úton, volume 2

merthogy ugye elutaztam múlt csütörtökön.

apám - öcsi - bécsbe ért, körülbelül akkor, mikor az én vonatom innen göttingenböl. s mikor wien westbahnhofnál fogadott, elbújva egy virágtartó mögött, azt hittem, nem látok jól, ahogy aztán értem bicebócázott.

ilyen esendönek, betegnek még soha nem láttam. három hónapja találkoztunk, de hihetetlenül megöregedettnek tünt.
nagyon megijedtem.

---

lesencén szüleim hatalmas utóberuházásra adták fejüket. a fürdökádat, amely méreteinél fogva amúgy csupán fürdésre volt alkalmatlan, a pontykeltetéstöl a müanyag, berregö lapátkezü pingvin úsztatásán át a mindent széjjelnedvesítö zuhanyzásig mindenmást csinálni lehetett benne, kihajították, és egy zuhanyfülkével nemcsak teret nyertek, hanem értelmet is. (jelszó: újabb pofon az entrópiának, hehe.)

viszont anyu nem lenne anyám, ha elégedett lett volna a csempék felhelyezésével. minek következtében egynémely munka kétszer volt eszközlendö, a résztvevö munkások - például öcsi - legnagyobb épülésére és örömére.
az épülés szó, mint kiderült, ráadásul nagyon idézöjeles lett. öcsi dereka felmondta a szolgálatot, kedvenc lódoktora, aki igazi vidéki mindenesként az állatoktól a keszthelyi föorvosságon át a foghúzásig mindenhez ért, napokig akupunktúrázta, több mint kevesebb sikerrel.

azaz eredménytelenül.

a négynapos ünnepet a bécsi ikeában, ahol dolgozik, mindenképp vele szerették volna "megünnepelni", tekintettel arra hogy minden más dolgozó családi szabadságot vett ki, valószínüleg, hogy aztán szomszédaival, rokonaival és bécs 78,9 százalékával a pénteki és szombati napot az ikeában töltse, bevásárlással. és hát ilyenkor jól jön oda egy bud spencernyi zömökséggel és munkabírással rendelkezö tizenvalahány éves ikeás tapasztalattal megáldott magyar munkatárs.

márha nem épp járókerettel közlekedik, ugyebár.

a csütörtök estét szüleim kis, kétlakiságuknak megfelelöen gazdagon, de visszafogottan berendezett, ejtsd megmúzeumozott bécsi lakásában töltöttem - hoztam nektek képet például a lentebb említett mississippi-lapátkereküröl...


donald eltünt, bambi is, helyette egy rendes (rendes...) kapitányfigura áll a decken, mint látható.
mindenesetre, miután elfogyasztottunk egy gulyáslevest, felhívtuk anyámat, aki lesencén maradt felügyelni a munkásokat, ejtsd az éj leple alatt átalakítani számukra meglepetésképp, amit aznap dolgoztak... tudom, ez így hosszasabb, mintha nem maradt volna ott velük, hanem inkább eljön ö is bécsbe egyszem fiacskáját megvizsgálni, hogy még egyben van-e, de hát hiába, a fürdöszóba... az fürdöszoba.
hogy jövök én ehhez :)))
s a rákövetkezö évek családi békéje is nem kis mértékben függ attól, személyesen jótállotta-e a munkálatokat.
nem utolsósorban végül, úgyis karácsonykor megyek haza... s majd akkor találkozunk.
(jut eszembe... majd szóljatok, hogy ne felejtsek el idén is megint szivarokat venni az öcsinek! nem dohányzik amúgy, csak néha élvezkedik...)

---

haza...

ha most lett volna rá idöm, érkezésem, és okom... akkor meg sem állok budapestig :)

szeretni az öszi várost. bebújni teázók vackoros mélyébe, mondjuk a jókaiban kibérelni egy barlangot három rugóért, fehér teát, meg vaniliás lapachot szürcsölni, miközben finom meleg fények verödnek vissza a bordóbarna falakról...
s bújnék valakihez, nagyon, mert az ösz, meg a tea, meg a gyertya, meg a barlang... az valahogy arra való.
s aztán mentem volna kedvenc éttermembe, a batthány térnél, halászlére, harcsapaprikásra, borozgatásra, szembemélyedésre... s rákövetö sétára a dunaparton, a gázlámpák alatt, egészen a margit hídig, s azon át. nézni kivilágított várost, a sötétségben csak sejthetöen, de hozzád tartozó energiával örvénylö folyómat... meg a párom, a mellettem levö párom haját, ahogy a szélben.

s az este... annak fantáziáját másnak adnám, másra hagynám.

[meg persze az is lehet, hogy egyszerüen elaludnék :) öreg vagyok már ennyi széphez...]

másnap, ha lenne még idöm, s nem kéne sietnem vissza, biztos hogy meglátogatnám egyikmásik kedvenc antikváriumomat. a kálvinon nosztalgiáznék, bemennék a darshanba, csak hogy lássam régi házunk tüzfalát, vennék talán beediet is, ha nem lenne zárva (én sem dohányzom... csak néha élvezkedem :)
aztán ha már ott lennénk, ehetnénk egyet a stexben, ami azért is zseniális, mert ha jóban vagy a pincérrel, a hajnali másnaposságkor hoz húslevest, márminthogy erölevest tojással, ami a legjobb rá, vagyis ellene...
de ott és akkor erre nem lenne szükség, ellenben miért is ne lehetne utána egyet billiárdozni? s ha minden ilyen jól megy, veszíteni, de kacagni, mosolyogni közben?
ezt szeretném.
meg az alexandrát a nyugatinál, hisz mindig nyitva van, s lapozni könyveket, öt tucatnál sose kevesebbet átnézni és finnyáskodni, de persze azért suttyomban megszagolni, hogy jajazafrisskönyvszag... :)
és fényképeket nézni, és odasüss... és nini... és jajjjjjjj ezt el KELL olvasnod.

ezt meg pláne.

:)

s a végén?

nem tudom. talán még vennék pár aprót, haza, hogy legyen nálam, otthon göttingenben otthon budapest. erös pista. hisz imádok eröset sütnifözni. vagy gesztenyepüré, ha nem oldana fel az úton. esetleg egy finom bor, pár újság a vonatra, ilyenek.

s hát a terasz. csabáék. öket nem hagynám ki, a világért sem.
a kilátást a városra. fényözönt, galaxist a fejünk felé kupolaként, s a kedves két szeme, fénylö csillagként, mint ázsiai éjszakán. néznék feje mellett el, vele együtt a várost innám, belsö retinámon égetné magát a kép az örökkévalóságba, nem akarnám elfeledni soha többé, mert.

mert ö, meg a város, meg a meleg hideg éjjel, meg a barátok, akik még várnának rám a többi nap, ha lenne többi nap... meg minden.

hát - ez lenne, ha mennék haza.

pontosabban - úgy de úgy mennék így haza.

---

viszont öcsi beteg. nem nagyon bír járni. vagyok neki. beszélgetünk, sokat, sokmindenröl talán életünkben elöször.
késöbb lefekszem, blackaddert nézek laptopon fülhallgatóval, miközben bent nyögdécsel. felajánlom én is akupunktúrázó képességem (istenem, mindenki tud százas szöget emberi testbe verni, nem? az meg, hogy érzékeny pontot lelt, az ordibálásból úgyis kiderül), de nem kéri.
másnap aztán úton az ikeába tesz egy enyhe kitéröt a kórház balesetije felé, ahol kicsit megijednek legyengültségétöl és vérnyomásától, kap egy infúziót, meg említett járókeretet, amivel késöbb megmutatja magát a munkahelyén, és aztán irány haza.

másnap megint kórház, aztán megint, végül hétfön háziorvos, pontosabb kivizsgálás végett.

ha így megy tovább, leszázalékolják. ami nem túl jó, mert ö az egyik legaktívabb ember, akit ismerek. belepusztulna a tétlenségbe... valahogy, remélem, össze tudják rakni.

s én?
én meg vissza, mert kell dolgoznom. a város, bécs, amúgy gyönyörü lenne, ha

- bírnám az osztrákokat,
- szeretném a giccset,
- vagy legalább a kávét,
- gorenje hütöre lenne szükségem, vagy
- bírnám az osztrákokat.

így viszont csak az amerikai könyvesboltot ajánlhatom, amely ugyan homoerotikus találkahely is a pincében található újságok és videók jóvoltából, viszont a földszinten európa egyik legjobb válogatását nyújtja angol nyelvü science fiction könyvekböl.

s ha ezért el kell türnöm néhány fura fickó fura nézését... hát, ismertek, nem?
istenem... ;)

egy képpel búcsúzom a bécsi történettöl, öcsinek festettem anno valamelyik születésnapjára. meglepö módon a sötét, valamint mélysötét korszakom között sikerült akkoriban egy relatíve világos, bár - lol - éjszakai képet festenem. sajnos a mobilom nem túl jó erre a célra, s a megvilágítás sem volt az igazi. de a hawaii kikötö mindenképp ideillik, hangulatilag, valahogy úgy érzem.

s talán majd egyszer le tudom fényképezni normálisan is.
vagy látjátok, másképp... ;)