0520

ismeritek azt az érzést, hogy felébredtek, és az idegen test az ágyban már ott vár, ott pihen fókuszálhatatlan közelségben, és rámeredtek csipás, éppencsakhogy nyíló szemetekkel, mint kisbaba a frissvilágra, készen az üvöltésre, bár még egyelöre csak érdekes, furcsa, idegen, minthogy ugye - idegentest - nevében is benne foglaltatik, aztán ahogy tisztul a látás, hullik a csipa, a fókusz is valahogy beindul, hiszen vér mozgat mindent, nem, nem megint ott lent, mint ébredés elött, hanem fent az agyban, és az izmok meghúzzák a szemed körüli rostokat, hunyorítasz kicsit, és még mindig ott van melletted, söt egyre jobban, világosabban, tisztábban, és azt gondolod, nos, azt gondolod, hogy:

"bazmeg, mi ez itt, és hogy került ide?!"

---

és megriadsz, hiszen ennyire nem lehettél elözö éjjel kába, részeg, álmos, lágyságra éhes, nárcisztikus, praktikus, ennyire rohadtpraktikus basszus, hogy tudod jól, hogy még a legutolsó szaros reklám is erröl szól, ezt kell csinálni, ez kell a kezedbe, ha van ilyened, az életed rendbe jön, simogatni jobb, mint nem simogatni, és ezzel, na ezt aztán igazán lehet, selymesen... mesésen selymesen simogatni...
és nézel le képzeletben magadon, igen, meztelen vagy, bizony, hiszen így szoktál ágyba menni, máskor se másképp, és igen, ö is itt van, melletted, szusszanásnyi távolságra, és mered rád kicsit, bár valószínüleg alszik, bárpersze tud az ilyen egyáltalán aludni?, mikor tegnap éjjel - lassan jönnek a gondolatok, ébrednek a kellemességükben mostanra szörnyüvé zsugorodó emlékek - annyira elözékenyen kínálta fel magát neked, a mindenét, a belsejét, nemcsak a külcsínt, és te igen, valóban gyenge voltál, ágyba vitted, és használtad, még akkor is, ha mindenki mondja, tudja, neked kínálta, és hogy ez így jó, nyugodtan csináld csak...

szóval mered rád, s ha akarnád, most is megérinthetnéd, de nem akarod, nemis, nem nem akarod, hanem egyszerüen nem vagy rá képes, mázsás súlyként marakodnak a bentmaradásért a kezeid a takaró alatt, testedhez érsz, azzal a kézzel, amit ö érintett, ami öt éríntette, ami belöle táplálkozott, miatta, érte lett bársonyosan szelíd elözö éjjel, azon a hosszúhosszú éjjelen, elalvás elött...
és mit hittél, ó te balga, hogy majd talán reggelre magától elmegy, eloson mellöled, mint valami nevesincs szeretö?

nem, persze hogy nem.

itt van, és nem fog elmenni, marad, és bár fogalmad sincs, ez miért ennyire szörnyü, hiszen a találkozás, az érintkezés annyira fantasztikus volt, hogy még most is beleremegsz a gondolatába, mégiscsak vágyod, hogy elsö pillantásod, nemis, a nap elsö pillantása ne örá esett volna.
felidézve az elmúlt éjjelt, a pillanatot, amiben elgyengültél, ahol megadtad magad állati ösztöneidnek, és kéjes nyögdécseléssel fogtad meg, fontad köré tenyered, ujjaid, csavartad, szorítottad, fogtad öt, amit ö bizonyosan érzékiséggel teli simogatásnak érzett, élt meg, s bizony te engedted nedvét végül magadhoz, elégítetted ki az ö létezésének láthatóan egyetlen célját és értelmét, mint valami barom, aki még sose érzett ennyi lágyságot, pedig dehogynem...

pedig hejdehogynem.

mennyire ugyanígy,
söt,
mennyire jobban is már,
máskor,
egy másik ágyban akár...


---


nos,
szóval voltatok ti már így?

ébredtetek már ti is arra a sokkra, hogy az arcotok mellett fekszik a kézkrémes tubus?