétek az eröt. amit átadni akar.
az öszintén boldogságot adó és sugárzó mosolyt. az örömöt, a mérhetetlen, ösi, ösztönös, elemi örömöt.
persze lehet, csak én látom így.
hölgyeim, uraim... gino vanelli.
people gotta move.
enjoy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése