nyugi, a maradék nap már nem olyan szövegintenzív, csupán történésekben, amik inkább kevéssé leírhatóak. pénteken este helena partiján a szokásos 6-8 fö mellett (rui is jött persze, igen :D) kát párocska is odanézett, melynek férfitagja portugáliában élö német, aki itt találta meg élete japán illetve portugál párját. mindkét eset érthetöen elgondolkodtatott ;)
ruival úgy döntöttünk, hogy az éjfél utáni részt bandukolással töltjük. elmentünk a chapitoba, azaz a cirkusziskola által üzemeltetett kávézóba, ahonnan piszok gyönyörü kilátás adódótt nöi és lisszaboni dombokra, ilyen preferencia- és nyálösszefolyató sorrendben. hiába, pasik vogymunk, vagymi :D
de mivel úriemberek is, csak az utóbbiból kaptok ízelítöt:
a további séta lehetövé tette annak az utcácskának az éjszakai képét is, amelyikben laktam, tessék:
szombaton reggel érthetöen késön keltem. hogy át tudjátok érezni egy ilyen mediterrán, barátokkal és friss gyümölcslevekkel édesített szeánsz élvezeti értékét, mellékelek egy körképet a teraszról reggeli közben, stellával, margaridával és egy enyhén indiszponált helenával :)))
utána margaridával végigsétáltuk megint az elözö héten már megcsodált bolhapiacot, és annyira belemerültem két esetben is az alkudozásba, hogy végül egyiket se vettem meg, a képzömüvészeti könyvet (egy portugál szerzetes kolostorban készült illuminált képeit bemutató, hetvenes évekböl származó kötetecske, vad 40 eurós kikiáltási áron, amit az istennek se vitt 30 alá a tulaj, pedig 20-ért elvittem volna talán) bánom azóta is, az india asztrológiai szerelem-csodakereket soksok beállítandó cérnával és belsö iránytüvel, ákombákomos míves faházacskában, azt kevésbe, mert komoly érvágás lett volna zsebem pénzmagján, természetben meg ugye nem akartam fizetni, lévén hogy a bácsi szakállas volt. pontosabban persze, lévén hogy a bácsi bácsi volt.
a lisszaboni macskákról érdemtelenül keveset szóltam, eltekintve 
adódtak még lehetőségek kellemes villamosképekre is a városbanséta közben, imhol például:
elmentünk aztán bevásárolni andreassal egy csarnokba, ahol friss halat vett sushinak, amit este elöételként tálalt - a maradék kaját én vettem, merthogy én is készültem fözni.már érkeztemkor kijelentettem ugyanis, hogy utolsó este, mikor stella is ott lesz (és persze bekéredzkedett rui is, lol) én fogok fözni magyaros kajákat. szerencse, hogy erre az alkalomra készülve vittem igazi magyar pirospaprikát. a marhapörkölt és a vegetáriánusokat illetö, végül a bolond portugálok által köretként a pörkölthez használt lecsó kifejezetetten megdobódott általa.
desszertnek egy nem túl magyaros de annál finomabb gyümölcs-sültet tálaltam, banántól ananászig mindent sütöben megsütve kevés vajban, pici porcukorban és sok fahéjjal, ráengedve még hangyányi vaniliafagyit is tálaláskor :P
ezekután közölték ezek a hálátlan dögök, hogy kapjam be... és miért utolsó este kezdtem el fözni, ha ezt elöbb tudják, igazán minden este beállhattam volna a konyhába.
nem rontottam el az estéjüket azzal, hogy rávilágítok mondataik bennem bármikor mélyebb megfontolást ösztönzö alapösszefüggéseire
vasárnap reggel nem maradt sok idönk a repülöm indulása elött, de persze ahogy kezdtem portugáliát, úgy is zárult.
barátokkal, újakkal és ehhez képest relatíve régiekkel végigsétáltuk alfama (alphaville) emblematikus helyeit, pastetut ettem és persze tejes earl greyt szürcsölgettem a kolostor kávézójában, kicsi utcácskákon bandukoltunk, alison is csatlakozott hozzánk, és emblematikus lisszaboni látképet is sikerült végre utolsó túrámon csinálni... ;)
végül érzékeny, öszinte búcsút vettünk, margarida könnyes szemekkel közölte, testvért nyert, és jöjjek mihamarabb vissza, andreas jelezte, keres a cégében munkát nekem, küldjem át az életrajzom, ja és ha van kedvem, áprilisban ne feledjem, hogy mehetek velük brazíliába :)
helena végül kivitt a reptérre, stella is velünk jött, hisz röviddel utánam öt pedig vonatra tették. így az utolsó búcsú is kellemesen könnycseppelnyomóvá vált, és a kocsi után még, megvallom, sokáig néztem.
it's built to last.
---
hihetetlenül fantasztikus portugál élményeim egy utolsó próbát is kiálltak. mikor hatalmasra duzzadt és, bocsánat a nyers és öszinte szóért, kurva nehéz táskám rátettem a szalagra, a tap-os bácsi elkerekedett szemmel közölte, hogy ez 38 kiló, csak huszat szabadna vinnem. mirefel reflexszerüen kijelentettem, hogy nahát, azt hittem, harmincat.
(tudom, tudom, ebben se volt sok logika).
ingatta fejét. 13 euró kilónként, tudomásom van-e róla? ezek után nekem kerekedett el egy kicsit a szemem, s annyira jól sikerült színészi teljesítmény lehetett, hogy láthatóan megszánt, majd kacsintott egyett és közölte, nyugi, segítek.
én közben persze javában számolgattam, 18 szor 13, az minimum 180, meg még ötvenhat... elszörnyedtem. bármennyire szeretem lisszabont, nem akartam itt maradni - a képregényeimet pedig nem adom!!!
nos, nem tudom, mit variált. de a végén egy fityinget se kellett fizetnem.
hálás mosoly utólag is innen érte.
meg a többieknek, mindmind.
akik befogadtak, megmutattak, istápolgattak, nevettek, éltek velem.
úgy kell nekik.
vissza fogok menni. :)
---
jaj, és ha eddig nem vált volna világossá:
nem éltetek, ha nem voltatok még lisszabonba.
mindegy, hogyan.
de jussatok el.
és nem valamikor.
most.
ma.
holnap.
egy fél év múlva.
menjetek!
és aki fél, nyugodtan hívhat, megyek vele, nagyonis szívesen :)
lisboa, over and out.
see you again next time.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése