2007-10-16

a mikrofon, az ifa, a 193 perc, és a marsi spermafejögép

és hát akkor egy könnyedebb, a múlt heti fáradalmakért cserébe ;)



négy vitális emlék tapad pornószinkronizációs múltamhoz.

---

nyolcvanvége, talán 87-88.
újpesti müvház, vetítöterem. amúgy kint scifi-találkozó zajlik, könyvek vétele-eladása, söt, árvereztetése. föképp a 45 elötti kötetek fogynak jól, na nem a wells-kötetek, az már mindenkinek megvan. de egy korai priestley, kellermann vagy hilton mozgat fantáziát és pénztárcát. a régi, kis kozmosz fantasztikus könyvekre vagy kezdeti galaktikákra csak azok buknak, akik a vega scifi-mozgalom kezdeti napjaiban még nem kapcsolódtak be a körforgásba... nem jártak még "a höskorban" levélfútta öszi utcákon barangolva a majakovszkij utcai valamint orczy téren lévö maszek antikváriumokban, ahol potom negyven forintokért lehetett kapni mindet, elsö asimovoktól egészen a holdbéli dávidig...

a negyvenöt elöttiek nemigen érdekeltek engem, amúgy se. mármint scifiben. valahogy nemcsak - rendben, wells és verne kivételével - avittas nyelvezetük, hanem áporodott (kontra modern poros) szaguk és nemegyszer rendkívül idegen ideológiájuk is megzavart annyira, hogy ne fektessek (sokszor horribilis) pénzt megvételükbe. arról nem is beszélve, hogy Fehér Géza örökbecsü vega scifi-bibliográfiája is csak a háború utánra nyúlt vissza, ergó igazán alap se volt egy potenciális gyüjtemény komplettálására. ígyhát a negyvenöt elötti, konkrétan magyar irodalom nálam inkább karinthy, krúdy, rejtö és társai által vált érdekessé, de nem a fantasztikus regények sokszor silány anyagával.

vissza a jövöbe, jön az emlék, máris mondom, nyugi.

ülök tehát pár évtizeddel késöbb a szocialista moziteremben. the thing, azaz az izé, kurt russellal, john carpenter által. rövid verzió: földönkívüli az antarktiszon összemelegszik a kutatóállomás tagjaival, elsösorban elfogyasztás során. de ez mindegy is, mellettem egy barátom, akire - nemcsak négy-öt éves korkülönbségünk folytán - felnézek akkoriban, nagyon.
mikrofont tart a kezében, az angol filmet fordítja, hüen, ahogy kiveszem, a közel 100 érdeklödönek, élöben.
harmadik perc, talán. kurt russel kiborítja italát a számítógép billentyüzetére. a gép sistereg, majd meghal. kurt russel kijelenti, "fuck".
mellettem hallom andrás hangját, hangosan visszhangzik persze minden kisz által fizetett hangszóróból:
"bazdmeg."

tudom, ma már kötöszó.

akkor - nekem - ez a volt a megtestesült rendszerváltozás.
s amíg élek, nem felejtem el.

andrás?

valamikor 85 tájékán ismerkedtünk össze. judit, egy scifis berkekben nagyon kedvelt és tisztelt, valamint szinte mindenhol a hatalmas kép-, videó-, és hanganyaga miatt megkerülhetetlen forrásként "használt" ismerösöm ajánlott be nála. volt andrásnál ugyanis két képzömüvészeti album, scifi illusztrátorok munkáit gyüjtötte össze. egyrészt chris foss kötete, a 20th century foss, másrészt a még mindig elég nagy ritkaságnak számító elson/moore féle parallel lines.

tudni kell, hogy ha van valami, amit szeretnék ha mellém temetnének majd egyszer, az a képzömüvészetialbum-gyüjteményem, mely immár jó 23 éve elválaszthatatlanul elkísér, és még mindig folyamatosan bövül. nem dicsekvésképp mondom (fenéket nem, lol), de vagy ezer kifejezetten science fiction, fantasy és horror müvészettel foglalkozó album került a polcaimra az évek során. amint felesleges pénzem volt, ebbe fektettem... s ha belelapozok egy klasszikus freas kötetbe, átnézem syd mead futurisztikus designjait, vagy elmerengek howe gyönyörü tolkien illusztrációin, olyan... hmmm, hogyan fejezzem ki magam félre nem érthetöen... olyan kellemes bizsergés, elégedettség, melegség jár át, olyan TÖKÉLETES boldogság, amit csak nagyon kevés más esemény mentén érzek az életben... :)

vagyis... nekem azok az albumok, ott, KELL-ETT-EK!
nah.
:)

s ígyhát összejöttem andrással.

akkoriban, talán olyan húszévesen, saját kis garzonban lakott, bejárónöt alkalmazott, imádta james bondot, meg persze philip dick-et és a blade runnert, ez utóbbiban társak voltunk piszkosul. minden cool volt, számomra, bár akkor még nyílván nem így hívtam volna, amit csinált. ha késö éjszaka eljöttem töle, a magam 16-17-18 évemmel, mindig napokra való érzéstöltetem volt... úgy éreztem, szerepem van valamiben, valaki elismer, akit én messzemenöen elismerek... fantasztikus élmény volt martikát hallgatni, bond-filmen vitázni, vagy az elfuserált havi folyóirat-galaktikát ócsárolni.
aztán andrás odaadta regénye kéziratát, s mai napig az egyik legjobb és legfantáziadúsabb magyar scifinek tartom, és szívemhez hasonlóan közel áll, mint csaba EMA-ja. mindkettöt hat-hét óra alatt olvastam ki, mert letehetetlen, söt, lélegzetvehetetlen volt. aztán andrás regényét meghúzták, 90 körül jelent meg azt hiszem, erösen rövidített formában, szerintem ezáltal megfosztva atmoszférájától... de ez már egy másik történet, illetve sok másik történet kezdete lenne.

viszont az a tényszerüen érzelemmentes "bazdmeg"... na, az kitörölhetetlen a fejemböl... :)

---

a második emlékem továbbra is andrással kapcsolatos, merthogy épp mentünk a videókalózhoz valahová ferihegy felé, franc tudja.
ötödik emeleti panel, valamilyen lakótelep, bent négy szuper videóberendezés, például egy mitsubishi, melyröl addig csak kocsiként hallottam, sztereós, mikrofon és line bemenetü, vonaglónö-átméretü színes tévé, és mindehhez domus-féle erika bútorcsaládon egy lengén öltözött, bizonyosan atomfizikusi iq-val rendelkezö szuper csaj (akkori életemben háromszor hallottam megszólalni, és kibírta témaváltás nélkül... mindig azt mondta, szííjasztok, de úgy, hogy akár perverz szexjátékra való buzdításnak is hathatott, funkciójánál fogva...)
mindehhez járt a zöldséges-hájas kalóz, amint zsíros ujjakkal kezembe nyom véháes meg magnókazettákat, merthogy andrás mutatott be neki mint német szinkrontolmács.

andrás az angol videóit szinkronizálta, én onnantól a németeket. herélt kappanhangon egy fiatal srác könyörtelenül megszinkronizál apait-anyait, férfit nöt vegyesen, lett légyen szó bármilyen filmröl. szabad elképzelni, hihi...
negyvenöt perc folyamatosan, míg lejár a magnókazetta (mert ha pauzéznál, nem lehet utána összeszinkronizálni az anyagot!), kis ital, hogy megjöjjön újra a hangod, azt mehet tovább.
kalóz bácsi pedig hétvégenként viszi ki a népnek, az istenadta csak magyarul tudónak, jó pénzért pult alatt, hamiskás, de azért igyekvö fordítással, hogy a nép legalább picit értse (érccse), svarzenéger mitismondott, anyjuk...

jajigen, és a kép, amivel tartozom:
megyünk ki tehát andrással újabb adag videókazettákért, meg pénzért a múltkoriakért. (ezen pénzekböl finanszíroztam például az idegennyelvü könyvesboltban, a váci utcában, idönként megjelenö albumokat... valamint az utakat lipcsébe, silkéhez, de ez megint egy nagyon vad és másik történet, lol)
andrás öltönyben, már húszévesen kicsit ritkuló hajjal, de a magasabb rendü intelligencia, hamisítatlan james bondos stílus és sokrahivatottság legmélyebb meggyözödése által táplált önérzettel.

egy kispolszkiban.

kanyarodunk a kossuth lajosról a kálvin felé, mikor körbeelöz egy ifa teherautó, megközelítöleg minden irányban a tízszerese a kispolszkinak. andrás káromkodik, visszaelöz. teherautó csikorogva fékez, majd gázt ad, kétszer körbeautóz minket, köhögünk, pedig be se jön a kipufogógáz, csak sejtjük, hogy lenne most böven, ezért is köhögünk, önmagunkkal s a helyzettel szolidárisan...
végre odaérünk a kálvin téri lámpához, a két - nevezzük így, nagyon jóhiszemüen egybemosólag - jármü, mire andrás letekeri az ablakot, kihajol, ami ugye azt jelenti, hogy háromrét hajlítva gerincét, fejét a kispolszki teteje fölé gyüri, majd felszól a talán hét méterrel feljebb tanyázó munkássoförnek:
"a kurva anyádat."
így, ponttal a végén, megállapítólag, teljesen felháborodásmentesen, mint valami szikár tényt, akurvaanyádat.

majd visszabújik egyazon nehézkes mozdulatsorral, visszatekeri az ablakot, és mered maga elé, a lámpát várva, mintha mi sem történt volna...

én meg csak ültem, és hangtalanul röhögtem mint egy állat, szinte végig a kalóz lakótelepéig.
a kicsinységbe szorított nagyság mintaképe lett ez nekem, s maradt azóta is. nem bírom ki vigyorgás nélkül, amint eszembe jut... :)

---

harmadik kép.
mondja a kalóz, miközben matat a kazetták között, hogy itt van egy ilyen ürhajós, azt szereted, roberto, nem? s a hat másik kazetta közé betol egyet, s kicsit figyelmezthetett volna már a késöbbi problémákra a piros szalagvédötokocskaburokbizbaszmittomén. mondom, mi ez, mennyi? mondja, nyugi, max kilencven. bólintok, átveszem a hozzájáró magnókazettát, kilencven perces, majd rövid gondolkodás után, miközben nyáladzó szemét a félmeztelen kitartottján legelteti, megfejeli még egy sony c90-essel.
és nem, ettöl se kezdtem el rosszat sejteni.

lássuk meg, zöldfülü pornószinkronszínész voltam még csak, nah!

ez az egész procedúra amúgy a következöképp zajlott:
ha andrásnak kellett pénz, rászólt telefonon a kalózra, van-e megint új anyag, és mikor menjünk érte.
ilyenkor telepatikusan viszketni kezdett a gatyazsebem, amiben a pénzem tartottam mindig, és felhívtam andrást utcáról, merthogy nekünk nem volt vonalas, rádiós meg még csak james bond autóiban létezett talán.
(zárójel. hatvankilencben!!! basszus, a hatvankilences on her majesty´sben megy a riviérán és kocsitelefonja van. egyszer valaki elmagyarázhatná, milyen alapokon müködött ez akkor, és mennyibe kerülhetett a fenntartása. mennyire gazdagnak, mennyire coolnak kellett lenni ehhez?! zárójel be.)
szóval hívom andrást, és miután megtudtam, lóvé áll a házhoz, adott házból sürgösen el kellett távolítanom szüléimet. merthogy a "ház" addigra a krúdy utcában (a mátyásról 84-ben elköltöztünk) egy finom kis lakás* volt, és a lentebb még kifejtendö szinkronizálós hörgésekre anyám minimum vérsokkot kapott volna. (mi az a vérsokk, amúgy? most találtam ki... namindegy.)

*a mostani darshan-udvar felett laktunk, mely darshan-udvar akkoriban még pékség volt. kései gyermekkorom egyik leghorrorisztikusabb emléke ezzel összefüggésben egy éjszakai váratlan ébredés volt, mikoris megszeppenten realizáltam, hogy a "földönkívüli ízeltlábuak aprítják darabokra a földi egyesített hadtesteket, miközben királynöjük magához parancsol és símogatja orcámat" címü rémálmom nem nélkülözött valóvilágbeli apropókat, ugyanis az orromtól úgy két centire a párnán, a takarón kábé derékmagasságban és lent a lábam környékén a matracon három szépen kifejlett, éjszakai riadalmam által minimum ötméteresnek látott csótány kommunikált hevesen egymással.
(gondolom, épp megbeszélték, hogy "felébredtbazmeg,mosthogyvisszük el aszajrét?!)
sikoltottam egyet, mint egy lány, majd felugrottam, leráztam magamról még a tegnapi napot is, majd belemásztam a fürdöszobában a kádba, benyomtam a lefolyó dugóját jó erösen, és aggódó arccal csekély két órás rákészüléssel nyugovóra tértem az események felett. szerintem a csótánycsapat közben a tévémen ült és bámult, esetleg tapsolt is, nem tudom... :D
apámnak (aki ugye nevelöapám. ezek keverednek. igazi apámról majd egyszer, késöbb, mert érdemes, bennfenteslol) a rákövetkezö nap két üveg komoly kémiát kellett szétlocsolnia a szobámban, mielött hajlandó lettem volna szabaddá tenni megint a családi fürdökádat... igazbár, sokak szerint ezen kémia maradandó károsodást okozott agypályáimban, mint nem utolsósorban ez a sorrengeteg is bizonyítja... ;)

nevelöapám a saját családjában elfoglalt pozíciója folytán, valamint kisfiú korában a "hahó, a tenger" stb. sztárjára emlékeztetve az "öcsi" becenevet kapta, s ezen ismertem meg én is anno, kis tizenéves csutfaszként. azóta is így szólítom, úgy, hogy mindeközben Piedone méretü és kinézetü tengerésznek látta öt a külvilág... képzelhetitek a megszeppent arcokat pl. a mátyás téri buszmegállókban, mikor a kis kappanhangú pöcs a mellette álló hegynek tinédzserkorszaka félremért öntudatával azt mondja, "öcsi, ne szórakozz már velem...!"
valszeg mindenki azt hitte, a helyi maffiavezér fiaként bodyguardot tartok, és csupán nemes szórakozásként ereszkedem le a pórnéphez s járok 99-es busszal, lol.

but anyway...
szóval öcsi szülei balatonalmádiban laktak, s mikor megtudtam, új szinkrontolmácsi feladatom akad, kemény egyhetes elökészületbe fogtam, melynek a "látens manipuláció szüleim almádiba paterolására" címet adtam. ez abban merült ki, hogy közöltem velük, szerintem milyen régen látogattak anyátapát, illetve nem kifejezetten kedvelt anyóstapóst, valamint megígértem, hogy kitakarítom közben a szobámat, és nem rúgok be. kis nyafogás, valamint kétnapos szóbanemállás ehhez elegendö is volt még köretnek, a fent leírt módon tehát mehettünk andrással úgy anyagért, s miután letett a krúdyban, kezdtem is neki az új filmeknek. volt ott minden, vegyesen, krimi, scifi, dráma, szerelem, meg persze pornó...
amely pornót a legszívesebben szinkronizáltam, hiszen sokkal kevesebb és egyszerübb szövegeket kellett elnyögdécselnem... :D

s hogy mihez képest?
hisz ne feledjük, ez a rész itt még csak a rejtélyes pirostokos videóról szól, "valami scifi, max 90 perc"...

aha.

kérlek benneteket, ez, mint utóbb kiderült, a "the right stuff" nevü amerikai eposz volt, és az ürkutatás, majd ürhajózás höskorába vezetett be. voltak benne színészek, igen, de leginkább egy nagyon unalmasan egybevágott három-négy discovery channeles extrára emlékeztethetne.

a szinkronizálás úgy történt, hogy beraktam a videóba a kazettát, a magnóba az audiókazettát, fülest a tévéböl a fejemre, andrástól tanult módon arcom elé a mikrofont és cool kinézettel indulhat a szinkron. nö, férfi, gyerek, you name it, mindent én mondtam, mitöl olyan tudathasadásos monológokat folytattam "magammal" mint a "szeretsz? persze drágám" típusúak.
az elején még gizda voltam és megpróbáltam hangot változtatni, mintha egyszemélyes szinkroncsapat lennék, szerintem ezek voltak a legsikerültebb hazai feketepiaci komédiák utóbb, akkor is, ha krimi vagy dráma volt a rendezö által elrendelt müfaj... utóbb szólt a kalóz, hogy ezt inkább mellözzem, az embereket irritálja a férfihangon nöi hangot imitáló gyerekhang, mikor egy nöi színész ichliebedich-et rebeg el épp.
a technika fortélya mentén, ha beindult a gépezet, nem volt mese, mint fentebb röviden már összefoglaltam, negyvenöt álló percen keresztül megszakítás nélkül tolmácsolni kellett, ugyanis másképp nem lehetett volna már szinkronba hozni a magnóhangot a videóéval. negyvenöt perc után aztán, kazettafordítás közben, megengedett volt pár korty víz, hogy visszatérjen a hangom, és egy 90 perces film után javallott volt egy óra idegpálya-szünetet tartani... valljuk meg, tizenöt szereplö attitüdjét és mondanivalóját fejben lerendezni nem egy egyszerü feladat ;)
a dolog visszája ráadásul az volt, hogy nem akartam túl sok idöt a pénzkereséssel eltölteni (ez visszatérö motívum sajnos az életemben), magyarán szemben andrással, aki elöször megnézett egy filmet, esetenként még jegyzetelt is, és csak aztán, másodikra fordított, jómagam inkább idötakarékosan benyomtam a kazettát, oszt ahogy jött, hadd szóljon... :)

igenám, de a "right stuff"...
az egy dolog volt, hogy nem scifi, hanem technikai handabanda szöveg félpercenként. már az urándúsításnál pár tizedmásodpercre megakadt az agyam, aztán mikor a sugárhajtású repülögépek tipológiája került németül terítékre, kicsit habogtam, és nyomattam ami ilyenirányú magyar ürhajózási szakkifejezésekböl a fejemben volt.

és az nem volt sok.

ellenben letelt az elsö negyvenöt perc, megtöröltem izzadó homlokomat, a szokásosnál többet és hosszabban kortyolgattam, majd megfordítottam a kazettát, és belsö fohásszal, hogy gyorsan és soksok robbanással, a szereplök minél gyakoribb halálos balesetével múljon el a maradék háromnegyed óra, nekiálltam a vélten utolsó szakasznak.

mégegyszer: aha.

kilencven perc, és még nem látszik a vége. az oroszok most lövik fel a sputnyikot. rémlett emlékeimböl, hogy az amerikaiak még évekig kísérleteztek, mire embert juttatnak a holdra... elszörnyedtem, de nem volt mese, munka volt! ugyemilyenjó, hogy adott az az ökör egy második kazettát...?!

bmeg.

135 perc. második kazetta, b oldal. hangom alig, agyam foszladozott az igénybevételtöl, üveges szemmel bámultam a képernyöt, kapcsoldbedzsóazutánégöket,bétizenkettesekjönnek hathuszonháromfelöl... ilyesmi, mereven, fahangon, a halálhoz bizonyára közeli állapotban, végkimerülés és szellemi exitus szélén.

kéremszépen, szumma százkilencvenvalahány perc technikai halandzsa, unalmas történet és kegyetlen módon elpusztított hangszálak után végetért a film.
lecsúsztam a székröl, még imába foglaltam saját nevemet, majd elaludtam.
másnap reggel ébredtem csak fel... :)

ezek után csoda, hogy imádtam pornót szinkronizálni? hisz ugyanannyi pénzt kaptam érte, mint a komolyabb dolgokért...!!!

nos, az emlék kedvéért akkor következzék egy szokásosnak mondható dialógus egy ilyen "filmböl":

ooohhhh... hansi!!! wie geht es diiiiir?!?!?!?! (heves szempilla)
danke gertrud... (széjjelderülö képpel) guuuuuut. mmmmmmhm, siehst duuuu aber guuuuut aus heute...!!! (fültöl fülig vigyor, miközben gombolja ki ingét.)
oooohhhhhhh... hansi!!!! wenn duuuu wüsstest, was iiiiich unter dem rock habe... (felemeli szoknyáját, elkezdi fullszörös ...ját birizgálni. szééééles vigyorral. mármint az arcán.)
ooooooohhhhhhh... du kleine wilde, duuu... hey, wolln wir ficken? (kigombolja börgatyáját, elöszedi ...át és bérbeadja.)

snitt.

namost ezt én ilyenkor szöveghüen elöadtam. képzeljetek el egy mutálásból éppen kigyógyult, amúgy fájóan magas hangfekvésü fiatal srácot, amint enerváltan megszemélyesíti a fenti dialógus szereplöit. monoton hangon, értelemszerüen, hisz ez a harmadik pornó aznap, és már roppant únja... meg különben is, ki az a marha, aki szinkronizált pornót néz? úgy kell neki.

sziahans, hogyvagy.
köszigertrud, jól. de jól nézel ma ki.
háthamégtudnád, mivanaszoknyámalatt.
ótekisfacér. dugjunk.

aztán egy pár unott kötöszó, két percen keresztül:
jajj. hajjajj. jajjdejó. mégjobb. mélyebbre. igen, igen, mélyebbre. jajj. hajjajj. most jó. nem, mindjárt jó. ne hagyd abba. ne hagyd abba. ne hagyd abba. jajj. ne hagyd abba. höööööö. jajj.

mélyebbre.


nah, ezt élöben azért kicsit jobban szoktam elöadni.
mármint ezt az emléket, természetesen... :)))
meghát... nemis. ;)
azzal büszkélkedem, hogy ha nagyon megeröltetem magam, még ma is összehoznék egy hatásos pornószinkront, el tudnék élvezni mondjuk olyan megryan-esen egy étteremben, ha sokat kínálnak érte, lol...!
úgyhogy lányok vigyázat, nemcsak ti tudtok szimulálni élvezetet... :)

a "the right stuff"-ért amúgy utóbb dupla gázsit kértem.

---

amiröl eszembe jut a negyedik kép.
(hmm... nem lesz kicsit hosszú ez a poszt? itt vagytok még egyáltalán?)

akkoriban a pornók önkéntelenül is tök viccesen alakultak, mert megpróbálták még komolyan venni magukat, sztorilájn ügyben... nemám boy meets girl, they fuck, the end... nemnem, komoly történeteket találtak ki, nem kevés szeretettel dolgoztak ki díszleteket, szedtek rá össze színésznöi ambíciókkal inkább, mint szépséggel megáldott hösnöket... a férfiakat meg nemcsak deréktól lefelé mutatták síkosítóval a kézben.

kedvenc ezirányú emlékem egy bajor hegyekben játszódó pornó. se a címére, se a konkrét "történésekre" nem emlékszem, csupán arra, hogy a marson már csak nök éltek, és a tovanemzéshez földi férfiak spermájára volt szükségük. mitadisten... akarom mondani, a dugás szent istene fortélyából ürhajójuk a bajor alpokban száll le, és miután sikerrel álcázták két mérsékelten lombos faággal, elindulnak a helyi kocsmába pasit szerezni. az ürhajó belsejében, mint utóbb kiderült, hatalmas fejögép foglalt helyet, körülötte vibráló székekkel, melyekbe a szegény bajor férfiúkat ültették aztán, beszíjazva, majd rájuk csatolták megfelelö helyen a csöveket, és heveny vonaglás közepette az áldozatok sorozatban elélveztek.
igenám, de hans a nöi bájakkal nem szükölködö amazonok láttán kiszabadítja magát a székböl, jól megizéli a marsi fökapitánynöt, majd feleségül veszi a bajor falú legnagyobb örömére, hisz a lányok most már mind fess népiruhába öltözve ölelgetnek egy-egy ötvenes pasit, boldogan, hogy felfedezték a valódi szerelmet, teljesen feladva missziójukat, és mint a véget jelzö vágókép bizonyította, más megoldást találva a fejelésre, lol :)))

na, hát nem fantáziadús? vicces volt, szórakoztató, és lányok is voltak benne.
imádtam!

bár, megjegyezném, mindez túlontúl mélyen belém itta magát és meglehet túl intenzíven alakította bajorságképemet... amikor csak ottani hegyvidéket látok, mindig ez a film jut eszembe, és ösztönösen intenzívebben kezdem el nézegetni a nöket, nem a marsról származnak-e, valamint kutatom, hol lehet a bokrok közt fejögépes ürhajójuk... :D

merö óvatosságból, természetesen!

---

ennyi.

s a jelzett feladatokra továbbra is bérelhetö vagyok.

persze ma már nem háromszáz forintért ;)

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

20 092 karakter, baszics, megszámoltam. kellene nekem egy cirka 80ezer karakteres szakdolgozat, hmm? megfizetem :)

egyébként nagyon szórakoztató, de el tudom képzelni, hogy szóban ezt még ennél is sokkal viccesebben adod elő :) (hogy mást ne is mondjak a viccesebbennél)

roberto írta...

mást ne is mondjál a viccesebbennél, lol :D

---

az a négyszerese, neszórakozzmán velem, minimum nyolc óra... meg tudod te azt fizetni?
tudod egyáltalán, mennyi az teában?!?!?!

;)

Névtelen írta...

te csak ne foglalkozz azzal, hogy meg tudom-e fizetni, az az én dolgom :)
neked csak nyolc óra, nekem meg megérne egy anyahajónyi teát is ;)

roberto írta...

deal.

:)

Névtelen írta...

megbeszéltük :)
most már csak arra vagyok kíváncsi, mennyi most egy olyan megrájenes-éttermes jelenet tarifája. egy olyanra még lehet befizetnék, még ha nem is háromszáz forint :D

roberto írta...

tudod mit?
ötletet adtál... kirakom a vaterára, "alacsony ismertségü blogger budapesti teázást kínál, merci csokival és müelélvezéssel megtoldva" :DDD

s majd kíváncsi leszek a tétekre - felmennek-e 300 fölé... ;)

Névtelen írta...

Két cent... ? :)))




(Arra emlékeztek, hogy "két centünk van, s majd alkuszunk, mert nincsen addig éjjelünk, se nappalunk, míg nem lesz Magilla gorilla miéééééénk" ?)

Névtelen írta...

rain: lol :D

roberto, szólj, ha kész a vaterás aukció, licitálni fogok, annyira szeretném megélni, amikor egy étteremben kivágom eléd a pénzt az asztalra, és felszólítalak, hogy "élvezz". lollll.

roberto írta...

söt...

"élvezz, kutya!"

:DDD

roberto írta...

rain, addig örülj, míg nem uszítom rád barbapapát :)

Névtelen írta...

Ha harc, hát legyen...:

Matula bácsi!

Sőt,

TeleTabi!!!!!!

Névtelen írta...

egyezzünk meg valamiben: én fizetek, úgyhogy majd én eldöntöm, hogy mit mondok :D

roberto írta...

kezdek félni... :)