négy éjszaka a birodalom közepén...

...telt el azóta.

négy sürü (jajmerthogy már nincs magyar billentyüzet. hosszú ö-t, ü-t szíveskedik ideképzelni.) éjjel, furamód egyik sem 4 elött befejezve (részben: söt!), cserébe az alvásciklusok eléggé lerövidültek.

anzix 1 (a fordítás szabad, és nyomdafestéket úgysem akar türni):
ö: azistenbasszameg, szükségem van rád, hát nem érted?
én: azt hiszem, csak félreértelmezed a helyzeted.

:)


anzix 2:
namost itt egy elméletben meglévö cset-szövegrészlet jött volna, de több okból kitöröltem innen.

régen megtartottam minden fecnit, mondatot, amire büszkének tartottam magam... ma meg... nemtom, biztos öregszem, mert nem zavar, ha feledem öket. vhogy annyi mindent gyüjtünk... (na, én aztán + pláne...) és mégis mivégre...?
most már dialógusokat is?
hisz úgyis rekreálhatatlanok... és ha egyszer szükség lesz egy okosabbik mondatra, és nem leszek már rá képes újonnak kitalálni, bennem lévö kezdeményeket adaptálni, spontán... akkor úgyis mindegy, nem? akkor már vihetnek is az óceánba.

(jó, ez picit farizeus, hisz blogba írom, vagy mifene :))) de hátha nem veszi észre senki... pssszt!!!)

van egy analógia...
máris mondom.
amikor csabáéknál a teraszon ünnepeltük az esöcellát, igyekeztem mindenféle furfanggal lekapni fényképezögéppel egy villámot. piszok sok volt, nagyon fényes, szépek, elterülösek (sztratoszféravillám, ugye?), szinte az égbolt felén végigcikáztak. no mindegy, ellöttem (gyorssorozatban is) vagy összvissz nyolcvan képet, devajh sikerült volna akár egyszer is csak lekapni egyet? hát persze hogy nem… javában tombolt a vihar, mikor dühödten félreraktam a gépet... aztán néztem az engem szinte kinevetöen gyakran jelentkezö villám-cikázást...

és rájöttem, egyszerüen nem arra lettek SZÁNVA, hogy lefényképezzék öket!

nem ez volt a rendje...
azokat nézni kellett, élvezni... és szarni a fényképre...

és ekkor valami megmagyarázhatatlan nyugalom szállt rám, és kezdtem hát nézni öket, és mosolyogni, és nevetni, mindahányszor felcsattant egy a közelben...
álltam az esöben, be-beszólogattam a bent ülöknek, + kemény pistivel dumáltunk jókat, akit úgy szeretek, s akivel annyira ritkán látjuk egymást sajnos... és egyszerüen ÉLVEZTEM a villámokat.

nah, hát így valahogy.


3 darab vásznat kaptam ma meg, amit világító festékkel fogok összvissz 1,6 x 2,4 méteres tryptichonná varázsolni, univerzumot vagy minimálisan naprendszert belepaszírozva. aztán jöhet a feketelámpa, meg az éjjel... a színe vörös lesz - legalábbis a marsnak :)



mázsás súlyként
hetek, hónapok óta várok valakit.

neki készülök.
nekikészülök.


aztán persze ehhez képest úgyis majd
talánbizonyáraháthamégsemvalószínülegtuti
pofára esés lesz.
az élet márcsak ilyen...

viszont rájöttem, mivégre kell nekem mindezt jajdenagyon elszenvednem... ezt, hogy aki kellene, annak én nem, aztán a többinek sem, amúgy, de akinek meg igen, attól + menekülnék.
[mijazistenvanmárvelem?
tiszta tinimarha lettem vénségemre :(
frusztrál.]

jaj, de ott tartottam, hogy MIÉRT büntetnek az égiek*

nahát, az úgy volt, hogy egyszer zoknit húztam a fülemre, és azzal riogattam a szomszéd kislányt, lehetett vagy 8 éves.
illegtettem, billegtettem a fejemet, a zokni lógott lefelé bölcsen, ideoda libbent, én meg közben báh!-t mondtam, meg búh!-t, de csak úgy halkan, finoman, szeretettel...
nézett egy darabig rám döbbent arccal, majd sikítva bemenekült a lakásukba.
utólag is elnézést, hogy valszeg örökre elbasztam az életét :))

nos,
és hát... most fizetek.



*itt szabad felekezetválasztás van, tessék bárki megfelelö gonoszistent elképzelni.
nincs preferenciám, ha a balsorsom a tét.

az út

érdekes lelkiállapot, mikor se azt nem tudjuk, honnan is indulunk, se azt, hova is megyünk.
(tudom, elvben ilyenkor vagy szétesik másfél univerzum, vagy egyéb katasztrófák miatt jobb ha helyben toporgunk. dehát néha viszont... nem lehet.)
el camino... remélhetöleg valamiféle válasszal (rühellem ezt az új módit, hogy a dupla sz-t [satöbbi] szsz-ként írják, ssz helyett. utóbbi a helyesebb, rövidebb, fassszább. nah.), de legalábbis élvezettel.
nos, mielött minderre amúgy hétfön sor került volna, Szeged után még volt két napom. ebböl kiemelendö a szombat este - legnagyobb örömömre házigazdacsaládom nem bánta meg, hogy elkísért a Miyazaki-sorozatra a toldiba. laputát néztünk, égi kastélyt, eszméletlen sürü történetet, imádnivaló részletgazdagsággal, és nemkevés fantáziával... én ismertem már nausicaä-s történetéböl a japán anime- és manga-mester képességeit, de jó volt látni, hogy megdöbbentett másokat is.
valamint a vasárnap! soha, soha, soha (!) jobb olyan napot, mikor minden másképp sikerül mint ahogy terveztem, mint az a vasárnap.
késöbb keltem, mint szerettem volna; aztán hosszabb ideig maradtam gyuszinál rohadtfinom borokat piálva, világról és forma1röl diskurálva, másfél szerencsétlen agglegény amilyen mi ketten vagyunk; atilla késöbb fogadott, és nem nyertem annyiszor billiárdban, mint szerettem volna (dehát francnak iszik annyi bort is délben az ember...), és végül a soron következö Miyazaki-animét se vetítették, viszont Krisztáékkal cserébe éjjelig menö diskurzusunk volt a kapitalista világrendszer megdöntésének módozatáról, szükségszerüségéröl és idöpontjáról... ja, meg a kivitelezhetöségéröl...
a kardfogú tigrist, mint univerzális példa, azt hiszem most már elvethetjük, se a rasszizmus, se a finánckapitalizmus témakörben nem fogadtam el, és sosenemse nem fogom! ;) nah.

hol tartottam? ja igen, a vonat. másnap reggel vonat. piszok érzés volt, ennyi sürüsürü nap után... nemcsak egy komplett évre tankoltam fel élményt, hanem gondolkodnivaló is esett.
csomó érdekes embert... csomó nagyon, nagyon, nagyon okos lányt ismertem (újraismertem) meg. kifejezetten üdítö volt befognom belsöleg (ha már a valóságban nem) a pofám és rácsodálkozni, mennyi tüneményesen okos csajszi van az életemben, esetenként ha csak éríntölegesen is. *virtuáliskalapmegemelés,valamintazeddigivakságmiattipironkodás*
szeretem és csodálom öket, és jó volt a jelenlétükben lenni.
igen.
ez, azt hiszem, egyike volt a föbb gondolatoknak a vonaton, míg suhantak a fák és a részegek (kettö, györben a peronon. remélem, még megvannak.) részt kaptam nagyon okos és fura nöi fejekben.
ez most amúgy nem üzenet volt (többsége úgyse olvassa... mármint ha valóban okos), csak... nemtom. reflexió, vagy mifene. ideje, meglehet, felnönöm.

annnyway.

valakire azért mégiscsak nagyon intenzíven gondoltam a fentebbi körböl... ez úgy másfél órára el is andalított, bár meglehet, a zene a ludas... ;)
aztán jött ausztria, majd németország... és komolyan, mint valami hülye regényben vagy filmben, jött a hideg, a szürke, meg a jól lenyírt pázsit.

meglehet, már évszadok óta nyírják a füvet...
de valahogy a fejeket is.

még valami
(jajmivanvelem... :(( olyan elérzékenyülös vagyok mostanában...)
mikor rácsodálkoztam hétfö éjjel, megfáradtan a lakásba osonva, hogy három napja még világvégi tengerparton heverésztünk négyesben, két éjszakája ugyancsak négyen laputát élveztünk, egy nappal azelött meg a tökés társadalmat ostromoltam számomra értetlennek tünö racionalitás-védfalakon keresztül házigazdáimmal, rádöbbentem - itt a nagy, bús, birodalmi magányomban -, hogy mindmind nagyon törékenyek vagyunk valójában,

és ehhez képest olyan kevés társra számíthatunk igazán az életben...



(s aki ezt nem érti, vagy csupán megmosolyogja, talán olvassa el mégegyszer
az elsö sort...)


mindegy.
lényeg,
legyetek jók és óvatosak egymással.

ti mind,
tündöklö fényeim,
akiket otthagytam.

SZEGED, one day

Halászlé, és harcsapaprikás (szigorúan nokedlival) - ezért mentünk le. Néha van ugyan olyan érzetem, hogy kapcsolatuk vadhajtásainak vagdosása és sebeinek nyalogatása is motiválja barátaim frissonti (vagy legalábbis nekem annak tűnő, legalábbis a velem együtt való odalátogatást illetően) szegedőrűletét, dehát miért ne lehetne egy kirándulás a legszebb nembudapest-város (ezt most egy tegnap esti faux-pas miatt szinte kötelező volt ideírnom...) aurájába multifunkcionális?

Engem kicsit zavart ugyan, hogy állandóan debrecen-remineszcenciákkal sóhajtozom széjjel a sétákat a belvárosban (nyilván Krisztát és Csabát is, de jóbarátokhoz illően fejemet ezért - a sóhajokért - nem vették...), dehát úgy kell nekem, minek siratom, ami és aki már roppant jó ideje önkéntesen elmúlt életemből... (okés, az ő helyében abból az életemből én is elmúltam volna.)

Báh, mindegy. Hagyjuk, ami keserű és fáj.

Az idő borzalmas volt (úgymint: rohadtmeleg), folyamatosan rorschach-teszteket izzadtam a pólóba, amiket valahogy senki se akart megoldani. Szerencsére volt váltásruha, mert elvben két napra jöttünk. Ellenben Csaba (!igen!) cseszett rá - ahogy pedig jó előre meg lett nekije mondva - szobát foglaltatni, minekáltal egy csomó, Szegedi Ifjúsági Napokra látogató emberke miatt nem találtunk sehol szállást.
(Rendben, elmesélem: volt három német csajszi, akire rákérdeztem, hogy ugye ők is amiatt vannak itt - mondták, nem, ők nyelvtanulás céljából érkeztek. Erre Csaba persze felderült - "jaaaa, hát hogy tudhattam előre, hogy ennyien jönnek ide nyelvet tanulni, így persze hogy nincs szállás..." -.- )

A nap (nem a sütős!) nekem nagyon bejött, találkoztunk Robival, aki minimum a bohémség megtestesítője... őt nagyon megszerettem már tavasszal is... valami lelki rokonság lehet, mégha tán egyoldalú is (ő nem az a nyilatkozgatós fajta ilyen ügyben, vélem...). Anyway, álltam aznap este még a világot jelentő deszkákon, majdnem jézuskrisztusszupersztárt énekelve, aztán felmásztam a világítótoronyba pótlólagosan megvilágítani magam (inkluzíve megvilágosodás) (nyugi, ezt most mindmind nem kell érteni, magamnak emlék-eztető), végül pedig a Tisza partján figyeltük a... nemistudom, a világegyetemet.

Négyen összebújva, összeesküdve, heverészve és heherészve, fényképezgetve, éjjeli vizisízőt irigyelve és dumálva, dumálva, dumálva.

A hajnali hazatérés is nagyon jó volt. Félálomból egyszer felriadtam, hogy meghalunk, aztán ébren rájöttem, egyrészt hátistenem-akkorezvan, másrészt viszont nemis, mert Krisz a felelősségét érettünk komolyan vette. Nővel (s ez nem sovinizmus, hanem történelem) autózva ilyen jót még soha nem majdnemaludtam, jelzem. A majdnemalvás utáni ébredés Kecskemét környékén viszont azzal járt, hogy megint elég sokat és fontosakat sikerült eszmésen kicserélni. Talán. Nem tudom.

Nehéz, amúgy, embereket megérteni.

De a legnehezebb valószínűleg: nem visszaélni vele, ha sikerül.

persze nem jó...

...szélvetés után viharnak tűnő valamit követő csendet aratni.

Csaba barátom szava/novellajárásával:


És most hallgatunk.

nóném

Szeretem, amikor feltámad a szél.

Illatos lesz életed, hisz valódiságillat költözik álomvilágodba. Amikor megfoghatatlanságában is hirtelen megfoghatóvá válik valaki, valami... teremtő lénnyé válsz.

Valódiságteremtő lénnyé.

S szinte mindegy is, a valódi valóság később mit hoz magával.
Ott - egy pillanatra, - utolérhetetlen, behozhatatlan szépségű egyediségében felvállalva a szelet, istenekké válunk mind; egy boldogabb kor isteneivé.

Köszönöm.

poszt

Vasárnap éjjel 11 és éjfél között 8 hullócsillagot láttam.

---

Szüleim voltak soron, miért is ne. Balatonpart, s effektíve négy nap.

Jól kitöltöttem az időt, bár a helyi hősök például a vasárnapi diszkózás után "kint megvárunk" felkiáltással távoztak a csehóból, és csak a kedves kocsmároslány hátsóajtos ötlete mentett meg a magyarázkodástól, amit tizennégy hulla felett azért már le kellett volna zavarnom a körzeti megbízott fejvakarásakor.
(Oké. Az igazság inkább úgy szól, hogy igen differenciált volt a közelség-definíciónk néhány überféltékeny, alulképzett pasassal - kicsit megriaszt, ha szemgolyók érnek össze köpködőskiabálás közepette. Úgyhogy halkan felajánlottam közeli meghalásom, majdan az utcán, kint... S aztán jött a hátsó ajtó.

Nem vagyok harcolós típus.
Inkább vérzős típus.
Amúgy pedig esküszöm, nem is nyúltam a helyi lányokhoz!)
(Mind a másik faluból jött...)

Annnyway :)

A szombati napozás szerintem csak azért sikeredett, mert mint utóbb kiderült, a bőrvédőnek tartott krém, melyet magamra aggattam, valójában önbarnító. Fasza. Most sakkozhatom, natúrbarna (vidéken ez dehonesztáló megjegyzés, amúgy) vagy műnéger lettem. (Fenébe a politikai korrektséggel, nah.) Mindegy, két hét alatt úgyis lekopik.

Jah, és anyám megvert boccia-ban - vélem, ezt a mondatot sem írják le gyakran, lol...

Mi volt még?
Zsákfalu... szóval... ;)

Ja igen!
Mondtam már, hogy láttam hullócsillagokat?! ANNYIRA zseniális volt az égboltkupola a nyugágy felett... tejútfoszlányok, némely műhold, aszteroidák... s közben persze zene ezerrel a fülemben.

Az elsőosztály a MÁV-on amúgy szimplán utolérhetetlen (ez most CSAKIS átvitt értelemben értendő!), egy komplett szocreál "kommunizmuspusztulása" albumot tölthetnék meg a szolgáltatás mikéntjét feltérképező fotókkal... Botrány, dehát mindegy végtére... legalábbis, míg dekádonként egyszer szembesülök csak vele.

---

Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, ilyen sorrendben... ez a tegnap esti inmemoriam (full nevén: in memoriam 2006 augusztus 20 esőcella party) bulin is kiderült (utóbbi az égboltra már nem igaz - szerintem jövőre megint lesz in memoriam...). Miután mindenki távozott, ideiglenes szállásadóim jóakaratát s türelmét a végsőkig fokozva röhögcséltem az esőszagú Budapest felett bambulva teraszukon. Reggel pedig szép, nagy, konzekvens nemulassra ébredtem.

Napközben aztán rájöttem, öreg lettem ;)
Azt hiszem, ha izgalomra vágyom, elég immár, ha váratlanul kelek fel a karosszékből.

SZIGET, last day

(Rohadtul nem jó megfázva menni a Szigetre.

Hajóval.

Túl azon, hogy még az ÉS oldallepedőit is a pofádba vágja a szél.)

Az előző este kellemesen betett, délbenreggel sikerült kelnem, és mire kiverekedtem magam az utolsó napra, már csak annyi erőm maradt, hogy végigegyem, amit mindig is szerettem volna a héten, de még nem jutottam hozzá.

Ez a gyomromnak ugyan jót nemigen tett, cserébe viszont kellemesen elandalított. Csaba gyereksiserehada a mol habkútjában mosakodott vagy a bent csúszkálóknak szurkolt, ezalatt majdnem elaludtam. Hasonló feeling kapott el, mikor a Tibisátorban háromésfél nézőnek tanították a rumbát, majd szambát. Szokásos vodkanarancsom felett mélán szemeztem egy csajszival, aki a fiam lehetett volna korban és kinézetben - ITT döntöttem úgy, hogy már nem érdekel a nap summázata, csak éljem túl.

Az első audiovizuális élmény valóban annak is volt nevezhető - a Leningrad hozta tavalyról megszokott formáját, dinamikáját és kétszáz kilós maffiózóját. Utóbbit még akkor sem nevezném diszfunkcionálisnak, ha három szék eltörésén, némely, riadalmat (s némely riadalmat) keltő hörgésein és sörösdobozok kopasz koponyáján való szétdurrantásán túl érzékelhetően sokat nem tett - hiszen épp ez a szoci-ska egyveleget kísérő színjáték adta mindig is az együttes különleges bukéját.

Utána áteveztem a The Killers szuperkoncertjére. Igazi arénás produkció volt a Sziget záróakkordja, jellemzően csak nagyon hátul találtam helyet, s mikor aztán még rá is zendített az egyik részeg csajszi hamisan és hibásan, valamint enyhe késéssel a számok utánéneklésére, felszabadultan követtem Csabáékat az aranyászoktánckockabizbasz tetejére. Onnak kifejezetten birodalmi látványt élvezve, szinte páholyból kísértük végig a koncertet, egészen addig, míg a lánycsapat el nem döntötte, hogy a fiúcsapat hazaviheti őket.

Enyhe tiltakoznivalóm ugyan akadt, lévén mégcsak fél éjfél, és hát mégis, vagymi... de aztán átpaszíroztam a napot mégegyszer lelki szemeim előtt, majd megadóan slattyogtam mögöttük, sárgalacsinokat rugdosva.

---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---

Der letzte Tag sah mich nicht minder erkaeltet wieder, so dass ich bis in den Abend hinein es gerade mal schaffte, all das zu kosten und zu essen, das mir die komplette Vorwoche bereits das Wasser bar freier Zeit im Munde zusammenlaufen lassen konnte. Diese gastronomische Erfahrung tat zwar in den Folgetagen ihr Übriges, aber für den Moment war es einfach besser, zu sitzen und zu essen, statt zwischen den Bühnen mit anderen Verrückten herum zu tollen.

Das erste musikalische Erlebnis war die russische Ska-Punk-Rock-Weltmusik Band Leningrad, mit einem absolut erschreckenden, scheinbar nutzlosen und trotzdem omnipraesenten 200kilo-Mann in ihrer Mitte. Das Konzert war sehr anregend, sowohl vom Inhalt als auch von der Praesentation her... wenn ich nur nicht stets das mulmige Gefühl gehabt haette, dass hinter den Blaesern immer mal ne Kalaschnikow hervor lugte...

Die Schlussvorstellung gehörte der aktuellen Vorzeigeband des Britpop, The Killers. Spaetestens als ich meinen Liebling "Jenny was a friend of mine" mitsang, war der Tag für mich gerettet (ob man das von den Leuten um mich herum dann ebenfalls sagen könnte, sei mal dahingestellt...) und das Festival zu einem würdigen Abschluss gekommen. Die Menschenmenge war erschreckend, allein über 50 000 Leute nur bei diesem Schlusskonzert... und mindestens 2-3 mal so viel gleichzeitig an den restlichen Orten der Insel.

Erschöpft, mich meiner Erkaeltung ergebend, aber vollkommen glücklich und mit Erlebnissen eines Jahrzehntes aufgetankt übergab ich mich in dieser letzten Nacht meinem Bett.

Well then... thank you for listening ;)

SZIGET, sixth day

Megvan a tegnapi morózusságom oka!

Beteg lettem!!!

Megfáztam, már sikeresen prüszköltem is. Hiába fogadott a Sziget napsütéssel, kicsit lázasan és fejfájással az ember nem örül polgártársainak, még akkor sem, ha zenészkednek.

Nyitottam a Szájról szájra nevű formációval, amelyről szerencsére tudtam, hogy három népzenében járatos hölgyből áll, kikből kettőt szerettem és ismertem eddig is: Szalóki Ági és Herczku Ági. Bognár Szilvi volt a harmadik ludas, kellemesen feleselgettek egymásnak a mikrofonok mögül.

Aztán jött Mari Boine, svédországi világzeneklasszis. Mari tökéletes indián, cigány, bantu és mongol. Ha énekel. Hangja hosszan sorolta mindenféle népek fájdalmát és örömét, valódi ujjas utazás volt a glóbuszon, amikor csukott szemmel billegtem rá.

Lemmy Constantine (apja, Eddie Constantine, kontra-Bond, a hatvanasok olcsó ügynökfilmjeinek francia sztárja, fiának okos módon azon mozi alapján adott nevet, melyet Truffaut rendezett neki - Alphaville - Lemmy Caution Against Alpha 60) füstös atmoszférát teremtett a Roma sátorban hatvanasokat idéző bárzenéjével. Hegedűse és szólógitárosa szimplán fenomenális volt, utóbbi jobb játékot adott elő és könnyedebben, mint valaha láttam volna, talán a zseni Paco De Lucia-t leszámítva.

Ezután sietve távoztam a Jazzsátorba a kameruni Etienne Mbappe fergetegesnek bizonyuló koncertjére. Az a sátor az életben nem tömődött meg ennyire, s talán nem is tomboltak még soha úgy benne emberek, mint a funk, jazz és világzene e szó szerint magával ragadó egyvelege folytán. Kétszer parancsolta a percekig ütemesen tapsoló, lábdobogó közönség őket vissza... teljes joggal.

Kimerülten, fáradtan aztán elébb hajóval akartam hazamenni, végül gondoltam, nem kéne még dunaszelet tenni a megfázás tényére, s így bőszen hazabékávéztam (ez micsoda szó...).

---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---

Jetzt weiß ich, wieso ich am Vortag so lustlos war... ICH HAB MICH ERKAELTET...!!! :)

Trotzdem... ein Mann ist ein Mann ist ein Mann... Oder so. Fieber hin oder her, es war eine Freude, zuerst ungarischem Folk-Jazz zuzuhören, dann Mari Boine, aus Schweden, mit der unvergleichlich samtenen Stimme, wie Sie Lieder aus aller Welt vortrug.

Lemmy Constantine hat die Bar-Jazz-Swing Athmosphaere der Sixties, irgendwo im tiefen Süden Amerikas aufleben lassen, seine Band war voll mit schlichtweg brillianten Soloisten... haette nie gedacht, dass die Franzosen einen Gitarristen haben, der an besseren Tagen selbst Paco De Lucia in den Schatten stellen würde.

Das Jazz-Zelt war zum Bersten voll, und das zu Recht, im Anschluss. Etienne Mbappe, aus Kamerun stammender Bassist hat eine hin- und mitreissende Begegnung des Jazz mit dem Funk und seinen afrikanischen Wurzeln auf die Bühne gezaubert... Nie, seit ich mich erinnern kann, wurde jemand an diesem Ort so intensiv bejubelt und von seinem Publikum für Nachschlag zurückbeordert.

Ich liess den Tag mit Aspirin, Nasivin und dem Gebet zur Schnellen Besserung ausklingen.

SZIGET, fifth day

Ez a blog sem magától íródik ám... s így tegnap viszonylag későn értem csak ki. Az általános érzés olyan profundusan kedvetlen volt, meg nem tudnám magyarázni, miért... hmm, lehet hogy ez a híresneves szigeti fáradtság???

Nikóékat hajóról szedtem le... jaj igen, ehelyütt említendő, hogy ez volt az első nap, melyen nem hajón mentem ki... A Muzsikás együttes hagyományőrző módón nemcsak énekelt, de kötőszövegként politizált is, ha a franciák (többségükben láthatóan sárköziellenesek) tudják, mihez ujjonganak, nem ujjonganak talán. Ahogy egy barát mondotta válaszként arra, hogy nini, már itt is politika...: "szarom le".
Balázs Anikó-pólója viszont cseszettül jó volt :P

Barabás Lőrinc Eklektric nevű jazz-fusion-funk formációját a sátron kívűlről hallgattunk, egyrészt ez adott opciót arra, hogy közben vacsorázzunk is, másrészt a helyi csapos célközönség-belövő tehetségét csodálhattuk, aki nagyszínpadi erősítőkkel heveny konkurenciában nyomatta a Death Metalt. Felsejlett előttem Michael Douglas reakciója a Falling Down-ból, de jótékony kezek lefogtak.

Ílymód megriadva csak abban reménykedhettem, hogy a folytatás legalább jobb lesz... ÉS LETT IS!!! Eddie Palmieri és csapata fenomenálisan fergeteges jazz-szamba-rumba előadást bonyolítot le, nemigen volt 10 perc alatti szám, s amiben ne lett volna minimum két hangszerszóló. Az énekes, Isten foglalja imába általam nem ismert nevét, vagány magasságával, kúúl fehér öltönyében és floridai nyugdíjasok számára fenntartott ugyancsak fehár golfsapkájában a milliomosokat ringató karibi túristahajó, egy mexikói csehó és a maffiavezéri utolsó kegy (betonbakeverés előtt) egyveleghatását adta... a vigyor le nem jött végig az ajkamról.

S hát hasonlóan bőszen kéne nyilatkoznom a The Tiger Lilliesről is, kiknek felejthetetlen és számomra a Gogol Bordello szintjét (bár máshonnan jőve) elérő előadását a színházsátorban láttuk. Csaba azóta is hálás, hogy bevittem erre, a dickensi gyermeksiratók ("kár hogy már elfogyott a hús a gyerek csontjáról, amit rágcsálok...") kappanhangon előadott, helyzetkomikummal bőségesen operáló és fenomenális tisztaságú gonoszságokat angol kuplékba öltő anyag még most is rezeg bennem. Szerencsére megvan az örökkévalóságnak, a dugig megtelt sátorban sikerült jó helyről felvenni az egészet. A hét második abszolút utolérhetetlen fénypontja.

---

AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)

---

Fünfter Tag, leichte Müdigkeit. Treffen mit Freunden, essen und trinken, abhaengen bei einem leicht indigniertem Jazz-Zelt, das mit selbst für Insel-Verhaeltnisse enormer Lautstaerke aus gigantischen Boxen eines Pubs mit Death Metal bestrahlt wurde.

Das erste wirkliche Konzert war dann um halb Zehn, Eddie Palmieri beglückte mit seiner Band alle, die Jazz mit Samba und Rumba unwiderstehlich finden. War es dann auch, kaum ein Lied, das nicht in mindestens zehn Minuten alle Füsse und Haende und Seelen auf dem Platz weckte, trotz leichtem Dauerregen. Der Saenger verband die nonchalante Gelassenheit eines öligen Maffiosi mit dem Charme eines Florida-Beaus, ganz in weissem Anzug, inklusive obligatorischer Golfmütze. Einfach phantastisch...

Höhepunkt des Tages war dennoch The Tiger Lillies. Die phaenomenale Performance des Falsett-Saengers, wie er in viktorianischen Klamotten Gossensongs über Schlaechter, Treppen runtergekickte Babys (waehrend das Schlagzeug von seinem kongenialen Partner mit einem Pupppenkopf laediert wird) und seiner im Irrenhaus mental und körperlich desintegrierenden Mutter vortrug, ist in seiner Unerreichbarkeit im bis zum Bersten gefüllten Theaterzelt die zweite Vorstellung der Woche, wegen derer es sich nicht nur gelohnt hat, hier, sondern generell, AM LEBEN zu sein!

Ich werde diese Nacht nie vergessen.

SZIGET, fourth day

Eszméletlen élménnyel kezdtem... Csabáék a délutáni esőzések miatt nyuszik voltak és csak későn mertek kijönni :p - miáltal egyéb elfoglaltság hiányában végre bejutottam a Lumináriumba, melybe tavaly már kétszer is beletört a fogam (akik tudják, miből van, örülnek, hogy ezt most képletesen mondtam) a hosszú kígyózó sor láttán. Így viszont nem volt akadálya, hogy végre kiélvezzek néhány tucat percet abban az éptményben, melynek koncepcióját valszeg legelébb is Pink Floyd és Yes házidizájnosa, Roger Dean vetette papírra és öntötte formába. A Luminárium egy buborékszerű képződmény megerősített műanyagfóliából, melyet a folyamatosan beléáramoltatott levegő tart formában. Iszonyatosan jó fényjátékkal, kellemes háttérzenével leírhatatlan jó érzést adott.


Nem véletlen viszont, hogy a tegnapi esőzések utáni sáros negyedik napról elsőként ezzel nyitok... zeneileg ugyanis nem lettem meghatva. A Hives ugyan játszott, de alig mást, mint lemezen - ez, jut eszembe, roppant igaz volt a két szám erejéig előző nap meghallgatott Pinkre is - a Kispál pedig kedélyem továbbra is maximum borzolja, bár cserébe most már az index is lehúzta őket, mint lagymatag 30Y-követők, s azért ennél nagyobb szégyen nemigen érhetné őket...

Manu Dibangora viszont el se jutottam, mert (megintcsak! jobb lesz most már odafigyelni!) a DunaTV sátrában épp kezdésekor álltam a Részemről OK együttes első sorába, és mit ne mondjak, megbánhatatlanul. Igaz, hogy külföldi klasszikusokat adtak elő tört magyarságú angollal, de olyan Long Train Runningot még a Doobie Brothers se hozott össze, mint ők - minden elismerésem a jazz, funk és soul eme ötvözetének! Az énekesnő hihetetlenül karizmatikus, szerintem a végére az egész (addigra dugig megtelt) sátor meg akarta szeretkezni, még a nők is ;)

Meg is vettem backstage egy pólót tőlük, juhé, bár cserébe nem kértem senkitől se eddinges aláírást a csupasz mellemre. Most amazon viszont büszkén hordom a feliratot: Részemről ok!


A belga Hooverphonic volt végső állomásom és a nap másik zenei fénypontja. Flamandok lehetnek, mert azt kérdezték, vannak-e hollandok a teremben, mire mögöttem széjjelujjongta magát egy kisebb futballstadion. A végig leginkább csukott szemmel élvezhető anyagból persze az utolsó előtti, üdvrialgással köszöntött Mad about you tetszett ki leginkább, s most hirtelen nem is jut már eszembe, melyik filmben hallottam, amelyről viszont fejből tudom, hogy jó volt...


Egy körül gyerekbegyűjtés, majd haza. Hálából le lettem pedofilozva, a megfelelő reakción azóta is gondolkodom... :)


---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---


Das schönste an diesem Tag war das Erlebnis im Luminarium. Eine unbeschreibliche Klang- und Lichtwelt empfing mich in "Bubbleworld", und lud mich zum langen verweilen ein. Ich könnte da drin einen halben Tag verbringen mit Büchern, Essen und einem nach aussen führendem Klo... :)


Musikalisch wurde es zunaechst weniger interessant, die Insel hatte wohl noch mit den Nachbeben der Regengüsse zu kaempfen. Ab Montag soll es dann endlich besser werden... Von meinem vordefiniertem Programm machte nur Hooverphonic Sinn (den aber sehr wohl...), Manu Dibango haette mich stark interessiert, bin aber bei einer ungarischen Jazz-Swing-Funk-Rock-usw. Formation haengen geblieben, und hab es getreu der Erfahrung und Entscheidung aus letztem Jahr (wenn dir was gefaellt, BLEIB DA!!!) sowas von überhaupt nicht bereut...



Für Weltmusik-Ausgleich hatte ich Samba-Töne auf der Kleinbühne im Afrika-Dorf, wo ich auch die in Schokolade badenden Damen hinterher anknabbern durfte, streng an nichterotischen Stellen selbstverstaendlich. Die im Matsch ebenfalls dunkel gewordenen schliesslich konnten sich in einer eigens hierfür umfunktionierten Autowaschanlage reinigen lassen :)

Die Nacht schloss ich mit einer Flasche Wein und meinen Freunden auf der Terasse über den regenbehangenen Daechern der Stadt.

SZIGET, third day

Ohboy.

Életem legjobb koncertje. Szimplán. Le-ír-ha-tat-lan! Meg se próbálom, de azért jelzem: Gogol Bordello. Szerelmes lettem egy rekedt hangon kiabáló cigányra, vén fogatlannak tűnő hegedűsébe, két farsangimaskarás vajdaléánykába, és a kísérő tangóharmonikásba. Amit levágtak, egyszerűen fenomenális volt, úgy zeneileg, mint látványvilágában. Hagyom is a szuperlatívuszokat, mert csak sértegetném vele őket.

Utána kis séta a vizenyős pályán, inkluzíve egy roppant kellemes pozsonyi formációval a DunaTV sátrában, a Déja Vu-vel, akiket viszont még nem láttam, majd jöttek a reggea-punk nagy öregjei, kort meghazudtolóan, azaz a Skatalites. Habosra táncolta magát az iwiw-placc. Aktuális hazai kedvencem, az Amber Smith bár nem a legjobbakat adta, a gitárossal jól kijöttem, ÉS játszották kedvenc számaim - ebben is előzték a szerdai fellépőket, ugyebár.

Egy Kiss Erzsi Zene - mondhatnám, Sziget-klasszikus, most sem maradt el a szokásos színvonaltól, bár a koncert eléggé rövidre sikeredett. A sátor a végére megtelt, előbb azt hittem, végre felismerték a népek, hogy ez józene, aztán kiderült, hogy beborult, pontosabban kezdetét vette az eddigi leghevesebb esőzés, amit ember s isten a szigeten valaha látott. Csaba tető alatt tartotta relatíve szárazon magát, a hátizsákom, valamint a puskaport, míg jómagam esőkabátban viaskodva a monszunnal (ugye milyen hasznos, hogy a tegnapi bejegyzésben kerültem ezt a szót? most tudtam egyet fokozni!) a fülemen telefonnal begyűjtöttem a kölköket, gavallérosan átadtam ingemet egy vacogó Andinak, s aztán hazafelé ráordítottam egy szerencsétlen rendőrre, hogy "zebra, nem?!" mikor "mitcsinálsz" kiáltással nyugtázta autók közötti szlalomozós útátkelésem.

Csak később jutott eszembe, hogy bár valóban zebrán haladtam át, a lámpa nekünk pirosat mutatott. A pimaszságom végett köpninyelni nem tudó rendőrt rögvest meg is sajnáltam, de utólag nem akartam visszamenni feltartani szabadkozásommal.

Ezúton követem hát meg: bocs, rendőr, hülyevoltam.

Monszunban van ilyen.

---

AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)

---

Gogol Bordello war DAS Konzert meines Lebens!

Simply unbeschreibable, was ZigeunerPunkRock leisten kann. Der Typ war irre, seine Band unbeschreiblich, die Musik phaenomenal, und die Show überirdisch. Der Rest des Tages verlief sich entsprechend in Nachbeben, allerdings durchaus auch der feineren Art.

The Skatalites waren ob ihres Alters kein bisschen leise und müde... der ganze Platz tanzte wie entfesselt zu den Rythmen. Danach enteilte ich zu Amber Smith, und endlich spielte mal ne ungarische Band auch die Lieder, die ICH mag... Im Anschluss kam das etwas kurz gewordene Konzert von Kiss Erzsi, Jazz, Blues und Rock mit düdülüdüdübababumbededingdingbaba-Gesang mischend, eine absolut praegnante und sehr individuelle Musikformation.

Der Rest des Tages - besser, der Nacht - ging in monsunartigen Regengüssen unter. Nach ner Zeit war es mir wurscht, dass ich bis zu den Unterhosen in Wasser watete, die klitschnassen Klamotten zu meiner zweiten Haut wurden und ca. dreienhalb Meter von mir entfernt ein Blitz in einen Baum einschlug.

Musik geil, Tag geil.

The rest is, so they say, history.

SZIGET, second day

Reggel sietnem kellett tölteni az aksikat, ezért bármily nehezemre is esett, korán otthagytam a teraszt és át Domi lakásába, ahol minden töltőcucc volt. Ott elkövettem azt a hibát, hogy beraktam egy zenét és gondoltam, egy, najó, maximum kettő darab számot fekve hallgatok meg…

Miután délután kettőkor felébredtem, irány a város, kedvenc lemezboltom, kajáldám és teázóm. Kajáldám ezek közül zárva tartott (minekis renoválják, ami jó?!), így a Batthyányon a napokkal ezelőtt beígért halászléért mentem. Kiderült, a pincér emlékezett rám (hiába, mindig is tudtam, hogy egyszer még megtérül a szokványosan magas jattom) és extra félrerakatott nekem belőle, sőt még kérdezte is, tegnap miért nem jöttem :)))

Szeged után a leginkább tökéletest elfogyasztva már előre örültem a hajóútnak, mégha most egyedül is kellett megtennem… velem volt Harry Potter, immár úgy a 400. oldal körül. Ha nem figyelek, még idén befejezem…

A Szigeten ott ragadtam rögtön az „elején” az indie Óriás együttes gigjén, ami az eddigi legjobb volt, amit a két nap alatt élvezhettem! Sajnos cdjük nincs, viszont jó sok klipet csináltam. Következett a BeshODrom, illetve előtte még a speciálisan Szigetre összeállt E.S.Ő. nevű formáció, mely heveny, nádtetőn is átütő erejű trópusi zuhatag, sáros cuccok és viccesen rohanó emberek eklektikus, sőt helyenként eksztatikus kavalkádjából állt.

Cesaria Evora-ra két örömteli esemény is bekövetkezett: egyrészt megszáradtam, harmadrészt megérkezett a csapat, a tegnapiakat kibővítendő Bernáttal, valamint Sacival, mínusz Rozi. Jaj, és Mirci barátnője, hmm, talán Hanna? (Korrektúrajavaslatot a kiadóba!)
Cesaria nekem nagyon bejött, ennek megfelelően mindenki más hamar megunta :) Úgy látszik, zenében mérhetetlen a tűrőképességem ;) Utána Anima Sound Systemre akartunk menni Csabával, ehelyett kikötöttünk egy Bulitorony tetején, nádszékből figyelve a techno, drum&bass és pop lüktető ritmusára vonagló emberkéket, valamint az éjszakai szigetlézengést.

Az egészet egy finom csirkemell zárta.
(Kajáról van szó, mielőtt megszólnának…)

---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---

Monsunartiger Regen begrüsste mich am zweiten Tag. Er schlug durch Vordaecher, Schilfabdeckungen und Zeltplanen, und machte mich mit dem Konzept des Duschens in voller Bekleidung bekannt. Als ich mit ner Alter-Band, die ich völlig zufaellig auf ner Minibühne zusammen mit sieben anderen entdeckte, fertig war, konnte ich sogar gehen, ohne dass es quitschte!

Cesaria Evora war der Höhepunkt des Abends. Die Grand Dame des Samba, Rumba, Jazz und Karibik (obwohl aus Afrika stammend) hat trotz ihres immensen Alters das wohl laengste Konzert dieser zwei Tage gegeben und die Menge begeistert.

Am Ende standen wir auf einem Klotz von Gebaeude, auf dem Dach wurde getanzt, wir konnten das naechtliche Gelaende überblicken, besoffen werden und die Welt in Ordnung finden.
Achja, und… es gab Koispieler :)

SZIGET, first day

Végre! Az első nap rendesen kezdődött, mármint a társasági élet szintjén. Csaba plusz Gábor, Andi (szigorúan kor szerint), valamint Mirci és Rozi, megint kor szerint. Na amit a lányok a hajón pusztító szépséget lerendeztek, arra gombot nemigen lehet varrni, cserébe a két vén szart irigyelte az egész embersereg.

A hajón Gábor hosszúhosszú történetét hallgathattuk (ÚJRA!!!), a szél általában hajakba kapott, és amúgy is rendben volt minden. Nagyonnagyon szeretem azt a félórát...

A szigeten végül a külsőt belsővel igyekeztük megtölteni. Nitzer Ebb Csabának annyira nem jött be, nekem furamód igen, de mivel nem szeretek senkit se kínozni, ha nem muszáj, tovább vonultunk a japán doboscsapathoz, a Gocoohoz. Eszméletlen, milyen erotikus tud lenni női kézben egy félméteres durung, ha dobot üt vele és nem férjet.

Következett a Quimby, egy szerintem lagymatag koncerttel, ahol ráadásul nem játszották kedvencemet, a vöröset. Ez amúgy visszatérő motívum volt aznap, mármint hogy nem játsszák kedvenc dalaim… elkövette később a 30Y és drága jó Hajós is. Róla még annyit, hogy hihetetlenül pökhendien és kedvetlenül játszott, semmi szikra nem ment át, s úgy éreztem, nincs meg benne (már?) az alázat, hogy rajongóknak, a Szigeten, játszhat. Felőlem akár a fenébe is mehet.


Az este egy teraszos alvással fejeződött be. Előtte viszont... életem talán legszebb hullócsillagát láttam.
És éreztem.

---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---

Der erste Tag… unglaubliche Menschenmassen draengten sich zusammen. Es war einfach unbeschreiblich – Konzert nach Konzert, wolkenloser Himmel, überall wohlgelaunte Leute. Im Afrika-Dorf tummeln sich Schausteller aller Kontinente, mindestens jede Stunde gibt es Sambaunterricht oder gebackene Ameisen. Ich werd mich wenn, dann für Ersteres entscheiden.

Musikalisch ging es mit Industrial Punkrock los, Nitzer Ebb erfreute mich mit magenumdrehendem Sound. Die japanische Trommlerband Gocoo zeigte, dass ein halbmeterlanger Stock nicht immer bedrohlich in zarten Frauenhaenden aussehen muss, waehrend die kubanische Band Sierra Maestra andeutete, wieso es trotz Diktatur Sinn machen könnte, in dem Karibikland leben und sterben zu wollen.



Nach der ungarischen Alternative-Band Quimby folgte ein noch etwas mehr ins Independent abrutschender Gig von 30Y, welcher sich derart dahinzog (und gut war), dass ich leider sowohl Manu Chao, als auch Salif Keita verpasste. Was mir wenigstens die Qual der Wahl nahm. EmilRulez!, ne ungarische Band mit sehr slickigen, parisaehnlichen Couplets hat nicht gebracht, was der Saenger sonst verspricht, und dies hinterliess dann auch folgerichtig eine erste leichte Enttauschung. Ansonsten jedoch war es ein genialer Auftakt :)

nóném

A város eszméletlen ;) Zseniális fények, mondanom se kell. Másfél nappal ezelőtt, hajnali háromkor kiültem teraszra, az alábbi kép és néhány Keane-szám közepette...

Hajnali fél hatig, napfelkelte utánig üldögéltem. Láttam viharvillámokat, hullócsillagokat, de lehet, hogy fordítva. Feküdtem a kupola alatt, és rendben voltunk magammal. Tankolás ezerrel, további huszonhárom körre.

Majdnemszegedi harcsapaprikás a Batthyány lábánál, pártucat méterre onnan, ahol ma indulunk Csabával a Sziget felé, hajóval.

Szeretem, mikor körök zárulnak.

on the road, off the road

Naja.

Megérkeztem. Elvittek. Gyorsszerelmes lettem. TÁNCOLTAM!!! (Ezt valaki majd megmagyarázhatná azért nekem...). Hazasétaltunk. Seszósebeszéd kidobtak. Nyűglődtem. (jajdejó, van hossyú ékeyet...!!! cserébe felcserélődőtt a y meg ay z... semmi se tökéletes. ja igen, mint maga az össyes eddigi mondat is tanusítja...). Rájöttem: nem egy jó dolog ez a szerelem-bizbasz. Néha komolyan bánt... Valamint rohadtul nem értek hozzá, s ez koromban azért minimum aggasztó...

Ellenben a város gyönyörű, befogadókész, valamint barátságos. Soha ennyire kellemes nem volt az első pár nap itthon. A vasárnap három barátközpont jegyében telt, ezenfelül pedig este meglepetten realizáltuk, hogy egy éjjel-nappali zöldséges is léphet elő Jarmusch-filmből (a nyolcvan forintos paradit nem adta ráadásként a borhoz - bár így utóla belegondolva, lehet, hogy alapjaiban mint zöldséges tartotta sértőnek, hogy a ZÖLDSÉGET próbálom ingyen szerezni... lehet hogy öt kiló paradi mellé járt volna a nyolc bor, ki tudja... - viszont utánunk kiabált, mikor felderengett benne, hogy tízezer helyett háromból adott vissza), polcán a világ legtermészetesebb arckifejezésével tárolva kedvenc portugál borom, leánykori nevén a macskás bort (mert macska van az elején - hú, micsoda szabadasszociációóóó).

Most éhes vagyok. Megyek enni, hajat vágatni, tovább szerelmeskedni.
Ha más nem, a várossal.

Jaj, és épp ezerrel Keane-t hallgatok. Szimplán zseniális várospop.

egy hónap... yeyeye!

Rendületlen töretlenséggel ignoráltam kitöltenivalóim eme netes napló kapcsán... amire viszont cserébe büszke is vagyok :)

Az elmúlt hónap hozott hideget, meleget. Utolért néhány bank (sajnos van ilyen képességük...), az ehhez üdvözlendö mértéken alul néhány munka (amelynek kapcsán viszont legalább sikerült egy elméltileg... nemis, gyakorlatilag! kiközvetíthetetlen hölgyemény kiközvetítése munkába, mely személyes sikerem dícsfényét tovább növeli a tény, hogy elötte ketten próbálkoztak hasonló szerepkörben sikertelenül, *széleséselégedettvigyor*), sikerült az új Harry Potter közelébe jutnom, amit a holnaputáni hazatérésem tízórás vonatútjának apropójából magamévá is fogok tenni, valamint újból elfogyasztottan egynehány roppant finom teát...
Ja és persze sorozatmániám kielégítése végett, valamint a feles órák elviselhetövé tétele érdekében kivégeztem a Lost 3., az Earl mindkét, a Monk elsö három szezonját, valamint a leakelt Sarah Connort, az elsö két új Dextert (erre vonatkozott tékápé a yeyeye...) és az eddig elérhetö Eurekát. Mindezeket értelemszerüen tudom ajánlani.
Jaj, és továbbra is abszolút favorit persze a Black Books, valamint minden, amit ez a barom Dylan Moran kitalál.

On the plus side, továbbra is, szerepeltek ezenkívül olyan események, mint Domi barátom családos inváziója (lásd még: Nyugat-Európa történelme - "a magyarok nyilaitól...") amely - félre a tréfával! - nagyon nagyon kellemes órákat hozott, remélem mindahányunk részére... Nem elfelejtendö, hogy ezen apropóból sikerült megint a sós vízben fürdenem néhányszor. (S most csak azért nem írom ide, hogy ez "insider", mert outsider úgyse érti.) Reni megtapasztalhatta, milyen egy férfi, aki többet szeret és tud fözni, mint rakott háromnapos hamburgerdobozt (ez NEM Domi dehonesztálására szánt megjegyzés, hanem egy általános, valamint értékmentes megállapítás), Bendinek meg a mai napig tartozom néhány képpel, de elküldöm neki most már, bízisten (nyugi, szülök, nem meztelen nénis képeket kért...!)
(Azokat már ittlétekor elvitte... ;) hehe)
Velejárója a magyarok nyilainak a lakás rendbetétele volt - meglepö módon máig tartó kihatással... Hmmm... ergó valami nem stimmel velem. Nyugi lettem, vagy mi?

Aztán persze megtörtént Katharina, akit már vagy négy éve barátként ismerek, s aki kedves, söt, több mint kedves... és kedvel, minden faszságom ellenére, tör(h)et(et)len (valamint érthetetlen) lendülettel. Ez lelkemnek mostanság nagyon jól esik, s bár megvan szegénynek még a saját baja majdani exbarátjával, azért sikerült néhány kellemes órát el-eltölteni egymás lelki össze-széjjel-átrázásával. Soha jobb baráttársbármit, emberek.

Ráleltem még néhány tökéletesen ismeretlen (mármint számomra...) zenére, amelyröl meg kellett állapítanom, hogy szeretem: Amber Smith, Chris and the Other Girls, Starsailor, Enrico Pieranunzi, ... a továbbiakban ezekre még rá fogok hajtani.

Ennyit most, folyt persze köv.
Megyek aludni.