2007-08-10

SZIGET, second day





Reggel sietnem kellett tölteni az aksikat, ezért bármily nehezemre is esett, korán otthagytam a teraszt és át Domi lakásába, ahol minden töltőcucc volt. Ott elkövettem azt a hibát, hogy beraktam egy zenét és gondoltam, egy, najó, maximum kettő darab számot fekve hallgatok meg…



Miután délután kettőkor felébredtem, irány a város, kedvenc lemezboltom, kajáldám és teázóm. Kajáldám ezek közül zárva tartott (minekis renoválják, ami jó?!), így a Batthyányon a napokkal ezelőtt beígért halászléért mentem. Kiderült, a pincér emlékezett rám (hiába, mindig is tudtam, hogy egyszer még megtérül a szokványosan magas jattom) és extra félrerakatott nekem belőle, sőt még kérdezte is, tegnap miért nem jöttem :)))



Szeged után a leginkább tökéletest elfogyasztva már előre örültem a hajóútnak, mégha most egyedül is kellett megtennem… velem volt Harry Potter, immár úgy a 400. oldal körül. Ha nem figyelek, még idén befejezem…



A Szigeten ott ragadtam rögtön az „elején” az indie Óriás együttes gigjén, ami az eddigi legjobb volt, amit a két nap alatt élvezhettem! Sajnos cdjük nincs, viszont jó sok klipet csináltam. Következett a BeshODrom, illetve előtte még a speciálisan Szigetre összeállt E.S.Ő. nevű formáció, mely heveny, nádtetőn is átütő erejű trópusi zuhatag, sáros cuccok és viccesen rohanó emberek eklektikus, sőt helyenként eksztatikus kavalkádjából állt.



Cesaria Evora-ra két örömteli esemény is bekövetkezett: egyrészt megszáradtam, harmadrészt megérkezett a csapat, a tegnapiakat kibővítendő Bernáttal, valamint Sacival, mínusz Rozi. Jaj, és Mirci barátnője, hmm, talán Hanna? (Korrektúrajavaslatot a kiadóba!)
Cesaria nekem nagyon bejött, ennek megfelelően mindenki más hamar megunta :) Úgy látszik, zenében mérhetetlen a tűrőképességem ;) Utána Anima Sound Systemre akartunk menni Csabával, ehelyett kikötöttünk egy Bulitorony tetején, nádszékből figyelve a techno, drum&bass és pop lüktető ritmusára vonagló emberkéket, valamint az éjszakai szigetlézengést.



Az egészet egy finom csirkemell zárta.
(Kajáról van szó, mielőtt megszólnának…)



---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---



Monsunartiger Regen begrüsste mich am zweiten Tag. Er schlug durch Vordaecher, Schilfabdeckungen und Zeltplanen, und machte mich mit dem Konzept des Duschens in voller Bekleidung bekannt. Als ich mit ner Alter-Band, die ich völlig zufaellig auf ner Minibühne zusammen mit sieben anderen entdeckte, fertig war, konnte ich sogar gehen, ohne dass es quitschte!



Cesaria Evora war der Höhepunkt des Abends. Die Grand Dame des Samba, Rumba, Jazz und Karibik (obwohl aus Afrika stammend) hat trotz ihres immensen Alters das wohl laengste Konzert dieser zwei Tage gegeben und die Menge begeistert.



Am Ende standen wir auf einem Klotz von Gebaeude, auf dem Dach wurde getanzt, wir konnten das naechtliche Gelaende überblicken, besoffen werden und die Welt in Ordnung finden.
Achja, und… es gab Koispieler :)

Nincsenek megjegyzések: