lisboa 6

csütörtök reggel vonatra szálltam, és hihetetlen olcsó elsö osztályon lementem tunisba, ami nem tunéziában van, viszont portugáliában, és ott várt rám stella, a ciprusnál is már emlegetett fél ghánai, félig angol hölgy, aki pár fényévvel (és naptári évvel) jár elöttem szakmai szempontból, és már az akkori konferencián is sokat tanultam töle.
(mondott most is például egy olyat, mikor ruival közös elözö esti nöhiányoló jajongásunkról meséltem neki, hogy "why do you fear loneliness, instead of embracing your solitude?" ami müveltebb nyelven köbö annyit tesz, hogy minek félni a magánytól, ha helyette élvezheted az egyedüllétet is? és valóban, erröl az oldalról vizsgálva elvben egyszerü lehetne a képlet, hisz híresen el tudom magam foglalni, van mikor például percekig magamban rötyögök valamin, amit én találtam ki, csak én gondoltam rá, ki se ejtettem, emiatt más nem is ismeri senki rajtam kívül, humorosnak meg egyáltalán nem tartaná valszeg, tehátvagyis el tudok azért lenni jól magamban, könyv és earl grey nélkül is akár, eljátszadozom bármely testrészemmel, ezesetben az agyammal...
de mégis, valahogy még nem jutottam el odáig (magamtól), hogy a magány megkapó szépségét, az "azt teszek, amit akarok" (relatíve igaz) szabadságvonzatát élvezzem, és tojjak arra, hogy most konkrétan hivatalosan ráhúzhatom-e közben valakire, hogy a társam, vagy sem. annyiban viszont rohadt igaz a dolog, hogy nekem a leendö társam majd lesszives mellém szegödni AKARNI, ne szórakozzon már velem, értettem?! nyugi, ez nem volt konkrét üzenet, a frusztráltságom, amivel hét elején küzdöttem, általános jellegü volt, és mára elég szépen kiszellözött az agyamból egy-két, itt nem részletezendö okból kifolyólag... ;)
a lényege a zárójelnek csupán annyi, hogy szabad a nagy okos bemondásokra szépen nézni és csodálni öket, mert mint egy gyönyörü kép, pont arra találták ki öket - hogy bámuld meg. a saját okoskodásaim közt is talán idönként elöfordul valami, ami megérínt másokat... ne tessék beleképzelni semmit, követni akarni meg pláne nem. ha kell, ha jó, ha fontos, úgyis beépül az illetö eszköztárába, szókincsébe, gondolkodásmódjába.
így lesz ez velem s stella távlatos gondolkodásával is.
amitöl persze még hihetetlenül fontos és okos és jó volt.
idönként még pontos is :P)

a jelenlegi kiszellözött agy okozmánya márcsak azért sem részletezendö, merthogy itt és most lisszabonról lesz szó tehát máris újfent, pontosabban portugáliáról, az algarvei tengerpartról, meg persze stelláról.

ö valamikor pár éve úgy döntött, hogy annyira szereti ezt a helyet és a népet, hogy itt vesz magának a tengerpart töszomszédságában egy kellemesen mediterrán házikórészt.
megérkezésem után kiülve a teraszra ez a látvány fogadott - igen, az a pici háromszög ott középen a tenger, pontosabban az atlanti óceán földközi tenger irányába igyekvö része.

a tünö távolságot azért relativizálva elmondom, hogy stellával a másnap reggeli frissen facsart narancslé utáni óceánfürdözésünkhez kábé öt perc alatt gyalogoltunk le, kényelmesen, macskát, madarakat és virágokat nézve, valamint egy ausztrál hölggyel beszélgetve...
pazar, mondhatni :)

az ausztrál hölgy stella szomszédja, egy angol focista felesége, de mielött metroszexuális japán tiniálmok lönének középpályás remineszcenciákat, gyorsan közbevetem, hogy ez még igazi férfi volt, valamikor az ötvenes években profiskodott ugyanis, és TERMÉSZETESEN felderült a képe, amint meghallotta, hogy magyar vagyok, és kiejtési rendellenesség nélkül elkezdte sorolni az aranycsapat tagjainak nevét, akik ellen anno pályára lépett :) zseniális volt, igazi angol föúri habitussal, szívta a pipát, itta a whiskeyt és láthatóan élvezte ö is a társaság adta regélési lehetöséget. a feleségét még anno "importálta" ausztráliából, tüneményesen kedves nagymama típus, kellö távolságtartással és finom iróniával viseltetve az angol (és férjében is idönként kedvesen felcsillanó) attitüdökkel szemben - nah, velük ebédeltünk elsö nap, aztán reggeliztünk másnap és fürödtünk a tengerben. ezalatt megkedvelhettek, mert késöbb kifejezetten monomániás állhatatossággal össze szerettek volna hozni egy nemrég megözvegyült dúsgazdag hatvanas hölgyeménnyel, akivel bridzselni szoktak és a mendemonda szerint kifejezetten jól tartja magát - mentségemre felhoznám, hogy csak nagyon rövid ideig és nagyon felületesen gondoltam bele a lehetöségbe, esküszöm!!! ;)

stella szabadidejében portugál írókról, költökröl rajzol portrékat, lásd pessoa kávéházi jelenetét a háttérben.

anyway, megérkezésem után csináltam salátát stellának, ettünk picit, aztán fogtuk a szomszéd kutyáját és nekiindultunk a sziklás partvidéknek. egy órás rövid sétának indult, vízhiánytól, de boldogan csaholó, több mint háromórás túra kerekedett ki belöle :)

kis háttérinfó: a tengerpartszakasz onnan kapta nevét, hogy a víz befolyik a partszakasz egyes részei alá, és hullámjárásával az évmilliók alatt felgyülemlett, egyébként szinte bárhol kis kaparással felszínre hozható fosszíliákkal, csigaházakkal és piciny öslény-csontvázakkal átitatott felgyúrt mészköképzödményeket kivájja alulról a felszín felé, kis kürtöket, lyukakat hozva létre a partszakaszon belül! ezáltal van olyan sziklás rész, ahol egyrészt megkapod 1) az északeurópai fjordokéhoz hasonló sziklás-benyúlós csipkézett partszakaszt, 2) az óceánokra máshol is - például cipruson, lásd afrodité szülöhelye - jellemzö parttól kis távolságban kiemelkedö sziklatömböket és mini-szigeteket, valamint 3) magán a parton mindenhol kisebb kútméretü, vagy akár fél focipályányi kürtöket, amiknek alján rejtélyes módon, de bizony a kinti, partvonalbélivel azonos ritmusban csapkodnak a hullámok :)
mondanom se kell, fenomenális, gyönyörü, és felejthetetlen volt.

séta közben már kezdetben is feltünt, mennyire változatos a növényvilág, a lenti képen például aloe verára hasonlító hatalmas, két méter széles kaktuszok paszulyként égbe nyíló virágait láthatjátok - ezek írd és mondd öt-hat méterre ágaskodtak az égbe!!!
mindemellett pedig a sima mezei virágtól, pipacstól és margarétától a vad orchideákon keresztül egészen a fenyöfákig (!) mind nemcsak megtalálható, hanem mondjuk két perc alatt egyazon száz négyzetméteres terepen körbejárható volt... eszméletlen. rájöttem egyébként, hogy a portugáliában engem végig kísértö ismerösség- és odatartzás-fíling valószínüleg nemcsak annak köszönhetö, hogy mennyire szerethetöek az ottani emberek, hanem hogy mennyire atavisztikusan belö harangokat szólaltatnak meg mindenkiben, függetlenül attól hogy honnan jön, ezzel a kavalkáddal, amivel láthatóan könnyedén, a legkisebb eröfeszítés és mesterkéltség nélkül eveznek stílusok és korok, érzések és képvilágok, biológia és müvészet emberiségölelö távlatai közt.

egyre mélyebbre merültünk a vadregényes sziklaszakaszokat ötvezö rengetegbe, cikádák hallgattak el közeledtünkre, néha oszkárt, a kutyát vártuk be, néha engem kellett a sok fényképezkedés miatt.

a tengerhez mindig ki-kibukva egyébként végtelen sok sirály kerülgetett mindeközben, és figyelték például ilyenkor, ahogyan vizet keresünk kétségbeesetten, vagy ahogy napellenzömet elfújja a szél, utána futok, majdnem kürtöbe csúszok, stella pedig megjegyzi, ö innentöl már nem idegeskedik, ha szirtikecskét akarjak játszani, tegyem, de már elöre kijelenti, hogy nem fog magyarázkodni az anyámnak.

ez utóbbit aztán többször is játékosan felemlegette, mikor egy kifejezetten sziklás, meredek résznél jött rám életem elsö helyi sziklamászó túrájának ötlete - de annyira fenomenális volt a szemközti, már tengerbe nyúló hegy, hogy muszáj volt rá átmászni, eléggé kalandos útvonalon:

nah, onnan a túloldaról csináltam a legszebb itteni fényképeim, fent már volt egy, a többiek lentebb következnek.

elöbb azonban még egy kis romantikus zárójel:
tudtátok, hogy a sirályok mélyen monogám állatok? egyszer az életben választanak párt, és onnantól együtt maradnak - még ha meghal a társ, akkor sem választanak többé mást. évröl évre nevelnek gyermeket, aztán továbbállnak új partszakasz felé.

:)

szóval átmásztam. stella leült a szirtre olvasni, oszkár sirályokat kergetett, roberto hegyet mászott müanyag lapostalpú converse csukában... idönként visszafordultam, stella ott van-e még, olyankor általában a fejét fogta, bár meglehet, csupán napellenzésböl ;)
apró kis algarvék - kürtöcskék - közt lépdeltem célom, a szemközti hegycsúcs felé. van videó is, sajnos technikai okokból nem tudom most feltenni, de talán egyszer majd pótlom, viszont a lenti képek magukért beszélnek. idönként be-beszakadozott alattam egy rejtett kút vagy boltív feletti szakasz, de alapvetöen nem voltak biztonság-jellegü félelmeim, inkább azt éreztem, mikor az idegen bolygóra emlékeztetö, napszítta tájék legyözése és a tenger sós illata érezte mámorban kiordítottam szabadságom az óceán magányába, hogy szabad vagy, és végtelenül boldog. lihegtem persze, nemkicsit is idönként, olyankor szünetet tartottam fényképezkedni... a tájékon vagy kétszázat löttem el, és csak azért hagytam abba, mert zsánerképböl, bármennyire hihetetlenül jó érzés ott tartózkodni közben, úgysem lehet sok különbözöt készíteni egyazon helyröl, és még az sem lesz képes visszaadni az atmoszférát másnak.

de azért... nézzétek :)


mikor nagynehezen elszakadtam a környétöl, stella vígasztalt, hogy érdemes tartogatnom még kis elemet a következö partszakaszra... kiderült ugyanis, hogy a helybéli kis fjordszerü benyílók némelyikét a középkorban elöszeretettel használták csempészek és kalózok kincseik és árújuk rejtegetésére. ebben segítségükre volt, hogy a felgúrt sziklapart némely helyeken természetes barlangokat képzett ki, amiket kifejezetten jól lehetett kis eröfeszítéssel lakályossá, vagy akár könnyen védhetö egyszoba-összkomfort erödítménnyé változtatni.

imhol egy ilyen strand,

és íme a lemászásunk (ami természetesen egy lépcsözetes, hegymélyi kürtön keresztül történt) után felfedezett kis barlangból ugyanaz a kilátás:

visszaúton aztán láttunk még egy, a környéken rendszeresen közlekedö középkori galeont, ha jól mondom, turistákat visznek mindig rajta, ha legközelebb jövök, nem fogom kihagyni, márcsak azért sem, mert stella szerint itt is gyakran látni fedélzetig felugráló delfineket :)

mikor koraestefelé hazaértünk, picit még vacilláltam, fürödjek-e a tengerben... fáradt voltam nagyon, mondanám saját védelmemben. végül stella szerencsére rábeszélt, igaz, itt is csak a parton ült és olvasott, miközben én habzsoltam az atlanti óceánt.
nagyon türelmes volt azért velem végig, realizálom most, hogy ezeket írom... :)
igaz, másnap, már lisszabonban azt mesélte margaridáéknak, a frász kerülgette, mikor kamerával mentem be a végén a tengerbe, emelgetve, hogy a felcsapó, méteres hullámok ne tegyenek kárt benne, néha egyetlen lábon egyensúlyozva fényképezés közben.
debezzeg öt is elfogta a sárga irigység egynémely kép láttán, amit igenis csak a tengerBÖL lehetett így és ott felvenni, mint például egy ilyen:

nyugtatásul: azért a sok fénykép közben nagyonnagyon sok idöt (90 %-ot) gép nélkül töltöttem el, nemcsak itt, de portugáliában végig ;)
a másfél óra tengerböl például talán tíz perc ment el erre, igen, és persze emlékezetes volt, ahogy a hullámok kamerával a kezemben odakentek egy embermagas sziklához... de basszus, élveztem, mint az állat - és most még képem is van róla :D

visszaúton még megörökítettem a naplementét egy kellemes hegycsúcsról, kaktuszok közé bújva, amiknek fügéjét vacsoráztuk késöbb.

péntek reggel a már említett felállásban úszni mentünk, még mielött megérkeztek volna a strandra a turisták (az igazi turisták, one might add...), majd segítettem frissíteni stella weboldalát, ebédeltünk még egyet oszkár társaságában, és végül elindultunk a pályaudvarra, hogy közösen menjünk fel lisszabonba.

helena partit szervezett a tiszteletünkre, ötfogásos vacsorával :)