lisboa 3

hétfön reggel még nem is sejtettem, mi vár rám estére. hogy visszaidézzem, ahonnét kezdtem, az elsö bejegyzés során: "...jól bevásároltam könyvekböl – baj velem most már nem történhet, gondoltam elégedetten."

amihez képest.

---

ez volt elsö napom, ahol nem kívántak körbevinni a városban új vagy régi barátaim. rui ugyan felemás szélerösséggel felajánlott egy egésznapos kirándulást belémbe, de azt hiszem, ö maga se gondolta aznap komolyan. ehelyett a mindenki által lebólintott, "régóta" (mihez képest...) esedékes kastélyt gondoltam megnézni, egyedül.

van annak amúgy egy külön fílingje, mikor az ember egyedül sétál egy idegen városban.

magányos, persze.
nem tudod megosztani senkivel, hogy amit látsz, mennyire tetszik.
megbeszélni, hogy merre menjetek tovább.
nincs senki, aki elöbb lesz éhes vagy szomjas mint te. aki idegesen toporzékol vagy éppen elnézöen mosolyog, miközben a kettöezerháromszázhuszonnegyedik képet készíted, például épp a híresneves villamoson...

ugyanakkor jobban bele is tudsz ívódni a körülötted lüktetö világba. leülsz egy kávézóba és teát rendelsz, portugálul. megbólintod a postást, aki ürítené a nagy piros dobozt, hogy várja meg, míg ráragasztod képeslapjaidra a bélyegeket. megértöen mosolyogsz, mikor a könyvesboltban portugálul köszönnek, kérdik hogy szeretnél-e zacskót, és további szép napot kívánsz.
megpróbálsz direkt nem turistának látszani, ellentétben a többi látványosan turistával. bennfentesként érzed magad, olyannak, aki régebben jött, söt, már jobban ismer mindent, mint az odavalósiak, kicsit le- és elnézöen vigyorogsz, mikor a többiek olyanokra mutogatnak lelkesen, amit már másfél napja láttál egyszer, hjah, kezdök, gondolod.

te meg persze beleolvadsz a környezetbe, akklimatizálódsz, és megpróbálsz alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, elvegyülni a hétköznapi helybéliben. büszkén nyomsz ki (kicsit félve azért a lebukástól vagy tovabeszéléstöl) azt a három szót, amit körülbelül megtanultál helyesen idegennyelvül, és csodálkozol, ha csodálkoznak, hogy rögvest angolra váltasz, amint rákérdeznek valamire.

mindez nincs kettesben - ami jó is, meg rossz is.
de: más, mindenképpen.

nos, ilyesmi másállapotban sétáltam agyon a várat hétfön reggel, pontosabban a kastély megmaradt várfalait. lent egy skótdúdás játszott karácsonyi számokat a macskájának, és minden arra járó-kelöt megkunyizott adományért. miközben a szebb napokat is látott (és ezért komplett újraépített) erödítmény falain sétálgatva vagy huszonhatodszor hallgattam a megkeltásított jingle bellst, úgy döntöttem, bosszúból a hangulatrontásért visszautamon pénzt nem adok neki, de cserébe a macskáját lefényképezem. így is történt, mint látható:

a kastély területén persze a galamboknál is több turista tartózkodott, mire délre sikerült odaérnem. margaridáék házától amúgy egy cirka húszperces séta volt, vagy talán még annyi sem, de egyrészt az éjszakai fényképrendezés miatt elég késön aludtam el, másrészt szeretem a reggelijeim, ha már vannak, nyugodt körülmények közt elfogyasztani, nem sorolom újfent az elözö napi facsarandó gyümölcsöket s egyéb finomságokat, tény viszont, hogy nagyon elégedett kisbabamosollyal jártamkeltem alfama és baixa kerületekben.
(alfamát egyébként végig konzekvensen alphaville-nek mondtam, legalábbis helena elött, aki annyira lelkesen imádja leonard cohent, hogy kénytelen voltam beszámolni legutóbbi sziget-élményemröl, amikoris lemmy constantine zenéjét élvezhettem, aki hasonló dolgokra képes libabörileg, mégha más is a hangja. lemmy constantine, ha a tavalyi sziget-posztban nem jeleztem volna, annak az eddie constantine nevü francia james bond-utánzó színésznek a fia, aki egyebek mellett a nagy godard egyetlen sci-fi témájú, és eddie constantine örökös titkosügynök figuráját felvonultató "alphaville - a strange adventure of lemmy caution" címü filmben szerepelt. mint ebböl is látható, márhamég követhetö, a "lemmy caution" filmbéli karakter után adta eddie constantine késöbb a fiának a nevét, aki így lemmy constantine-ként kénytelen megtalálni helyét híres apja és kevés színésztehetsége ellenére, viszont határozottan karakteres kinézete és markáns hangja segítségével. mint anno leírtam, szerintem sikerrel - és nos, ezt a meglehetösen unalmas, de tényeket felvonultató történetet meséltem el helenának, aki még akkor is csak hümmögött, mikor már godard és alphaville-jének ódáját zengtem, olyanokat mondva, hogy a film gyakorlatilag a hatvanas évek bladerunnerje [amit ha én mondok, azért jelent valamit...] vagy mátrixa.
ezért aztán bosszúból mert nem érdekelte ez a csupaérdekes sztori, elkezdtem alfamát alphaville-nek mondani, valahányszor arra jártunk közösen :P - s a vicc az, hogy a végén már ö is átvette, például utolsó elötti nap már kifejezetten alphaville-be hívott találkozni... hjakérem, ha ezt godard megélhette volna, *hüpphüpp,könnytöröl*...
zárójel be. bocsánat. roberto vagyok, hát ismertek, nem?)

natehát, vissza a lényegre.
ott tartottam, hogy megnéztem a várat, sétáltam a bástyák tetején, agyonfényképeztem mindent, imhol például egy kis belsö panoráma,

fent már volt ágyúkép, nem vagyok ágyúfetisiszta (ágyfetisiszta se. semmilyen fetisiszta! illetve... hagyjuk, na.) de jelzem elöre, lesz még ágyú máshol is.
(mr. bean jut erröl eszembe mindig, röhögök is ilyenkor magamban (ha már magamban sétálok, lol), azt mondta a karácsonyi ajándékát - egy hajómakettet - csudálgatva: "look at all these guns!!!" és gyermekien mosolygott, mi meg sejtettük, mit tenne velük, ha eredetiek lennének: "véletlenül" szétbombázná a buckingham palotát.
for sure.
at least.)

nosszóval, járkáltam a várban, nevezzük most már így, hiszen nemcsak kastély volt ott, hanem kiszolgálóépületek, azok oldalában gyönyörü kutak

vagy éttermek, és a legviccesebb, hogy aljában a soksok felesleges mütyürt árusító emberke között egy kifejezetten kincset érö, csodamester.

érmékböl készített medálokat - apró dekupírfürésszel kifaragta a lényegtelen részeket, a maradék pedig ott pompázott medálbelsöként. iraki pálmák, argentin nap, magyar madár - bármi is legyen az érmén, mind mívesen megfarigcsálta. nem akarok tippet adni otthoni turisztikai kisiparosoknak, de szerintem euróban egy tízest minimum megér az ilyen - ö elkérte, és velem együtt nem kevesen voltak, akik meg is adták. egy mellettem álló orosz lány rubelt kért és kapott, ráadásul az érmegyüjteményben az ö születési évszámával is volt, amit helyben, tíz perc alatt készített el a bácsi.

kilátás a várból. szemben a tegnap látogatott "eiffel-torony" és mögötte a nyitott katedrális

helena megígértette velem, hogy megnézem a közelben lévö katedrálist is. ehelyett a vár végeztével inkább lesiettem az elözö nap látott bairro alto negyedbe, ahol elöre interneten kikeresett címen várt három képregény- illetve könyvszaküzlet :)
emellett vasárnap helena mutatott olyan boltot, ahol volt portugál gyarmatokról kapható mindenféle teafü - természetesen ezt sem kívántam kihagyni.

nem beszélve bairro alto három templomának legszebbikéjéröl - nézzétek csak ezt a gyönyörü freskót...

elindultam hát shoppingolni, és a boldog vigyor innentöl szinte konstans is volt. agyonmegpakolva ültem a huszonnyolcas villamoson késö délután, mikor végre indultam haza margaridáékhoz, ahol andreas már készült a vacsorával és saját fejlesztésü caipirinha-ival, kedvenc koktélitalommal.

hihetetlen, de igazi cipöpucolóboltok várják a turistákat és menedzsereket...

a steak nem volt túlzottan átsülve... hogy barátaim vacsorázása közben én mégis a vécén töltöttem az idöt faltól-falig hányással, nem az ö hibájuk.

elöször még arra gondoltam, hogy a három nap tüzö napsütés megártott, komolyabb napszúrást kaptam és emiatt vagyok rosszul. estefelé, mikor újdonsült könyveim lapozgatása közben - tartalomtól függetlenül! - már éreztem, hogy gond lesz, még ez tünt valószínüleg, tekintettel rá hogy cipruson is, épp a harmadik napon, volt valami hasonlóm. itt viszont meg is kell hogy akasszam az utólag aggódók gondolatmenetét - a szimpla tény, hogy ebéd gyanánt, türtöztetni nem bírván magam, a helybéli mcdonaldsben nyomtam be két (najó, három) hamburgert, és késöbb amikor csak eszembe jutott eme ételzet, elfogott a hányhatnék, majd még késöbb elö is bukott újfent, már elnézést a naturalista részletekért, nagyban növeli a gyanút, hogy nem volt igazán rendben az a kaja.

szóval, további ecsetelés helyett: emberek, lisszabonban ne egyetek hamburgert!!!

sajnos este tízkor kénytelen voltam egyetlen caipirinha nélkül nyugovóra térni. megfogadtam magamnak és barátaimnak, hogy kedden már megint a régi leszek... csak szedjék már ki a macska karmait a vádlimból végre és hagyjanak picit, picipicipicit aludni, jó? :)