ciprus 8

szerda délután óta konferenciázom.

azóta londonba, lisszabonba, stockholmba, prágába és párizsba hívtak meg, utóbbit ugyebár egyelöre hagynám, de különösen a két portugál leszbikus hölgy tetszett meg nagyon, zseniálisan tudnak fözni, irtó kedvesek, valamint megengedték, hogy adott esetben a földön aludjak náluk, ami abban az országban a vendégszeretet csalhatatlan jele.
a londoni dáma eredetileg ghánából származik, van vagy 25 év tapasztalata az interkulturális kompetenciák és azok oktatásának területén, jelenleg két könyvet ír, például a rabszolgakereskedelem nöi oldaláról, és a tegnap esti beszélgetés vele többet adott, mint a komplett konferencia. mely konferencia valóban kezd szimpóziummá valuálni, azon definícióm mentén, mely szerint iddogálos, együttülös beszélgetés... TÉNYLEG ezek az informális, kötetlen találkozások azok, melyek nemis a savátborsát, hanem számomra a lényegét adják ennek az egész útnak.

márminthogy a szakmai részének. mellyel a nap közel 16 órájában foglalkozom, foglalkoznom kell, miközben a hajnal háromig tartó beszélgetések miatt kezdek látható alvasdeficitben szenvedni; a teavizet reggel például - szerencsére még idöben észbekapva -a vécéböl kezdtem mérni, és szegény ciprusi szobalány mikor megkérdezte, megcsinálhatja-e a szobát (ehelyütt kéretik mindenféle soviniszta szobalánykonnotáció mellözése!!!), vagy húsz másodpercig nem kapott választ, mert agyilag nem fogtam fel a kérdés rám esö részét, azazhogy el fogom-e hagyni záros határidön belül a helyiséget.

ami a dolgok lázálmas, kicsit riasztó részét illeti... nos, tegnap egész nap nemcsakhogy esett az esö, de kifejezetten villámlott, órákon keresztül.

portásom szerint ilyenre évtizedek óta nem volt példa... és bele is kezdett volna egy "aphrodité"-vel kezdödö mondatba, de annyira fáradt voltam, hogy leintettem. nyílván az én paphos-i utam kimaradása okozta az égiek ezirányú haragját, bólintottam magamban megadóan, majd felballagtam a konferenciaterembe dolgozni. klitosz szerint is erre az idöjárásra ugyan rég volt precedens, de ö meg valószínüleg csupán ciprus turistajóhírét féltette.

késöbb két macska is lábatlankodott a szálló elött, mikor esti strandsétámba kezdtem, egy rozsdavörös és egy tigriscsíkozású. egy darabon kísértek, aztán mikor már homokos részre értem, megálltak, mosakodni kezdtek, és idönként bámultak még egy jót utánam.

a partra ki volt rakva néhány nyugágy, fém, igazán kényelmetlen, de cserébe ingyen típus. az egyikre leheveredtem, lábam nyaldosta a földközi, állapotomra pedig jellemzö, hogy vagy öt másodpercen belül elaludtam.

emlékeztek charonra?

ö az alvilág hajósa. amolyan révész, aki gondoskodik róla, hogy a holtak lelke garantálta a túlvilágra jusson. charonról évek óta nem álmodtam, nyílván a hely szelleme (hehe) tette, hogy öntudatlan állapotomban megkísértett. nevetett, és csúnyán foszladozott az arca közben. aphrodité nevét ismételgette, és nicosiát, ciprus fövárosát.

nem tudom.

valamint: tényleg nem tudom, nah!
mármint ez utóbbinál, hogy mi ébresztett fel.

ha hiszékeny lennék, azt mondanám, círogatás a lábujjamon. és persze gondolom ti is ismeritek a koraéjjeli hullámverés tarajainak azon szokását, hogy szirénekre, sellökre hasonlítanak?

nos, anyway.
mivel a konferencia elött elhatároztam, ideje alatt csak a racionális dolgokkal foglalkozom, kerülgessen is bármennyire ciprus sötét oldala, az említett képet, amely fogadott mikor kinyitottam a szemem, a fantázia világába számüzöm.
nem akarok hinni sellökben.

nem akarok hinni sellökben.

nem akarok hinni bennük.

azt hiszem, ha ezt eleget mantrázom,
idövel meg is gyözöm magam róla.