SZIGET, last day

(Rohadtul nem jó megfázva menni a Szigetre.

Hajóval.

Túl azon, hogy még az ÉS oldallepedőit is a pofádba vágja a szél.)

Az előző este kellemesen betett, délbenreggel sikerült kelnem, és mire kiverekedtem magam az utolsó napra, már csak annyi erőm maradt, hogy végigegyem, amit mindig is szerettem volna a héten, de még nem jutottam hozzá.

Ez a gyomromnak ugyan jót nemigen tett, cserébe viszont kellemesen elandalított. Csaba gyereksiserehada a mol habkútjában mosakodott vagy a bent csúszkálóknak szurkolt, ezalatt majdnem elaludtam. Hasonló feeling kapott el, mikor a Tibisátorban háromésfél nézőnek tanították a rumbát, majd szambát. Szokásos vodkanarancsom felett mélán szemeztem egy csajszival, aki a fiam lehetett volna korban és kinézetben - ITT döntöttem úgy, hogy már nem érdekel a nap summázata, csak éljem túl.

Az első audiovizuális élmény valóban annak is volt nevezhető - a Leningrad hozta tavalyról megszokott formáját, dinamikáját és kétszáz kilós maffiózóját. Utóbbit még akkor sem nevezném diszfunkcionálisnak, ha három szék eltörésén, némely, riadalmat (s némely riadalmat) keltő hörgésein és sörösdobozok kopasz koponyáján való szétdurrantásán túl érzékelhetően sokat nem tett - hiszen épp ez a szoci-ska egyveleget kísérő színjáték adta mindig is az együttes különleges bukéját.

Utána áteveztem a The Killers szuperkoncertjére. Igazi arénás produkció volt a Sziget záróakkordja, jellemzően csak nagyon hátul találtam helyet, s mikor aztán még rá is zendített az egyik részeg csajszi hamisan és hibásan, valamint enyhe késéssel a számok utánéneklésére, felszabadultan követtem Csabáékat az aranyászoktánckockabizbasz tetejére. Onnak kifejezetten birodalmi látványt élvezve, szinte páholyból kísértük végig a koncertet, egészen addig, míg a lánycsapat el nem döntötte, hogy a fiúcsapat hazaviheti őket.

Enyhe tiltakoznivalóm ugyan akadt, lévén mégcsak fél éjfél, és hát mégis, vagymi... de aztán átpaszíroztam a napot mégegyszer lelki szemeim előtt, majd megadóan slattyogtam mögöttük, sárgalacsinokat rugdosva.

---
AND THIS IS FOR THE NON-HUNGARIAN COMMUNITY :)
---

Der letzte Tag sah mich nicht minder erkaeltet wieder, so dass ich bis in den Abend hinein es gerade mal schaffte, all das zu kosten und zu essen, das mir die komplette Vorwoche bereits das Wasser bar freier Zeit im Munde zusammenlaufen lassen konnte. Diese gastronomische Erfahrung tat zwar in den Folgetagen ihr Übriges, aber für den Moment war es einfach besser, zu sitzen und zu essen, statt zwischen den Bühnen mit anderen Verrückten herum zu tollen.

Das erste musikalische Erlebnis war die russische Ska-Punk-Rock-Weltmusik Band Leningrad, mit einem absolut erschreckenden, scheinbar nutzlosen und trotzdem omnipraesenten 200kilo-Mann in ihrer Mitte. Das Konzert war sehr anregend, sowohl vom Inhalt als auch von der Praesentation her... wenn ich nur nicht stets das mulmige Gefühl gehabt haette, dass hinter den Blaesern immer mal ne Kalaschnikow hervor lugte...

Die Schlussvorstellung gehörte der aktuellen Vorzeigeband des Britpop, The Killers. Spaetestens als ich meinen Liebling "Jenny was a friend of mine" mitsang, war der Tag für mich gerettet (ob man das von den Leuten um mich herum dann ebenfalls sagen könnte, sei mal dahingestellt...) und das Festival zu einem würdigen Abschluss gekommen. Die Menschenmenge war erschreckend, allein über 50 000 Leute nur bei diesem Schlusskonzert... und mindestens 2-3 mal so viel gleichzeitig an den restlichen Orten der Insel.

Erschöpft, mich meiner Erkaeltung ergebend, aber vollkommen glücklich und mit Erlebnissen eines Jahrzehntes aufgetankt übergab ich mich in dieser letzten Nacht meinem Bett.

Well then... thank you for listening ;)