feljegyzések a birodalom peremén

felnéztem izoldára, aki mosolygott, és közölte, látja ám a kéjes gyönyört a szememben!

a gödörbe aztán vele együtt késő este elkísért amerikai cserediákok szerintem messzire el fogják kerülni legközelebb hazánkat, vagypedig kellemesen döntéshozói pozícióba kerülve első dolguk lesz országuk komplett nukleáris arzenálját kiüríteni felettünk, annyira teledumáltam őket. ha roberto a cél, bármekkora collateral damage elhanyagolhatónak tűnhet. bizonyos vagyok, hogy nem bánták korai táncházelhagyásom, bár lett volna kedvem nagyonis ott valamivel, legalább egy csipetnyivel többre valakiből, de egy majd lent, utolsó mondatomban megmagyarázott faktor elkedvetlenítve elszólított a mulatságtól.

az első mondat viszont amúgy természetesen az előttem heverő, elfogyasztásra váró, külön az én kérésemre vaniliafagyival kiegészülő meleg, ízes palacsintákra vonatkozott.

a nap nagyon kellemesen telt az ebéd után is. valami igazság például lehet azért mégiscsak abban, hogy az intellektualitás vonzó - legalábbis egyes - nők szemében, feledtethet testi hiányosságokat is akár (most csak krumpliorromra utalok legelébb is), mert miközben a kávézóban ültem egy (egyébként zseniálisan jó) kultúrantropológiai folyoírattal, olvasás helyett a nyitott lap felett folyamatosan jól megszemeztem a kinti járó-kelő hölgyeményeket, akik ezt viszonozták is, emlékszem, az egyik végig visszanézett, már vártam, hogy mint egy miszter bín filmben nekifusson valamilyen lámpaoszlopnak, de nem, vagy pedig perifériámon kívül tette, mondjuk ma reggel, naszóval srácok, nőhiánynál feltétlen vegyetek anthropolist, és üljetek be valami kávézóba vele, the biggest show-off in budapest, believe me.

megtudtam továbbá, mi az a mozart-szoprán, és suhancos is kellemes maradt, kár, hogy keverve lett sötét remineszcenciákat keltő péterfyborival, viszont nagyon finom volt a vörösbor, laci, ha ezt olvasnád, legközelebb is ilyet kérek. mirci, neked meg jó japánt, irigykedem, és ha peched van, bizony jövök oda is látogatóba, ez az év úgyis utazós, mit nekem a japán, pláne, ha modellek közé fészkelődhetek be, átvitt értelemben ofkórz.

aztán meg jól belefutottam attilába (azt is átvitt értelemben), rögtön meg is jegyezte, fura érzés, ha leszólítja a nagykörúton az ezer kilométerre lakó barátja, jeleztem neki, hogy erre a jövőben gyakrabban számíthat, mint gondolná, bár kétségkívül van még így is kellemes bukéja a dolognak, tekintettel budapest mégsem falu-méretére... :)

az est során kiderült valamint, hogy a kim jong il észak-koreai diktátor elleni merénylet hírét kacsaként bizony nem a kínai titkosszolgálat kezdte el terjeszteni, hanem a magyar nemzet külpolitikai munkatársa, és ez, valljuk meg, kifejezetten kreatív, várom szaddam husszein, az igazi szaddam husszein nekrológját is, bár most megkímélnélek benneteket ezirányú összeesküvéselméletem felvázolásától, majd amikor a komplett összeesküvéseim hálóját kiborítom rátok, majd ott, nah, csak várjatok, micsoda piece of art lesz is az, minimum thule-tag leszek tőle.

noémit, mint név, mindig is szerettem, most este pedig ránéztem és szerelmes lettem; szerencsére kellő visszajelzés és jelenlét nélkül ez árként apadni is fog majd nyílván, addig pedig, hogy fokozzam a képzavart, sütkérezem a pillanat adta melegség napjában.
(húbazz, ezt tényleg jól megfokoztam.)

ezek voltak tegnap.

---

valamint fél éjfélkor meghalt nagyapám.

oi va voi - a csitári hegyek alatt