0313

szóval itt vagyok, most indulunk néptáncozni, erröl különösebben nem akarok írni, mert ki tudja, milyen lesz, én + nép, én + tánc, legkésöbb innen harsányan röhög, aki kicsit is ismer, de a benyomások az elmúlt két órában, hát, nem tudom, életre szólnak anyway. tizennyolcéves hegedümüvészek, néprajztündérek és hangszerek, amik szerintem nincsenek is, bárhogy is szólnak bérházlakásban próbán, pedig nagyon szólnak. amikor féligtajrészegen elénekelhetem a "ha te tudnád amit én, te is sírnál nemcsak én"-t, anélkül hogy kiröhögnek, sötbasszus ismerik és támogatnak hangilag, és a nox hegedüse énekel velem, játszott nekem, és indulunk a vödörbe, koncert meg tánc, magyarnóta, de talán egyszerüen csak zene, élet... szóval akkor sikerül agyam nemcsak 0,00001%-át mással elfoglalni, mint amivel mostanában foglalkozik.

köszönöm!

---

éjjeli apdét
és akkor az éjféli somogyi néptánc, körbekörbe, s én kintröl nézem: aminek a végén, ha jól csinálod, megfoghatod a párod kezét.
ennyire várakozott, visszafojtott erotikát a mozdulatlanság táncában még nem láttam soha.
mint mikor fekszik rajtad, akibe szerelmes vagy, öleled, lent összeértek, és nem kell mozognod, csak csendben fekszel, benne vagy, benne élsz, benne teljesedsz ki, érzed, ahogy minden... tökéletes. nah, ez olyan. hogy valamikor aztán, végsö díjként, már nemcsak megéríntheted, majd megfoghatod... hanem meg is tarthatod kezedben az Ö kezét.

csattognak a bokák, kezek a magasban, gyönyörü minden arc, minden pár.

beleng az atmoszféra, körbefon, vonna magába, és te ott állsz egyedül.

hiányérzet, ezerrel, bazmeg, hiány!
keresed arcát a tömegben, ez van.

a levegö minden rezdülésében keresed,
ez van.